Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól (részlet)

Posted on 2015. szeptember 23. szerda Szerző:

0


PekZ_Feljovok-erted-bor200| 1 | Macska az úton

– Én vagyok a rossz hír hozója. Én vagyok, aki nem hazudik neked. Én vagyok a golyó, amit a fejedbe röpítesz.

Ez a végszavam, elindulok a csoport hátsó részéről, lassan, komótosan, feltűnés nélkül araszolok előre.

– Bárcsak azt mondhatnám, hogy borult, őszi nap volt, a felhők úgy nehezedtek a városra, mintha ki akarnák lapítani, az emberek meggörnyedt vállal cipelték a súlyt, a saját életük tetejébe pakolt terhet! Bárcsak azt mondhatnám, hogy a nemzetközi feszültség tapinthatóan érződött az utcákon, bizsergett tőle a bőr, a tarkó, a szívbetegek fel sem mertek kelni az ágyból! Bárcsak azt mondhatnám, hogy különleges nap volt, előjelektől terhes nap, baljós érzések miazmájától sűrű nap! – Nagy levegőt vesz. – De az a nap, amikor a világ, a világunk visszavonhatatlanul megváltozott, igazi hétköznap volt, nem péntek tizenhárom, de még csak nem is csüggesztő hétfő. Szerda volt, hölgyeim és uraim. Szerda délután negyed négykor szakadt le az ég.

Nyomulok előre, a koreográfia már a véremben van, álmomban is meg tudnám csinálni, néha úgy is érzem, hogy alszom közben, és valaki más csinálja helyettem. Bárcsak!

– Császár-Pataki esperes neve ma már fogalom, noha valójában közel sem volt olyan jelentőségteljes személy, mint sokan gondolják – a társaságban szemöldökök szaladnak fel, szájak nyílnak ki, de ő rutinos, nem is kell látnia a reakciókat, pontosan kalibrálta a szöveg minden szavát, minden egyes hangsúlyát is, már tovább is lendül –, az azonban kétségtelen, hogy a sorsa a világ sorsát változtatta meg.

Érdekes módon a világ szóra nincs homlokránc, nincs méltatlankodva felfújt arc. Az, hogy a világ több mint a mi szaros marakodásunk, az, hogy egyáltalán van világ ezen a pöcegödrön kívül, nem érdekes. Ez ilyen nép, ezért is jutott ide. Hatásos szöveg, meg kell hagyni, mert ilyenkor az én agyamon is mindig átfut ez a gondolat, és egyszer még elcseszem miatta a saját részemet. Araszolok tovább.

– Tehát Császár-Pataki esperes a régi bazilika felől jött, ami már akkor is rozoga volt, de még lehetett benne misézni. A kísérete nem volt nagy, huszonnégy fő, nagyjából akkora, mint a mi kis csoportunk, hívek és néhány pap alkották. A szemtanúk szerint barátságosan csevegve haladtak ebbe az irányba, mint ahogy mi most. Ráérősen ballagtak.

Az első sorba érek, ráérősen ballagok. Az időzítésen múlik minden. Bekötött szemmel is meg tudnám csinálni, pedig rohadtul észnél kell lenni, sosem lehet tudni, nem próbál-e majd valaki hősködni. Ez az elvetélt hősök nemzete is. Jobb kezem a zsebemben, a bal a járás ütemére lazán leng.

– Az utolsó pillanatokról nem tudunk pontosat. Nem azért, mert nem volt tanú, hiszen mint mondtam, huszonnégyen kísérték szorosan, plusz még az utcán is jártak emberek, mivel akkoriban ez még forgalmas résznek számított. Éppen azért nem tudunk pontosat, mert ilyen sokan voltak. A rendőrök a megmondhatói, hogy a szemtanú milyen megbízhatatlan tényező egy nyomozás során. Az ember szubjektív lény, ezt mindenki tudja, de hogy mennyire az, az csak akkor derül ki igazán, ha egyvalamiről megkérdezünk akár csak két embert. Akármilyen egyszerű a szóban forgó dolog, ketten sem látják teljesen ugyanúgy. Ami részben érthető is, mivel szubjektumok vagyunk, és a megfigyelés nemcsak a megfigyelés tárgyára van hatással, de az alanyára is.

Viszket a tenyerem. Mindjárt, nyugi, mindjárt.

– Annyit tudunk biztosan, hogy a menet háborítatlanul, nyugodtan haladt, semmi előjelet nem láttak, semmiféle figyelmeztetést nem kaptak, békésen vonultak Isten igéjének zászlaja alatt…

Felserkenek, két lépéssel ott termek, és kést döfök a hasába.

