Pálmai-Lantos Éva: Eltemetett bűnök (részlet)

Első fejezet ~~ A megkeresés

Francisco Cordero százados jóformán kimenekült a zsúfolt konferenciateremből, legalábbis hosszú, megnyújtott lépteinek gyors egymásutániságából egy kívülálló erre következtethetett. Az ajtó előtt azonban lassított, előzékenyen váltott pár szót a már kint beszélgető thai résztvevőkkel, és biccentett a királyi rendőrség magasabb rangú tisztjeinek, ahogy elhaladt mellettük. Az irodai munkánál csak a nyilvános szerepléstől idegenkedett jobban, de az udvariasság azt diktálta, hogy legalább elköszönjön azoktól, akik meghallgatták az előadását. A finom meghajlások és Szavaszdí khrapok [Thai (el)köszönés] között, kihasználva a magasságát, tekintetével a menekülőutat kereste. Az elmúlt két órában folyamatosan beszélt, bemutatott több esettanulmányt azzal kapcsolatban, hogyan működik az Interpol, és mit jelent a nemzetközi együttműködés. A pódiumra odakészített víz ellenére a torka kiszáradt, a feje zsongott. Végül kimentette magát a gratulálók gyűrűjéből, és a lift felé indult.

A szobája a hotel huszonnyolcadik emeletén volt. A thai kormányzat nem filléreskedett a nemzetközi meghívottakkal a hangzatos nevű ASEAN [Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége] Nemzetközi Rendészeti Konferencián. Az ablakból a lába alatt látszott a Csaophraja folyó szürkésbarna szalagja, távolabb a felhőkarcolókon túl a Vat Arun aranylott a lemenő nap fényében. Cordero a gondosan bevetett ágyra nézett. Valahányszor feljött a szobájába, a rend láttán olyan érzése támadt, mintha először lépne be ide, csak az íróasztalon szabályosan, az ablak vonalával párhuzamosan elhelyezett, nagy szolgálati laptopja jelezte, hogy nem tévesztette el az ajtót.

Levetette a spanyol Policía Nacional sötétkék zubbonyát, amelyre ezúttal feltette a babérkoszorúval díszített századosi váll-lapot is. Lesimította, aztán beakasztotta a gardróbba, és átöltözött.

Rövidesen már a hotel éttermében ült. Az asztaloknál jól öltözött középkorú házaspárok és üzletemberek vacsoráztak. A december Bangkokban a turistaszezon kezdete, a szálláshelyek tele vannak a tél elől menekülő európaiakkal és kínaiakkal. A terem zsúfoltnak érződött, a beszélgetések zaja és az evőeszközök csengése kavargott körülötte.

A pincér megállt az asztala mellett, thai szokás szerint enyhén meghajolt, és letette elé az étlapot.

– Jó estét, Mr. Cordero! Mit hozhatok önnek ma este?

Egyetlen pillantást vetett az étlapra, a séf ajánlata ezen az estén a wagyusteak volt és a narancsos kacsamell. Egyiket sem kívánta. Bangkokban volt, miért ilyen nyugatias vacsorát egyen?

Egy halvány, fáradt mosoly kíséretében visszaadta az étlapot.

– Semmit, köszönöm, meggondoltam magam.

Cordero a pincér csodálkozó tekintetéről tudomást sem véve felállt, és kényelmesen a kijárat felé indult.

A Millennium Hotelből kilépve azonnal Bangkok lüktető belvárosában találta magát. A levegő párás meleg volt, és a kifőzdék jellegzetes, fűszeres illata keveredett a benzingőz szagával. Tuktukok és robogók cikáztak az utcán, dudák harsogtak minden irányból, a járdán azonban alig járt valaki. Cordero nagy levegőt vett, és jobbra indult el. Pár száz méterre a magasban futó metrót rejtő felüljáró oszlopai alatt egy kifőzde bújt meg, amelyet még az érkezése napján fedezett fel. A hely egyszerű volt, de ellentétben a legtöbb étteremmel a környéken, az asztalokat nem tolták egymásra, hanem szétszórták a téren, és egy fejkendős fiú figyelt arra, hogy mindig le legyenek törölve. A tűzhely fölött forgatott-rázott wokból fűszerek, szója és sülő hús illata áradt.

