»Az egyház egy Jézus alapította startup cég« | Hodász András: Uram, te mindent tudsz

Fazekas Erzsébet |

Az eredetileg papnak indult, majd a blogger/influenszerként követők ezreit vonzó híresség, Hodász András ma már elsősorban író. Könyve borítóján elég sokértelmű a főcím a vallásban kevéssé járatos olvasó számára, de alatta egy mondat pontosan összefoglalja a tartalmat – igaz, csaknem elveszi a felfedezés izgalmát. Belevetem magam a szövegbe, habár tudom, a könyvben kifejtett gondolatok egy részét már hallottam a könyvbemutatón, a szerkesztővel folytatott beszélgetés során.

Hodász András gigászi szövegéből tucatnyi fontos, mottónak kínálkozó mondat emelkedik ki. Ízelítőnek azért néhányat, előre kiteszek: „Mindenkinek mindene lettem.” A szerző kiégésének kezdetét már gyaníthatóan magyarázza e Szent Pálnak tulajdonított első idézet. „Épp csak pap lettem, már nőni kezdett bennem a feszültség” – a pályaelhagyás oka is felsejlik. Máté evangéliumából vett idézet – „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók!” – utal arra a nagy dühére, amit az egyházi vezetőknek a politikai mezőben látható magatartása, hallható nézetei miatt érez.

Bár Hodász András (a továbbiakban olykor HA) úgy indult, mint a többi átlagos gyerek, mégis azt gondolja, korán kiderült, eltér a többiektől. Iparkodott ugyan mindenben részt venni, osztálytársai mégis kívülállónak tartották. Ám egy cserkésztábori hétvégén megérintette őt a hit. Ettől kezdve már teljesen másként képzelte el kamaszkorát, a jövőt. A változására felfigyelő társak pedig megtalálták magyarázatukat – felírják padjára: hidden saint. Lehet, hogy tényleg csak rejtekező szentnek akarták lát(tat)ni, de Hodász úgy véli, képmutatónak tartották.

Az iskolás évek után bejutott az esztergomi szemináriumba, majd eredményeire tekintettel Rómába küldték. Hiába került irigyelt helyzetbe az ottani teológián, ennek nem örült, nem kérte, nem akarta. Magára maradt, nem találta helyét, negatív testi/lelki folyamatoktól, depressziótól szenvedett, rákapott az italra. Kiábrándultsága miatt többször gondolt arra, leveti a reverendát.

• Olvass bele az oldal alján!

A római teológián töltött időszakból való imádsága megítélésem szerint a könyv drámai csúcspontja.  „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy. Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide? Soha nem akartam gyűjteni a diplomákat, elegem is van már a tanulásból. Mi ezzel az egésszel a célod, Istenem. Alázatra akarsz nevelni? Hát az nehéz lesz még neked is! Szenteltessék meg a te neved! Miért velem történik mindez? Annyian vannak, akik kezüket-lábukat törnék, hogy az én helyemben legyenek. Nekik megtiszteltetés, nekem pokol. Jöjjön el a te országod! Nem is hiszem, hogy képes leszek rá… Rólad hat évig azt tanultam, hogy gondoskodó vagy, a tenyereden hordozol, hát pedig én nem ezt érzem! Magamra hagytál. Legyen meg a te akaratod! Miért? Miért csak a te akaratod számít? Teremtettél volna robotokat, nem embereket, ha ez kell neked! Elfelejtettél engem, eltűntél!… Látom, vannak, akikkel csak jó dolgok történnek. Amint a mennyben, úgy a Földön is!… Felettem összecsapnak a hullámok, a barátaim, a családom távol vannak tőlem. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Fogoly vagyok, az engedelmesség foglya! A halottakkal művelsz csodákat, de velem nem törődsz?… Miért nem szólsz, miért rejtőzöl előlem? Vagy miért nem sújtasz le a lázadásomért? És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! Halnék meg inkább, mint hogy itt legyek! Igen, legyen vége inkább itt és most! Szólíts magadhoz! És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”

Megtörten, könnyes arccal botorkált vissza az oltártól a szobájába. Az ima, ami máskor, annyiszor megnyugvást adott neki, most nem vezette a lelki béke felé.

Pár évvel később (2018-ban) egy fővárosi plébánián szolgált káplánként. Akkor ébredt rá először kiégettségére. Elvonult, egyhetes elcsendesülésre, mert „az állandó zajjal a lelkünk hangjait nyomtuk el”. Felismerése felzaklató: „a plébánián belátok a színfalak mögé, ami lassan megmérgezi mindennapjaim. Látom a papok kiégését, elmagányosodását, a püspökök megbocsáthatatlan tehetetlenségét. A bűnt, a bűnök eltussolását, a képmutatást. Megtapasztaltam a kapzsiságból fakadó politikai alkukat. A látszólag bőkezű támogatást az állam részéről, s a vele járó udvarias kéréseket, amelyeket nem lehet visszautasítani. Láttam, ahogy az egyházam egyre jobban elveszíti függetlenségét. Már nem utat mutat, mint egy bölcs pásztor, hanem parancsot teljesít, mint egy szolga.” Ezek a szavak tökéletesen összefoglalják Hodász András kiábránduláshoz vezető szívszorító élményeit. De szolgálatát folytatta még egy darabig, majd a nyilvánosság elé állt azzal, hogy meleg, és csak utána jutott el a végső szakításig.

Könyvbemutató előadásán elmondta, hogy három kiadó is megkereste, végül a Lumen kiadónak (Agave csoport) mondott igent. A kötetről megjegyzi, hibrid műfajú: „a memoár és a ponyva humorral keveredik benne, de a szövegben a legerőteljesebb vonulat a hitvallás.” Megírása nem ment könnyen, közben sem hagyta abba a pszichoterápiát.

Az olvasói elmondják neki, hogy a könyve kezd önálló életet élni. Egyesek botránykönyvként olvassák. Mások azt keresik, hol válik el a hit és a vallási intézmény. nem akarta elkülöníteni a kettőt. Miután elhagyta a papi hivatást, Hodász már nem érzi úgy, hogy meg kell védenie az egyházat. A hibákról az egyháznak is beszélnie kell, mert az embereket nem szabad becsapni! A hit amúgy nem szabályrendszer, hanem kapcsolat.

A tízparancsolat a héber szövegben nem parancsolat, hanem prófécia – ezt magam is meglepődve hallom. Az Úr azt akarta mondani (HA értelmezésében): „ha velem kötsz alkut, arra szövetkezünk, hogy nem fogsz ölni, paráználkodni, nem követed el a többi nyolc bűnt sem. Jó leszel, mert tetszeni akarsz nekem, megfelelni az elvárásaimnak.” Vagyis, aki úgy érzi, hogy szeretik, kedve lesz jobb embernek lenni. Isten kérése: Legyünk kapcsolatban. Az ember alapvetően társas lény – a legnagyobb kihívás, szomorúság, a magány. Társ nélkül, szex nélkül olyan az élet, mint a testnek étel-ital nélkül lenni – előlegezi meg előbújása (coming out) előzményét a szerző.

A hit tehát kapcsolat – fejtegeti a továbbra is papként gondolkodó Hodász András. Az élet tele van döntési helyzetekkel, és amikor az igazság vagy a békesség közül kellett választania, nem tudott nem az igazság mellé állni. Az egyház berkeiben töltött kilenc-tíz év csak annyit változtatott idealizmusán, hogy kicsit realistább lett. Világosan látja, ma sincs szembenézés. A magyar katolikus egyház mindmáig nem tud megváltozni, miközben a világegyház, úgy tűnik efelé halad.

Amikor megszűnt a szolgálata, HA rájött, maga is üvegkalitkában élt, nem abban a világban, amiben a hívek. Ma is eljár misére, és pontosan megérzi: a prédikálónak fogalma sincs az őt hallgatók gondjairól. Hiszen a papnak nem kell lakásra gyűjteni, bérleti díjat fizetni, otthont felújítani, kosztra, ruhára költeni, a család, a gyereknevelés gondjairól nem is szólva. Amikor 2022-ben egy felmérési adat azt mutatta, hogy a magyar római katolikus egyház elveszített egymillió hívőt, a papságban fel sem merült, hogy valamit igencsak rosszul csinálhattak. HA a cserkészvilágban azt tanulta, olyan tekintélyt kell építeni, amit mindenki elfogad. És azt, hogy a hitelesség belső kényszerből fakad. A tévedés elismerése pedig maga a hitelesség. Nagy hiba, sőt bűn, hogy az egyház élből elutasítja a belülről jövő kritikát is.

Idén április 12-én mindenhol megjelent a töréspont – csakhogy az egyház viszont úgy tesz, és úgy él, működik tovább, mintha mi sem történt volna. Egyes egyházi vezetők változatlanul azt állítják (mint pl. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia volt elnöke, jelenleg a Győri egyházmegye főpásztora), hogy a szószékről nem hangzott el politikai befolyásolás. Holott kimondhatták volna végre, hogy ezt vagy azt rosszul csináltak. Például amikor (kormányzati nyomásra!) 2025-ben püspöki körlevélben adták hírül, hogy az emberi méltóság alapja a férfi és nő házassága. A nőtlen papok csak tudják… Ezen állítás fényében akkor hol van a papok emberi méltósága? – kérdezi pimasz, de egyértelmű szabadszájúsággal HA, aki bátran meri az egyházat egy Jézus elindította startup cégnek nevezni…

Feltétlenül szólnom kell még röviden a könyv keletkezésének körülményeiről. Az írást Hodász 2023 márciusában kezdte, pár hónappal később beszélt melegségéről a nyilvánosságban. Attól tartott, kiadója ennek hatására meghátrál, hiszen céltáblát tett saját magára. Szerkesztője azonban megnyugtatta, nekik HA hitelessége a fontos, meg az, hogy aki a Facebookról ismeri őt, a könyv alapján is hiteles, vállalható dolgokat tudjon meg róla. Hodász vállalja a róla kialakult képet: „…sarkos vagyok. beleállok dolgokba. Benne van a génjeimben. Nem vagyok narcisztikus, de szeretem, ha néznek, követnek, lájkolnak” – ezzel bizonyára további olvasókat bűvöl majd el.

„Magamnak írtam ezt a szövegemet is! Vissza akartam venni a saját történetemet, amit elkoboztak tőlem. Ezt én akarom megírni, s meg akarom védeni a hitemet, amit el akarnak venni tőlem. Nem értem, az egyház miért ilyen érzékeny? Miért nem akar/mer beszélni arról, hogy mit hol, mikor, hogyan rontottak el. Még nem voltam felszentelt pap, amikor több egyházi felettest sorban arra kértem, mondjuk ki, hibáztunk! Az az egyház, amelynek az alaptanítása a bűnbocsánatra épül, nem képes beismerni hibáit és bocsánatot kérni értük. Holott ez nem a gyengeség jele volna. Sőt. Mégse tették meg!” – ezzel végképp levett a lábamról.

Kedves olvasó, ne habozz, kérdezz bátran, és olvasd el Hodász András lelki zarándokútnak (Camino) beillő önvallomását. Sőt! Mellé okvetlenül olvasd el Perintfalvi Rita könyvét is, ami tökéletes párja ennek. A teológusnő – szemügyre véve a papság, az egyház erkölcsi romlását – aprólékos gondossággal gyűjtötte össze a papság által elkövetett nemi bántalmazások eseteit. Kötetében bemutatta a mai helyzetet, és igen kritikus szavakkal utalt a számonkérés hiányára. Nagyon remélem (noha vannak kétségeim), hogy az egyház intézményei nem elzárkózással, hallgatással vagy tiltakozással (pláne vádaskodással) fognak reflektálni a Hodász-kötetben foglalt kritikákra.

Hodász András:
Uram, te mindent tudsz.
Egy pap története
az egyházról, politikáról
és a hit megőrzéséről 
Lumen Kiadó, Budapest, 2026
384 oldal, teljes bolti ár 6480 Ft,
online ár a kiadónál 5830 Ft,
e-könyv változat a bookline.hu-n 4680 Ft
ISBN 978 963 598 5036 (papír)
ISBN 978 963 598 5128 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi vezet el oda egy papot, aki élethosszig tartó szolgálatra esküdött fel, hogy belássa, egyszerűen nincs tovább?
2023 elején Hodász András, az ország egyik legismertebb katolikus papja, a Papifrankó Youtube-csatorna ismert arca több nyilvános konfliktus után végleg kilépett az egyház szolgálatából. Közel tíz év után fejezte be pályáját, a döntést saját maga hozta meg, de korántsem könnyen. A távozását hosszú ideig találgatások, félmondatok és spekulációk kísérték, egyértelmű indoklásra részéről azonban nem került sor.
Ebben a könyvben Hodász András most őszintén beszél mindarról, ami eddig a nyilvánosság elől rejtve maradt: belső küzdelmeiről, az egyházi eljárásrend visszásságairól, a kimondatlan elvárásokról és a váratlan politikai nyomásról.
Az Uram, te mindent tudsz kendőzetlen látlelet egyház és politika összefonódásáról, a hit intézményi és személyes határairól, valamint arról, hogyan lehet másokat támogatni és vigasztalni akkor, amikor az ember maga is a határaihoz érkezik. Hodász András első önéletrajzi könyvében tabuk nélkül osztja meg az olvasóval papi pályájának eddigi ismeretlen részleteit, önfeláldozó küzdelmét nála sokkal nagyobb erőkkel szemben, és hogy legnagyobb elkeseredettségében hogyan talált rá a reményre.