Tóth Zsuzsanna | Nehezen vettem fel a könyv ritmusát, az elején nem voltam összehangolva Szécsi Noémivel. Fanyar humorát és sajátos látásmódját ismertem ugyan más írásaiból, mégis úgy tűnt, regénye „nem lesz az enyém”. Hogy hol változott meg, vagyis hogyan jutottam át az ellenállás mezsgyéjén – nem tudom. Tény, hogy a vaskos kötet harmadától már faltam […]
szeptember 26, 2015
Szerző: olvassbele
Tóth Zsuzsanna | „A többi kendőlobogtatás, díszmenet” – Kiss Anna költő e két kifejezése visszhangzott bennem, miközben a kötetet olvastam, egy asszony vallomását, beszámolóját nagy ambíciójáról és annak beteljesüléséről. A törekvő, szorgalmas – és tegyük hozzá, sikeres – Eleni Kounalakis elérte élete nagy álmát azzal, hogy Budapesten az Egyesült Államok nagykövete lehetett. A magyar lélek […]
szeptember 25, 2015
Szerző: olvassbele
Gorkij családos ember volt, amikor összekerült az asszonyommal, és Jaltában élt a feleségével, Katyerina Pavlovnával, a fiával, Makszimmal és a kislányával, Kátyával. Alekszej otthagyta őket, csak a legényét, Zahar Vasziljevics Szeliversztovot hozta magával a közös háztartásba. Nem hiszem, hogy az asszonyom rájött volna, hogy beleszerettem a szerelmébe, de ha rájött is, aligha érdekelte. Be akarták […]
szeptember 25, 2015
Szerző: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Aki ismeri Spiró György regénymonstrumát (Fogság), biztosan kiemelt figyelemmel kíséri újabb munkáit is. Abban a zsidó származású római polgár, Uri kalandjain keresztül hitelesen és átélhető módon rekonstruálja az egész emberiség történetének szempontjából meghatározó korrajzot, a főszereplő sorsába helyezkedve pedig bemutatja a hatalmi játszmáknak kitett ember drámáját. A történelem nagy összefüggéseibe behozza a […]
szeptember 23, 2015
Szerző: olvassbele
| 1 | Macska az úton – Én vagyok a rossz hír hozója. Én vagyok, aki nem hazudik neked. Én vagyok a golyó, amit a fejedbe röpítesz. Ez a végszavam, elindulok a csoport hátsó részéről, lassan, komótosan, feltűnés nélkül araszolok előre. – Bárcsak azt mondhatnám, hogy borult, őszi nap volt, a felhők úgy nehezedtek a […]
szeptember 23, 2015
Szerző: olvassbele
Fekete Judit | Kedves könyvolvasó, rendhagyó (és kifejezetten szemtelen) módon nem hozzád szólok indításként, hanem a könyvek láthatatlan „magyar hangjához”, a fordítókhoz. Nem árt ugyanis, ha ők is tudják: hiába tűnik úgy, hogy a szerzőé minden dicsőség, és az ő munkájuk háttérbe szorul – de mi, olvasók az ő közreműködésüket is figyelemmel kísérjük. Sőt! Ahogy […]
szeptember 22, 2015
Szerző: olvassbele
Xénia | Zap Mama, vagyis Marie Daulne egy olyan, újfajta vokális zene létrehozója, ami immár az egész világon ismert. Több szólamú női kvintettje a legkülönbözőbb zenei stílusokat ötvözi: az a cappellát, a latin zenét, a jazzt, a R’n’B-t, a hip-hopot és a soult. Az elmúlt húsz évben, különböző zenei formációkban folyamatosan fejlődött, ma pedig már […]
szeptember 21, 2015
Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Kiábrándult jogalkalmazó mondta (olvastam valahol): a bíró nem igazságot szolgáltat, hanem jogot. Értsd rajta, ha a jogalkotás kóklerek vagy magánérdekű csibészek kezéből indul (politikus, efféle), akkor legfeljebb a jogszabályra haragudhatunk, azt átkozhatjuk, mikor biztos igazunk ellenére „másnak fütyöl a fülemüle”. A velencei kalmárnak a nézőben keltett visszhangjai annyiszor változnak, ahány előadását […]
szeptember 18, 2015
Szerző: olvassbele
1. FEJEZET (…) Így hát volt időm elmélkedni azon, hogy miként is kerültem én ide. Hogyan lett belőlem, Balázs Károly, harmincöt esztendős latin-történelem szakos tanárból – ha csak átmenetileg is – másodkormányos a Hóvirág nevű dízelmotoros jachton, mely személyszállító hajóként közlekedik a keleti hosszúság 18. és az északi szélesség 47. fokától délnyugatra, a Siófok–Tihany–Bfüred–Blelle–Fonyód–Badacsony–Keszthely útvonalon. […]
szeptember 18, 2015
Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Talán kínos bevallani, de azt a könyvet, amit most a Líra csoport gyerekkiadója, a Manó Könyvek dobott a piacra – még első kiadásában (1958) olvastam. Már akkor is nagy kedvencemmé vált, és elkísért felnőtt koromig mindenhová. Nem tudom, hogy akkor mi fogott meg legjobban: a története, a humora, a grafikái vagy […]
szeptember 16, 2015
Szerző: olvassbele
Horkay Hörcher Ferenc* | A Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg az Ünnepi Könyvhétre Pálfalvi Lajos könyve, A Transz-Atlantik megállói – Gombrowicz. A lengyel irodalom mindig figyelmet érdemel, hát még ha olyan formátumú alakról van szó, mint Witold Gombrowicz. Ezt az ajánlót a SzlávTeXtus.blog oldal szívességéből adjuk közre. Amennyire nem polonistaként, hanem irodalomkritikusként és esztétaként meg […]
szeptember 16, 2015
Szerző: olvassbele
Az első pályakezdés „Milyen kár, hogy nem vadásztál többet!” – mondta Witold Gombrowicz sógornője, amikor meghallgatott egy részletet a másodéves joghallgató szörnyű és szégyenletes regényéből. A mű egy könyvelőről szólt. Nem maradt ránk, rövid életét annak köszönhette, hogy egészségügyi okokból vakációzó szerzőjének elege lett a társadalom tudományos leírásából, Léon Bourgeois szociológiájából, s ehelyett inkább tett […]
szeptember 29, 2015
Szerző: olvassbele
0