Browsing All posts tagged under »jeges-varga_ferenc«

A Fausttól a Szívlapátig (részletek)

november 25, 2019 Írta:

0

Fenyő D. György | Foglalkozásterv Miért érdemes tanítani? Kiknek, mikor, mennyit, miért? (Tóth Krisztina: Pixel) A Pixel egyfelől nagyon alkalmas könyv arra, hogy iskolában – valamilyen középiskolában – foglalkozzunk vele, másrészt nagyon érdemes is vele foglalkozni. Vegyük sorra először azt, miért lehet, utána azt, miért érdemes diákokkal elolvastatni és megbeszélni! A Pixel harminc rövid történetből […]

Kortársak a tanteremben | A Fausttól a Szívlapátig

november 25, 2019 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Mielőtt könyvajánlómba kezdenék, hadd bocsássak előre néhány gondolatot, amelyek olvasás közben fogalma­zód­tak meg bennem. Középiskolás korom­ban az irodalom­órákon szinte kizárólag a kötelező tantervi tananyaggal foglalkoztunk, az előírt klasszikus szépirodalmi alkotásokat elemeztük. Persze a szerencsésebbek találkozhattak egy-egy tanárral, aki a tizenévesek számára érthetőbb, átél­he­tőbb mai szöveget is beválogatott az olvasmányok közé. De az […]

Egy ember, aki ott se volt | Halmai Róbert: Nagyapám

október 6, 2019 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Legyünk rá mások előtt büszkék vagy kísértsen bennünket egy életen át, családi gyökereinket nem lehet félretolni. Mert hogy éppen hova tartunk, az nagyban függ attól is, hogy honnan jöttünk. Milyen is volt az apánk, a nagyapánk meg a távolabbi őseink. Az esetek döntő többségében a szülőkkel személyes kapcsolatot ápolunk, jó és rossz […]

Most lett ki a tucat! | Jön a 12. Ördögkatlan!

július 21, 2019 Írta:

0

JVF | A „nem normálisak” 2019. július 30. és augusztus 3. között immár tizenkettedszer gyűlnek össze a Baranya megyei Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden. Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál 2019-ben is több mint félezer produkcióval várja látogatóit, hogy öt napig együtt legyenek, jók legyenek, szabad emberek legyenek. De lesz egy szomorú jubileum is. Idén tíz éve, […]

Otthontalálás | Novics János: Hózentróger

július 18, 2019 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Valahol egy északnyugati határmenti magyar kisvárosban egy tizenhat éves gimnazista fiú úgy dönt, hogy iskolát, barátokat, családot hátrahagyva lelép az országból és nyugatra szökik. A rend­szerváltást követő első demok­ratikus választás évében járunk, de a Hózentróger című „nagyelbeszélésnek” vajmi kevés köze van a Magyarországon 1989-1990-ben lezajlott politikai eseményekhez. Novics János színtisztán vallomásos prózájának […]

Figyelemjáték | Szabó T. Anna: Ár

július 13, 2019 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | A kortárs magyar lírában nem ismerek még egy olyan költőt, aki oly szenvedéllyel szeret játszani a nyelvvel, mint ahogyan azt Szabó T. Anna teszi. Verseiben szinte eksztatikus táncot járnak a szavak. Mert „Minden szóban ott van a zene” – szól a Kitart című vers egyik sora. Lehetetlen kibírni, hogy ne hangosan mondva, […]

Menekülési útvonalak | Dragomán György: Rendszerújra

április 13, 2019 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Sokszor kerülünk olyan helyzetbe az életünk során, amikor mások birtokolnak vagy kontrollálnak valami olyasmit, ami számunkra igazán értékes, amit megszerezni vagy megtartani vágyunk. Dragomán György szerint minden ilyen kölcsönhatás hatalmi viszony, legyen szó akár társas kapcsolatokról, vagy az egyén és a közösség életét szabályozó hatalmi gépezet közötti kötelékekről. De akár egy szívesség […]

POSzT 19. | Változások a POSzT versenyprogramjában (1.)

április 8, 2019 Írta:

1

JVF | A szervezők közzétették a 2019. június 6. és 15. között megrendezésre kerülő 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) versenyelőadásainak időpontját. (Az előzményekről itt olvashat.) Időközben kiderült az is, hogy az eredetileg összeállított programhoz képest változtatni kényszerültek. A Pesti Magyar Színház A székek című előadása Béres Ilona betegsége miatt elmarad, így a versenyprogram a […]

POSzT 19. | Változások a POSzT versenyprogramjában (2.) + Jegyvásárlás indul!

