Kétséges szövetségesek | Catherine Grace Katz: Jalta lányai

●    R E S T A N C I A *  ●

Laczkó Ilona Adél |

Amikor a közelmúltban megnyitották az 1982-ben elhunyt Sarah Churchill archívumát, a család és a Churchill Társaság egy olyan fiatal történészt keresett, aki áttanulmányozza az iratokat, naplókat, leveleket, feljegyzéseket és mindezek alapján tanulmányt készít az egykori brit miniszterelnök, Winston Churchill és lánya, Sarah egészen kivételes, bensőséges kapcsolatáról. A pénzügyi szektorból a történészi hivatáshoz visszatérő Catherine Grace Katz számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy erre egy 5000 szavas cikk túl kevés.

A korszakot és a jaltai konferencia eseményeit jól ismerő történészt is meglepte, hogy Roosevelt amerikai elnök, Churchill angol miniszterelnök és az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének Harrimannek a lánya is jelen volt Jaltában, mint édesapjuk legfőbb segítője, támasza. Mi több Anna Roosevelt, Sarah Churchill és Kathy Harriman többé-kevésbé már ismerték egymást, mégis meglepő, hogy mennyi közös ismerősük volt, és mennyire hasonló tragédiák keresztezték az életútjukat. Katz mindhárom családtól teljes felhatalmazást és minden segítséget megkapott, így a Jalta lányai a hiteles történelmi eseményeket az ő szemszögükből mutatja be: hogyan támogatták apjukat, milyen volt a szovjetek világa, miként lavíroztak apjuk védelme és hazájuk érdekei között.

Miért a lányokra hárult ez a szerep? Mert a fiúk a frontokon harcoltak. Sarah maga is a brit légierőnél (RAF) szolgált, a medmenhami bázison a légi felderítők fotóit elemezte, a konferencia idejére rendkívüli szabadságot kapott. Édesanyja, Clementine ekkor épp a Vöröskereszt jószolgálati útján vett részt a Szovjetunióban. Roosevelt és a felesége, Eleanor közti viszony annyira rossz volt, hogy egyetlen lányuk, Anna lett az elnök legfőbb támasza a Fehér Házban és utazásai során is. Megromlott egészségi állapota apját tolószékbe kényszerítette és ezt immár nem próbálta leplezni. Kathy Harriman pedig először Londonba, majd Moszkvába követte nagykövetként dolgozó édesapját. Kezdetben, mint újságíró segítette őt háttér-információkkal, majd egyre több szervezési, társasági megbízatást is teljesített. Többek között ott volt a katinyi mészárlás nemzetközi megfigyelő csoportjában, és ő felügyelte Jaltában az amerikai és brit szálláshelyek előkészítését.

A helyszínhez Sztálin ragaszkodott, aki nem akarta (vagy inkább nem merte) elhagyni a Szovjetuniót, pedig a Krím térsége a legkevésbé sem volt alkalmas egy konferencia megrendezésére. De ez volt a legnyugatabbra fekvő, harcmentes szovjet terület. A tanácskozások fő helyszíne a Romanovok nyári cári rezidenciájának, a Livádiai Palotának a bálterme lett. Itt kapott helyet a teljes amerikai küldöttség. A brit delegációt a Voroncov-palotában helyezték el, míg Sztálin magának a Juszupov-palotát választotta, amely egykor a Raszputyint meggyilkoló arisztokratáé volt. A paloták állapota elképesztő volt: valamennyit ellepték a patkányok, a bogarak, a parkok növényzete elvadult, akadozott a vízellátás és még napközben is igen kemény fagyok voltak.

Mindössze három hét alatt kellett Berijának, a Belügyi Népbiztosság (NKVD) hírhedt vezérének valamennyire helyreállítani az épületeket. (Természetesen több ezer besorozott munkás és román hadifogoly odacsődítésével.) Az ehhez szükséges anyagokat, eszközöket, bútorokat és az élelmiszert 1500 vagon szállította a moszkvai luxushotelekből. A több, mint száz fős amerikai küldöttségnek a Livádiai palotában csupán kilenc fürdőszoba állt rendelkezésre, ezért használatára szigorú menetrendet írtak elő. A fürdőszobákban található vécéket kiegészítendő több udvari latrinát is felállítottak, de a kényszerű sorállás még így is sokszor verekedésig fajult.

• Olvass bele!

Katz szinte regényszerűen tárja elénk a naplókban, levelekben olvasott beszámolók alapján a konferencia nyolc napjának (1945. február 4–11.) eseményeit, a szállások hiányosságait, a küldöttségek tagjai közötti ellentéteket, az esti húszfogásos vacsorákat, a szovjetek végeláthatatlan tósztjait a vele járó temérdek vodkával, a szerződések szövegeinek éjszakába nyúló csiszolgatását, és a módosítások hajnalig tartó küldözgetését. A lányok „kirándulást” tesznek a földig rombolt Szevasztopolba, a balaklavai csata helyszínére, az író Anton Csehov házához és Jalta városába. Mindenhol megdöbbenti őket az eszméletlen pusztítás sok nyoma, meg a nyomor, amiben az emberek – dacosan reménykedve – élnek.

