Egy ember, aki ott se volt | Halmai Róbert: Nagyapám

Jeges-Varga Ferenc |

Legyünk rá mások előtt büszkék vagy kísértsen bennünket egy életen át, családi gyökereinket nem lehet félretolni. Mert hogy éppen hova tartunk, az nagyban függ attól is, hogy honnan jöttünk. Milyen is volt az apánk, a nagyapánk meg a távolabbi őseink.

Az esetek döntő többségében a szülőkkel személyes kapcsolatot ápolunk, jó és rossz példájukból tanuljuk az életet. Nem ritkán a nagyszülőket is ismerhetjük, de van úgy, hogy egy sosemvolt történetet próbálunk megírni. Mint a Nagyapám című könyv elbeszélője, aki szerint „Mindenkinek két nagyapja van. Nekem egy se volt.”

Csak egy fénykép van, rajta az egész család, nagyapával együtt, de aki mesél, az hiányzik a képről. Meg vannak „az emlékek, minden, ami tényleg megtörtént, és minden, amit a családi körben, sokszor átköltve meséltünk egymásnak”. Egy félbehagyott rajz, egy lecsiszolt gomb a gombfocikészletből, egy beragadt zsebkés, pár üveggolyó, egy kórházi zárójelentés, levelek, képeslapok, néhány lejegyzett történet, olykor valósághű, máskor misztikus.

Szóval van egy ember, akihez vér szerint közöd van, de fizikai valójában sosincs melletted, mert egy nap kisétált a kertkapun, és kiírta magát a család történelemkönyvéből. Maradt az elbeszélő, aki minden szereplőt ismer, és „ahogy lenni szokott, a legutolsó kis mellékszerepelő hozza el a drámai fordulatot”. Habár az édesapa kezd mesélni nagyapáról, helyettük mégis ő, az elbeszélőnk mondja el a történetüket.

Lehetetlen eldönteni, honnan is kezdődjön az egész. Akár úgy is indulhatna, hogy „Dédapám pont akkor élvezett el, amikor Szarajevóban eldördült az a lövés.” Halmai Róbert szerint valahogy „így keletkeznek a tágabb történelmi összefüggések”. Egy biztos: van születés és halál. Meg szerelmek, házasságkötések, válások, meg eltávozások és vissza nem térések, gyilkosságok és öngyilkosságok, örömök és vágyak, félelmek és remények, bűnök és bűntudatok, titkok és rejtélyek.

Halmai Róbert előkotort füzetekben, hátrahagyott tárgyakban talál rá a múlt néhány lehetséges bizonyítékára, a családi legendáriumból, emlékekből, anekdotákból szemezgeti össze a kirakós darabjait. Minden érzéket bevon emlékezéskísérletébe, színek, szagok, ízek, hangok segítenek a történettalálásban. Egy olyan valaki esetében, akit lényegében senki sem ismert, aki „egyszerűen csak nem volt ott, ahol lennie kellett volna”, minden apró emlékmorzsa jelentését meg kell fejteni.

• Olvass bele!

Szóról szóra, képről képre, mozdulatról mozdulatra lehet csak kibontani a múltat. Éppen ezért a Nagyapám: egy nyomozás története. A magánmitológia teremtésének kísérlete. És persze családrege. De semmiképp sem regény. Sokkal inkább kisebb, egymással lazán összefüggő történetek gyűjteménye, amelyek önálló novellákként is kitűnően működnek, vagy leginkább úgy szólnak igazán. Egyben viszont egy évszázad történelmét is felvillantják az olvasónak, felhasználva egy egész emberélet tényleges vagy éppen elképzelt tapasztalatát.

Halmai könyvében látszólag lényegtelen momentumoknak tulajdonít döntő jelentőséget, mert ki tudja, milyen apróságon múlhat egy sorsfordító pillanat: talán egy előrebillenő fejen, a tavon kacsázó kavicson. Folyton a részletekre fókuszál és példálózó felsorolásokkal próbálja alátámasztani mindazt, amit biztosan lehet tudni (egy helyen például oldalakon keresztül részletezi egy boncolási jegyzőkönyv megállapításait). Az így felfedezett részeket képzeletében különféle végkimenetelű egésszé pótolja ki. Lehetőleg a valóságtól elrugaszkodott történetekkel rukkol elő, hiszen nagyapával bármi megtörténhetett, lehetett ő híres étteremtulajdonos, háborús hős vagy lepkegyűjtő világutazó. De így kerülhetnek a képbe a zombik vagy a vérátömlesztés-függőség.

Sokszor szándékosan keveri az idősíkokat, az adott korhoz nem illő beszúrásokkal tereli egybe a múltat és a jelent. A Nagyapám valóságépítési metodikája körülbelül úgy működhet, mint amikor a születésünk vagy az öntudatra ébredésünk előtti időkről szeretnénk megtudni valamit. Mindent kizárólag fekete-fehérben képzelünk el, mert amiről csak sejtésünk van, azt csupán mások Fortepan fotóin láttuk. Aztán ezeket a képeket elkezdjük kiszínezni, akár egy retusőr. Az azonosítatlan részleteket saját vágyaink, ideáink szerint rajzoljuk meg. A Nagyapám elbeszélője is valahogy így írja bele magát egy olyan történetbe, amihez elsőre látszólag semmi köze. De ahogyan a nagyapatörténet töredékeibe ékelődnek bele kitalált vagy valósnak vélt epizódok, ugyanúgy teremtődnek újra, építkeznek egymásból a szülők és gyerekek, nagyszülők és unokák álmai, elképzelései.

Halmai Róbert bemutatkozó prózája érezhetően személyes indíttatásból született. Tárgyszerű tömörségével, mozaikos szövegépítkezésével mégis tágabb összefüggésben képes megmutatni a lét alapvető abszurditását. Tele van megfejtetlen titkokkal és megfejthetetlen rejtvényekkel, s közben meghitt közelségbe engedi az olvasóját. Olyan, mint egy emlékekkel teli doboz, miránk hagyja, mihez kezdünk azzal, amit kiveszünk belőle.

Halmai Róbert: Nagyapám
Napkút Kiadó, Budapest, 2019
168 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft,
kedvezményes webshop ár a libri.hu-n 1992 Ft,
ISBN 978 963 263 8621