Most jön a Tizenegyedik | Augusztus elején újra vár az Ördögkatlan

Posted on 2018. július 18. szerda Szerző:

0


Jeges-Varga Ferenc |

2008-ban indult útjára Baranyában a „nem normálisak” mezítlábas fesztiválja. Tavaly volt a tizedik Ördögkatlan, idén meg semmi jubileum. A tizenegy, az nem kerek szám, DE! természetes meg persze prímszám (hogy örülne ennek Esterházy Péter…). Bizony 11. Ördögkatlanból sincs másik, csak ez az egy: 2018. július 31. és augusztus 4. között. S talán tíz év után sem kapnak el azok az emberek, akik nagyon is normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon.

Az ez évi fesztivál díszvendége hazánk egyik legjelentősebb dzsesszmuzsikusa lesz, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, szintó származású magyar gitárművész, Snétberger Ferenc. A Mester koncertet ad tanítványaival, azokkal a hátrányos helyzetű, különleges zenei tehetségekkel, akik immár nyolc éve kapnak személyre szabott jazz- és klasszikus zenei képzést a Snétberger Alapítvány Balaton-felvidéki, felsőörsi központjában. S mielőtt Németországban átvenné a „2018 Jazz-zenésze” díjat, Snétberger Ferenc a katlanban fellép zenésztársaival is (Phil Donkin – bőgő, Toni Snétberger – dob), és bemutatják „Titok”című albumukat.

Az egyik legrangosabb magyar könyvkiadó, a Magvető is a Katlanban díszvendégeskedik. Kertész Imre és Esterházy Péter kiadója a Vylyan Teraszra elhozza kortárs íróinak legjavát. A Terasz irodalom során Nádasdy Ádám („Miért szép?”), Szilasi László és Darvasi László („Túlélő könyvek”), Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna és Turi Tímea („Időmérték”), Totth Benedek és Horváth Viktor („Tankok és kölykök”), Szarvas József és Bérczes László („Könnyű Neked, Szarvas Józsi…”) beszélgetnek a költői indulásról, a második kötettel szembeni elvárásokról, elődökről és kortársakról, régi és készülő könyvekről, a »segítőkönyvekről«, képzeletbeli tankokról és arról, hogyan lesz egy hentestanulóból színész (moderátor: Szegő János és Turi Tímea).

A Magvető Kiadó szerzői

A színházi műfajt a 2018-ban Sztalker Csoport és k2 Színház képviseli. Két öntörvényű színházi társulat sok közös vonással: mindkettő fiatal, mindkettő tehetséges, mindkettő premiert hoz létre a Katlanban. Benkó Bence, Fábián Péter és a k2 csapata a „semmiből” hozza létre a Baranyai gyöngyösbokrétát, melyben a „semmi” a Dél-Baranyában élő emberek élete. ifj. Vidnyánszky Attila, H. Vecsei Miklós és a vadiúj Sztalker Csoport klasszikus szöveget, Faulkner Míg fekszem kiterítve című gyönyörűséges szövegét fordítja le saját színházi nyelvére. A végeredmény a remények szerint mindkét esetben a szabad emberi alkotóerő katartikus megszólalása lesz.

A fesztivál kiemelt programjai között kap helyet Haydn Teremtés című oratóriuma, amely a világ megteremtésének hét napjáról szól. A zeneművet a beremendi Megbékélés Kápolnánál hallgathatjuk a domboldalon üldögélve – kivételesen magyarul – a Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus előadásában (vezényel: Dinyés Dániel).

Haydn: Teremtés

Alexander Balanescu zeneszerző/zenész és Kovács Gerzson Péter koreográfus/táncos/látványtervező a tavalyi „Jövőtánc”-projekten találkozott, idén pedig ősbemutatót tartanak a Katlanban (TranzDanz). A csárdás-ápolás művészete két alkotó-előadója egymást inspirálva és kiegészítve nyilatkozik a közös kelet-közép-európai gyökerekről, a reggeli kávéról, a humanizmusról, egy jó fotóról, az empátia szükségességéről, a világ megismerésének lehetőségéről (vagy lehetetlenségéről?), a kultúra jelentőségéről, magán-mítoszokról, a bujkáló transzcendensről, a jó sör habjáról… – egészen apró és végtelenül nagy, banálisan hétköznapi és patetikusan ünnepi dolgokról… mindezt egy elvont (elméleti) csárdás-karbantartási előírásokat tartalmazó ismertetőre hivatkozva. A Csík Zenekar pedig Villánykövesden zenél majd, vendégeként Presser Gábor is ellátogat a Katlanba.

