Trónörökös-tréning | Caroline Peckham, Susanne Valenti: Árnyhercegnő

Paddington |

A Zodiákus Akadémia sorozat ötödik kötetének megjelenését várom, de közben a kiadó jóvoltából most elolvashattam a negyedik részt. Talán érdemes rövid bemutatással kezdeni, hiszen az első három kötetről nem írtunk ezeken az oldalakon. Caroline Peckham és Susanne Valenti sorozata két ikertestvér, Tory és Darcy Vega története, akik addigi meglehetősen kilátástalan földi életükből egyszer csak Szoláriában találják magukat.

Ez a mágikus világ, a fantasy műfajban megszokottól eltérően nem a mi világunk low-tech változata, mert megtalálható benne minden ideát is létező technológia. Csak a márkanevek varázslatosabbak. És utazni nemcsak erős motorkerékpárokkal lehet, hanem varázsporral is, az asztrológia pedig szinte egzakt tudomány.

A lányokról – akik a történet idején már nagykorúak – kiderül, hogy nem csupán hétköznapi tündérek. Ugyanis ők a korábban meggyilkolt királyi pár lányai, így elvileg igényt tarthatnak a birodalom trónjára is. Ehhez azonban előbb túl kell élniük a tündérek egyetemét, a Zodiákus Akadémiát, továbbá meg kell tanulniuk használni különlegesen erősnek bizonyuló varázserejüket, és lehetőleg nem kellene hagyniuk, hogy teljesen kikészítse őket az iskolában tanuló négy, hatalomhoz szokott Örökös. Ők ugyanis a tulajdonképpeni trónbitorlók (ugyanis az országot négyesfogat uralja) fiai.

A sorozat első három része minden vaskossága ellenére (és itt egyszerre gondolok oldalszámra és pikáns tartalomra) meglepően könnyed olvasmány. Van benne mágia, asztrológia, romantika, rengeteg civakodás, néhány kifejezetten durva diákcsíny és persze az a fajta középiskolai hatalmi harc, amihez képest egy átlagos iskolai klikk maga a béke szigete. Mindez azonban több köteten át inkább szórakoztató, mint valóban fenyegető. Az Árnyhercegnővel ez megváltozik.

A negyedik kötetre a történet látványosan elsötétül. Ez már nem egyszerűen a bentlakásos mágikus iskola története két vagány kívülállóval, hanem egy olyan világé, ahol a hatalomért folyó küzdelemnek valódi a tétje, és ahol Torynak és Darcynak lassan azt is meg kell értenie, pontosan kik ők, mit örököltek a szüleiktől, és miért jelenthet veszélyt másokra a puszta létezésük. A korábbi kötetekben felvillantott titkok közül most néhány már megérthető, Darius és Orion – a lányok életében fontos szerepet játszó két férfi, az egyikük Örökös, a másikuk professzor – szerepe is összetettebbé válik, és sokkal többet megtudunk az ikrek múltjáról is.

• Olvass bele!

Mindez különösen mulatságos annak fényében, hogy nagyjából kétezer oldalnyi történet után még mindig Tory és Darcy első tanévében járunk. A Zodiákus Akadémia ugyanis egyáltalán nem siet. Peckham és Valenti szeret minden konfliktust, vonzalmat, sértődést és kibékülést alaposan körbejárni – időnként talán túlságosan is. Tory például ebben a kötetben hajlamos ugyanazokat a (hibás) köröket újra meg újra lefutni. Makacssága és önpusztító döntései érthetők mindazok után, amit korábban elszenvedett, mégis akadnak pillanatok, amikor az olvasó legszívesebben megrázná, hogy legalább egyszer hallgasson valakire.

Eközben a korábban megjelent romantikus szálak is egyre kevésbé nevezhetők ártatlannak. Már az előző részekben is világos volt, hogy a sorozat nem gyerekkönyv, de az Árnyhercegnőben határozottan erősödik a szexuális tartalom, noha már a harmadikban sem volt lényegtelennek mondható. A vonzalmakból kapcsolatok – vagy legalábbis nagyon komplikált kapcsolatszerűségek – lesznek, a szex pedig egyre hangsúlyosabb része a történetnek. Darcy és Orion viszonya egyszerre romantikus, erotikus és veszélyes, míg Tory és Darius esetében a kölcsönös vonzalom, a harag és a sértettség olyan elegyet alkot, amiből semmi egyszerű nem következhet.

Talán éppen ezek miatt működik olyan jól a Zodiákus Akadémia – annak ellenére, hogy irodalmi kifinomultságot nem feltétlenül érdemes keresni benne. A sorozat folyamatosan egyensúlyoz a fan-fiction és az önálló, egyedi történet határán. Ismerősek az alapanyagok: mágikus iskola, különféle varázserejű szerzetek, kiválasztottak, ellenségekből szerelmesek, tiltott kapcsolat, szexi és arrogáns rosszfiúk, titkos származás, hatalmi játszmák. Néha egy-egy jelenet vagy párbeszéd kifejezetten azt az érzést kelti, mintha valaki az internet legnépszerűbb romantikus fantasy-toposzaiból főzött volna össze egy gigantikus elegyet. Csakhogy Solaria közben fokozatosan otthonosan ismerős világgá válik, a szereplők pedig – még a kezdetben szinte elviselhetetlen Örökösök is – egyre érdekesebbek lesznek.

A kevésbé hangsúlyos alakok egy része is emlékezetes, és komoly fejlődési utat bejárva fontos szerepet is játszik. Ott van például Geraldine, aki eleinte könnyen pályázhatna a sorozat legidegesítőbb figurájának címére, mostanra viszont az egyik legjobb komikus mellékszereplővé nőtte ki magát. Különösen a szintén mellékfigura Maxszel közös jelenetei bizonyítják, hogy a sötétebb fordulat ellenére a szerzőpáros szerencsére nem mondott le teljesen az önfeledt őrültségről sem.

Az Árnyhercegnő tehát fordulópont a sorozatban. Még mindig könnyen olvasható, szórakoztató és veszélyesen gyorsan fogyó könyv Pulai Pál „jól csúszó” magyarításában, de már jóval több van benne, mint mágikus tanórák, bulik, konszenzuális vámpírétkezés, csillámpegazus, csínyek és szerelmi civódások. A befejezés pedig gondoskodik arról, hogy az addig gondosan építgetett viszonyokból alig maradjon valami épségben. Négy kötet és mintegy kétezer oldal után az ember joggal gondolhatná, hogy ideje lenne egy kis nyugalomnak. Ehelyett úgy tűnik, Tory és Darcy számára a Zodiákus Akadémián csak most kezdődnek igazán a bajok. Így aztán kíváncsian várom az ötödik kötetet, és a tervek szerint még az idén érkező hatodikat is.

Caroline Peckham, Susanne Valenti:
Árnyhercegnő (Zodiákus Akadémia 4.)
Fordította: Pulai Pál
Alexandra Kiadó, Pécs, 2026
840 oldal, teljes bolti ár 8499 Ft,
online ár a kiadónál 7649 Ft,
e-könyv változat 6374 Ft
ISBN 978 615 111 0461 (papír)
ISBN 978 615 111 0478 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az árnyak a véremben vannak.
Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek.
De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő.
A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet.
Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel.
És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel.
Vagy mi, vagy ők.
Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul.