Estveli muzsika | Kováts Kriszta: A híd felé — szólókoncert

Posted on 2022. január 14. péntek Szerző:

0


Bedő J. István |

Csak jó darab idő után jöttem rá, hogy Kováts Kriszta szólókoncertjét az érezheti át igazán, aki szereti Krúdyt is. És ezen a nyomon elindulva sejthető meg, hogy miért érzi a hallgatója, hogy ezek a dalok időtlenek, miközben nagyon maiak.

Kováts Krisztáról legalább kétféle imázsa van kedvelői táborának: persze a musical-színésznő, de legalább ilyen fontos és ismert a nő, aki történeteket énekel. Valahol a sanzon határán lebegnek azok a dalok is, amelyeket különböző lemezeinek anyagából válogatott, s amelyek bemutatója még decemberben volt.

Ez a válogatás előadásában is rendhagyó volt: zongorán és gitárral kivételesen ő kísérte magát, s nem megszokott zenésztársai. A Madách Színház Tolnay Szalonjának intimebb terében, lehunyt szemmel hallgatva a dalokat sajátos hangulatba kerülünk. Bár a dalok között akadnak derűs-játékosabbak (éppen a Játékok és szerelmek lemezről a Dominó) mégis a legtöbb dal – talán éppen a zenétől – melankóliát sugall. Vagy azt is. Persze azért, mert a szikrázó boldogság közben is vetülhet ránk egy halvány, kékesszürke árnyék. Meg a nagy érzelmek működnek fordítva is: hiszen egy szakítás fájdalmában is megcsillanhatnak a boldog pillanatok emlékei. Ezért hivatkoztam Krúdyra: a nem egészen tökéletes kapcsolatokat itt a nő éli át, énekli meg. Esetleg a Szindbádok váltakoznak – persze lehet, hogy csak én magyarázom bele.

Színes a paletta azért: Fábri Péter remek, tömör sorai olykor továbbgondolhatók: „a szerelem szép és fáj” – és nem lennék igazságos, ha megfeledkeznék erről a táncosan játékos sorról. Máskor meg végtelen egyszerűséggel rögzíti a tényeket: „a szerelem jó, jó, jó”. Pedig ez a dal azzal indított, hogy „Titkainkra nincsen szótár”.

Kováts Kriszta produkciójának fontos oszlopa a szöveg, de inkább egy másik aspektusra hívnám fel a figyelmet: a suttogni való, szűkebb hangterjedelmű dalok mellé – például a lassú keringő ritmusú Esténként más a Körút – a zeneszerzők olyan darabokat is adtak, amelyekkel az énekes megcsillogtathatja hangterjedelmének felső határait. Ilyen az Elvarázsolt kávéház, amit különösen kedveltem – talán mert vonzódom a régi kávéházakhoz. Nem is kevesen érzünk így.

Az est címét adó dal – A híd felé – az egyik legfurcsább és legszeretnivalóbb darab volt az összeállításban. Minden benne van, ami egy óvatosan elkezdődött és mégis megszakadt (vagy egészen véget ért) szerelem zenei lenyomatába belefér.

Nem felejtem ki, persze, a legutóbbi Biblia-show közönség-megénekeltetős darabját, amely a közösséggé alakuláson túlmenően megint csak elgondolkodtat a refrénnel: Mindennek ideje van (Forrás: Prédikátor 3).

Sokszor érdemes újra hallgatni Kriszta lemezeit, mert egyik sem könnyen elcsíphető-dúdolható sláger, csak többszöri újrahallgatás után kapunk rá az ízére: hallgatni való muzsika, hallgatni való dalok, élőben is.

Fotók: Hübner Dorka

A híd felé — Kováts Kriszta
szerelmes dalai

Zene: Gallai Péter, Vedres Csaba, Wolf Péter, Szirtes Edina Mókus, Bornai Tibor, Schneider Zoltán
Dalszövegek: Fábri Péter, Bornai Tibor

Madách Színház Tolnay Szalon
1073 Budapest, Erzsébet krt. 29-33.

A legközelebbi előadás: február 4. 19.30
Jegyváltás itt!