Süli István: A posztószállító (részlet)

Posted on 2026.09.24. Szerző:

0


Pieter Groenewegen története

Sohasem fogjuk megtudni, hogy az idősebb Vermeer, azaz Reynier Janszoon van der Meer festőművész barátai közül ki és pontosan milyen szándékkal mesélte el az ifjú Vermeernek az alábbi történetet, de ha figyelembe vesszük ezeket az elbeszélést megelőzően elhangzó mondatokat:

nem fontos, hogy tájképeket fess, de a színeket és a fényeket mindennél világosabban kell látnod, még mielőtt a vásznat magad elé teszed. Amíg a tiszta színt és fényt nem látod, addig várj a munkával, a forma majd úgyis jön hozzájuk,

akkor a legvalószínűbb, hogy a tájképfestő Pieter Groenewegenről lehet szó, hiszen Steenwyck az elmúlás közönyét, van der Ast pedig a csendéleteket említette volna hasonló helyzetben példaként, nem a tájképet.

Most pedig figyelj minden szavamra, folytatta ugyanaz az ismeretlen hang, és keresd mindegyikhez a neki legmegfelelőbb színt, s amint megtaláltad őket, váltsd át, amit hallottál, színek kavalkádjára:

Egy enyhének mondható januári napon, déltájt, Antwerpenben, a Scheldén hosszan fölúszó bálna tartotta izgalomban a helybélieket. A bálna hossza, amint azt a parton vele párhuzamosan lépegetve lemérték, legalább tizenhat méter volt. A súlyát megbecsülni sem tudták. Az állat kékes gyöngyházfényű, sima, púpos háta hol itt, hol ott bukkant elő a piszkosszürke vízből, leginkább akkor, amikor komótos haladását megszakítva, röffenő, szörcsögő hangok kíséretében hatalmas vízsugarakat fújt a levegőbe, amit a közönség lelkes ovációval fogadott. Rövid idő múlva, ugyancsak a part széli csődület kiabálása és biztatása közepette, a közeli halpiac mólói mögül előbukkanó, vészesen imbolygó ladikban három kapatos halász evezett a bálna mellé, és egyikük, afféle férfias tettvágytól hajtva, de minden különösebb látható ok, elképzelés és terv nélkül hosszú szárú szakállas bálnavadász szigonyt vágott az éppen víz fölé emelkedő cet oldalába. A megdöfött állat nagyot dobott magán, fölborítva és maga alá gyűrve a közelében lévő ladikot a halászokkal együtt. A parton állók közül többen hallani vélték, amint az egyik halász az evezőjébe kapaszkodva hangos Krisztus, irgalmazz! kiáltással fordult bele a vízbe és tűnt el a mélyben. A váratlan tragédia láttán elcsendesedő tömegben futótűzként terjedt a hír, hogy a Scheldén idáig fölúszó fenevad maga a keresztények ellen harcba küldött Leviatán, mely az Úr megátalkodott, örök ellenségei, a szaracénok ügyeskedése folytán jutott a folyón idáig, hogy aztán a Schwarzburg utcai kikötőnél keresztbe fekve, az elrekesztett és földuzzasztott vízzel elárassza a várost. A napnál is világosabban látható, mondták ugyanezek a hangok, hogy ennek az ördögi mesterkedésnek esett máris áldozatul, az igazi nagy katasztrófát megelőzve és annak hírnökeként, a három derék, keresztény halászember. A szigonnyal az oldalában vergődő bálna időközben megfeneklett a folyó közeli homokpadján, és hatalmasra tátott szájából véres, habos nyálat eregetett a vízbe. A fenyegető, óriási száj láttán több sem kellett a feldühödött tömegnek, az összes, közeli mólóknál elérhető csónakkal, dereglyével, ladikkal és más egyéb vízi alkalmatossággal a közelébe evezve szigonyokkal, csáklyákkal, botokkal dobálták, szurkálták, kaszabolták a hatalmas testet. A betolakodóval vívott véres harc közel három órán át tartott. Hat óra tájban az elfáradt és lecsendesedett tömeg a parton ácsorogva nézte, ahogy a bálna szétvagdosott tetemét lágy hullámokat vetve folyja körül a mögötte vérhabossá váló víz, itt-ott kiálló csontjairól pedig éktelen ricsajjal érkező sirályok és varjak csapatai csipegetik a maradék húst. A bestia megsemmisítése és fölszabdalása olyan alapos volt, hogy a folyó közeli szakaszán még három héttel később is bálnabéldarabokat mosott partra a hullámzás.