A Jalta lányai azonban nem csak a konferenciáról, a háború végjátékának időszakáról szól. Megismerjük a három lány – és a három család – életének legfontosabb eseményeit, és azt is, ahogy ezek a sorsfordító idők miként alakították át őket is a háború után. Különös fordulata történetüknek, hogy mindhárom lány szerelme vagy férje öngyilkosságot követett el a háborúban átélt traumák következtében. Talán éppen ez volt a momentum, amiért Katz mindhármójuk történetét meg akarta osztani a világgal.

Joggal vetődik fel a kérdés: És hol volt ekkor Sztálin lánya? A mérhetetlenül önhitt, ráadásul paranoiás főtitkár családtagjai szinte sosem jelentek meg a nyilvánosság előtt. Noha házigazdája volt a konferenciának, a majdani generalisszimusz elsőként távozott, szinte köszönés nélkül, az egyezmény aláírása után. Amikor Kathy és az apja hazatértek a moszkvai szolgálatból, Sztálin elküldte nekik, mint kiváló lovasoknak, a Szovjetunió két legbecsesebb versenylovát, Factot és Bostont – anélkül, hogy megindokolta volna az ajándékozást. Berija fia, Szergo viszont ott volt Jaltában, mert a feladata Roosevelt elnök lakosztályának lehallgatása volt.

A nyolcnapos jaltai konferencia megítélése meglehetősen vegyes. Maguk a résztvevők is kételkedtek a Teheránban (1943) még olyan egységes szövetség erejében. A németek veresége már kész tény volt, az angol és amerikai csapatok elérték a Rajnát, míg a szovjetek az Odera folyóig jutottak el, alig 70 km-re voltak Berlintől, és néhány nappal később elfoglalták Budapestet.

Jalta a már győztesek találkozója volt, ám az érdekeik, szándékaik azonossága már régen elmúlt. Churchill aggódott a szovjetek európai térhódítása miatt, és lobbizott egy független, demokratikus Lengyelország megalakításáért. Anglia maga azonban teljesen kimerült és a hajdani gyarmati rendszer is recsegett-ropogott. Roosevelt elnököt egyre kevésbé érdekelte Európa sorsa, fontosabb volt számára a háború utáni békét szavatoló, általa megálmodott világszervezetben (ENSZ) a szavazási arányok felosztása, továbbá hogy a Vörös Hadsereg Mandzsúriában nyisson meg egy második frontot Japán ellen, amivel megmentheti több ezer amerikai katona életét. Sztálin pedig − afféle nevető harmadikként – élvezte, hogy immár sokadik esetben ő diktál a saját érdekei szerint. A megállapodások végrehajtása is igencsak kétségesnek tűnt, hisz Roosevelt elnök fizikai állapota feltűnően romlott Teherán óta (két hónap múlva már nem is élt), Churchill pedig négy hónappal később hatalmas vereséget szenvedett a parlamenti választáson.

„Jalta lányai” és az apák kapcsolata ezt követően is változatlanul erős és szilárd maradt: Sarah Churchill mindvégig Winston mellett maradt, ő kísérte el kényszerpihenőjére Olaszországba, Kathy Harriman bár az apjától távol élt a családjával, mindkét elnökjelölti, illetve kormányzói kampányában a legfőbb segítője lett, Anna Roosevelt pedig folytatta a szülei örökségét, különböző emberi jogokkal és a nők helyzetével foglalkozó szervezetekben dolgozott.

Catherine Grace Katz: Jalta lányai
Fordította: Bihari Péter
Európa Kiadó, Budapest, 2025
448 oldal, teljes bolti ár 6599 Ft,
online ár a kiadónál 5940 Ft,
e-könyv változat 4699 Ft
ISBN 978 615 106 0797 (papír)
ISBN 978 615 106 2050 (e-könyv)

* RESTANCIA | E rovatban jelennek meg írásaink azokról a művekről, melyek a megjelenéskor valamiért a könyvkupac aljára csúsztak, de nem végleg…

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Három intelligens, elbűvölő nő eddig el nem mondott története. 1945 februárjában mindhárman elkísérték apjukat a második világháború utáni hatalmi rendet meghatározó jaltai konferenciára. Mindőjük szomjazta atyja tiszteletét és szeretetét, miközben féltőn óvta őt, és meglátásaival támaszául is szolgált. A 27 éves Kathleen Harriman az Egyesült Államok szovjetunióbeli nagykövetének, Averell Harrimannek a lánya, háborús tudósító és síbajnok, aki a katyni mészárlás feltárásában is segédkezett; a 30 éves Sarah Churchill színésznőből lett a brit légierő tisztje, és állandó, polemizáló beszélgetőpartnere a brit miniszterelnöknek; a 38 éves, háromgyermekes édesanya, újságíró-szerkesztő Anna Roosevelt pedig már a Fehér Házban is nagy körültekintéssel őrizte az elnök titkait.
A történelmi jelentőségűvé vált, Krím-félszigeti tanácskozást új szemszögből bemutató, emberi drámákban bővelkedő könyvben nemcsak Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Sztálin háborús szövetsége repedezik, de az apa-lány kapcsolatok is drámai változásokon mennek keresztül. A család iránti hűség, a politikai érzék és a szerelmi románcok – a szovjet hírszerzés fürkész tekintetétől és lehallgatásaitól övezve – mind mérlegre kerültek.