Minden ADHD-s más | Dr. Sharon Saline: Amit az ADHD-s gyereked szeretne, ha tudnál

Fazekas Erzsébet |

Mindenkit komoly kihívás elé állít a gyereknevelés, hát még egy rendhagyó gyerek nevelése. A klinikai pszichológus szerző, dr. Sharon Saline meg is magyarázza, miért: „Az ADHD-s agy az átlagoshoz képest lassabban, akár évtizedes késéssel fejlődik, ugyanakkor az iskola: a tananyag, az oktatási módszerek napról napra fokozódó nyomást helyeznek a fiatalokra.”

Először is segítünk megfejteni, mit jelent a címben is írt négy betű. Ezek az ún. figyelemhiányos hiperaktivitás zavarra (angol nevén: attention deficit hyperactivity disorder) utalnak. Ez olyan neurológiai jellegű tünetegyüttes, ami akkor áll elő, ha az úgynevezett végrehajtó funkciókat (tervezés, cselekvésgátlás, végrehajtás, ellenőrzés és rugalmas alkalmazkodás) ellátó agyi területek az átlagoshoz, vagyis az optimálisan elvárhatóhoz képest eltérően működnek. Rögtön szögezzük le: az ADHD nem tekinthető betegségnek, hanem állapot, ami az érintett személy egész gyerekkorát végigkíséri. A problémák egy része azonban sokaknál felnőttkorban is megmarad.

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavart napjainkban sokan tartják magukra is érvényesnek – az interneten terjedő sokféle információ alapján öndiagnosztizálást végeznek. Viszont a pontos, hiteles diagnózis, amit szakember állít fel – akár évekbe telhet. Az állami ellátásban ma több évesek a várólisták, a gyógyszeres kezelés akadozik és esetleges, a pszichoterápia pedig csak nehezen, (inkább alig) érhető el. És ez a helyzet – az egészségügyben általában is, e téren meg különösen – csak romlik, gondoljunk a mágusképzésen edzett, üzemorvosból lett pszichiátriai intézményvezető esetére.

A hazai valóság abszurditására világítanak rá az arcát, nevét vállaló ADHD-s fiatalember szavai (RTL híradó, 2025. február. 5.). Szakrendelésre időpontot csak négy évvel későbbre jegyeztek (volna) elő számára. Egy kisfiú édesanyjának szintén négy évnyi türelmet javasoltak. Érthető, hogy az érintettek facebook-csoportjában óriási a felzúdulás. Sokan a hitegetés helyett eleve a magánegészségügyben keresik a megoldást. Azonban csak a diagnosztikus folyamat félmillióba kerül…

Ezzel már válaszoltunk is, miért ajánljuk olvasóink figyelmébe az ADHD-t, ráadásul mindjárt két könyv ismertetésével? (A téma folytatását, ahol egy érintett ifjú blogger/youtuber tárja elénk egyéni élet-kalandjait – holnap közöljük.)

A fent vázolt rossz ellátási helyzetben különösen nagy jelentőségűek lehetnek dr. Sharon Saline itt ismertetendő fontos információi, gyakorlati tanácsai. Egyik alapvetése például ez: ahhoz, hogy megértsük gyerekünket (tanítványunkat) és hatékony segítséget tudjunk neki nyújtani, tudni kell, hogy biológiai alapú fejlődési rendellenességről van szó, ami a világon mindenütt előfordul – minden térségben, minden kultúrában. Három típusából leggyakoribb a figyelemhiány. A 18 év alatti népesség 5 (az amerikai fiatalok 11) százaléka diagnosztizálható ADHD-val. Fiúknál kétszer gyakoribb, ők főként a hiperaktív-impulzív csoportba tartoznak. A kezelésre az érintettek többsége jól reagál – ezért is lenne fontos, hogy időben lássa őket szakember, illetve megkapják a megfelelő gyógyszert. Felnőttkorra a szindróma általában „csak” figyelemhiányként marad meg. A koncentrációs képesség, vagyis a figyelem hiánya meglehetősen megnehezíti az életet, sőt bizonyos munkahelyeken különösen, olykor akár veszély forrása is lehet. Nem véletlen, hogy az imént említett fiatalember is szakembernél keresné a megoldást…