Vermeer feszült figyelemmel, szinte mozdulatlanul hallgatta végig a festőt, aki már egy ideje elhallgatott és őt nézte. Szavak kavarogtak tovább a fejében, szavak, szavak, amik nem álltak össze mondatokká. A színekből a gyöngyházfény, a szürke és a rettenetes mennyiségű vér vöröse maradt meg az emlékezetében.

Figyelj rám megint, szólalt meg hosszas hallgatás után a korábban Pieter Groenewegenként azonosított elbeszélő, a szobádnak ugyanabba a pontjába állva, és hogy ebben biztos legyél, jelöld meg valamivel, akár egy rozsdás szeggel a lábaid pontos helyét, a nap legkülönbözőbb óráiban vedd szemügyre az állandó tárgyakat. A fényektől függően mindig más színűnek 46 mutatják magukat. Mindig más színű az árnyékuk is. És ha a színük más, meg az árnyékuk is más, lehet, hogy ők maguk is mások lettek? Honnan tudhatnád, hogy eközben belül mi történik velük? Ha ezt meg tudod fejteni, akkor odakerülsz te magad is a képeidre, az árnyak és fények mögé.

A Scheldébe fölküldött gyilkos bálna kapcsán följegyezték még, folytatta az előző hang, hogy a nap mártírjainak kinevezett három halász holtteste sohasem került elő. Ugyanott megemlítik azt is, talán az alapvetően békés helyi közösség véres tobzódásának mentségeképpen, hogy a bálna segítségével, gonoszul kitervelt árvízlidércként szétfutó hírének hallatán nem véletlenül esett pánikba a kikötő népe. Az előző év januárjában emberemlékezet óta nem látott szörnyűséges vihar csapott le a németalföldi partvidékre. A tomboló szél olyannyira fölkorbácsolta a tengert, hogy jéghideg vize helyenként nyolcméteres hullámokkal szakította át több ponton is a védőgátakat, és öt tartományt teljesen elárasztott. Antwerpen utcáin és a messze földön híres Onze-Lieve-Vrouwekathedraalban, a Miasszonyunk-székesegyházban embermagasságban állt a víz, az épülő Szent Sebestyén-templom pedig félkészen összeomlott. A városra annyira váratlanul zúdult rá a jeges ár, hogy a lakosság java része a menekülés leghalványabb esélye nélkül veszett oda. Oostende piacterét és minden utcáját elborította a tenger. A hullámverés megtépázta 47 a kikötőt, romba döntötte az erődítményt, elsöpörte útjából a hidakat és kimosta a kereskedők termény-, élelem- és posztóraktárait. Az egész tartományt védő Szent Donát szobrát, mintegy az Úr és híveinek megcsúfolásaképpen, egészen egy pöcegödörig sodorta. A csapás utáni gyors összeírások szerint, amelyek nagyrészt inkább csak becslések voltak, egyedül Zeeland tartományban tizenhatezer áldozatot követelt a tenger. Az áradat olyan gyorsan nyelt el mindent, hogy a víz betörése után két órával a vlissingeni gazdák istállóiban, jó néhány kilométernyire a tengerparttól, már a lovak fejéig ért a víz, a homokdűnék között mélyebben fekvő települések némelyikéből pedig csak a templom tornya látszott ki, tetején a kereszttel, melynek megnyúlt árnyéka a lemenő nap beeső, éles, ferde fényében groteszk táncot járt a lassan elcsendesülő vízen.

Ariel Gobje. Az útiterv 

1649 nyarán, mely év az azt követő kettővel együtt szinte nyomtalanul eltűnt Vermeer életének megőrzött emlékei közül, a delfti Szent Lukács céh mestere, Ariel Gobje libasültre és a mellé feltálalt füstölt kecskesajttallérokra, töltött borzas pitére, valamint néhány kupa házi főzésű sörre invitálta magához a festőtanoncot. A jóízűen elfogyasztott ebéd vége felé az ég váratlanul beborult, és egy ideig mindketten a lehűlő levegőben cikázó kósza ragyogást figyelték. A rézsút beeső fényben a kert végét lezáró fatörzsek között néhol átszűrődött a közeli templom lábazatának élénksárga színe. Olyan, mintha a valóságot látnánk, gondolta Vermeer, a valóság pedig valahonnan messziről érkezik, átlebegve téren és időn, és mire ideér, élénksárga színűre változik.