Miközben úgy állok, hogy a spriccelő vér ne rám fröcsköljön, minden érzékemmel figyelek, hátha valaki hülyeséget csinál. De szépen ledermednek, úgy lefagynak, ahogy azt kell, ilyenkor megáll az idő. Ezt a pillanatot baromira élvezem, mintha buborékban lennénk, néhány méterrel odébb zajlik az élet, hangok, léptek, mozgások, de itt, ezen a zátonyon megrekedt az idő, nem úgy, hogy minden lehetséges, hanem úgy, hogy lehetséges valami más is, más, mint ami van, ami lett. Egy lemérhetetlen pillanatra fellélegzem, elhiszem, hogy van lehetőség, van választás, van szabad akarat. Asszem, ezért csinálom. Persze a lé is jól jön.

Aztán egy nő felsikolt, és már dől is el. Valaki mindig megtöri a pillanatot. Pechjére én vagyok a közelében az egyetlen, aki mozogni bír, odaugrok és elkapom, mielőtt elvágódna. Erre még nagyobbat sikít, vagyis elindul a sikoly, de ahogy a karomba pottyan, kis nyikkanással elhallgat. Ennyire megretten. Ebben azért van kockázat, remélem, hogy nem kap szívrohamot.

Szerencsére Sala egyrészt rutinos idegenvezető, másrészt tudja a szerepét, nem először adjuk ezt elő. Felpattan és széttárja a karját.

– Semmi gond, hölgyeim és uraim! Nem történt semmi baj! Ez csak egy kis illusztráció, egy kis játék, ami minden szónál jobban megmutatja, hogy milyen lehetett az, ami történt. Hogyan történhetett valójában.

A csoport sóhajtozva, nyögve, morogva felenged, a nő elmenekül tőlem, és pihegve keres menedéket a férje karjaiban, aki félig gutaütötten áll mellette. Billenőpont ez, a helyzet feloldódhat derűbe, de akár dühbe is átfordulhat. Ez súlyos következményekkel járhatna, csak persze a ravasz Sala már osztja is ki a kuponokat.

– Fogadják el ezt a kis ajándékot! Irodánk meghívja önöket egy látogatásra a felújított Országtörténeti Múzeumba, ahol a saját szemükkel is megtekinthetik többek között annak a pillanatnak a tárgyi emlékeit, amiről most beszéltünk. Természetesen a belépés és a vezetés társaságunk ajándéka.

Egyből határozott irányba tolódik a hangulat, a tekintetek felderülnek, a rémült-fehér arcokon úgy fut szét a pír, akár a festék, és Sala cinkosan rájuk kacsint.

– Erre nem számítottak, ugye? Nos, ennyire váratlan lehetett az a merénylet. Ennyire váratlan lehetett a csapás az egész ország számára is. Egy ártatlan ember brutális meggyilkolása fényes nappal. Egyáltalán nem rendkívüli, megesik minden áldott nap, amióta világ a világ. Tudták, hogy például Szocsiban naponta negyvenhat gyilkosság történik? Tajpejben száznyolcvanhét! Fel tudják fogni, ez mekkora szám? Persze érvelhetnének azzal, hogy a mi városunk nem a Fekete-tenger illegális szeszcsempészetének harminc százalékát bonyolítja, és nem is az ipari kémkedés fellegvára. Mi alapvetően békés nemzet vagyunk. Előfordulnak bűncselekmények, de ami a gyilkosságok számát illeti, szerencsére nem tartozunk a világ élvonalába. Csakhogy itt nem mennyiségről, hanem minőségről van szó. – Körbehordozza a tekintetét, színpadias, de ezek után simán beválik. – A körülmények különös együttállása kellett hozzá, és messze meghaladott mindent és beláthatatlan következményekkel járt. Ezért lett csak Merénylet, és a gyilkos, az orgyilkos pedig csak a Merénylő. Nevek sem kellenek, mindenki tudja, mire vonatkozik, nem akarjuk, hogy…

– Igaz, hogy a Merénylőt nem ölték meg? – szól közbe egy tag. Fiatal még, szinte pattog a nagy buzgóságtól, amit ő persze vagányságnak hisz. A szeme idegesen ide-oda ugrál, és közben valahogy mégse veszi le Saláról. Jó trükk, de nekem nem tetszik, amit sugall, a legszívesebben megtépném azt a lezselézett haját.