Az állapot kialakulásának fő magyarázata: genetikai. A problémára való hajlam öröklődik. Azonban okozhatja agyi sérülés, ismétlődő trauma, alkohol, drog, a terhesség alatti dohányzás, kitettség ólomnak (régebben: nyomdai munka vagy ólomcsöves vízvezeték). Minden másra terelni a gyanút – étrend, élelmi adalékanyag, cukor, tévézés, nevelés – azonban tévedés. Az ADHD-s agy egyszerűen másként fejlődik.

Itt kell gyorsan megemlítenem, hogy a főcím fordítása nem pontosan felel meg az eredetinek, és ezért félrevezető. Az angol cím (What your ADHD child wishes to know) arra utal, hogy a könyv arról szól, mi az, amit sajátosan más gyereked tudni akar: önmagáról. Egészségi állapotáról. jellemzőiről és a várható jövőről. Az érintett gyerek talán nem hárítaná a szülőre az értelmezés felelősségét – bár ezzel a címmel a könyv a szülőtől várja el azt (mellesleg teljes joggal), hogy legyen tisztában a probléma mibenlétével. Ne feledjük: szülő és gyerek ugyanannak a botnak a két végén van. Az is természetes, ha egy gyerek, legyen problémátlan vagy az átlagostól eltérő, többet (mindent) akar(na) tudni magáról, esetéről, lehetőségeiről. A fentieket támasztja alá a szerző szövege is: „A legtöbb gyerek, akivel beszélek, többet szeretne tudni az ADHD-ról. Miként hat testére, meddig tart, mit tehet ellene.” A szülők is ugyanezt szeretnék. „A gyerek általában a szüleihez fordul a kérdéseivel, még azután is, hogy a gyerekorvos, a terapeuta elmagyarázta a helyzetet. Ő a szülőtől várja az érthető megfogalmazást, az útmutatást…”

Doktor Saline sok-sok valós példa elősorolásával ajánl hasznos gyakorlatokat, megjegyezhető technikákat mindazoknak, akik tanulási nehézségekkel, mentális egészségi problémákkal küzdenek. Klinikai pszichológusként 25 éve dolgozik e területen, így lett szakértője annak, hogy az ADHD milyen hatással sújtja a gyerekeket, kamaszokat, és egyben családjukat. Minden érintett számára hasznos segédanyag lehet ez az Egyesült Államokban 2018 óta elérhető könyv, ami elsődleges eszköz lehet a probléma azonosításában. Terápiás ereje pedig abban rejlik, hogy a példatárban bemutatott esetek megközelítési, ezáltal kezelési technikák segítségével megnyugtatást is adnak az érintett szülőnek és gyerekének.

A szöveg igen olvasmányos, meglepően élményszerű, hiszen saját közvetett élményeit írja meg. Ugyanis a szerző testvérének esete révén élte meg, hogy az ADHD kórképe mit idéz elő az érintett személyben, és közvetlen, sőt a tágabb baráti környezetében is.

Sokaknak lehet hasznos az a felismerés, hogy az ADHD-val küzdő családok (tagjai!) nem, vagy csak ritkán veszik észre egymás jelzéseit, így aztán őket gyakran a düh, a frusztráció, a megbántottság és a távolságtartás jellemzi. A szerző egyik alapvető jelentőségű tanácsa ezért a szülők számára ez: „ne arra koncentrálj, hogyan lehet megjavítani a gyereked működését, inkább a hatékony változást elősegítő együttműködést építsd fel, fejleszd ki!. Az együttműködésen alapuló megközelítés a leghatékonyabb. Eredményesebb ugyanis, ha összefogunk a gyerekkel, mert különben nincs más, mint idegőrlő viták vég nélküli sora.”