Cordero leült az egyik üres asztalhoz, ahonnan belátta az utcát. Bár a közel százkilencven centijéhez a piros műanyag szék kényelmetlenül apró volt, eltűnt a szorítás a gyomrából. Kért egy pad kra paót, és némi tétovázás után egy Changot. Mire a pálcikákkal megette a csípős, thai bazsalikomos darált hússal borított rizst, izzadságcseppek jelentek meg a homlokán. Kitöltötte a sör felét a műanyag pohárba, és lehúzta, ami kicsit enyhített az égő érzésen a szájában.

– Cordero százados, magát aztán nem könnyű megtalálni – szólította meg egy határozott hang hibátlan angolsággal.

Egy nő állt az asztala mellett. Napszemüveggel tolta hátra sötét, göndör haját. Könnyű, légies anyagból készült blúzt viselt, a két ujját kissé felhajtva, és egyenes szabású, sötét rövidnadrág volt rajta, ami elegánsabbá tette az összhatást. Nem lehetett eldönteni, hogy turista-e vagy üzletasszony. Cordero abban biztos volt, hogy nem a konferencia egyik amerikai résztvevője. Arra emlékezett volna.

– Talán mert nem akarom, hogy megtaláljanak.

Aria Vallés nem vette magára az elutasító hangnemet. Leült a szemben lévő székre, lazán félretolva a már üres tányért. Alig volt több százhatvanöt centiél, így sikerült valamennyit megőriznie a magabiztosságából és méltóságából a miniatűr műanyag széken is.

– Akkor mégsem olyan jó, mint mondják, mert itt vagyok – jelentette ki. – Ha esetleg tudni akarja, a portás mondta, hogy csak úgy kisétált, nem hívott taxit, és jobbra indult. Egyébként eléggé megrökönyödtek, mert gyalog errefelé senki sem tesz meg pár száz méternél többet. Az előadása nem sokkal korábban ért véget, és nem vacsorázott, csak kisietett a hotelből. Innen már könnyű volt kitalálni, hogy valamelyik étkezdében kell keresnem, és látták már itt. Mondjuk, az is sokat segít, hogy ülve is egy fejjel kimagaslik az emberek közül. Ez mindenkinek szemet szúr.

Cordero magában elismeréssel adózott a logikának, de esze ágában sem volt megkérdezni, miért fektetett egy ismeretlen nő erőfeszítést abba, hogy megtalálja. A hosszú nap után csak arra vágyott, hogy ne kelljen senkire figyelnie. Ezért aztán nem válaszolt, csak hátradőlt, kockáztatva, hogy az apró szék felborul alatta.

A nő elértette a gesztust.

– Egy amerikai üzletembernek dolgozom, Phillip Blountnak – tért a tárgyra.

Cordero néhány másodpercig gondolkozott, hogy milyen összefüggésben találkozott korábban ezzel a névvel, aztán eszébe jutottak az újságok hatásvadász főcímei.

– Olvastam a gyilkosságról az újságban. Blount amerikai üzletember, akinek a jachtján valami üzleti vacsorán megöltek egy másik amerikai üzletembert. A rendőrség őt gyanúsítja, és letartóztatta gyilkosságért.

Nem kerülte el a figyelmét, hogy Aria Vallés arca megrándult a letartóztatás szóra.

– Igen. Vagyis nem. Nem ölt meg senki.

– Ha maga mondja! Semmi közöm ahhoz, ha egy gazdag amerikai agyonver egy másik gazdag amerikait.

Már amikor kimondta, rájött, hogy ez kissé nyersen hangzik, de nem szívhatta vissza.

– A segítségét kérem – felelte a nő, elengedve a megjegyzést a füle mellett. – Vagy munkát ajánlok. Attól függ, honnan nézzük.

– Nem tartozik a hobbijaim közé gyilkossági ügybe keveredett személyeknek segíteni, nem vagyok magánnyomozó.

– Tudom. Ahogy azt is pontosan tudom, hogy maga Francisco Cordero százados. A pályafutását a spanyol hadseregben kezdte, ahol hosszú éveken át szolgált a katonai rendőrség kötelékében, majd a Policía Nacionalnál, végül nemzetközi bűnügyekre szakosodott, és az Interpol nyomozója lett. Ezért hívták meg az ASEAN rendészeti együttműködési program keretében az egyik főelőadónak.

– Ez nem különösebben nagy titok. Az nem szerepelt a jellemzésemben, hogy szeretem a csípőset, és utálom a koriandert, meg ha zaklatnak?

Aria Vallés nem úgy tűnt, mint aki hagyja magát lerázni. A szája sarkának rándulása arról árulkodott, hogy a beszélgetés iránya inkább szórakoztatja, mint bosszantja.

– Egyébként is, Blount sikeres üzletember, biztosan jó kapcsolatokkal bír. Maga mégis itt ül velem – folytatta Cordero, mielőtt a nő megszólalhatott volna. Nem fejtette ki, mire gondolt itt-ként, csak végignézett az étterem időközben megüresedett műanyag székein. – Van valami, amiről megfeledkezett. Persze a bemutatkozáson kívül.

Aria elvörösödött.

– Elnézést kérek, százados! Valóban nem mutatkoztam be. Aria Vallés a nevem.

– Örvendek, Miss…?
– Miss.
– Miss Vallés. Szóval miért engem keresett meg, mit titkol még?

Aria nem válaszolt rögtön, megvárta, amíg az utcán elhalad egy hangos, napbarnított, kócos szőke hajú fiatalokból álló társaság.

– Nincs okom titkolózni, és gondolom, úgysem lenne célravezető. Már mindent megpróbáltunk. Felhívtam Mr. Blount ügyvédjét, aki közölte, hogy jelen helyzetben csupán tanácsadói, tolmácsi és jogi támogatói szerepet tölthet be. Thaiföldön a helyi magánnyomozók mozgástere szűk, a külföldieké pedig még inkább, mondhatni ellehetetlenített. A felbérelt amerikai magánnyomozót három nappal azután, hogy kérdezősködni kezdett, kiutasították az országból. Az amerikai konzulátus elhajtott, tartanak a diplomáciai botránytól. Mr. Blount korábban olvasott egy cikket magáról a Bangkok Postban. Azt írták, hogy szokatlanul nagy eredményességgel deríti fel a gyilkossági ügyeket.

Cordero jobban megnézte magának a nőt. A fejük felett világító utcai lámpa fényében az arca nyúzottnak látszott, de az állát határozottan előretolta, és a tekintetéből sugárzott az elszántság. Nem úgy tűnt, mint akit könnyű lesz lerázni.

– Én sem vagyok thai – közölte hűvösen. – Ha esetleg ez is kimaradt volna a jellemzésemből. Miből gondolja, hogy velem többre jutnának, mint bármilyen amerikai magánnyomozóval?

– Mert elvégeztem a házi feladatom, nem csak a felszínen kutakodtam maga után. Önt nagyra tartják a thai rendőri körökben, miután egy német kollégájával, aki szintén itt van a konferencián, elkapták azokat a délkelet-ázsiai gyémánt- és fegyvercsempészeket. A rendészeti konferenciára maga a belügyminiszter hívta meg önöket. Ezek után kínos lenne csak úgy kiutasítani.

– Miért nem a kollégámat kereste meg? Vagy megkereste, de visszautasította?

– Én magához jöttem, mert a gyémántcsempészek ügyébe is beleástam magam, és a nyomozást követve arra jutottam, hogy ön jött rá, melyik kambodzsai kormánytag mozgatja a szálakat, és az ön ötlete alapján csalták egy nem hivatalos úttal Európába, ahol az Interpol nemzetközi körözési értesítése nyomán letartóztatták.

– Nem hiszem, hogy ezt bármelyik újság így megírta volna.

Aria vállat vont.
– Olvasok a sorok között.

Farkasszemet néztek egy ideig. Tülkölve húzott el mellettük és az araszoló, vöröses féklámpák derengésébe burkolódzó autósor mellett egy tuktuk.

Pálmai-Lantos Éva: Eltemetett bűnök
General Press Kiadó, Budapest, 2026
456 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft