„Ennek is vége lesz egyszer” | Elisabeth Åsbrink: És a Bécsi-erdőben még most is állnak a fák

Pál Attila |

„A jó címlap eladja a könyvet” – jutott eszembe egy régi antikvárius mondása a svéd Elisabeth Åsbrink műve kapcsán. Kellemes hangzású címével – ami akár egy romantikus regényé is lehetne – fejbekólintó ellentmondásban van az előtérben álló gyermekek tekintete és a mögöttük feketéllő mozdony baljóslatú együttese.

Åsbrink művének kiindulópontja ötszáz, gondosan időrendbe állított, kötegekbe fogott levél. Ezeket egy tizenéves bécsi fiú szülei írták fel nem adva a reményt, hogy egyszer viszontlátják egyetlen csemetéjüket, akit a nácizmus elől még sikerült Svédországba menekíteni.

A svéd író-újságíró először nem is tudta, mit kezdjen az egyoldalú levelezéssel – mert a válaszlevelekből egy sem maradt meg. Aztán tüzetesen utánajárt a keletkezés körülményeinek, a levelekben fellelhető információknak, és sikerült felgöngyölíteni a fiú, Otto Ullmann történetét a bécsi családi idilltől az elválás megrázkódtatásán át az idegenben felnőtté cseperedés próbatételéig.

A történet két szálon fut. Az egyik Otto helytállásáról szól, lelki erejéről, kétségeiről és titokban tartott bánatairól, az idegenség örök érzetéről. A másik a bécsi Ullmann család kétségbeesett próbálkozásairól, hogy kijussanak a nácizmus egyre záruló harapófogójából. De szól a kitartásról is, a hamis illúziókról, hogy „a nád meghajlik a szélben, de nem törik”, meg hogy „ennek is vége lesz egyszer”. Aztán a menekülés reményének lassú elillanásáról.

A vezérfonalat Josef Ullmann, az apa levelei jelentik. Az ő biztatása ad sokszor erőt az olykor csüggedő fiúnak, szelíden korholja a távolból, ha nem ír haza elég sűrűn. Túl az apai szereteten és ragaszkodáson lelki önvédelem is ez a kérés a bécsi zsidók egyre nehezebb, egyre több korlátozással, tilalommal sújtott életkörülményei közepette. A megmenekített Ottóval tartott levélkapcsolat jelenti az egyre halványabb reményt a túlélésre. De ebből a fiúnak a levelekből semmit sem szabad érzékelnie.

• Olvass bele!

Ottónak sem fenékig tejfel az élet az idegen országban. Noha testközelből nem érzi az antiszemitizmust, sosem éri közvetlen atrocitás zsidósága miatt, hamar beleivódik, hogy ő itt csak egy megtűrt gyermek.

De miért is volt oly reménytelen az Ullman család megmenekülése? Åsbrink utánajárt a korabeli – alapvetően igencsak szűkös – lehetőségeknek, akadályoknak. A korabeli svéd kormányzat ambivalensen állt a német terjeszkedéshez, de hasonlóan nem képviselt határozott álláspontot az Európát ellepő antiszemitizmussal, a határain belül is egyre erősödő nácizmussal szemben. S miközben az evangélikus egyház mentőakciókat szervezett, amellyel elsősorban megkeresztelt zsidókat, s főleg gyermekeket igyekezett kihozni a halálos veszélyből – a politikai elit ezt legfeljebb a színfalak mögött helyeselte.. Ezek ismertetésére Åsbrink szinte egész fejezeteket szentel. A könyvből igencsak tanulságos részletek derülnek ki a (menekült)politika önző vakságáról az embertelenséggel szemben.

A szerző közelebbről is bemutatja a harmincas-ötvenes évek svéd nemzetiszocialista mozgalmait egyik „hősének” életútján keresztül. Ez az ember Ingvar Kamprad – az IKEA későbbi alapítója. Kalandregényíró sem találhatott volna izgalmasabb fordulatot, mint a két kamasz, Ingvar és Otto sorsának összefonódását, barátságuk kialakulását.

A könyv egyik legtöbbet mondó része az a 2010-ben készült interjú, amelyben Åsbrink szembesíti Kampradot fiatalkori önmagával és akkor vallott eszméivel. Különös fénytörésben jelenik meg a zsidógyűlölő család sarja, akinek két komoly barátja a zsidó Otto és a svéd náci Engholm.

Åsbrink 2012-ben megjelent, több nemzetközi irodalmi díjjal is kitüntetett könyve korántsem könnyű olvasmány – elsősorban lelkileg nem az. Bár a kérdés szó szerint nem hangzik el, nem jelenik meg, de az egész könyv azt sugallja, vajon nem tehettek volna többet a zsidó családok saját megmenekülésük érdekében? Talán igen, ha már Hitler hatalomra jutásakor látták volna előre, mi következik öt-tíz év múlva. Másrészt viszont a szerző rámutat arra, amit a történészek már tényekkel igazoltak: ahogy a nácizmus erősödésével fokozatosan bezáródtak a kapuk (és az országhatárok), egyre erősebben mutatkozott meg a magukat semlegesnek valló országok kétkulacsos, álszent politikája.

Az írás indításában említett címlap Révész Éva Gabriella remek munkája, a fordító Szurovcev Zsuzsanna volt.

Elisabeth Åsbrink: És a Bécsi-erdőben
még most is állnak a fák
Fordította: Szurovcev Zsuzsanna
K.u.K. Kiadó, Budapest, 2021
360 oldal, teljes bolti ár 3900 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál lira.hu-n 3315 Ft,
ISBN 978 615 618 8120

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1939 egy hideg februári reggelén hatvan gyerek áll egy bécsi vasútállomáson. A nácik elől menekülnek Svédországba és a szabadságba. Köztük van, az újságíró Josef és felesége, Elise egyetlen gyermeke: Otto. Szülei a náci Bécsben próbálnak túlélni, és elhatározzák, hogy naponta levelet írnak fiuknak, amíg újra nem találkoznak.
Svédországban Otto napszámos lesz, és tanyáról tanyára jár. 17 évesen a smålandi Kamprad családhoz kerül. A gazda annak ellenére befogadja a zsidó menekültet, hogy ők „Hitler bácsiban” hisznek. Ingvar, a család fia és Otto barátságot kötnek, és Otto lesz az egyik első alkalmazott a fiú új cégében, az IKEA-ban.