Tűz a tűzbe vettetett | Grzegorz Musiał: Tamara, a vulkán húga

Tóth Zsuzsanna |

Már kislánykoromban sem hittem, hogy királynőnek lenni élvezet. Igazán híresnek, kiemelkedőnek sem feltétlenül az. Grzegorz Musiałnak köszönhetően megismerve Tamara Lempicka életét (vagy annak egy elképzelt változatát) még kevésbé hiszem. Épp elég átok van a „híres-létben”.

A lengyel szerző két meglehetősen nagy terjedelmű könyvben tárta elénk az art deco híres királynő-festőnőjének, Tamara Lempickának az életregényét. Az első kötetről (Én, Tamara) már írtunk, most a második, befejező kötetről fogok szólni. A Tamara, a vulkán húga sok vonatkozásban árnyalja az eredetileg már kialakult, és akkor is nagyon összetett képet.

Tamara életének második fele Amerikában kezdődik. Abban az Amerikában, amelyik egyszer, korábban már rajongott érte, ám „együtt-élésük” során nem épp a legszebb arcát fordította felé. Igaz, a történelmi korszak sem mondható idillinek.

A nácizmus veszélyeit időben felismerő, s előle Amerikába menekülő Lempickát most a nagy újrakezdés lázában, bűvkörében láthatjuk. De sikerülhet-e regényes életében egy újabb dicső fordulat? Nem biztos. Amerika nem fogadja tárt karokkal Tamarát – legalábbis az érett, egyéni stílusú alkotót nem –, hiába a gazdag férj pénzéből megrendezett csillogó és némiképp extrém estélyek, a híres „barátok”. Keserűen tapasztalják meg, hogy itt „…mindenkinek New York kell… De ki kell New Yorknak?” Tamara élettörténetének ez a szakasza, ha nem is veszít fényéből, izgalmából, de talán gyötrelmesebb, mint az előzőek.

• Olvass bele!

Legalábbis elszakadni látszik a tündérmesei fonal, amikor a festő szelleme és alkotókedve minden baj ellenére szabadon szárnyalt. Meglehetősen nagy a felhajtás körülötte (az amerikai zsizsegés jelszavai: publicity, prosperity), de közben ő egyre kevésbé tud azonos maradni önmagával. Szaporodnak a bántások, sérelmek is. Növekedik benne a kétely, egyre több a nyomasztó helyzet, szorítani kezdi a hazugságok hálója is. Lányával a kapcsolata eddig sem volt ellentmondásoktól mentes – most sem zökkenőmentes, inkább fájdalmakkal teli. És hiába az elismerésért, sikerért tett sok erőfeszítés, a háború áldozatait, művésztársakat és a lengyel hazát segítő jótékony cselekedetek, megtörik az elszántsága, alkotóként komoly válságba kerül. Életkorának előrehaladtával fakul Tamara női vonzereje is, kopik a szenvedély, felerősödik belső magánya.

A világ egyre kevésbé kíváncsi Lempickára, s ő maga is veszít magabiztosságából. Hol van már a mindenen is átgázoló, erőteljes, akaratérvényesítő művész? Mindezekből az olvasó logikusan következtetheti ki, hogy Musiał második Tamara-könyve sokkal inkább a belső történésekre koncentrál, az alkotóra meg a családjára. Ebben látom a mű erősségét, és bizony a gyengeségét is. Az első résznél tökéletesen elfogadható volt, ahogyan mintegy „szalagra mondta” az élete kalandjait – ellenben itt, amikor a lélek viharaira világít rá, ez az „én mesélem magamról” módszer már nem hatott rám olyan varázslatosan.

Persze azért Tamara kalandos életének minden mozzanata kínál annyi vonzerőt, hogy az olvasó érdeklődése ne lankadjon. Az életút változatlanul izgalmas, a világban is történik sok minden, amiről be kell számolni. (Meg a Tamarával kapcsolatba kerülő számos hírességről, akik olykor bulvár-erősségű szálakkal gazdagítják a történetfolyamot. Persze a nevek, arcok követése és kapcsolati hálójuk észben tartása elég sok olvasói energiát köt le.)

De a veszteségek – különösen a magyar származású férj után rászakadt egyedüllét – mégsem törik meg Lempickát. Mindig van ereje újra nekifutni az életnek. Hihetetlen kitartásához jókora adag szerencse társul: a hírnév sem hagyja el. Imádott Párizsa újra felfedezi, igaz, némiképp ellentmondásosan.

Otthonra és valószínűleg békére is talál ott, ahol az eget a Popocatepetl tűzhányó takarja el. Szimbólum erejű zárása az életének, hogy ő, aki hihetetlen tűzben égett, végül egy tűzhányó torkába szóratja hamvait.

Nem könnyű olvasmány a Tamara, a vulkán húga – minden feszültsége és változékonysága ellenére, és nem csupán a hosszúsága miatt. A mérhetetlen mennyiségű művészettörténeti utalás, a hihetetlenül gazdag életút sok-sok ténye majdhogynem befogadhatatlan. Türelem, képzelőerő és empátia kell hozzá, hogy megértsük a nőt, aki ennyire szenvedélyesen szeretett élni. Aki egyszerre volt királynő és magányos lélek. Aki küzdött a világgal, és akit (sokszor) csodált a világ. Akit szabad szeretni és szabad utálni, de művészetének mindenképpen elismeréssel kell adózni.

Grzegorz Musiał: Tamara, a vulkán húga
Fordította: Mihályi Zsuzsa
Szerkesztette: Balogh Endre
Prae Kiadó, Budapest, 2026
658 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
online ár a kiadónál 9390 Ft
ISBN 978 615 667 5774

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Tamara, a vulkán húga Tamara Lempicka festő életregényének második része, a magyarul 2024-ban megjelent Én, Tamara című regény folytatása.
Lempicka sikerei csúcsán, a fenyegető háború elől menekulve érkezik New Yorkba 1939-ben. Egy rövidebb havannai kitérő – és a Hemingwayjel folytatott románc – után Tamara 1940-ben Hollywoodba költözik férjével, Kuffner báróval. Hírnévre szomjazó, felékszerezett nőként ő lesz az,,ecsetes báróné”, akit a befolyásos művészvilág lenéz. Fényűző partikat tart, melyeken Clark Gable-től Greta Garbóig számos híresség megjelenik. Művészetének elutasítása és a második világháborúban lerombolt Európába tett utazás mégis depresszióba taszítja.
A házaspár visszaköltözik Manhattanbe, majd amikor férje halála után magára marad, Tamara úgy dönt, hogy Mexikóba költözik, a Popocatepetl vulkán lábához.
1973-ban újra felfedezik Párizsban: a Galérie Luxembourg kiállítása nemzetiközi szenzáció lesz.
A Tamara, a vulkán húga izgalmas művészlélektani regény, amely végigköveti az ikonná váló festő életét mindaddig, amíg – végső kívánságának eleget téve – hamvait a Popocatepetl vulkánba szórják.

A borítót a Tamara Lempicka 1941-ben készült fotójának felhasználásával (Tamara de Lempicka in Caftan Cape) Szalay Miklós készítette.