Katolikus tálibok | Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat

Posted on 2021. szeptember 13. hétfő Szerző:

0


Fazekas Erzsébet |

E két szót – katolikus tálibok – így együtt nem teljesen önkényesen írom a kritika élére, ugyanis Perintfalvi Rita könyvében láttam meg (341. oldal). Már az első pillanatban tudtam, a nyilvánosság elé fogom tárni ezt a súlyosan elítélő (jelzős) fogalmat, amely a könyvhöz nagyon is illő megnevezés – pontos és ütős jellemzése a témának. Perintfalvi idén megjelent művének címe valójában ez: Amire nincs bocsánat. És az alcím sem szelídebb: Szexuális ragadozók az egyházban.

Perintfalvi több megállapítását is kiemelhetném mottóként, de elsőként erre hívom fel a figyelmet: „A szexuális bántalmazás soha nem a szexről szól (csak), hanem a szexualitás arénájában zajló hatalmi visszaélésről.” A felháborító, megbotránkoztató, mert gyakran felszentelt személy által végrehajtott, felszentelt helyszínen zajló, ezért erkölcsileg, etikailag az átlagosnál is súlyosabb véteknek számító abúzusok feldolgozásának elhatározásakor ezt gondolhatta a könyv szerzője, mert le is írta:

Ha nincs senki, aki szívvel-lélekkel foglalkozna e témával, ha nincs senki, akiben az áldozatok megbízhatnának, akinek szégyen nélkül elmesélhetik szenvedésüket, legyek én az (akiben megbízhatnak, aki előtt feltárhatják sokszor eltemetni igyekezett ’titkaikat’). Elvállalom. Szabadidőmben, önként. Szeretetből.” – Perintfalvi Rita, a felszabadulási teológia képviselője, aki 2007 óta a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke, szükségesnek látja még ezt is hozzátenni: „Nem az egyházam ellen, hanem érte. De az egyház jó hírének védelme nem lehet fontosabb az áldozatok szenvedésének enyhítésénél.

Mindennek megírásához nyilván bátorság is kellett, erre utalhat az, amit Klaus Mertes német jezsuita fogalmazott meg a könyvhöz írt előszavában: „Perintfalvi Rita arra tesz kísérletet, hogy megtörje a szótlanságot és feltárja a hallgatás mélyebb okait a magyar egyház vonatkozásában. Ehhez bátorságra van szüksége, és arra, hogy el tudja viselni az ellene felhozott ’a saját fészkébe piszkít’ vádat”. (Klaus Mertes a németországi katolikus egyházon belül elkövetett szexuális bántalmazási ügyek feltárásának ikonikus alakja. Munkássága elismeréseként a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének érdemkeresztjével tüntették ki.)

Könyvében a szerző 35 megismert ’túlélőről’ (a bántalmazás, az abúzus túlélőjéről) beszél. Közülük tíz – névtelen, de bátorságával így is hőssé emelkedő – áldozat esetét mutatja be részletesen. Arcot ad a szenvedéstörténetek mindegyik szereplőjének, és ezzel előbújásra kívánja szólítani (bátorítani) a többi (ismeretlen számú) áldozatot is. Mindazokat, akik bár egy életre megnyomorítva/megnyomorodva érzik magukat, de akik ha megnyíl(ná)nak, ha beszélni kezdenének és igénybe vennék a segítő terápiát, kiszabadulhatnának a tudatukat, lelki és szexuális életüket egyaránt megdermesztő, olykor legyilkoló történések hatása alól. Akkor lerázhatnák a szomorúan megalázó emlékek béklyóját.

Perintfalvi Rita azok felé fordul, akiket az elkövetők manipulálva, arctalanná téve használtak saját vágyaik kielégítésére. Ezek az áldozatok bár ártatlanok, mégis szégyellik magukat, sőt olykor még mentegetik is a bűnösöket.

Csaknem mindegyik esetben már az is csoda, hogy ki tudtak kerülni a zaklató/erőszaktevő fogságából: az aprólékosan felépített elszigetelésből, a függőség csapdájából. Amikor sikeresen kiszabadult, mind lelkileg (spirituálisan), mind testileg leromlott állapotban volt. Aki pedig nyilvánosan beszélni próbál a történtekről, nem ritkán, saját vallási közössége támadásainak lesz céltáblája. Sok áldozat számolt be arról, hogy az adott közösség papjának, olykor magának a tettesnek az irányítása alatt indult ellene a lelki terror. A megbélyegzettség okozta lelki törés következménye sok esetben droghasználat, alkoholizálás, de súlyos esetben sor kerülhet önsértésre/csonkításra, majd végül akár öngyilkosságra is. Pedig a borzalmak nyilvánosságra hozatala terápiás – hangsúlyozza a szerző. A gyógyuláshoz vezető úton a megszólalás az első lépés. Az áldozatnak azt is ki kell mondania, mennyire fáj megtapasztalni, hogy a Ferenc pápa által képviselt zéró tolerancia ellenére Magyarországon, ma mégsem ez a norma, és a tettes valódi következmények nélkül dolgozhat tovább, esetleg máshol.

Pedig az egyházon belüli abúzus, a bántalmazások ügyét a középpontba állítva, Ferenc pápa 2019-ben csúcstalálkozót hívott össze. „Felismertük, hogy a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés súlyos mételye minden kultúrában, társadalomban történelmileg elterjedt jelenség” – mondta, zéró toleranciát hirdetve az egyházban létező pedofíliával szemben (2019. február 24). Kijelentette, hogy az egyháznak büntetnie kell az ilyen tettet elkövető papokat, a püspököknek el kell távolítani őket a szolgálatból, és támogatni kell azt, hogy a kiskorú áldozat szülei – polgári bíróságon is – jogi lépéseket tegyenek a pap ellen. Az egyházfő még ugyanabban az évben kötelezte a helyi egyházakat bejelentőrendszer létrehozására, hogy ennek révén segítse az áldozatok anonim bejelentésének lehetőségét. (Az említett pápai csúcstalálkozón jelen volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is. A magyarországi helyzetre vonatkozó megjegyzése itt olvasható.)

Az áldozatok többsége ma is néma. Pedig a hallgatás megtörése (a társak előtti megnyílás, a felszabadult sírás) az első nagy lépés a gyógyulás felé. A titok burka mindenkitől elszigetel, de ha sikerül is a burkot feltörve kikerülnie megalázott szerepéből, az elvesztett évek behozhatatlan hátrányt jelentenek. Az eszköztelen áldozattal szemben a tettesnek viszont sok minden kezére játszik: a hatalom biztonsága, stabilitása, az elithez tartozás ténye, a lelki nyomás, a manipulációs eszköztár ügyes birtoklása – mindez végül azzal jár, hogy az áldozat úgy érzi, hallgatnia kell. És még tovább: megtörték azt a hitét is, hogy számára az egyház biztonságos hely. Ő tönkrement, míg a tettes…

A teljes gyógyuláshoz fontos feltétel az is, írja Perintfalvi Rita, hogy a zaklatót utolérje a büntetés. Az általa megismert 35 eset között van büntetőjogilag is számon kérhető súlyos ügy – állítja egy jogász segítője. Ám egyik elkövető se került bíró elé, még azok sem, akiket az egyházi bíróság bűnösnek ítélt kiskorúval szembeni szexuális visszaélés miatt. A magyar katolikus egyház maga ekkor sem tett bejelentést. Igaz, a ma hatályos hazai jog szerint, nincs is feljelentési kötelezettsége. Nem véletlen tehát, hogy Ferenc pápa arra buzdítja a felelős egyházi vezetőket, bátorítsák az áldozatok hozzátartozóit, forduljanak a világi hatóságokhoz. Ezzel szemben a hazai gyakorlat most az, jegyzi meg Perintfalvi, hogy az egyház képviselője megkéri az áldozat szüleit, semmiképpen ne forduljanak a világi hatósághoz, mert ezzel lerombolnák az egyház hírnevét.

A gyerekek elleni, egyházon belüli szexuális bántalmazások csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ezen ügyek azért különösen súlyosak, mert minden rendszeren belül főként a leggyengébbek (a kiskorúak) sérelmére elkövetett erőszak mutatja meg, hogy adott rendszer egészén belül mekkora az erőszak valódi potenciálja. Sok pap feltétel nélküli tiszteletet, sőt teljes alárendelődést vár el a hívektől, pusztán azért, mert ő pap – ezt a jelenséget hívják, teológiai értelemben, klerikalizmusnak.

A szexuális bántás elsősorban hatalmi visszaélés, mely több síkon zajlik. Első szint, hogy megtörténik. A második, hogy az áldozatot elnémítják, „láthatatlanná” teszik. A következő szinten az egyház az eltussolás stratégiáját választja – a megtisztítás/megtisztulás helyett – így végül az egyház minden szinten elárulja az áldozatot. A tekintélyelvre épülő vallás hajlik a fundamentalizmusra. Igyekszik elvenni az Istent kereső ember gondolkodásbeli függetlenségét. Elzárja a szabad kérdések és a józan kritika útját. A spirituális bántalmazás alapja is a tekintély, a hatalmi visszaélés. Ennek egyik terepe a gyónás, ahol a hatalmi helyzet különösen veszélyes, hiszen a pap dönti el, Isten kinek mit bocsát meg. Amit ő Isten akaratának nevez, az gyakran a saját akarata – amiben szükségképpen ott a visszaélés esélye. A vallásos hit a manipuláció eszköze, mert megfelelési kényszert hoz létre. A spirituális bántalmazók jól ismerik az érzelmi alárendelés lélektanát, a bűntudatkeltést. Az engedelmesség függési rendszert épít ki. Akit feltétlen engedelmességre nevelnek, azt nem tanítják meg nemet mondani – és az engedetlenséget önzésnek, kiirtandó rossznak minősítik.

A szexuális visszaélési ügyek feltárása terén a szerző áttekinti, hogyan járt el II. János Pál, XVI. Benedek, majd milyen utat jelöl ki Ferenc pápa. Ezt ott érdemes részletesen elolvasni, de a közelmúlt pápái igyekeztek elkerülni a szembefordulást az esetleg napvilágra került ügyekkel. A hazai magas papságban is gyakori a vélemény, hogy az ügyek csak a botránysajtó kitalációi.

Ferenc pápa az említett konferencia után feloldotta a visszaélési ügyekre vonatkozó egyházi titoktartást. Elrendelte, hogy az abúzus kategóriába tartozó bűncselekmények eseteiben nem kényszeríthető hallgatási kötelezettség a bejelentéstevőre, az áldozatra, a tanúra.

A német egyház történelmében nemrégiben új fejezet kezdődött, miután 2018 szeptemberében a német püspöki konferencia őszi gyűlésén bemutatták az egyházi személyek bántalmazási ügyeire vonatkozó kutatás adatait – és ez óriási felháborodást váltott ki, különösen az ügyek igen magas száma (a részletek szintén olvashatók Perintfalvi művében). Még elkeserítőbb, amikor a vizsgálat záradékában leszögezik, valójában többen lehetnek, hiszen az áldozatok többsége sosem tesz hivatalos bejelentést. Büntetőakta így összesen 209 egyházon belüli elkövetőről készült.

A társadalmi felháborodás hatására Ratzinger, a közismerten ős-konzervatív ex-pápa, ígéretét megszegve nyilvános állásfoglalást adott ki. Ebben azt fejtegette, hogy az abúzus-botrányok által erősödő erkölcsi válság fő okai: az 1968-as szexuális forradalom, a homoszexuális katolikus papok léte, és az istenben való hit gyengülése – vagyis az egyház az ellenséges világ áldozata. A fordított megközelítés megdöbbentő, hiszen az olvasó számára világos: az egyház áldozatai éppen a könyv szereplői.

Ez a kötet tehát egy nagyon fontos, rendkívül bátor, hiánypótló könyv. A dokumentum (erejű) életportrékban névtelen áldozatok vallanak és leplezik le éles vonásokkal bemutatott bántalmazójukat – a katolikus egyházon belül szolgáló, a szexuálisan ragadozó papokat –, akik között van az egyik áldozat, a titokgyerek (a „törvénytelenként” világra jött) kislány esetében, a saját apja!

Őt és a könyv többi szereplőjét valláskárosultnak nevezi Perintfalvi Rita. Számukra hozta létre a Felszabtér Közösséget, nekik, és a többi – még nem rejtőző – károsult érdekében indítja (dr. Heves Andrea és Csóka Judit pszichológusok segítségével) a spirituális-traumafeldolgozó terápiás csoportot – hiszen, mint mondja „az abúzushelyzetből ki lehet kerülni, de egy részünk mégis a pokolban marad”. A szerző – itt nem csak teológusi minőségében – a továbbiakban szeretné megszervezni, hogy megfelelő szakemberek nyújtsanak jogi segítséget az áldozatoknak, hogy elérhető legyen számukra a jóvátétel is, és hogy sor kerülhessen a tettesek büntetőjogi felelősségre vonásra. És végezetül egy egyházaktól független Áldozatvédelmi Intézetet kíván létre hozni.

Az Amire nincs bocsánat tankönyvként is használható szeminaristáknak, szerzetesjelölteknek, pszichológusoknak, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozóknak, általában véve pedagógusoknak – lehetne kötelező vagy legalábbis ajánlott olvasmány. A könyv egyes fejezetei önálló esszének is megfelelve foglalkoznak egy-egy témával:

Kirajzolódik – tudományos igényességgel! – a különféle tettesek különféle profilja.
Megismerjük a behálózó stratégia, a spirituális manipuláció, az erőszak stációit.
A pedofilok, ebofilok (a 15-19 közötti serdülőkre beinduló tettesek) jellemzőit.
A cölibátus szerepét és felelősségét az egyházon belüli szexuális bántalmazás létrejöttében, és mindezeknek a klerikalizmussal való összefüggését.
Tisztázza a tévhiteket.
Gyógyulás-utakat kínál – meditációval az „életgyógyulásig”.

Ez a nagyon fontos könyv: alapmű. Ugyanakkor nem hallgathatom el kifogásaimat sem. Sajnos észrevehetően túlírt, helyenként – már csak némely részletek sokadik megismétlése miatt is – terjengős, sőt olykor szájbarágós. Fájón hiányzik közreadásának hátteréből egy következetes, szigorú szerkesztő, aki feszesebbé tehette volna a szöveget, kigyomlálva belőle a többedszer is felidézett részleteket, és megóvta volna a nyelvtani hibáktól. Nem sorolok konkrétumokat, nem akarok muníciót adni a könyv és szerzője elleni (méltatlan) kritikákhoz.

E könyvajánló megírását különösen szimbolikusnak érzem: a minapi ünnepi könyvhét utolsó napján, csaknem a zárás pillanataiban is hosszú sor várakozott türelmesen Perintfalvi Rita asztala előtt – némely leendő olvasója kezében több, dedikálásra váró kötet volt. És azért is aktuális, mivel a könyvben pozitív példaként sokat emlegetett Ferenc pápa épp e kézirat leadásakor celebrálja a nemzetközi eucharisztikus kongresszus ünnepi záró miséjét.

Hadd idézzek ezért még egy bekezdést a könyvből: „Remélem, egyszer Magyarország (is) olyan hely lesz, ahol nem üldözni, hanem támogatni fogják azokat az embereket, akik a spirituális és/vagy szexuális bántalmazási témák feltárásával, az elkövetők leleplezésével, az áldozatsegítéssel, és a tettesek elszámoltatásával foglalkoznak. Támogatni. Mind egyházi, mind társadalmi szinten. Ma viszont ennek az ellenkezőjét tapasztalni. De a jövőért dolgozunk, és a jövőt soha nem adhatjuk fel. Én biztosan nem fogom!

Perintfalvi Rita

Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat
– Szexuális ragadozók az egyházban

Kalligram Kiadó, Budapest, 2021
424 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 3390 Ft,
e-könyv változat 3000 Ft
ISBN 978 963 468 2271 (papír)
ISBN 978 963 468 2547 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Perintfalvi Rita ebben a könyvben bátran kiáll a bántalmazottakért. Megszólalhatnak végre szégyen nélkül azok, akiket nem csak bántottak, hanem elnémítottak, kiközösítettek, mélyen megsértettek. Itt nem gyógyulásról van szó, itt nincs betegség. Itt árulás, aljas kihasználás, tárgyiasítás, igazságtalanság, a szeretet nélküli hatalom kegyetlensége fortyog. Aki rosszul bánik a másikkal, az nem beteg. Az nem őrült. Az rossz.
Ez a könyv a szeretet jegyében fogant meg, szerintem arra jó, hogy megszüntessen minden titkot, minden erőszakot, minden szégyent és traumát, mielőtt megtörténne. Tegyük lehetetlenné az efféle bántalmazást. Vigyázzunk magunkra és egymásra, ne tanítsuk gyermekeinket engedelmességre, ne söpörjük szőnyeg alá egy katasztrófa jeleit.” – Feldmár András

Perintfalvi Rita katolikus teológus, doktori fokozatát a Bécsi Egyetemen szerezte. Jelenleg a Grazi Egyetem posztdoktori oktatója. Élénk közírói tevékenységet folytat, írásaiban a katolikus egyház megújítását és megtisztulását szorgalmazza. Főbb kutatási területei: jobboldali populizmus és a vallási fundamentalizmus összefüggései, antigenderizmus.