Amit elmondani nem lehet | Virginia Evans: A ​levélíró

Kedves Virginia Evans!

Azt hiszem, illendő levélben írnom Önnek a könyvéről. Sybil Van Antwerp valószínűleg ezt várná el tőlem, és ennyi együtt töltött oldal után nem szeretném magamra vonni a rosszallását. Bár tartok tőle, már azzal elvágtam magam nála, hogy ezt a levelet számítógépen írom. Pedig Sybil és én alapvetően jól kijöttünk.

Be kell vallanom, egy ideje várakozott már rám A levélíró. Többször majdnem sorra került, aztán mindig elé furakodott valami más. Most végül a Goodreads nyári olvasási kihívásában választottam ki, és mire befejeztem, már csak azt nem értettem, miért várattam ilyen sokáig. Ugyanis azt hiszem, ez volt az év eddigi legkellemesebb olvasmányélménye.

Nem azért, mert Sybil különösebben kellemes asszony volna. Hetvenes évei végén járó, nyugalmazott jogász, elvált, két felnőtt gyermek anyja, intelligens, művelt, végtelenül makacs, időnként bosszantóan magabiztos ember, akinek határozott véleménye van gyakorlatilag mindenről. Ráadásul a véleményét nem tartja meg magának. Ír családtagoknak, barátoknak, szomszédoknak, politikusoknak, hivataloknak és íróknak, de azoknak is, akik valamilyen módon felbosszantották. Mindig kézzel, gondosan formálva a mondatokat és kanyarítva a betűket. Nagyon szerettem azt, hogy Sybil képes úgy helyretenni valakit, hogy közben egyetlen pillanatra sem feledkezik meg a jó modorról, levelezőpartnerei pedig hasonló udvariassággal próbálják viszonozni a szívességet. Na jó, néha kissé passzív-agresszív formában.

És milyen furcsa, hogy ezekből a levelekből milyen gyorsan összeáll egy egész ember. Eleinte persze maga, Virginia, jól megdolgoztatja az olvasót. Ki kicsoda? Miért ír neki Sybil? Mi történt közöttük korábban? De hamarosan már nemcsak a címzetteket ismerjük fel, hanem azt is észrevesszük, mit nem ír le Sybil. És lassan kiderül, hogy egy látszólag eseménytelen életben mennyi minden történhetett: házasság és válás, barátságok és szerelmek, az örökbefogadott gyerek bizonytalansága saját származásával kapcsolatban, egy gyermek elvesztésének feldolgozhatatlan fájdalma, a bonyolult kapcsolat a lányával, majd lassan romló látása és egy DNS-vizsgálat nyomán felbukkanó ismeretlen rokonok.

Közben pedig egyre fontosabbá válik az a hosszú levél, amit Sybil nem küld el. Felhívja a figyelmünket arra, hogy a kimond(hat)atlan, és (szinte) leírhatatlan szavaknak mekkora súlya van. Arra, hogy az ember évtizedeken át képes együtt élni a saját történetének gondosan megszerkesztett változatával, míg egyszer csak kénytelen feltenni a kellemetlen kérdést: mi van, ha nem egészen úgy történt minden, ahogy én meséltem – másoknak, aztán egy idő után már magamnak is?

Helyenként legszívesebben vitatkoztam volna vele – bár valószínűleg rosszul jártam volna, mert egy rutinos levelezővel vívott írásbeli szócsata nem ígér fényes esélyeket még az írással foglalkozóknak sem – ezt láthattam a regényből.

Az Ön által választott forma korántsem új. A levélregény elődei között felsejlik Bram Stokertől a Drakula, Lionel Shriver regénye, a Beszélnünk kell Kevinről, aztán a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (szerzői: Mary Ann Shaffer és Annie Barrows) és Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?-je, vagy a magyar irodalomból Fanni hagyományai Kármán Józseftől. Meglehetősen különös társaság, ha belegondolunk. Talán éppen ez bizonyítja, milyen sokféle történet elmesélésére alkalmas ez a forma.

• Olvass bele!

Sybil személye inkább két másik, nagy sikert aratott mű főszereplőire emlékeztetett: Fredrik Backmantól Az ember, akit Ovénak hívnak és Shelby Van Pelt különös története, A boldogságnak nyolc karja van. Mindegyikben van egy korosabb főhős, akinek a kissé tüskés külseje mögé – a történet segítségével – kicsit bepillanthatunk. Nem azért szeretjük meg őket, mert kiderül róluk, hogy tökéletesek, hanem épp azért, mert egyáltalán nem azok.

Sybil levélfolyamában ráadásul van még valami, amivel könnyű volt engem is megvennie: folyamatosan könyvekről beszél. Levelei végén rendszeresen megírja, mit olvas éppen, majd megkérdezi a címzettet, ő mit olvas. Íróknak is ír: Diana Gabaldonnak Az idegenről, Larry McMurtrynek pedig arról, hogy harmadszor olvasta az Árva galambot, és idősebb fejjel már egészen mást lát benne. Egy könyvmoly, aki még a magánlevelezését is olvasmányajánlóvá alakítja? Kell ennél több?

A levélíró magyarul a napokban jelenik meg. Én még angolul olvastam, így a magyar szöveget nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy Gázsity Mila fordítása a tőle megszokott igényességgel adja majd a magyar olvasók kezébe. Nem irigylem a feladatért: ebben a regényben szinte minden a hangszínen múlik, elsősorban Sybilén. Azon a sajátos keveréken, amiben a választékosság, a régimódiság, a csípős humor, az önfejűség és a lassan felszínre kerülő sérülékenység egyszerre van jelen.

Egyetlen panaszom azért van. Ez az első regénye. Ez így meglehetősen igazságtalan az olvasóval szemben, mert az ember befejezi, becsukja a könyvet, és természetes mozdulattal keresné a következőt. De nincs következő. Egyelőre. Úgyhogy, kedves Virginia Evans, köszönöm Sybilt, a leveleit és a könyvajánlóit.

És ha Sybil esetleg érdeklődne: igen, most fejeztem be A levélírót. És Ön mit olvas éppen?

Üdvözlettel
egy nagyon elégedett olvasó: Paddington

Virginia Evans: A ​levélíró
Fordította: Gázsity Mila
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2026
332 oldal, teljes bolti ár 6499 Ft,
online ár a bookline.hu-n 5850 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 604 8433 (papír)
ISBN 978 963 604 8440 (e-könyv)

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

A hetvenes éveiben járó Sybil Van Antwerp egész életében levelek segítségével próbálta megérteni a világot és a benne elfoglalt helyét. A nyugdíjas jogásznő élete kiszámítható ritmusban zajlik: kétnaponta leül az íróasztalához, és írni kezd – a gyermekeinek, a barátnőinek, az orvosának, a kedvenc szerzőinek, a pártfogoltjainak vagy olykor csak az íróasztalfiókjának… Levelei egyszerre tükrözik a hétköznapok kicsinyes gondjait és az idős emberek végtelen bölcsességét, és ahogy a múlt és a jelen történetszálait apránként hálóba fonják, úgy rajzolódik ki előttünk egy rendkívüli asszony életútja, személyisége. Van azonban egy olyan levél, amelyet Sybil egyszerűen nem bír elküldeni, és amely az élete legsötétebb időszakához kapcsolódik.
Ahhoz, hogy fel tudja adni, előbb szembe kell néznie a múltjával, és fel kell oldoznia önmagát…