– Nos…

– És az, hogy elmenekült, és egy bűnbakot kerestek helyette? – Ez meg a haverja lehet, egymás mellett állnak. Ez magasabb, vékonyabb, ha nincs a képén a sok szegecs, narkósnak nézném, de nincs az a narkós, aki ennyi pénzt ilyen szarra költ.

– Ez népszerű elmélet – bólint Sala. – Az esemény horderejét bizonyítja az is, hogy ennyi változat kering róla, és egyik fantasztikusabb, mint a másik. A Merénylőt megölték ott helyben. A Merénylőt nem ölték meg ott helyben, de elfogták, megkínozták és utána ölték meg. Megkínozták, sőt emberfeletti kínzásoknak vetették alá, de nem ölték meg, azóta is fogva tartják. Hogy igazából más volt a gyilkos. Hogy politikai manipuláció az egész, a Carsac–Fialkowski-paktum elleni tiltakozás. A hivatalos verzió a legegyszerűbb, de talán túlságosan is egyszerű. Sokan szeretnék azt hinni, hogy egy ilyen szörnyűségnek, ilyen sorsfordító, katartikus eseménynek ennél mélyebb oka kell, hogy legyen. Úgy értem, pszichológiai és politikai szempontból mélyebb. Egyáltalán, sokan szeretnék azt hinni, hogy kell lenni mögötte valami „ok”-nak, hogy nem csak egy őrült véletlenszerű cselekedete volt. A felvételek azonban…

– Politikai manipuláció az egész! – kotyog közbe az ideges szemű, lenyalt hajú barom. – Mindenki tudja, hogy a felvételeket meghamisították!

– Még most is pénzt akarnak keresni egy nemzeti tragédiával – mondja Szegecs, és ugyan Salára néz, de van egy olyan érzésem, hogy a csoporthoz beszél.

– Mert nem bírták elviselni, hogy a vallás sokaknak fontosabb a pénznél.

– Maga is csak azt szajkózza, amivel a kormány kábítja a népet!

A két tag nagyon belelkesül. Ha nem csinálnák ennyire nyilvánvalóan, azt mondanám, hogy uszítani akarnak, de ez csak két hülye kis pöcs. Figyelem Salát, olvasom az arcát, de nem kér a segítségemből. Persze nem biztos, hogy jót tenne az üzletnek, ha megruháznám a csoportja két tagját. – A véleményéhez mindenkinek joga van – mondja higgadtan –, azonban a tények…

Szegecs még nem végzett:

– Tények? A felvételekre gondol?

Zselé meg a saját fegyverét fordítja Sala ellen:

– Még az sincs rajta egyiken se, hogy azt mondja: „Én vagyok a rossz hír hozója. Én vagyok, aki nem hazudik neked…”

– „Én vagyok a golyó, amit a fejedbe röpítesz” – a csoport közösen fejezi be, mint valami imát. Ha nem látom, nem hiszem el.

– Hangzatos kis monológ, nemde? – mosolyog rendületlenül Sala. – És milyen szép lenne, ha igaz lenne. Természetesen – emeli fel a kezét, még mielőtt a zsongás megerősödhetne –, nem tudjuk, hogy igaz-e. Az a néhány kamera olyan szögben állt, hogy a Merénylő arcát nem lehet kivenni, sőt, ugye, magát a tettet sem. Mind láttuk a felvételeket – néz körbe, és mindenki bólogat –, mind tudjuk, hogy épp elég zavarosak ahhoz, hogy bármit bele lehessen magyarázni. De van itt valami, ami…

– Na persze, a híres „macska” bizonyíték – vigyorog Szegecs, és ez a vigyor túl természetes ahhoz, hogy ne legyen begyakorolt.

– Ilyennel akarják hülyére venni a népet – támogatja Zselé, és már tutira nem Salának mondja, de nem ám. A csoportnak mondja, az ártatlanoknak és tudatlanoknak, akiket ez a vezető, sőt akiket mindenki palira akar venni. Most már tuti, hogy ez a két alak nem véletlenül tévedt ide, direkt bomlasztanak, vagy inkább uszítanak, de az még nem világos, hogy küldte őket valaki, vagy csak saját szórakozásukra adják elő magukat. Kicsit leeresztem a vállam, a kezem kiveszem a zsebemből, a lábamat kisterpeszbe igazítom.

– Kérem – emeli fel mindkét kezét Sala. Kezdi elveszteni a talajt a lába alól, csitítani akar, de megadó gesztusnak tűnik. Az embereken látom, hogy megint feszengnek.

