Bevezetés Minden úgy kezdődött, hogy megőrültem – írtam a blogomon 2018 nyarán. Persze akkor még nem tudtam, hogy ez egy életre szóló kaland lesz köztem és a menopauza között. Nem tudtam, hogy a menopauza sokkal több, mint némi hőhullám és hangulatingadozás, és azt sem tudtam, hogy nem csak a tüneteket kell túlélni, hanem hogy jön […]
március 13, 2024 Írta: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | A könyv elején jogi nyilatkozat figyelmeztet arra, hogy az olvasó ne ebből válasszon magának terápiát, hanem problémáival forduljon orvoshoz. Az ilyenfajta figyelmeztetésekre általában szükség van – de itt és most inkább csak a kiadó önvédelmét szolgálja. Ugyanis Iványi Orsolya könyve a női szervezet hormonális – és ennek nyomán sok szervet érintő – […]
február 22, 2024 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Mintha divatba jöttek volna mostanság az alkotók, művészek életéről kis színesekben hírt adó könyvek (bár lehet, hogy ez mindig is így volt), gondoljunk csak Nyáry Krisztián sorozatára. Említhetjük mindjárt jelen szerzőnket is, László Ferencet, aki előző könyvében (Honi bestiárium) igazi nagyok mellett afféle kurzus-írókat is nagyító alá tett. Bevallom, elgondolkodtam azon, hogy […]
február 22, 2024 Írta: olvassbele.com
~ Nagyságos fejedelemasszony ~ Honthy Hanna (1893–1978) Két, vagy tán három nemzedék számára ő volt a műfaj eleven szimbóluma, sőt az operett maga. Annyit ünnepelt és ünnepeltetett primadonnai alakjának árnyéka jószerint máig rávetül a hazai operettkultúrára. „ÁRPÁD: Vezérek! Hallga! Mi zaj az odakint? (A vezérek menten abbahagyják a marakodást, és fülüket hegyezve áhítattal hallgatnak.) TAS: […]
február 19, 2024 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Harlan Coben krimije hagyományos elbeszélő stílusban megírt, keményvonalas (hard-boiled) regény. A mű egyébként 2016-ban már megjelent a Jaffánál. Temetéssel kezdődik a történet. A zárt koporsót, melyben Joe Burkett holtteste nyugszik, a felesége Maya Stern mellett több százan veszik körül. Először ővele ismerkedünk meg: Maya volt az első amerikai női pilóta, aki nehéz […]
január 3, 2024 Írta: olvassbele.com
● K A R Á C S O N Y U T Á N I S A J Á N L J U K ● Pál Attila | Futball az egész világ, és játékos benne minden férfi és (egy idő óta) nő. A Shakespeare-től kölcsönzött parafrázis persze barokkos túlzás, ám azt nehéz lenne tagadni, hogy […]
január 3, 2024 Írta: olvassbele.com
Charly bácsit diszkvalifikálták az asszonyok, akik nem tudták megbocsátani neki az első magyar „football match”-et A jó Charly nem volt éppen félős ember, egy ideig mégsem mert a Pékerdő közelébe menni. Nem „akárkiktől” félt: az asszonyoktól. A történet a magyar labdarúgás hőskorához vezet vissza, azokba az időkbe, amikor a későbbi Fradi-pálya helyén még a Nagy […]
május 22, 2023 Írta: olvassbele.com
Paddington | Michele Borba könyve, a Szárnyalók a legújabb kötet a Jaffa Kiadó Szülők könyvtára sorozatában. Ismét egy amerikai gyermeknevelési könyv fordítása – annak minden pozitív és negatív jellemzőjével. A kötet arra keresi a választ, hogy miként segítheti a szülő elsősorban iskoláskorú gyerekeit abban, hogy jól teljesítsenek, de a teljesítménykényszer lehúzó, sokszor betegítő érzése nélkül. […]
május 22, 2023 Írta: olvassbele.com
Gyermekeink bajban vannak. Ez az egyszerű, de ijesztő tény akkor tudatosult bennem, amikor vasárnap este hét órakor kerestem telefonon a tizenhat éves Evát. Feszültnek tűnt, és megkérdeztem, van-e jobb időpont a beszélgetésre. – Nem, mert mindig zsúfolt a napirendem – mondta. – De szívesen beszélgetnék arról, hogy milyen manapság tinédzsernek lenni. Eva ránézésre nem az […]
április 15, 2023 Írta: olvassbele.com
Pál Attila | Üres papírra még bármit lehet írni. Azon bármi elképzelhető, akár legtitkosabb vágyaink teljesülése is. A zavar akkor kezdődik, ha már van valami a papíron. Esetleg olyan tény, adat, amely nem illeszkedik a fejünkben élő képhez. Persze, a tényeket is félre lehet söpörni, az adatok pontosságát, hitelességét meg lehet kérdőjelezni – de attól […]
április 15, 2023 Írta: olvassbele.com
Polgári szolgálat – a Labour Service Az Egyesült Államok hadseregében foglalkoztatott menekültek nagyobb hányada nem fegyveres szolgálatot teljesített, hanem polgári munkakörben nyert elhelyezést. Az 1946 és 1950 közötti létszámadatok szerint az amerikai hadsereg egységeinél polgári alkalmazottként dolgozó emigránsok létszáma meghaladta a csapatok teljes fegyveres állományának létszámát.1 Az Európába telepített alakulatok esetében 1945 nyaráig vezethető vissza […]
március 17, 2023 Írta: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | Szívesen utalnék egy nem túl barátságosnak minősíthető megjegyzéssel arra, hogy milyen sok azonos szakmai állítást képes tenni két – egymást nem ismerő – szerző. Csernus Imre gondolatfűzése ugyanis feltűnően emlékeztet egy nemrégiben olvasott könyvre (Terrence Real: Mi), bár olyasmit nem is mernék feltételezni, hogy átvett volna bármit is onnan – noha még […]
november 12, 2022 Írta: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | A tévés munkásságát végigkísérő, a nagyon is jövedelmező vállalkozása alapjait megteremtő, és egyben az élete értelmét jelentő kalandjairól írta ezt a könyvet Bear Grylls – aki a szónak nagyon is valódi értelmében a könyv „hőse”. (Ez a munka a Tűzön-vízen át! című opuszának folytatása.) Ki hinné, létezik a Kígyómarás Túlélők Klubja – és mivel […]
március 13, 2024 Írta: olvassbele.com
0