Minden(re)ható labdarúgás | Csillag Péter: A futball szabadsága

Pál Attila |

„Nem csak foci van a világon!” – dörrent rám édesapám úgy tízéves koromban, amikor azt látta, hogy a matek- vagy a földrajzkönyvre kihajtott Népsportot olvastam tanulás helyett. De az első betűtől az utolsóig. És minden nap. Éppen hatvan éve vagyok lelkes olvasója „a” sportlapnak, s ha idő híján ma már nem is rágom mindig át magam valamennyi írásán, de sosem hagyom ki, hogy valamiképpen át ne fussam.

Amikor meg nem olvastam, rohantam ki a házunkkal szemben (akkor még) üres telekre, s a környékbeli srácokkal sötétedésig rúgtuk a labdát. Mint a mi korosztályunkban a legtöbb fiú. Nem voltak még Barcelona-, Arsenal-, Real Madrid-mezek, kapunak megtette két-két tégla vagy nagyobb kő is, és ha nem is rongy-, nem is bőr-, hanem többnyire gumilabdát (pöttyöset) hajszoltunk, amíg csak bírtuk. Fociztunk napsütésben, esőben, olykor még havazásban is. Itt kell megjegyeznem: a borító remek, tökéletesen megmutatja a gyerekek játék- és fociszeretetét. A fotót Bojár Sándor valamikor a hatvanas években készíthette.

A ma is egyetlen (nyomtatott) hazai sportnapilap, a Nemzeti Sport kiváló újságírója, Csillag Péter is alighanem hasonló megközelítéssel járja körül tárcáiban a labdarúgás témakörét. A játék szeretetének fontossága mellett némi kedvetlenséggel tárja fel a futball sportági és még inkább üzleti kör- és kórképét.A Nemzeti Sport Hátsó füves című sorozatában megjelent riportokban és tárcákban labdarúgás helyét mutatja be a társadalom és az élet szinte minden szegmensében.

• Olvass bele!

Mindenekelőtt arról beszél, hogy lassan elvész a futball lényege: az önfeledt játék, magáért a játék öröméért. Azért az öntudatlan boldogságért, amit minden labdát rúgó gyerek érez a pályán, a grundon, az iskolaudvaron vagy akár otthon a kertben. Meg is nevezi a bűnöst: a pénz. Ugyanis a játék halála, amikor üzletté válik a meccsek kimenetele, mikor (szörnyű kimondani is!) kiszámlázzák a beadást vagy a robinzonádot. A végeredményt látjuk: zsoldosok fogcsikorgató küzdelmét, ami izgalmas, olykor látványos is, de az élmény össze sem hasonlítható a kissrácok boldogságával, amikor rúgásuk nyomán a labda (mindegy, milyen) megrezegteti a hálót. „A futball elvesztette ragyogását, mert elhomályosult lencsén keresztül szemléljük, és aláaknázott pályán zajlik. Mindenki beszél róla, mindenki ismeri, mindenki elmerül benne, mert fogódzót, társadalmi menedéket, és nem utolsósorban üzletet kínál” – idézi a szerző Marco Stoini olasz utánpótlásedző könyvét, melynek sokatmondó a címe: Félelem a játéktól – a futball, ami már nem tetszik nekünk.

Mert a foci fogódzót kínál például a politikának. A sportsikereket előszeretettel igyekeznek figyelem- és indulatelterelésként használni a népharagtól tartó kormányzatok. Nyilván mert szükségét érzik, hogy az utcán, a munkahelyeken, a kocsmákban stb. ne az árak emelkedéséről, a hivatalok packázásairól, a kórházak, iskolák helyzetéről folyjon a diskurzus, hanem a középcsatár fejesgóljáról meg a válogatott fényes győzelmeiről. És a győztes meccs után persze lehet parádézni a VIP-páholyban. Elég gondolni az ötvenes évek magyar Aranycsapata körüli politikai felhajtásra, a győzelmeket kísérő eufóriára és az 1954-es berni kudarc utóhatásaira.

A profizmus felfutása a labdarúgásban azt eredményezte, hogy a futball lényege ma már a pénz mozgása. A labdáé csak annyiban, amennyire befolyásolja az egyre nagyobb összegek vándorlását. S a pénzhajsza (igaz, egyre hihetetlenebb összegekről van szó) kiöli a játék örömét. Ma már a profi labdarúgásban alig látni olyan játékost, aki „mindennél jobban szeret focizni”.