– Talán elrontottuk a kis beszédét? – fintorog Szegecs, továbbra is Salának és mégse neki.

– Ja, hát nem szabad kérdezni – bólogat Zselé egyenként keresve a többiek tekintetét. – Aki kérdez, az kilóg a sorból. Fogadjuk csak el, amit kanállal a szánkba tömnek.

– Mi ez a macska dolog? – kérdez rá azonnal egy kövér fickó, pedig lefogadnám, hogy otthon a szemetet sem viszi ki a felesége engedélye nélkül.

– Még nem is hallottak róla, ugye? – így Szegecs.

– Nem hát, hétpecsétes titok – így Zselé.

Kibújt a szegecs a zsákból, most már nyíltan csinálják, a szereposztás egyértelmű, Szegecs lefoglalja Salát, Zselé meg az embereket piszkálja fel. Ezek tényleg uszítanak. Itt? Minek? Beszarok. Várom a jelet.

– Nincs szó semmi titokról, hölgyeim és uraim – veti be magát Sala, és a hangja másképp cseng, erőteljesen, mégis nyugodtan, olyan a zengése, hogy mindenki azonnal odanéz, szabályosan rátapadnak a tekintetek. Ha kell az igazság, hát itt az igazság, ezt sugallja, és el is fogják hinni. – A különböző kamerák felvételeit természetesen elkobozta a rendőrség, a térfigyelőkét, a közlekedési kamerákét, bankautomatákét és a közelben lévő emberekét is, és a népszerű összeesküvés-elmélet szerint nem mindet hozták aztán nyilvánosságra. Ez feltehetőleg így is van. Csakhogy – siklik át a döccenő felett, nem hagyva időt, hogy bárki belekapaszkodhasson ebbe – ez korántsem jelent önkényes döntést. Azt pedig pláne nem, hogy elsuvasztottak döntő bizonyítékokat. A hágai illetékesek mellett hozzáférést kért és kapott még a felvételekhez a Nemzetközi Konfliktuskezelő Tanács, sőt a független Kontinentális Eseti Kivizsgáló Bizottság is, amelybe huszonöt ország delegált tagokat. Mindent összevetve majd’ száz szakember látta a nyilvánosságra nem hozott felvételeket, tehát részrehajlásról aligha lehet szó, és a jelentésük alapján kiderült, hogy a közzétett felvételek zöme hamis.

– Mert volt egy macska az úton – hörög közbe Zselé, de az emberek le sem veszik szemüket Saláról.

– Mert volt egy macska az úton – ismétli meg Sala, és az ő szájából teljesen máshogy hangzik, magabiztosan, hitelesen. – Ezt a szemtanúk beszámolói és a felvételek alapján biztosan megállapították. Azonban néhány felvételen, általában azokon, amelyekkel valami vad elméletet akartak bizonyítani, ez a szerencsétlenül járt macska hiányzik.

– Hát nem eszelős? – vigyorog Zselé, de már látja, hogy hiába próbálkozik, és csórikám baromira nem érti, mi történt. A vigyor ott maradt, mintha odakenték volna, de az agya üresben jár.

– Nem csak egy füstölgő fegyver lehet bizonyíték, hölgyeim és uraim. A legtöbbször éppen hogy apró, hétköznapi dolgok döntenek el egy-egy nyomozást, olyan dolgok, amik annyira megszokottak, hogy hiába minden erőfeszítés, úgy is átsiklik rajtuk a figyelmünk. És pityeg az óra, Sala elmosolyodik, és mindenki viszonozza, mintha kisütne a nap. Rohadt jól csinálja, az biztos. Kevesen úsznák meg ezt. Kifújom a levegőt.

Pék Zoltán

Pék Zoltán

– Hölgyeim és uraim, következzen túránk következő állomása. A busz a sarkon vár, hogy odavigyen. Frissítőt is felszolgálunk. Köszönjük meg marcona barátunknak a „beszúrást” – mondja, és mindenki nevet, rám mosolyognak, mintha ilyen jól még sosem szórakoztak volna, hihetetlenek az emberek, de komolyan –, és megyünk tovább.

A csoport elindul a busz felé, a megkönnyebbülés hullámokban sugárzik róluk, a határértéket veri. Sala odalép hozzám. – Még volt egy mondatom, ugye, tudod? – Kezembe nyomja a pénzt. – Egyszer még elszúrod.

Rávigyorgok:

– Mindig elszúrom.