A példákat olvasva, egyre inkább meggyőződésemmé kezd válni, hogy nem csak körülöttem, de talán a világon mindenki ADHD-s. vagy jó eséllyel bárkire (mindenkire) rásüthető ez a bélyeg. Illetve csak az nem az, aki elvágólagos, mindig mindenben automata üzemmódban, mindent az elvártaknak megfelelően tesz. Íme, az említett benyomást megalapozó példa, a szülő sirám-monológja.

A 13 éves lány a suliból hazaérve egyszerre uzsonnázik, tévézik, csinálja a matek-leckét, majd a tálcát, könyveit a kanapén hagyva, fölmegy a szobájába, hogy a haverokkal fecsegjen a messengeren. Holott anyja ezerszer kérte, tanulás közben ne kapcsolja be a tévét, ne egyen a kanapén, pakoljon el maga után. Dühödten ráüvölt „azonnal szedd össze, rakj rendet, vagy öt napra elveszem az összes kütyüt.” Melyik családban ne zajlott volna le ezerszer ilyen szituáció, és melyik kamasz ne pontosan így élné az életét (adott életkorában).

• Olvass bele!

Tehát a szülő kiborul, holott arról van szó, hogy gyereke, az ADHD-je, a fejlettségi szintje miatt nem képes következetesen pozitív döntéseket hozni. Ismeri a házirendet, de mivel ADHD-s tini, impulzív vágyai, hebrencs magatartása (mindig új dologba kezd, bár az előzőt se fejezte még be), elfelejti a teendőit, és ez mind felülírja a szabályokat. Szégyelli magát, de ezt csak azért se fogja kimutatni, ha a szülő üvölt vele. Tanács tehát a szülőnek: „addig semmilyen helyzetet nem tudsz jól kezelni, amíg magadat nem tudod kontrollálni, visszafogni.”

Talán ez az egy példa is megvilágítja, hogy egy támogató, gyakorlatias könyv került a kezünkbe, és segíthet megtanítani azon fontos készségeket, amelyekkel szülőként empatikusabbak lehetünk. Az eredmény: türelmes segítésünkkel aztán a problémával élő gyerek is nagyobb önállóságra tehet szert. A szakember minden oldalon azt mutatja meg, hogyan motiválhat a szülő, miként vonhatja be a kamaszt abba a folyamatba, amivel tartós pozitív változást lehet elérni.

Ennek az igen gazdag esetgyűjteménynek azok a legjobb részei, ahol a gyerekek, kamaszok szavait olvashatjuk arról, ők hogyan élik meg a helyzetüket. Én pedig nagymamaként azt tanultam ebből a könyvből, hogy mindennek alapja: én miként nevelem, szoktatom magam adott helyzethez. Hogyan válhatok empatikussá, elfogadóvá, megértővé. Miként sajátítom el azt a készséget, hogy lenyelem a mérgemet, nem borulok ki azon, ha a gyerek nem azt csinálja, amit én – hatalmi szóval (no persze a társadalmi konvenciókra, a családi hagyományokra, a megszokásra hivatkozva) – elvárok tőle. Hanem megpróbálok a gyerek bőrébe bújva, kicsit a helyzetébe képzelni magam, amikor ő éppen a saját útját járja, a saját démonaival küzd – öntörvényűen.

Be kell látnom, türelemmel többre megyek, mint büntetéssel. És itt annyi szép népi bölcsességből született mondás jut eszembe… Hiába, semmi nem új a nap alatt! Lám, a paraszti kultúrákban is mindent tudtak, mindent értettek, csak nem ilyen kacifántos műszavakkal és okos szakmaisággal fogalmazták meg a lényeget. De a fenti nevelési axiómára gondoltak, amikor például azt mondták, hogy a leggyengébb napsütés is erősebb a legvadabb szélviharnál. Mert amikor a felhők mögül előbújó nap csendesen rámosolyog az út vándorára, az önként leveti kabátját, amit a legdühödtebb orkán sem volt képes letépni róla. Vagy itt a másik bölcsesség: „ha finoman hajlítod az ágat, tenyeredbe simul, míg ha erővel akarod megváltoztatni formáját, törik”. Érdemes arra is gondolnunk, hogy a gyerek maga is szenved attól, amikor észreveszi (mert persze, hogy észreveszi), hogy már megint áthágta a szabályokat, normákat, ismét átlépett a konvenciók keretein. De ha észreveszi, már félig nyert ügyünk van. Ismétlem, ez a szakmainak látszódó könyv valójában bármely gyerekre és családra vonatkoztatható. Mindenkire érvényes, alapvető nevelési könyv.

