Isten és a papírpoharak | Ireland: Az ötödik lépés / Centrál Színház

Hámori Abigél |

Anonim alkoholisták a főszereplői a Centrál Színház legújabb bemutatójának, a brit David Ireland darabjának. Azt hittem: tudom, miben lesz majd részem. Alaposan tévedtem. Mert a darab egészen más. Mélymerülés a valóságba, közhelyek nélkül.

A színpad eszköztelen, a háttér fekete, a nézőt néhány szék, asztal fogadja és rajta papírpoharak. A névtelen alkoholisták klubjába érkeztünk. Mike (Vecsei H. Miklós) és James (Marton Róbert), két anonim alkoholista (AA) beszélget. Az AA klubban csak keresztnevük van, így szégyenérzet nélkül beszélhetnek gyűléseiken arról, hogyan hittek az ital erejében és az hogyan győzte le őket. Az anonimitás a klubban tulajdonképpen belépőjegy a pokolba. Isznak, de ezt rejtegetik, isznak, ezért hazudnak, és néha hazudnak, mert isznak. A világ összedől körülöttük, az élet számukra nem több, mint egy vodkába süllyedt homokvár. Ki érti ezt? Talán ők sem. Mindketten megpróbálták már örökre letenni az életet – előbb, mint a poharat. A pohár maradt, az életük pedig ott lötyög valahol az alján. Mike, a fiú és James, a férfi a saját problémáját ismeri fel a másikéban, és egymásba próbálnak kapaszkodni.

Végül öt lépésben jutnak el együtt a mennytől a pokolig. Szenvedéstörténet ez: előbb elvész az ilyen-olyan mennyország, aztán nem találódik meg a boldogulás, odalesz a mindennapi kenyerünk, legvégül elmarad a miatyánk, majd a szenteltessék meg, és vajon milyen lehet az a Te-országod, aminek már rég el kellett volna jönnie, de egyre csak késik…

Az elveszített hit is szenvedést okoz. De eljuttat a beismeréshez: valójában nem az életet akarták eldobni, csak a poharat – meg ami benne van. De az egykori álmaik elfogytak, ők pedig anonim-elsüllyedtekké lettek. Akkor pedig jött a pohár… egy újabb.

A történet pedig ógörögösen folytatódik, isten lép a színre, sőt AZ Isten. A konditerembe, mert oda jár, és a futópadon pontosan tartja a lépést a mellette helyben futóval. Nem hihetetlen ez, inkább csak érdekes, bár Isten létében éppen a mélyen hívő James kételkedik. Képtelenség, hogy például Jézusnak lenne kondibérlete, ha pedig nincs, akkor hogyan jutna be.

És akkor Mike-ból egy percre Isten fia lesz a színpadon, hogy megmutassa, amit a futógépen látott. Isten ott állt mellette – és megbocsátott neki. A hívő keresztényből ettől egy villanásra hitetlen lesz, mert ezt csak az hiheti el, aki már látta. És ha így van, akkor Isten tényleg, de komolyan… mindenhol vagy mindenben jelen lehet? Lehet például szék vagy asztal? Vagy akár papírpohár is?

Szóval így kerül Isten a papírpohárba ezen a színházi esetén. Mert ha van kondibérlete, akkor Isten bármi lehet… akár maga az ember is. Vagy akár egyetlen ember is? Akár valaki az AA klubjában, aki már látta őt, és hiszi, hogy létezik. Akkor pedig nem kell többé keresni, hiszen megtalálta.

Az anonimek körbeülik a papírpoharakat, szigorúan alkoholmentesen néznek a pohár fenekére is: hol az istenben lehet Isten? Előkerülnek a darabban a kortárs kérdéseink: hit, vallás, egyház, buddhizmus, egyetlen isten nélkül, spiritualitás mit-tudom-én módra. Nagyon egybevág ez a mi gondolati díszleteinkkel, magunk is közöttük keringünk, akár naponta. Isteni bújócska, ő elbújt, mi meg keressük?

