A meggyszín sátor mágiája | Elif Shafak: Tekintet

kistibi |

Elif Shafak igen termékeny író, ha csak a regényeit számoljuk, abból is már tizennégy jelent meg eddig, törökül, angolul, mikor hogy. A Tekintet volt a második igazi vaskos opusz, és alapvetően különbözik az általunk eddig ismert (későbbi) Shafak-művektől. Miben más ez, mint a későbbiek? Miért érdemelte ki a Török Írószövetség „Év Regénye” díját?

A kritikák elsősorban sajátos stílusát emelték ki. Shafak első két regényét törökül írta, benne remekül ötvözte a modern török nyelvet az abból már kikopott arab-perzsa-török szavakkal, kifejezésekkel, és ez igazán ritkaságszámba ment az évezred elejének prózájában. Különlegességnek számított a regények filozofikus tartalma, rendhagyó szerkezete is. Alkotói szándékáról a szerző ezt írja: „A tekintet eszméjével akartam foglalkozni – Isten tekintetével, a társadalom tekintetével, a szomszédok tekintetével, a patriarchátus tekintetével. Meg akartam kérdőjelezni azt a totalitárius, mindenütt jelen lévő tekintetet, amely folyamatosan figyel és ítélkezik felettünk.” Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Orwell jelenik meg török környezetben: egyfajta mindent látó szem.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ha egy regény annyira sikeres mind a kritikusok, mind az olvasók körében, mint a Tekintet, akkor Shafak miért szakít addigi stílusával, hagyományaival, és miért tér át az angol nyelre. A magyarázat sajnos nagyon egyszerű. Törökül írni szexualitásról, női jogokról, örmény népirtásról egyáltalán nem biztonságos. Ahogyan Az isztambuli fattyú című regény utóélete is bizonyította, Törökországban bárkit bíróság elé lehet állítani. A mű kapcsán a vád az volt, hogy megsértette a török nemzetet. A tárgyalás alatt a bíróság épülete előtt megköpködték és elégették a Shafakot ábrázoló fotókat. A történet abszurditása, hogy a per során a regény képzelt karaktereit az ügyvédnek úgy kellett védenie, mintha azok valóságosak lennének. Ráadásul a szerző veszélyeztetett terhesként várta az ítéletet, és az utolsó pillanatig sem tudhatta, hogy kórházban vagy börtönben fogja megszülni gyermekét. Ez győzte meg hogy, hogy ezentúl csakis angolul ír, és Londonba költözik.

A Tekintet két fő történetszálon fut, rengeteg apró elágazással. Még pontosabban: a regényen belül önálló műként jelenik meg az egyik főhős által írott mű, a Tekintetek szótára. A mesélő egy hatalmas termetű, rendkívül kövér hölgy. Szerelme, Bé-Cé pedig kisember (short people), vagyis törpe. Arról nem tudunk meg semmit, hogyan találtak egymásra, de ez nem is fontos. A lényeg, hogy erősítik egymást, és el tudnak bújni a furcsállkodó, kritizáló, és főleg lenéző tekintetek elől. A Nádszálkarcsú társasház jótékonyan elrejti őket, otthonukban önmaguk lehetnek. A regénynek ez a jelenideje (Isztambul, 1999), és innen kirándulunk igen messze térben és időben. Perába (isztambuli negyed az Oszmán Birodalom idején) 1885-ben, Szibériába, 1648-ban, Franciaországba 1868-ban. A másik összefüggő történetszál Csoda Gyertyás Bárcsak Memiş Efendi története. Különös egy figura ő, az életét születésétől követhetjük, egészen Peráig, ahol is szörnycirkuszt (freak show) hozott létre. (Az amerikai showman, Barnum abban a században tette híressé ezt a sajátos látványosságot, ahol különféle testi rendellenességgel élő embereket mutatott be a nagyközönségnek.)

A fő cselekményszálban formailag a legizgalmasabb talán a Bé-Cé által írt szótárregény, aminek részei elszórtan jelennek meg a főhős és Bé-Cé meséjében. A ma már egyáltalán nem ritka, szócikkeket tartalmazó forma nagyobb szabadságot ad az írónak, nem kell ragaszkodni az időrendhez, a szigorú történetvezetéshez. (Az olvasó a mozaikokból amúgy is felépíti magának a történetet.) Temesi Ferenc 666 szócikkben teremtette meg a magyar szótárregényt, bebizonyítva, hogy ez a forma a nagyregényhez hasonlóan alkalmas egy város, egy család múltjának, jelenének bemutatására. (De ugyanígy használható egy nép történetének bemutatására is; lásd Milorad Pavić művét, a Kazár szótárt.) Shafak azonban nem ezt a közép-európai formát használja, hanem a nyugatit: nála a szótárregény tárgya lehet akár érzés vagy fogalom is. A végeredmény pointillista festményként áll össze történetként, világlátásként.

• Olvass bele!

A tekintet rengeteg mindent kifejezhet, és nehéz lenne ezt egyetlen történetben feloldani úgy, hogy minden elhangozzék, amit az alkotó elmondani akart. Shafak pontosan ezért használja egyszerre a narratív történetet meg a szótárt. De jobban megvilágítja ezt egy konkrét példa: „kurşuna dizilenler (golyó általi halálra ítéltek): A kivégzőosztag tagjai bekötik annak a személynek a szemét, akit le fognak lőni.” Ritkán olvasható ennél tömörebb, pontosabb pillanatleírás. Sokkal többet bíz a képzeletre, mint amennyit kimond. De a szótár rövid történeteket is mesél, felvillantva Shafak korai műveinek egyik lényegi eszközét, a mágikus realizmust is. „kör (vak): Egyszer régen, egy aranykupolás városban élt egy nagyon-nagyon öreg ember. Olyan öreg volt, hogy valahányszor esett az eső, az arcán lévő ráncokban megülő víz napokig nem párolgott el. Maga sem tudta hány éves, és semmi sem lepte meg, ami a világon történt. Hiszen bármit látott, azt már korábban is látta.” És még egy szócikk, az utolsó: „Zümrüdüanka: Egy legendás madár, amely erejét és szépségét abból nyerte, hogy senki sem látta, ám mindenki látni akarta.”

Végül még hadd térjek vissza a Csoda Gyertyás Bárcsak Memiş Efendi által létrehozott rémcirkuszhoz. Efendi igen különös körülmények között született, ezeket a furcsaságokat a szeme őrizte meg: „Pupillája olyan volt, mint egy tűpárna. Alaposan átlyuggatták a fénykörbe fúródó ártó tekintetek és a mételyező szavak. Egyes lyukakból víz szivárgott. Ő így sírt.” Mindenben tehetséges volt, többször meggazdagodott, de aztán vagyonát szétosztotta a szegények között, és mindent elölről kezdett. Az élete célját mégsem tudta megtalálni. Végül kitalálta: „mivel szeme volt furcsaságának forrása, akkor mostantól fogva kizárólag a szemekhez fog szólni. Amit a saját szemén keresztül elvesztett, mások szeméből majd többszörösen visszanyeri.”

Pera egyik dombjának tetején meggyszínű sátrat állított fel, telezsúfolta szörnyekkel, társulatának tagjai a világ minden tájáról érkeztek. A cirkusz egyik bejárata a nőket várta, a másik a férfiakat. Még az előadás is más volt a nőknek és más a férfiaknak. A sátornak saját „rendtartása” volt. A szemek itt mindent megkaptak: tágra nyílhattak, hitetlenkedhettek, tetszés szerint láthattak bármit szépnek vagy csúfnak.

Pera és a rémcirkusz világa pontosan leképezi a ’99-es Isztambult. Ott az utcán minden másságot ugyanazok a szánakozó, rosszalló tekintetek fogadtak, mint amiket a rémcirkusz szereplői kaptak. Jó lenne hinni, hogy Shafak regénye csak Isztambulról, az ottani emberekről szól, de hát nem csak róluk… Lehet ez ellen védekezni? Bé-Cé és szerelme megtalálja a maga védekezési technikáját. Bé-Cé írja a Tekintetek szótárát, Efendi megalkotja a Rémcirkuszt, a mesélő dáma pedig eszik, ha valami fájdalom éri. Vagyis pajzsként újabb zsírpárnákat épít magára.

Nagyon izgalmasan hat egymásra a mű három rétege. A szócikkek szinte életre kelnek a narratív síkokban, Efendi és Bé-Cé története pedig értelmezi egymást, amikor egy nagyon izgalmas pillanatban találkoznak.

A mesélő és Bé-Cé kapcsolata egy pillanatban igen hűvössé válik, mert Bé-Cé a dáma külsejére olyan utalást tesz, ami kettejük között kimondatlanul is tilos volt. Ám „Mindenesetre a köd nem tartott sokáig. Egy reggel, amikor felébredtünk, a festők eltűntek, és a köd felszállt. A Nádszálkarcsú társasházat tetőtől talpig meggyszínűre festették.”

A regényt Csáki-Sipos Kata és Nagy Marietta magyarította, ismét kiválóan. Ugyanis ez a történet a hetedik – közös – Shafak-fordításuk. Elif Shafak most az ötvenes évei közepén jár. Ha beleszámolom az esszégyűjteményeket meg a gyermekeknek és az ifjúságnak írt köteteket is, akkor a huszonegyedik művénél tart.

Elif Shafak: Tekintet
Fordította: Csáki-Sipos Kata, Nagy Marietta
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2026
326 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft
online ár a kiadónál 4950 Ft,
e-könyv változat 3999 Ft
ISBN 978 615 106 1800 (papír)
ISBN 978 615 106 2944 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Olyan emberek élnek itt a városban, akik anélkül léteznek, hogy valóban léteznének, akiket megbámulnak, de nyilvános helyeken nem látják őket.” Szépségek és szörnyetegek, leginkább nők állnak Elif Shafak regényének középpontjában, akik a saját végzetükön keresztül mutatják be, hogyan lehet túlélni egy olyan világban, ahol a test folyamatosan megfigyelés és ítélkezés tárgya.
Négyszáz éves, az Oszmán Birodalmon, Szibérián és Franciaországon átívelő időutazás ér véget egy isztambuli lakásban, amelynek falai egy törpe férfi és egy túlsúlyos nő boldognak tűnő szerelmét őrzik. A boldogság azonban elillan, amint kilépnek az ajtón; a rájuk szegeződő hol gúnyos, hol szánakozó pillantások miatt csak álruhában mutatkoznak együtt. Bé-Cé, a férfi ezért írni kezdi a Tekintetek szótárá-t, amelyben összegyűjti azokat az eszközöket, mítoszokat és eseményeket, amelyek a látás révén formálják sorsunkat és a magunkról alkotott képet.
Shafak felejthetetlen cirkuszt varázsol az olvasó elé, aki könnyen a porondon találhatja magát.