Somogyi András | Kakuk Móni kétregényes kötetének egyik címlapja padlástúrát ígér, a másik pedig nagy súlyúnak vélhető kérdést tesz fel. De az első benyomás mindkét esetben kissé félrevisz: a két kisregény mást nyújt, mint amit a cím alapján az olvasó sejt. Madeleine padlása A szerző nem könnyíti meg a történet követését. Fejezetenként sűrűn váltogatja szereplőit […]
december 1, 2022 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Nagyon jó pillanatban jelent meg Köves József legújabb, zsebbe való könyve. Kivált azért, mert az alcíme – Elolvasókönyv – szamárfület mutat a tankönyveknek, a kötelező irodalmaknak, tehát könnyedén beleilleszthető egy harmadik-negyedikes gimnazista zsebébe. Továbbá – és ez most fontosabb – szinte egy időben került a polcokra Nyáry Krisztián sokak által várt […]
január 13, 2022 Írta: olvassbele.com
Pál Attila | „A jó címlap eladja a könyvet” – jutott eszembe egy régi antikvárius mondása a svéd Elisabeth Åsbrink műve kapcsán. Kellemes hangzású címével – ami akár egy romantikus regényé is lehetne – fejbekólintó ellentmondásban van az előtérben álló gyermekek tekintete és a mögöttük feketéllő mozdony baljóslatú együttese. Åsbrink művének kiindulópontja ötszáz, gondosan időrendbe […]
május 29, 2021 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Aki elolvassa a könyvet, eszébe sem jutna, hogy a kiérlelt stílusú, széles körű ismereteket feltételező történet Boros Botond első műve. A szerző láthatóan beleásta magát a 19. század második felének dél-magyarországi néphiedelmeibe, babonáiba. Ekkor a gyerekeket a Markolábbal (a legenda szerint egy farkasember) rémítgették, aki (vagy ami) minden második holdtöltekor beleharap a […]
május 29, 2021 Írta: olvassbele.com
1868, Kopáncs Wimmer belépett a börtönlakba. A cella közepén meztelen fiú feküdt, testét foltok borították, úgy festett, akár egy haldokló szalamandra. Bokája és térdei megduzzadtak, a szobát megtöltötte a testét beborító vizelet bűze. Az inspektor a fiú tekintetét kereste, de az körbe-körbe járt a cellában, mintha szemével valami láthatatlan lidércet üldözne. Igrics takarót hozott, és […]
március 23, 2021 Írta: olvassbele.com
Kleyer Éva | Minden, ami a születésem előtti időkben történt, az történelem. Nemcsak én érzem így, a múlt bizonyára mindenkinek a mentális térképén elnagyolt, meglehetősen sötét árnyalatokkal fölrakott akvarellként jelenik meg. Ha néha mégis bekukucskálhatunk a mindennapok kulisszái mögé, kiderül, hogy az élet régen ugyanúgy zajlott, mint az általunk megélt időkben. Az emberek dolgoznak, esznek, […]
március 23, 2021 Írta: olvassbele.com
Első fejezet * Találkozás május elsején Mintha vízben úszna. Heves karmozdulatokkal oszlatta a tömeget, azok meg szinte spriccelve sodródtak félre, így szabaddá vált előtte egy keskeny folyosó. Átsuhant rajta, aztán mögötte újra összezárt az emberáradat. Parttalan tengerhez hasonlított ez a tömeg. Mozgásképtelenségre kárhoztatva csupán fel-alá tudott hullámzani. A lány egy kisebb magaslatra jutott. Innen új […]
január 4, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Amikor az ember családtaggá fogad egy mentett kutyát, a viselkedéséből, kinézetéből, emberekhez, állatokhoz való viszonyából megpróbálja kitalálni, milyen élete lehetett korábban. Kartali Zsuzsanna egy interjúban elmondta, Nasi története pontosan így született, csak az ihletőt, saját mentett (a cikkben található fotó alapján nagyon helyes) kutyájukat Lurkónak hívják. A szórakoztató történet középpontjában egy, mondjuk úgy, […]