A színház most is megmutatja mindazt, amire egyébként alig jut figyelmünk, mert robog az (alkoholtól ki nem siklott) életünk, és a kisiklottakéra senki sem kíváncsi. Az alkohol tragédiája nem egy (hely)színen játszódik és nem is erről a két alkoholistáról szól, hanem arról, hogy az élet – alkohollal vagy anélkül – néha igenis fáj. Persze mindenkinek másképp. Amikor meg valaki leteszi a poharat, a gondjai nem lesznek kisebbek, ám a saját ereje megnő.

Ketten vannak hármasban a színpadon: Mike, James, és végül Isten (meg persze az üres papírpoharak). Ennek az égi számtannak különleges a jelentősége az előadásban: ugyanis az eredeti szereposztásban még Scherer Péter játszotta volna Jamest, csakhogy az ő halálával megszakadt a próbafolyamat. A rendező mégsem mondott le róla: Scherer az égből dobálja most a papírpoharakat – és ott tud lenni közöttünk.

James szerepét Marton Róbert vette át, és külön köszönet jár neki azért, hogy az egyik jelenetben néhány pillanatra eljátssza nekünk Scherer Pétert is.

Puskás Dávid nagyon nagy lehetőséget kapott a színháztól (és persze szüleitől…): maga fordította és rendezte a darabot. Érzékeny és önálló fiatalember, aki úgy bánik a színházzal, mint aki már mindent tud róla, így a színház és a mű engedelmeskedik neki. Hagyja magát életre kelteni Puskás Dávid által, meghajlik előtte és átalakul, ahogyan csak nagy tapasztalatú rendezők előtt szokott. Színházat szelídíteni nem könnyű, de ő pontosan tudja-érzi mindennek a helyét és az idejét, így teremt különleges atmoszférát a színpadon.

A feszült hangulatú előadás közben mi magunk is anonim nézők leszünk. Az akaratlan névtelenség védőhálójában a darab hatni kezd. Magához ránt, felemel, megigéz, lesújt és elgondolkodtat. Mindenkihez van egy szava, miközben a jelenetek között Mark Knopfler dalai szólnak.

Az előadás első perceiben az hasított belém: Szent ég, mintha Shakespeare-t néznék! Csak később tudtam teljes pontossággal megfogalmazni, hogy azért, mert minden műve több, mint egy személy – nemes, király vagy gazember – vagy éppen egy szerelmespár története. Valamennyi a korról és a közegről beszél. Ez a darab sem csak arról a két alkoholistáról szól. Az egész művet áthatja a megváltáskeresés, vagyis az istenkeresés is.

Nem tudom, ki lehet-e emelni Vecsei H. Miklós játékát. Aki látta már színpadon, tudhatja: mennyire képes teljesen átlényegülni: ő most Mike az alkoholista, a pornófüggő Fiú, de ő az Isten és még az Istenfia Jézus is a konditeremből.

Az ötödik lépést mindazoknak ajánlom, akik úgy hiszik, hogy csak azok az erős férfiak, akik edzőterembe járnak, és akik sosem sírnak. Meg azoknak, akik még nem tudják, hogy ez nem igaz, de egyszer majd rájönnek. És természetesen azoknak, akik Istent keresik mindenütt, még egy papírpohárban is.

Ezt a darabot egyszer megnézed, hogy utána sosem felejted el.

Az a nevezetes ötödik lépés – ami a darab alapját és címét adta, az Anonim Alkoholisták Klubjának regulái között így szól: „az ember elismeri Istennek, önmagának és egy másik embernek a hibái valódi természetét. Vagyis nem elég egyedül, magában szembenéznie azzal, amit tett. Ki is kell mondania valaki előtt.”

Fotók: Kolbe Gábor

Centrál Színház / Kisszínpad
David Ireland: Az ötödik lépés
Fordította és rendezte: Puskás Dávid

Szereplők

James – Marton Róbert
Mike – Vecsei H. Miklós
A poharak ejtője – Scherer Péter, fentről

Figyelem! A színmű 16 éven aluliak számára nem ajánlott, ugyanis trágár beszéd hangzik el benne.