De Csillag Péter könyve szerencsére sokkal inkább szól a falusi és városi kiscsapatok világáról, a fennmaradás nehézségeiről, az áldozatokról, amit a helyiek nap mint nap meghoznak, csak hogy a következő hétvégén is játszhasson csapatuk. Arról szól, hogy némelyik községben szinte minden családban akad valaki, akinek volt vagy van köze a csapathoz. Ha másként nem, lelkes szurkolóként. Arról, hogy milyen örömöt szerez a szomszéd falu csapatának legyőzése, s milyen szomorú, ha elfogy a pénz és/vagy a játékos, ha megszűnik a klub, eladják és beépítik – vagy csak meccsek híján pusztulni hagyják – a pályát.

Csillag bejárta az egész országot, riportjai szemléletes képet adnak arról, mit jelentett és jelent az egyes embereknek, közösségeknek, községeknek és gyáraknak a futball adta légkör, öröm és bosszúság, az együtt szurkolás izgalma, ami sokszor feledtette (legalább pár órára) a napi gondokat.

Egy ilyen, az egész világot megmozgató, gyakran lázba hozó sportág persze nem kerülhette el a művészvilág figyelmét sem. Számtalan szenvedélyes kedvelőjét fedezhetjük fel az írók, költők között is Karinthy Frigyestől Mándy Ivánon át Esterházy Péterig, s ők meg is örökítették műveikben a foci szépségét, a játék örömét. Csillag felidézi azt is, hogy az elveszített 1954-es vb-döntő még Szabó Lőrincet is versírásra bírta. Művét (Vereség után) a (politikai) cenzúra kiszűrte… A döntéshozók ugyanis úgy találták, hogy „nem a problémák diagnosztizálása és az őszinte szembenézés a továbblépés útja, inkább erőszakolt hallgatásra és retorziókra van szükség”. Ráadásul az (egy)párt központi bizottsága is a sajtót tette felelőssé a túlságosan felcsigázott érdeklődésért: „túl nagy teret adtak a labdarúgósportnak, sok esetben háttérbe szorították a gazdasági élet, a termelés és a külpolitikai fontos kérdéseit.” Sejthető: a költőnek nagyon rosszul esett a visszautasítás.

Mint minden szakmának, foglalkozásnak, szórakozásnak, a labdarúgásnak is megvan a sajátos szókincse. A szöglet, a les, az esernyőcsel vagy a kötény régóta ismerős már nem csupán a futball szerelmeseinek körében. Az 1930-as években költők írók bevonásával mozgalom indult a sportág akkoriban igencsak angolos-németes nyelvezetének magyarítására, s a legtöbb ajánlást ma is használjuk. Csillag Péter bevezeti az olvasót e munka kulisszatitkaiba is, feltár számos, kevesek (főként nyelvészek) által ismert adatot, információt.

Összegezve: remek focikönyvet kaptunk a Nemzeti Sport futballtörténész főmunkatársától. Szemléletes, szórakoztató stílusban ír kedvenc sportága hátországáról. De igen kellemes olvasmány azoknak is, akik nem futballrajongók – mert a riportok, tárcák messze túlmutatnak sport tárgykörén.

Csillag Péter: A futball szabadsága
Jaffa Kiadó, Budapest, 2026
240 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a kiadónál 4949 Ft,
e-könyv változat 4499 Ft
ISBN 978 963 687 3059 (papír)
ISBN 978 963 687 3981 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Csak a játékban igazán ember az ember, csak ez felel meg szabad szellemének. A labdarúgó órákig rohan, izzad anélkül, hogy elfáradna, mert csak játszik. Ha ennek az izommunkának mondjuk a negyedét kellene elvégeznie más téren és más céllal, akkor összerogyna” – írta Kosztolányi Dezső.
A játéknak ez a rivaldafényből kieső, emberközeli, személyes világa, szabadsága ihlette Csillag Péternek eredetileg a Nemzeti Sport hasábjain megjelent, labdarúgásról szóló tárcáit is. Ahogy az órákig játszó labdarúgó sem fárad el, a szerző is épp olyan fáradhatatlanul gyűjt össze mindent, ami összefüggésbe hozható szeretett sportágával.
Az olvasó elképzelheti, milyen hangulat uralkodott egykor a Budapesti Harisnyagyár, a Kávéházi Alkalmazottak vagy a Szénbányászati Kotró mérkőzésein, elmerenghet rajta, mekkora űrt hagytak maguk után Olcsvaapáti, Cégénydányád vagy Penyige megszűnt futballklubjai, és eldöntheti, szeretne-e még több műfüves pályát és videóbírót látni. Szó esik lelkes amatőrizmusról és lelketlen profizmusról, futball és politika, futball és természet, futball és alkohol viszonyáról, de nem maradhat ki a futball és újságírás, sőt futball és nyelvújítás kapcsolata sem.
A könyv olvasása mindenkinek ajánlott – de a labdarúgást kedvelőknek egyenesen kötelező.