április 8, 2019 Írta:

1

7. Fejes Endre–Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 Katona József Színház, Budapest Rendező: Máté Gábor Fejes Endre a Rozsdatemetőben egy nyolcadik kerületi család életét mutatja be az első világháborútól a hatvanas évek elejéig. Tanácsköztársaság, fehérterror, Horthy-korszak, újabb világháború, Rákosi-korszak, ’56… és közben a család tagjai élik az életüket: házasodnak, gyerekeik lesznek, azok szerelmesek lesznek, és nekik is […]

POSzT 19. | Ismét Pécsi Országos Színházi Találkozó

március 18, 2019 Írta:

1

JVF | Közzétették a 2018. június 6. és 15. között megrendezésre kerülő 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját. A 2018. március 1-jét követő egy évben bemutatott magyar nyelvű színházi premierek közül Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg állította össze a mustra programját. A válogatásban Gulyás […]

Igazgyöngy a szájban | Simon Márton: Rókák esküvője

november 11, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Simon Márton költészete, különösen a Polaroidok című munkájának köszönhetően, szokatlan sikersztorinak számít, még az olvasók körében ma népszerűnek mondható kortárs versekre irányuló figyelemhez képest is. Éppen ezért is az öt év elteltével megjelenő harmadik kötet, a Rókák esküvője iránt is fokozott az érdeklődés. Mindenki arra kíváncsi, hogy a Dalok a magasföldszintről élőbeszédszerűen […]

Hazádnak rendületlenül | Oravecz Imre: Ókontri

augusztus 24, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Oravecz Imre A rög gyermekei című trilógiája 1857-től 1956-ig bezárólag mintegy száz esztendőt ölel fel a magyar parasztság történelméből. Regény­folyamában azonban nem az aktuális történelmi kor eseményei kerülnek előtérbe, hanem egy mára már elveszett életforma pontos és hiteles krónikája bontakozik ki. S lehet, hogy nincs oly erős visszhangja, mint egy Grecsó kötetnek, […]

Most jön a Tizenegyedik | Augusztus elején újra vár az Ördögkatlan

július 18, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | 2008-ban indult útjára Baranyában a „nem normálisak” mezítlábas fesztiválja. Tavaly volt a tizedik Ördögkatlan, idén meg semmi jubileum. A tizenegy, az nem kerek szám, DE! természetes meg persze prímszám (hogy örülne ennek Esterházy Péter…). Bizony 11. Ördögkatlanból sincs másik, csak ez az egy: 2018. július 31. és augusztus 4. között. S talán […]

Pécs megér egy hetet | POSzT 2018

június 19, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | A most véget ért 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében a 2017/2018-as színházi évad meghatározó munkái mutatkoztak be, ám a független színházi formációkból sajnos idén is keveset láthattunk. A hét nagyszínpadi és hét kamaraelőadásból álló versenyprogramon minden korábbinál hangsúlyosabb volt a határon túli színházak jelenléte, összesen öt bemutató érkezett a külhoni magyar […]

A megfigyelés horizontja | Závada Péter: Roncs szélárnyékban

május 4, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | A színpadi szerzőként, fordítóként, dramaturgként és drámaíróként is dolgozó Závada Pétert a kortárs kultúrára fogékony olvasók elsősorban valószínűleg az 1996-ban, Süveg Márkkal (Said) közösen megalapított Akkezdet Phiai rapformációból ismerhetik. De a mai magyar lírában is ismerősen cseng a neve, hiszen immár három megjelent verseskötetével, a fiatal alkotógeneráció egyik legtermékenyebb költőjének nevezhető. A […]

Képalkotás, szófestészet | Szívlapát, kortárs versválogatás

március 4, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | John Keating professzor a Welton Akadémia diákjainak meséli el, szerinte miért fontos verseket írni vagy olvasni. (Robin Williams nagyszerű előadásában és Tordy Géza megunhatatlan szinkronhangján, a Holt Költők Társasága című film egyik sokat idézett jelenetében.) Egyetértek Mr. Keatinggel, hogy a vers több, mint puszta szórakozás. A vers szenvedély, élet és halál, de […]