Miközben a házvezetőnő leszedte az asztalt, Vermeer a szeme sarkából az öreget leste, arra várva, hogy végre előadja a szokatlan meghívás okát.

A szorgalmadnak, felkészültségednek és tehetségednek nem látom híját, bökte ki nagy sokára a céhmester, éppen ezért szeretném, ha a legrövidebb időn belül útnak indulnál, hogy mesterséged tökélyre fejlesztéséhez más mestereket tanulmányozz, és tőlük elless ezt-azt. Tanulj. Az is a tanuláshoz tartozik, amit nem fogadsz el tőlük. A vándorlás végeztével, amikor visszatérsz ide hozzánk, a tanultakból elkészíted azt a munkát, amihez a szükséges elemeket menet közben szívtad magadba, és amivel magad is mesterré válsz. Az utazáshoz szükséges költséggel ellátlak, adok továbbá egy levelet, amely a pénznél is többet ér. Az általam megadott helyeken, céheknél, barátoknál, rokonoknál szállást és ellátást biztosít számodra, amiért fizetned nem kell. Mindenütt tudnak az érkezésedről. Ezekben a nehéz időkben nem szerencsés, ha sok pénzzel utazol. A szétkergetett kóbor, éhes zsoldosok, szökött vagy nem szökött katonák és csavargók most egy jobb ruháért is agyonvernek és kirabolnak bárkit. Ezek a hétköznapjaink, a falainkon kívül, amiről itt a városban nem sokat beszélünk. Utaznod is csak nappal lesz tanácsos, kereskedőkkel.

Ezt követően elsorolta a kijelölt állomásokat, elsőképpen Mechelent, ahol a noyoni Szent Eligius aranyműves céh falán a kiváló Jan van Eyck egyik képének, az Arnolfini házaspárnak a másolatát kell megnéznie, és itt külön az emlékezetébe idézte van Eyck híres mondását, Als ik kan – A legjobb tudásom szerint, amelyet gyakran ráírt a festményeire vagy azok kereteire.

Igen, barátom, mondta a céhmester, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, Vermeer orra előtt, a levegőben billegette kinyújtott mutatóujját, a tehetséggel nem lehet kufárkodni, ha van, akkor oda kell tenni mindig mindent belőle, és ne gondold, hogy rád nem vonatkoznak ezek a súlyos szavak.

Továbbá, folytatta, másodikként ’s-Hertogenboscht, ahol az ottani fogadó különtermében Jeroen van Aken három szárnyból álló oltárképének, a Szent Antal megkísértésének a másolata lóg, amiről kivételesen tudja, hogy Harmenszoon van Reijen készítette, akit fiatal korában a Werkendamot váratlanul elöntő árvíz szinte teljesen kiforgatott a vagyonából, és egy ideig a Beldee melletti apátság serfőző műhelyében volt fűtőmester, mielőtt ’s-Hertogenboschba költözött.

Ezt követően, miután hazatért, kipihente és összeszedte magát, ismét nekiindulva, harmadikként Isenheim városába menjen, ahol a Grünewald néven is ismert Mathis Gothart Nithart, vagy másképpen Matthaeus von Aschaffenburg munkáját, a híres Isenheimi szárnyas oltárt láthatja az általa a levelében pontosan megadott helyen.

Süli István

Mechelenbe és ’s-Hertogenboschba a következő héten a posztóval és ötvösmunkákkal kereskedő Derk van Bramer viszi magával és hozza is vissza, miközben még Eindhovenben is körülnézhet, ugyanis útvonala az üzleti elintézendők sorrendjében Mechelen, Eindhoven, ’s-Hertogenbosch lesz, és mindenütt időznek majd annyit, hogy vázlatokat készíthessen, vagy ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy magába szívhassa a képek levegőjét.

Sok szerencsét kívánok neked, fiam, emelte poharát a céhmester, és mindig gondolj arra, nem mindegy, hogy az ember mibe hal bele, az örök keresésbe, vagy abba, amit talál. Az úton ott lesz veletek a barátod, Maarten van Bramer is. Kérlek, beszélgess vele sokat, talán még nem késő, és megjön az esze.

Süli István: A posztószállító. Flamand táj Vermeerrel 
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2026
216 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft