A mestermű kinyírása mozivásznon | Nolan: Odüsszeia

Bogárdi Iván |

Végigunatkoztam IMAX formátumban a világsikert arató, de az Odüsszeia címet bitorló akciófilmet. Christopher Nolan legújabb, csillagászati költségvetésű pénztárrobbantója fényes bizonyítéka annak, hogy napjaink hollywoodi gőzhengere képes teljesen kiirtani a logikát, az intellektust és a zsenialitást a történetekből.

Aki olvasta az eredetit, az a moziteremből legszívesebben az Alvilágba, vagyis a fenébe küldte volna a filmet, ahová az eposz leghíresebb modern angol fordítója, Emily Wilson klasszika-filológus professzor nyilvánosan is elküldte a rendezőt. Wilson a London Review of Books hasábjain a forgatókönyvet. pocséknak nevezte. („Szégyellném magam, ha ennek a forgatókönyvnek bármelyik részét is én írtam volna.”)

A film tárgyi kultúráját ráadásul zagyva anakronizmus hatja át: Matt Damon és emberei ugyan korhű bőrpáncélokban feszítenek, de fejükön dús lószőrös sisakokban, míg az óriások csillogó, 14. századi, lovagi nehézpáncélokban – miközben Homérosz világa a nyers mükénéi bronzkor: a mellkason ormótlan bronzhordók, a fejeken brutális sisakok. Amit látunk, az sajnos 19. századi operaházi giccs.

Íme a legfájdalmasabb pontok, ahol a rendező nemes egyszerűséggel arcul csapta Homéroszt:

1. A trójai faló: Kétlábú akrobatamutatvány

A film látványtervezői feláldozták a józan észt a hatásvadászat oltárán. A trójai faló náluk egy két lábon ágaskodó, anorexiás paripa, amiből egymás hegyén-hátán potyognak ki a katonák. Fizikai és statikai képtelenség, hogy egy hadosztály így egyensúlyozzon egy guruló állványon anélkül, hogy a legkisebb széllökéstől felborulna.

Az eposzban: Az Odüsszeiában (és később Vergiliusnál az Aeneisben) a ló kerekeken guruló, négy lábon álló, hegyszerű, tágas építmény, amelynek hordószerű gyomrában kényelmesen elfért a fegyveres elit.

2. A Küklopsz és a ravaszság eltüntetése

Nolan teljesen kihagyta a világirodalom legintelligensebb szójátékát: a „Senkise” (Útisz) nevet, amellyel Odüsszeusz túljár a szörny eszén. Polüphémosz a filmben csupán egy nyáladzó, egyszemű mozgatott báb, aki ok nélkül marcangolja a tengerészeket.

Az eposzban: Homérosznál a küklopsz a saját tulajdonától elszállt agyú, civilizálatlan, törvénytelen és önző gazda zseniális allegóriája. Polüphémosznak mindene megvan (tej, sajt, nyájak), mégis sajnálja a vendégjogot a rászorulóktól, sőt felfalja őket. Homérosznál a humor és az intellektus győz a nyers erő felett

Majd miután az agyát az ital már elboritotta,
válaszomat mézes szókkal neki adtam eképen:
»Küklópsz, kérdezted híres nevemet; nosza, halljad:
megmondom, s te ajándékozz meg, ahogy megigérted.
Senkise, ez nevem; így hívnak, hogy Senkise, otthon
édesanyám meg apám és minden többi barátom.«

Nolan ezt szimpla barlangi túlélőhorrorrá butította le.

3. Az emberevő óriások mészárlása

A film az óriások (laisztrügón) támadásából a rendező tipikus és ettől unalmas csatajelenetet csinált, ahol a hősök karddal a kézben, dicsőségesen harcolnak a túlerővel szemben, miközben bőségesen fröcsög a vér.

Az eposzban: (X. ének) totális katasztrófát él át a védtelen flotta, szó sincs hősies harcról. Az óriások a szirtekről hatalmas szikladarabokat hajigálnak rájuk, és úgy szurkálják fel a katonákat szigonyaikra, mint a halakat. A mészárlást látva Odüsszeusz parancsnokként a két rossz közül választja az egyiket: gyorsan elvágja a köteleket, és egyetlen megmaradt hajóval elmenekül, cserben hagyva több száz emberét.

4. Kirké disznó-horrorja

A katonák disznókká változtatása a filmen nem intelligens mágia, hanem hús- és csontropogtató, gusztustalan testhorror a legrosszabb fajtából.

Az eposzban: (szintén X.) Kirké egy elegáns istennő, aki egyetlen pálcasuhintással varázsol. A katonák azért lesznek disznók, mert disznómód ettek: a varázslat csak felszínre hozta a belső, mohó énjüket. A homéroszi tragédia lélektani és mély: a katonák teste disznóvá lesz, de az emberi eszük megmarad, így sírva záródnak az ólba.

5. Alvilág vagy szőnyegáruház?

Az alvilágjárás (Neküia) a filmben szürreális sárdagasztássá változott. A holtak szellemei – köztük Agamemnón – egy hullámzó, vöröses, leginkább nagy, szőrös szőnyegre emlékeztető sártalajból dugják ki a fejüket.

Az eposzban (XI.) Odüsszeusz áldozati rítus keretében gödröt ás, és fekete juhok vérét csorgatja bele. Az árnyak a vér szagára gyűlnek össze a sötétségből, és abból iszogatva nyerik vissza az emlékezetüket. Agamemnón pedig emberi méltósággal lép oda sírva, hogy elmesélje felesége árulását.

6. A néma szirének és a zátonyra futtató popkultúra

A szirének jeleneténél valamilyen hatásos, hitelességet sugalló zeneművet vártunk volna. Nolan a közönség fülét is betömte, mintha mi is a matrózok lennénk, a szirének pedig csak távolról, némán látszottak a sziklákon. Megdöbbentő – pedig hatalmas ziccer lett volna! Nolan kezében a szirének tökéletesen jelképezhették volna a toxikus hatású rock-sztárokat, akik miatt manapság sok fiatal élete fut zátonyra. Csak éppen más volt a koncepció…

Az eposzban (XII.) a szirének dala az abszolút mindentudás zenei drogja. Odüsszeusz, a világirodalom első „függője” azért kötteti magát az árbóchoz, mert át akarja élni az élményt, de túl is akarja élni. Amikor felcsendül a dal, az akarata teljesen megsemmisül, és ordít a hajósainak, hogy oldozzák fel. Nolan mozijában süketen bámuljuk a távoli sziklákat – pedig a filmnek volt zeneszerzője is, a svéd Ludwig Göransson.

Devecseri Gábor lüktető fordításában szinte halljuk a mindent felemésztő, agy-mérgező dallamot:

„Én egyedül halljam csak a dalt, de kemény kötelékkel
kössetek engem a bárkához, moccanni se tudjak;
árboca talpához, s a kötélzet rátekeredjék.
És ha könyörgök hozzátok, ha parancsot adok, hogy
oldjatok el – csak kössetek akkor még szorosabbra.«

Míg nekik ezt mind elmondtam, sorjába haladva,
jólácsolt bárkánk ezalatt el is érte suhanva
Szírének szigetét: mivel űzte előre a jó szél.
Ekkor a szél el is állt tüstént, szélcsöndben a tenger
szép sima lett: hullámait elfektette a daimón.
Társaim álltak föl, vonták be a vásznat a bárkán
és a hajó üregébe helyezték, majd evezőkhöz
ülve, a tengert fodrozták a fenyőfalapáttal.
S én a viasz nagysúlyu korongját szeltem az éles
érccel kis darabokra s utána erős tenyeremmel
nyomkodtam: meglágyult nyomban, mert nagy erőmet
s Éeliosz Hüperíonidész sugarát befogadta;
és fülüket betapasztottam vele sorban azonnal.
Ők meg az árbochoz fűzték a kezem meg a lábam,
ott álltam, s a kötél végét törzsére tekerték;
sorba leülve az ősz tengert evezőkkel ütötték.
Majd, mikor ott jártunk, ahová még ér a kiáltás,
gyorsan hajtva hajónk, meglátták, hogy közelükbe
fürge hajó ért, hát éles dalukat fölemelték:
»Jer, te dicső Odüszeusz, jer, akhájok nagynevü dísze,
állítsd csak meg a bárkádat, hogy halljad a hangunk.
Senki se húzott el még erre a barna hajóval,
míg mézes dalait meg nem hallgatta a szánknak;
benne gyönyörködvén ment el, gyarapodva tudásban:
mert mi tudunk mindent, mit a tágterü trójai síkon
tűrtek az argoszi és trósz küzdők isteni szóra,
és mindent, mi az élet adó földön megesik még.«

Így szóltak, gyönyörűszép hangon zengve, s a szívem
vágyott hallani: kértem a társakat, oldjanak el már,
intve szemöldömmel, de azok nekidőlve eveztek.
És föl is állt nyomban Perimédész Eurülokhosszal,
és még több kötelékkel fűzött még szorosabbra.

7. Szkülla és Karübdisz: Játék és rettegés a sötétben

Egy olyan rendezőtől, aki a gigantikus látványvilágáról híres, kifejezetten arcátlanság, hogyan csalta el a XII. ének másik nagy csúcspontját. A tengeri szörnyeket és az egymáshoz csapódó Bolyongó sziklákat elintézte annyival, hogy a szereplők a sötétben suttogva beszélnek a veszélyről. (Egyébként az eposz valóságos helyszíne a Messinai-szoros, felturbózva mitológiai szörnyekkel…) De a néző csak a nagy sötétséget bámulhatta.

8. Keret a keretben: A követhetetlen idő-puzzle

Nolan köztudottan megszállottja az egymásba ágyazott idősíkoknak, de ez itt strukturális katasztrófát eredményezett. A filmben keret van a keretben, ami egy újabb flashbackbe ágyazódik: Télemakhosz hallgatja a koldust, aki mesél Kalüpszóról, aki hallgatja Odüsszeuszt, aki közben visszaemlékszik Agamemnón alvilági monológjára. A néző már azt sem tudja, melyik évszázadban és kinek az agyában járunk. Emily Wilson rendkívül pontosan mutatott rá: Nolan ahelyett, hogy a karakterek belső vívódásaira figyelt volna, inkább olcsó „időrendi akrobatikát” végzett, amivel teljesen érzelmileg kiüresítette a cselekményt.

Az eposzban a keret elegáns és tiszta: Odüsszeusz a phaiákok palotájában, egyetlen nagy, lineáris visszaemlékezésben meséli el a múltat. A jelenet pikantériája, hogy ott ül Démodokosz, a vak dalnok is. Az irodalomtörténet egyöntetűen egyetért abban, hogy Homérosz ebben a karakterben önmagát, a saját sorsát énekelte bele az eposzba. Nolan gyors vágásokkal felépített filmjében nincsenek phaiákok, így nemcsak a szerkezetet herélte ki, de magát az alkotót, Homéroszt is kiradírozta a saját művéből.

9. A borotvált pásztor és az ezermester hitvesi ágya

A film elnyújtott hazatérési szála is hemzseg az anakronizmusoktól és a modern stúdió-kliséktől. Kezdve a dobverővel egy-egy szót kikiabáló, biodíszletnek odarakott karakterrel, egészen a vak pásztorig, aki olyan tükörsimára van borotválva, ami az ókorban, egy tanyán élő rabszolgánál fizikai képtelenség. A legnagyobb hamisítás azonban a felismerési jelenet: a filmben Pénelopé a mészárlás után, a fizikai brutalitás csúcsán borul Odüsszeusz nyakába, mintha egy akciósztár nyűgözné le.

Az eposzban: (XXIII.) Pénelopé okos és gyanakvó asszony, aki intellektuális csapdát állít a különös idegennek: megparancsolja, hogy vigyék ki a hálószobából a hitvesi ágyat. Odüsszeusz ezen joggal felháborodik – és ezzel leplezi le magát –, hiszen az ágyat ő maga faragta-ácsolta egy élő, gyökeres olajfa törzséhez, vagyis azt mozdítani sem lehet. Homérosznál Ithaka királya nem kétdimenziós (vagyis lapos) terminátor: ő a polütropisz (sokoldalú) ember, aki ha kell, nyelvi zseni, ha kell, gyáva menekülő, és ha kell, kétkezi ezermester, aki saját maga ácsol tutajt és hálószobabútort.

Végszó: Számvetés egy kulturális bűnügyről

Félreértés ne essék: önmagában az még nem bűn, ha az Odüsszeia nem könyv formájában kel életre, hiszen kerek 2150 évvel a könyvnyomtatás feltalálása előtt született. Az igazi eposz nem papíron, hanem hús-vér emberek hangjában élt: az ókori énekmondók (rhapszódoszok) lírával a kezükben, lakomákon és ünnepségeken, 3-5 napon át, összesen mintegy 18 órányi tiszta játékidő alatt rögtönözték a 12 ezer sort. Az ókori előadás lüktető, interaktív, improvizatív jazz-koncert volt.

Nolan bűne tehát nem az, hogy mozgóképre cserélte a betűket. Nem is az, hogy forgatott egy rossz (de sikeres) akciófilmet. A valódi katasztrófa, sőt kulturális bűnügy az, hogy ez a fércmű elorozza a kiváló görög eposzának címét. (A stáblistán szerzőként első helyen említik Nolant, Homéroszt csak másodiknak…) A film ezzel azt a hamis látszatot kelti a gyanútlan nézőben, hogy aki kifizette az IMAX-jegyet, az már ismeri a világirodalom alapművét. Egy egész generáció fog felnőni úgy, hogy azt hiszi, az ókori görög kultúra kimerül a malacvisításban, néma szirénekben és a két lábra ágaskodó lovakban.

Pedig mi, magyarok különlegesen szerencsések vagyunk. Ahogy azt az Olvassbele egy korábbi ismertetőjében bemutatta, nálunk az eposz elevenen él: akár Devecseri gyönyörű, formahű klasszikus fordítását forgatjuk, akár a mai fiataloknak szánt, zseniális, lendületes és „eposztalanított” Nógrádi Gergely-átdolgozást olvassuk. Mindkettőből hús-vér, leleményes és valóságos hősök lépnek elő.

Ezért kérünk mindenkit: ne hagyjátok magatokat becsapni! A mozi sötétje helyett válasszátok a Gutenberg-galaxist. Lapozzátok fel inkább számtalan magyar nyelvű (Olcsó könyvtári vagy drágább) kiadását, az elektronikus könyvtár Homéroszát, vagy Nógrádi említett diákbarát verzióját.

Mert az igazi Odüsszeia nem a filmvásznon él, hanem a könyvek lapjain.

Fotók: Universal Studios / Dunafilm