január 4, 2021 Írta: olvassbele.com
– Paterold ki azt a dögöt, Mutter, mert hülyét kapok mán a nyüszítésétől, komolyan mondom! – Jóvan na, Faterkám, ne húzd fel magad! Mingyár jön a reklám, az alatt kiviszem a kis drágámat az udvarra, biztosan csak pisilnie kell. De aztán szóljál ám, ha folytassák a nyomozást, el ne aludj nekem, ha már kizavartál! Faterkám […]
április 8, 2020 Írta: olvassbele.com
NEGYEDIK FEJEZET Jeruzsálem // Kr. u. 33. Valamivel később két katona vezette be Jézust. Az ajtónyílásban állították meg, messze Pilátus székétől. A helytartó ültében nézte egy ideig, szótlanul. A katonák az ajtó túloldalán őrködtek. Jézus valami zsákszerű ruhát viselt, a kezei pedig meg voltak kötve. Kimerültnek tűnt, némán és mozdulatlanul állt, tekintetét az alant zöldellő […]
április 8, 2020 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Vajon ki lehet-e foltozni a művelődéstörténet hézagait? És ha igen, vajon milyen anyaggal kell kitölteni? Regényes módon? Vagy fantasztikummal? Az egyik leglikacsosabb könyv maga a Könyvek könyve, a Biblia. Évezredek távolából a hiányzó részleteket vagy sejtésekkel lehet kiegészíteni, vagy a valóság megismerése helyett marad a hit. És vajon miért csak a […]
március 29, 2020 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Idősebb fejjel az ember már henceghet, hogy milyen nevelést kapott, s visszatekintve azt mondhatom, hogy meglehetősen jót. (Borítsunk kegyes fátylat a botlásaimra.) Mindenesetre gondosan végigolvasva a könyvet, melynek az alcíme: A kulturált viselkedés szabályai, úgy ítéltem meg, hogy szinte minden helyzetben tudok illedelmesen, kulturáltan viselkedni, legalább 95%-ban követtem a benne felsoroltakat. […]
február 16, 2020 Írta: olvassbele.com
|| I. || 1982 | Belfast A fehér tüll halkan hullt a földre, és szinte anyagtalanul omlott el a lány kezében, amikor lehajolt érte. Egyedül volt önmaga megsokszorozódott képmásával a csupa tükör táncteremben. Fura érzés: Julie Derwin tízszer, százszor, ezerszer. Nyugtalanító. – Igyekezz! – A hang vidám volt, de türelmetlen, és Julie-nak hátra sem kellett […]
február 16, 2020 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Varga-Körtvélyes Zsuzsanna a romantikus-realista regényírás legnagyobb hagyományait mutatja fel művében. A Lelked az ördögnek lélektani pontossággal adja vissza a sok szálon futó – ezért ehelyütt csak igen vázlatosan, szereplőket, helyszíneket, eseményeket elhagyva ismertetett – romantikus és izgalmas történet érzelmi viszonyait. A keretet és hátteret Belfast, az ír köztársasági hadsereg, az IRA közelmúltbéli […]
január 31, 2020 Írta: olvassbele.com
Prélude Párizsig sírtam. Ott kellett átszállnom. Késett a nouakchotti gép, így volt időm megnyugodni. Sétálgattam a tranzitban, nézegettem az újságokat, a hűtőmágneseket, kulcstartókat. Hátamon egy nagy hátizsák, amit kézipoggyászként vihetek a repülőre, csak egy közepes sporttáskát adtam fel, néhány nyári ruhával, cipővel, pólóval. Úgyis szinte mindig ugyanazt hordja az ember: a sivatagban farmert pólóval és […]
január 31, 2020 Írta: olvassbele.com
Kleyer Éva | Van, amikor a lektűr irodalmi köntösbe öltözik, és abból valami érdekes, szép, maradandó születik. Mint A Pendragon legenda, Szerb Antal regénye. Aztán van, hogy a közlésvágy kitüremkedik az íróeszközzel felszerelt szerző íróasztalán túlra, és könyv formáját veszi magára. A következmények ilyenkor lehetnek pozitívak, de zavarba ejtőek is. A Sivatagi szél, A. Túri […]
január 3, 2023 Írta: olvassbele.com
0