Circus Marcel

Volt már a Katlanban francia, holland, argentin társulat, a kortárs cirkusz legjobbjai, akik ötvözik a színházat, zenét, képzőművészetet és persze a hagyományos cirkuszi akrobatikát meg a bohóctréfát. 2018-ban a Circus Marcel Belgiumból érkezik. Előadásukban (Home Made) négy ember talál egymásra. Négy barát, akik az egyszerűséget, őszinteséget és becsületességet akarják megmutatni egymásnak és a világnak. Előadásuk találékonyságtól, lelkesedéstől, kirobbanó játékkedvtől pezsgő, színpompás látványosságot ígér.

A nagyharsányi Both Miklós Ukrán Udvarában (Rácz-ház) négy nap alatt fognak bejárni egy évet, érintve a négy évszak emblematikus falusi szokásait. Minden nap egy évszakot jelenít meg énekekben, táncban, szokásokban, nyilvános beszélgetésekben, gasztronómiában. A nagyharsányi Aralica Kert is megújul. A szervezők 10 és 17 óra között Gyerekkertet varázsolnak az amúgy is elbűvölő udvarba a Pagony Kiadó segítségével: lesz MeseTérKép, Graffaló-klub, Villuth András muzsikája, olvasósarok és persze idelátogatnak a gyermek- és ifjúsági irodalom népszerű szerzői. Délután kezdődnek el a felnőtt-mulatságok, zenével, táncházakkal. Az Ördögkatlan sokszínűségének jelképe lesz ez a nemzetiségek táncházait felvonultató Kert – főszerepben a horvát zenével, tánccal, gasztronómiai csemegékkel, a zárónapon pedig szalmaszobor-égetéssel.

Idén is bőséges kínálatból válogathat, aki a színházat keresi a Katlanban. A fent említetteken túl látható lesz például A mi osztályunk (Tatabányai Jászai Mari Színház), Leenane szépe I, A vágy villamosa, Helló, náci! (Kaposvári Csiky Gergely Színház), Vaterland (Forte), Az öngyilkos (Forte), Kivettem egy gömböt fejemből (Nézőművészeti), Mulatság (Ördögkatlan Produkció), Mi/Ők, Loveshake, Second life, avagy kétéletem, Leszámolás velem, Pira-Bella, (Orlai Produkció), Gyarmati Fanni naplója, Kezdhetek folytatódni – Petri-est, Kean, a színész, Semmi konferencia, Márai: Hallgatni akartam (Vígszínház), Miskin herceg (Katona József Színház), Tótferi (Titkos társulat).

Secon Life / Kétéletem (Orlai Produkció, középen Ötvös András, a fürdőszobai pilóta)

Könnyűzenei koncertekben sem lesz hiány. Többek között jön Boban Marković Orchestra & Tóth Gabi, PASO, 30Y, Óriás, Kiscsillag, Ivyz, Quimby, Sorbonne Sexual, Szabó Attila 50!, Várkonyi csibészek, Grund – Vígszínházi Fiúzenekar, Frenk, Kill the Dandies and Psycho Mutants, Balogh Kálmán + Lukács Miklós, Hrutka Róbert & Nagy Dániel Viktor, Singas Project, Like a Rolling Stone, Budapest Bár, Wombo, Anima Sound System, Tompos Kátya, Bohemian Betyars & Parno Graszt, Esszencia, Kerekes Band, Lajkó Félix + Volosi + Alexander Balanescu. A komoly zene iránt érdeklődők az alábbiak közül válogathatnak majd: Don Giovanni, Stravinsky–Ramuz: A katona története, Operabeavatók, Örömzene Zalaegerszegi Leánykar.

Kovács Gerzson Péter_Alexander Balanescu

Kovács Gerzson Péter, Alexander Balanescu

És persze a végén lesz Slam Poetry a Vylyan teraszon, meg sokféle kiállítás is (Révai Sára és a Várkonyi csibészek, Gráf Dóra, Szürke Péter, In memoriam Paál István). A családokat és a gyerekeket a Pannon Filharmonikusok (Csigaház), a Szélkiáltó, Rutkai Bori, Bíró Eszter, az Apacuka, a Pagony, vagy a Piros Kakaó derítheti fel.

A részletes programkínálatról, az időpontokról, helyszínekről a www.ordogkatlan.hu oldalon lehet informálódni.