Mindent tudni akarok | Megyery Sári: Én is voltam jávorfácska

K A R A N T É N K Ö N Y V E S P O L C ●
Ú J R A O L V A S Ó

Bíró Kriszta |

Kis híján két teljes hónapja küzdök Megyery Sárival. Nem, nem szenvedek információhiányban, éppen ellenkezőleg. Egyrészről olyan életet látok magam előtt, mintha egy Zs-kategóriás török sorozatot néznék. Másrészről ez az élet kész műalkotás. Zavarba ejtő a valóság, pontosabban a valóság darabkái, mert Megyery Sári életrajzi könyvét olvasva elfogott a gyanú, hogy nem minden úgy történt, ahogyan leírja. Nem rosszindulatból hazudik, és még csak nem is fényezi ragyogóbbra az egyébként is ragyogó életét. Sokkal inkább óvni akar néhány embert az élete szereplői közül, még halálukban is. És magát is óvja, amiért nem lehet rá haragudni.

Az Én is voltam jávorfácska című könyv 1979-ben, még a szerző életében jelent meg először. Nagyanyámnak megvolt. Pontosan emlékszem, ahogyan lelopom a koloniál könyvespolcról a Filtol-füstös nappaliban. Lopnom kellett, mert nagymama kissé prűd volt, és úgy ítélte meg, ez a könyv korai nekem. Ha jól emlékszem, egy hétvége alatt befaltam, és nyilván nem értettem csomó mindent, de egy dolgot igen: ennek a számomra ismeretlen hölgynek megadatott mindaz, amivel addig kizárólag mesékben találkoztam.

Erre az emlékre hagyatkozva, némi nosztalgiával fogtam bele újra november végén. Olykor dühös lettem tőle, olykor felvillanyozott, sokszor kimerített. Nem emlékszem, olvastam-e valaha ennyi barokk körmondatot 20. századi szövegben, legtöbbször az érthetőség kárára. Mégis, maga a történet, ami még csak nem is a teljes életé, hanem annak a látványosabb részéé, magával ragadó és tanulságos. Igazi fejlődés-történet.

A főhős Megyery Sarolta Mária Ilona Norbertina néven születik Balassagyarmaton, 1897-ben. Apja Megyery István koronaügyész, aki a börtönviszonyokról készített szakmunkájával írta be magát a magyar jogtörténetbe. Anyja Kornis Sarolta, két nemesi előnévvel, roppant társadalmi ambíciókkal. Sári három lánygyerek közül a legifjabb, nővérei nyolc és kilenc évvel idősebbek nála. (Mindkét testvér megérne egy-egy külön tárcát. Ella a tehetséges, ám szélsőjobbra tartó újságírói munkássága okán, Irma pedig görög sorstragédiába illő szenvedései miatt.) A kis Sári olyan szép már világra jövetele pillanatában, hogy a mama azonnal megbocsátja, amiért nem fiú, és nagy jövőt jósol neki. A mama ambíciói nem intellektuális természetűek, jó partit és nagy vagyont remél legkisebb gyermekének. A szülők házassága eleve elrendelten és banálisan boldogtalan, mint egy Thury Zoltán-novella. Budapestre költöznek, nagy házat visznek, a papának elege lesz a bóvli életből, egy napon szabályosan meglép a szobalánnyal. A válást ebben a kasztban nem tolerálják, a mama kitaszíttatik addigi társadalmi osztályából. Az ekkor körülbelül tizenkét éves Sári két tűz közé kerül. Meg akar felelni a papa szellemi elvárásainak, ugyanakkor komoly nyomás alá helyeztetik a mama által. Használja ki szépségét, és tartsa el a mamát azon a színvonalon, amit Karinthy bon mot-ja így fest le: bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk.

Ettől fogva megintcsak lektűrszerűen halad tovább Megyery Sári élete. A felhalmozott tárgyi vagyon; az ékszerek, a porcelán, a szőnyegek hetente vándorolnak oda-vissza a zálogház és az otthona között. Sári „elfelejt” olvasni, kiskamaszként hajnalig nézi az anyjánál összegyűlt dzsentri társaságot, a Lizsében andalog nála tíz évvel idősebb jurátusokkal, csókot ad egy mosolyért, és nem megy iskolába, ha éppen reggelig tart a muri a mama szalonjában. Hát persze, hogy beiratkozik Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, nincs is nagyon más választása. Ha ez választás egyáltalán. A kor eszményei szerint tényleg szép. Szőke, slank, édesen pillog. Van benne kurázsi. Gondolom én, hogy van benne. Mert mindeközben folyvást elégedetlen önmagával. Tudja a hiányosságait, és pótolni szeretné. Legfőbb életcélja a tanulás, legyen az színészet, irodalom, vagy akár egy hétköznapi ügylet elintézése. Mindent tudni akar, mégis folyton eltérítik az egzisztenciális nehézségek.

Még színinövendék, amikor 1916-ban kiválasztják a Mire megvénülünk című Jókai-filmadaptáció egyik főszerepére. Ez meglehetősen groteszk gyámhatósági tárgyalást von maga után. A papa ugyanis erkölcstelennek tartja a filmezést – ami egyezik az akkori közfelfogással – és feljelenti a mamát, kiskorú veszélyeztetése tárgyában. A leleményes mama és a segítségül tanúskodni hívott jeles művészek bebizonyítják, hogy a filmezés igenis komoly dolog, semmi köze a léhasághoz, így Sári megkezdheti filmszínésznői karrierjét. A papa viszont hat évig nem áll szóba vele, leveleire és telefonhívásaira nem reagál. Megyery Sári ekkoriban veszi fel a Sacy von Blondel művésznevet. Vagy nevezzem inkább terméknévnek? Hogy miért, arra két lehetséges válasz van. Az egyik, a bírósági ítéletbe belenyugodni nem képes papa tiltakozása nevének befeketítése ellen. A másik, hogy a már akkor külföldi karrier felé kacsingató Sári nemzetközileg is könnyen forgalomba hozható nevet kíván adni magának.

