»Hiszen aki ítél, az uralkodik…« | Horváth András Dezső: Új tenger

kistibi |

Az Új tenger a második kötete Horváth András Dezsőnek, és ha szorosan nem is tekinthető folytatásnak – az első rész ismerete nélkül is tökéletesen érthető és élvezhető –, a főhős, az elbeszélés módja, stílusa ugyanaz, mint a korábbi könyvben. Az egyes szám első személyű narrátor személyessé, közvetlenné teszi a kapcsolatot az olvasóval.

Nem véletlen, hogy a regényben, illetve az író nyilatkozataiban is rendszeresen felmerül a kérdés, vajon a történtek mennyire személyesek, mennyire valóságosak. Annyi bizonyos, hogy a kötet tartalmaz önéletrajzi elemeket, valóság keveredik a fikcióval – ahogy a regényekben ez lenni szokott.

A mű három részből áll, az elsőnek főszereplője Flóra, a másodiké Vera, a harmadiké pedig a magány. Mindháromban hangsúlyosan jelen van az apa figurája. Ő az élet egyik biztos pontja, még akkor is, ha már a kezdődő demencia jeleit mutatja. Flóra a mesélő életében a kiegyensúlyozott, tökéletes boldogságot jelenti, míg Vera a tiltott, veszélyes, önpusztító kapcsolatot. A harmadik rész célja, hogy értelmezze az előző kettőt. Ha az alkotás szemszögéből nézem, az író alteregója azt próbálja megválaszolni: melyik az ideális „terep” az alkotás számára. „Kertész Imre naplójában most olvastam egy hasonló gondolatot arról, hogy vajon ha az életében mindig minden rendben lett volna, akkor is tudott volna-e írni. A válasza az volt, hogy nem” – mondta a szerző egy Glamour-interjúban.

Nagyon fontos, kiemelendő része Horváth stílusának az egész művön végigvonuló, bölcs, visszafogott humor – függetlenül attól, hogy a mesélő éppen boldog-e vagy boldogtalan. Ez a humor szerves része a főhőst jellemző világlátásnak. Nincsenek lázadások, látványos „kiakadások”, őt inkább a megfigyelés és az elemzés jellemzi. Az is ritka, hogy egy író olvasmánylistáján rendszeresen szerepelnek természettudományos művek, melyeknek gondolatai beépülnek a főhős fantáziavilágába. A politika, ezen belül a kultúrpolitika teljesen távol marad a mesélőtől, aki – hasonlóan a szerzőhöz – forgatókönyvíró. Pedig a film világa szinte napi játszótere volt a kulturális hatalomnak. Ez maximum egy-egy fanyar-önironikus megjegyzés erejéig jelenik meg: „Néhány nappal korábban felhívott egy producer, egy történelmi film dialógjait kellett átírnom. Csak esténként és éjszaka tudtam dolgozni, rossz mondatokat javítgattam, és próbáltam a kardozós-baszós jelenetekben érdekesebbé tenni a kardozást és a baszást.” Hogy ne vegyem magamat túlzottan komolyan, és saját szavaimnak se higgyek, megnéztem a szerző ez irányú munkásságát, és találtam is két történelmi filmet…

• Olvass bele!

Horváth könyvének jellemzésére egyetlen töredéket választottam, azt az epizódot, amiben tükröződik a főhős gondolkodásmódja. „Ahogy tavaszodni kezdett, a konyhában megjelentek a hangyák.” Az elsőt még kiviszi a kertbe. De aztán elfoglalják az egész konyhát, a hűtőt, a mosogatót. Hősünk az egész kolónia ellen fordul: elmegy a boltba, hangyairtót vesz. „Aztán gondolkodni kezdtem. A hangyák a mérget a föld alá viszik, ami így beszivárog a talajba. Magukba szívják a fák gyökerei… Őket is megmérgezem. Csupán azért, mert zavar a hangyák látványa… Kivettem két szemeteszsákot, beleraktam a mérget… Kimentem a kukához és beledobtam.” És ez a mentalitás jellemzi az egész kötetet.

Nagyra értékelem a mű idő- és hangulati rendjét. Az első rész a szinte tökéletes boldogság, a második részben a boldogságnak csupán elemei jelennek meg, a harmadik rész pedig a teljes elmagányosodás krónikája. Mintha egy romantikus regény paródiáját olvasnánk…

A Flóra-szerelem tökéletes. „Félrehajtom a takarót, és ahogy hozzám simul, érzem magamon a feszes bőrét, a mellbimbói szinte karcolják a tenyeremet, és az öle melegen, nedvesen nyílik meg előttem. Teljesen az enyém, a szája a számra tapad, az ágyéka az enyémhez feszül, a nyálam összekeveredik a vízcseppekkel a testén, felfaljuk egymást, mint két éhes állat, de mégis minden mozdulatunk tele van gyengédséggel.” Az már szinte közhely, hogy szép szexjelenetet nagyon nehéz írni. Esterházy Péter azt mondja, hogy a magyar nyelvben a túlságosan prűd, szinte orvosi szakszavak és a túlzottan durva kifejezések dominálnak, ezek között kell az írónak megtalálni az egyensúlyt. Az író Tasnádi István más szavakkal ugyanerről beszélt (a Könyves magazinnak): „A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy ne legyek sem vulgáris, sem szépelgő. Bevallom, rég szenvedtem ennyit szöveggel...” Horváth idézett részlete egyszerűségével, visszafogott vadságával és szépségével pontosan megtalálja azt az egyensúlyt, amire Esterházy utal.

De a Flóra-szerelem történetében nem a szex leírása a legerősebb, hanem a befejezés. Vannak jelei, hogy elfáradt a kapcsolatuk, de mivel szeretik egymást, nem akarnak tudomást venni róla. Nincsenek törött tányérok, sértegetés, fogadkozás, csak csendesség és fájdalom.

„– Azt hiszem, nem kellene együtt élnünk.
Flóra maga elé meredt. A szeme könnyes volt. Aztán bólintott. Végigsimított az arcomon.
– Az volt a baj, hogy elutaztam? – kérdezte.
– Nem tudom.
– Nagyon sokáig reménykedtem benne, hogy újra olyan lesz, mint régen.
– Én is. …
Szorosan öleltük egymást. A karomon végigfolyt néhány könnycsepp.”

Lehet szépen is válni, megőrizve a méltóságot és a szerelem legcsillogóbb pillanatait.

Vera: színésznő. A főhős színpadra alkalmazott regényéhez adja a hangját. A főhős barátja, Benedek mutatja be egymásnak őket.

„Benedek rám nézett.
– Jól vagy?
– Aha, csak nagyon kell pisálnom – feleltem, és ez volt az első egész mondat, amit Verának mondtam. Petrarcára gondoltam, meg a szonettekre, amiket a nőkhöz írt. Ő valószínűleg jobb mondattal nyitott volna, mint én.”

Ez a sajátságos, furcsa humor, már több mint önirónia. Inkább életszemlélet. A rendhagyó bemutatkozásból szerelem lesz, önmarcangoló, minden felperzselő. Vera férjezett, és van egy gyönyörű kisfia is. Pontosabban: Vera már akkor megjelenik a főhős életében, amikor még tart a Flóra szerelem, és ez adja a regény igazi gerincét. Dilemmák: árulás vagy hűség, boldogság, alkotás… vagy megengedhetem-e, hogy a perzselő testi szenvedély elpusztítson mindent. Mert a belső béke és a boldogság fontosabb minden külső sikernél és elismerésnél. Horváth András Dezső ezt így fogalmazta meg a már idézett interjúban: „Ha választanom kellene az irodalmi Nobel-díj és egy kiegyensúlyozott, boldog élet között, lesz@rnám a díjat.”

Nem véletlenül aratott hangos sikert az első kötet, nem véletlen, hogy a színház olyan hamar rátalált. Ez a kendőzetlenül őszinte, ironikus és egyben lírai hangvétel igen ritka és nem csak a magyar irodalomban. Biztos vagyok abban, hogy a sikernek ez az oka, és abban is biztos vagyok (nem csak remélem), hogy az Új tenger hasonló fogadtatásban részesül.

Hadd búcsúzzam stílszerűen a főhős egyik monológjával: „A szerelem számomra sok szempontból olyan volt, mint egy haldokló nyelv. Csak két ember beszélte az egész világon, a két szerelmes, és ez a nyelv jobban hasonlított az őskori nyelvekre. A szavak mellett ugyanolyan fontosak voltak a gesztusok, az arcrezdülések, az érintések, a tapintások, a mások számára érthetetlen vagy nevetséges becenevek, vagy szavak, amelyek mindkét félben egy közös emléket idéznek meg…”

Horváth András Dezső: Új tenger
Helikon Kiadó, Budapest, 2026
316 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a bookline.hu-n 4950 Ft,
e-könyv változat 3599 Ft
ISBN 978 963 620 7533 (papír)
ISBN 978 963 620 7571 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A regény névtelen főszereplője a harmincas évei közepén jár, látszólag élete legszebb időszakában. Meghitt kapcsolatban él egy nővel, miközben megjelenik első regénye is, amely nagy sikert arat. Ám egyetlen találkozás mindent megváltoztat, amit a nőkről, a szerelemről és az írásról gondolt. Hamarosan döntést kell hoznia, hogy mit választ: a hűséget és a csendes boldogtalanságot, vagy az árulást és a mindent felülíró szenvedélyt.
Horváth András Dezső második regényének főhőse ugyanaz, akit már első könyvéből, a Legjobban a nőktől féltemből ismerhet az olvasó. Mi pedig sodródunk vele kozmikus magányában, amelyről lehengerlő humorral és páratlan érzékenységgel mesél, míg az út végén kiderül számunkra, hogy mi is az a bizonyos új tenger, amelynek partján életében először néz szembe legbensőbb vágyaival.