A kulcsszavai: önnevelés, önkontroll, türelem, belátás, szeretet – ezek az iránymutatók. Megfogadásuk nyomán a dolgok előbb-utóbb a megfelelő mederbe terelődnek. A nevelés is, meg az élet dolgai is. Csakhogy a könyvet olvasva sokszor éreztem: éppen ez szinte lehetetlen. A bölcs tanácsnak megfelelően eljárni: képtelenség. Nem vagyunk szentek mi, szülők – ahogyan a gyerekeink sem kis istenek.

Saline doktor könyve amerikai helyzetből indul ki, ott vizsgálódik. Ott lehet az állami iskolarendszeren keresztül kérni a problémás gyerek kivizsgálását. A hazai olvasónak ez legfeljebb érdekesség – de komoly gyakorlati haszna lenne annak, ha a Jaffa Kiadó (egy következő, bővített kiadáshoz) függeléket csatolna, amelyben tájékoztatna, itthon milyen csatornákon lehet pontos, szakmai diagnózishoz jutni – merre induljon el a család, már ha tehetné, ha az egészségügyi rendszer állapota ezt lehetővé tenné. Mert különben…

Dr. Sharon Saline:
Amit az ADHD-s gyereked szeretne,
ha tudnál
Szülők könyvtára sorozat
Fordította: Nimila Ágnes
Jaffa Kiadó, Budapest, 2025
256 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a kiadónál 4950 Ft,
e-könyv változat 4499 Ft
ISBN 978 963 687 2311 (papír)
ISBN 978 963 687 3035 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A gyermeknevelés mindenkit komoly kihívás elé állít – ám egy ADHD-s gyermek nevelése néha már olyan kérdéseket vet fel, amelyekre magunktól nem feltétlenül találjuk meg a jó választ.Akkor sem lesz könnyebb, amikor a gyerek kamaszkorba lép. Sőt: ekkor már nem állhatunk mindig mellette, hogy ellenőrizzük, emlékszik-e a beadandó házi feladatra, beér-e időben az órájára, és megtalálja-e a helyét a társas kapcsolatok bonyolult útvesztőjében.
Az ADHD-s agy eltérő ütemben fejlődik, miközben az iskola napról napra fokozódó nyomást helyez a fiatalokra.Ha szeretnéd megtanítani a gyerekednek vagy kamaszodnak azokat a fontos készségeket, amelyek segítségével nagyobb önállóságra tehet szert, akkor ez a támogató, gyakorlatias könyv neked szól.
Dr. Sharon Saline megmutatja, hogyan építhetsz ki együttműködést a gyermekeddel, hogyan motiválhatod és vonhatod be őt is a folyamatba, hogy tartós pozitív változást érjetek el. A könyv valós példái, hasznos gyakorlatai és könnyen megjegyezhető technikái révén megtanulhatod, hogyan segítheted a gyerekedet közös célok kitűzésével, a tanulmányi nehézségek enyhítésével és a mindennapi kihívások kezelésével, a hisztitől és a visszabeszéléstől kezdve a szervezettség megőrzésén át a barátságok építéséig és tovább, hogy jól boldoguljon az iskolában és az életben egyaránt.

Dr. Sharon Saline klinikai pszichológus, az ADHD, a tanulási nehézségek és a mentális egészségügyi problémák gyermekekre, tinédzserekre és családokra gyakorolt hatásának egyik legkiválóbb szakértője.