A színésznő

Sacy von Blondelből valóban némafilm-csillag válik. Összesen körülbelül ötven filmben játszik 1935-ös visszavonulásáig. Forgat Berlinben, Pesten, Párizsban. Saját bevallása szerint sem nem elég dekoratív, sem nem elég tehetséges ahhoz, hogy valódi nagy színésznő váljék belőle. Főként közönségfilmekben játszik, népszerűsége nem elhanyagolható, de nem is isznak nyilvánosan pezsgőt a cipőjéből. Örökös kettősség feszíti. Egyrészt forgatni, forgatni, forgatni kell, meg kell lennie az életszínvonalnak, a sikernek, az önállóság biztonságának. Másrészt eredendően jó ízlésével pontosan látja, mi silány abban, amit csinál. És ennél jóval többre vágyik. Autodidakta módon pótolja mindazt, amit az iskolapadban elmulasztott. Hihetetlen mennyiséget olvas, fejbúbig merül a valódi irodalomba.

Egész pályáját végigkíséri a férfiakhoz fűződő ellentmondásos viszonya. Olyan közegben nő fel, ahol elképzelhetetlen férfi nélkül életben maradni. Mintái egy úrilányé: férjhez menés, gyerek, vasárnapi korzó. Ez elől rohan bele a független, dolgozó nő szerepébe. És ebben a világban tapasztalja meg, hogy itt is csak férfiak támogatásán keresztül lehetséges bármiféle előnyhöz jutni. Noha gyűlöli a gondolatát is, hogy egy férfi tárgyként bánjon vele, mégis rendre olyan viszonyokba bonyolódik, amelyekben az érzelmeiért, a testéért cserébe, felhághat egy újabb grádicsra a karrier lépcsőjén. Bár az anyagi javak sem elhanyagolhatóak, alapvetően az eszéért, tehetségéért, műveltségéért köt ki valaki mellett. Megható és megmosolyogtató, ahogyan a könyvében álnevek mögé rejti a számára igazán fontos urakat. Nem csupán azért, hogy a világ ne vegye szájára őket, hanem azért is talán, kis rosszindulattal, mert az álnevekbe burkolt idolokról nem kell feltétlenül mindig igazat írni. Ráadásul ezek nem kizárólag felhőtlen lamúrok. Sőt. Első férje, a híres-hírhedt filmrendező, válásuk után egy évvel öngyilkos lesz. Negédbe mártott vitriollal írnak róluk a pletykalapok, Megyery Sárit téve felelőssé a volt férj, Gerőffy J. Béla haláláért. Nevezett a könyvben Gerey Imreként szerepel. Tóth Béla, aki elindítja Sárit a filmes pályán, a Fóth Béla nevet kapja. Grünwald Andor Werner Sándorrá változik. Ő az, aki kis híján másfél évtizedig hordja a tenyerén – és körbe Európa luxusszállóin, múzeumain, tengerparti plázsain. Végül ott a „bálvány”, akinek még álneve sincs, ő a bálvány, akit nem Sári hagy el, hanem az őt, örökre sajgó sebet hagyva maga után.

Mindeközben Megyery Sárinak van ideje, energiája, és főleg ambíciója írni. Eleinte kis színeseket társasági lapokba. Amikor végleg abbahagyja a filmezést, regényt és verseket. Ki is adják a műveit. Kezdetben Sacy von Blondelként publikál, de ez annyira visszatetsző abban a szellemi közegben, ahová tartozni szeretne, hogy visszaveszi eredeti nevét. A kritika ellentmondásosan fogadja. Van, aki lelkesedik az úgynevezett őszinte női hangért, a leplezetlen erotikáért. És van, aki földbe döngöli, élvdús kegyetlenséggel. A Nyugatban Török Sophie, akinek sejtelme sincs róla, mennyire hasonló utat jár be a személyisége a dilettánsnak tartott betolakodóéval. Íme:

„Vers nyilván az, amit a szerző annak minősít, s e tettét senkinek semmiféle törvény sem tiltja. S végül nem biztos, hogy az ilyen könyv egészen haszontalan. Vannak emberek, akik csökönyösen irtóznak az irodalomtól, mert az nehéz és érthetetlen; ilyen Sacy von Blondel művek talán képesek megtéríteni az irodalom ellenségeit. Mert ezek a versek könnyüek és közérthetőek, akár egy jazz-kuplé s a hatáshoz szükséges uccalány-szentimentalizmust sem nélkülözik. Minden vers elején jön egy új fiú, de olyan, amilyen még nem volt. S akármilyen rövid a vers, az utolsó sorban az új fiú is meglép, folytonos könnyekben s fanyar bánatban hagyva a jobb sorsra érdemes hősnőt. Én csak azt csodálom, hogy két köteten keresztül nem únta meg mindig újrakezdeni ezt a mókát. (…) Ugyanis a közhittel ellentétben pornográf versek írásához is nem bátorság szükséges, hanem tehetség.”

A folytatás és a teljes írás elolvasható a viszont.hu oldalon

További háttér MS-ről itt

Megyery Sári: Én is voltam jávorfácska
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979
Tények és Tanúk sorozat
476 oldal
ISBN 963 270 8598