Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten (részlet)

Posted on 2020. március 7. szombat Szerző:

0


Első fejezet | A Gyöngy-lagúna

Elég volt a kalandokból! A Szélkirálynő legénysége szívből remélte, hogy a hazafelé vezető út végre eseménytelenül telik majd. A hatalmas három-árbócos vitorlás ragyogó napsütésben, kedvező széllel, békésen haladt Egérország felé. Hátuk mögött hagyták a Kartács-tenger szigetekkel tarkított vizét, átszelték a Szila-tengert az opálbálnák díszkíséretében, akik egészen Opál-katlanig, az ősi Opálfölde határáig követték a hajót. Tégedille királynő megtalálása derűt és békességet hozott mindenkire, akivel csak szemtől szembe találkozott, ezért a fedélzeten indulás óta jókedv és nyugalom uralkodott.

Bár a királynő jelenlétében még a megátalkodott bűnözők is elfelejtették korábbi gazságukat, a Szélkirálynő matrózai számára a legnagyobb csoda mégsem ez volt, hanem a Negróban végbement változás. A Szélkirálynő zord és szívtelen fedélzetmestere ugyanis a találkozás óta olyan kedves, figyelmes és barátságos lett, mintha a legjobb minőségű, Fordí-tóból származó vízzel zúdították volna nyakon. Az utazás hetedik napján már Sebestyén, a kormányos tette szóvá, hogy itt-ott ragad a hajópadló.

– Igazán szólhatnál Rumininek és Balikónak, hogy dörzsöljék át a fedélzetet, mert lassacskán odaragadok a deszkákhoz – figyelmeztette Negrót, de a fedélzetmester csak legyintett.
– Eleget dolgoznak a fiúk a kötelekkel, hadd pihenjenek is néha! Különben is, Rozi kisasszonynak és annak a helyes babának is kell a társaság!

Való igaz, hogy Sajtos Rozi és Galléros Fecó kisfia, Kisfecó igazán jól szórakozott a matrózfiúk társaságában. Szabadidejükben együtt ücsörögtek és énekeltek a kabinok melletti szélvédett sarokban, máskor Rozi meséit vagy Fecó kalandos elbeszéléseit hallgatták. Balikó gyakran felkapta és a levegőben hintáztatta az egérbabát, máskor a kicsi két mancsát fogva segített neki körbetotyogni a fedélzetet. Rumini eközben nagy beszélgetésekbe merült Rozival, esténként együtt gyönyörködtek a csillagokban, és néha elhúzódtak egy félreeső zugba, ahonnét mindig csillogó szemmel, kipirulva kerültek elő. A legénység megértő szemmel figyelte a bimbódzó kapcsolatot, egyedül Balikó háborgott és tett rosszalló megjegyzéseket a barátjára, aki szemmel láthatólag képes volt belehabarodni egy lányba! De Ruminit nem zavarta Balikó méltatlankodása, vigyorogva vonogatta a vállát, amikor Balikó azért zsörtölődött, hogy már megint kettesben találta őket a takarítószertár takarásában, és ábrándosan bámulta a hullámokat, miközben Balikó azt taglalta, hogy véleménye szerint Rozi túl sokat fecseg.

De Balikót leszámítva mindenki maradéktalanul elégedett volt a dolgok állásával. A legénység szívrepesve várta, hogy végre hazatérjenek a rakománytól roskadozó hajóval Egérországba, és megkezdjék jól megérdemelt pihenésüket. Galléros Fecó visszaszámlálta a napokat, mert Egérvárosban várakozó felesége, Johanna még nem értesült Rozi és Kisfecó szerencsés megmeneküléséről. A matrózlegény alig várta, hogy végre újra együtt lehessen a család, viszontláthassa otthon maradt kislányát, Jucót, és Johanna is megnyugodhasson.

Az utazás nyolcadik napján viharossá fokozódott a nyugati szél, és a Szélkirálynő minden manőverezés ellenére kelet felé sodródott. Nem tértek el túlságosan a tervezett iránytól, ezért Sebestyén nem is aggódott, hiszen biztos volt benne, hogy a szél gyengülése után néhány nap leforgása alatt korrigálják majd az eltérést. Az egyedüli problémát az ivóvíz fogyása jelentette, de a térképek szerint errefelé is akadtak szigetek, így a Szélkirálynőnek minden esélye megvolt arra, hogy egy kikötés alkalmával feltöltse kiürült hordóit.

A tizedik napon alábbhagyott a szél, és a távolban feltűnt a szárazföld. A gyengülő légáramlattal néhány óra alatt elérték a kis szigetcsoportot, amely a térkép szerint az Ütköző-fok nevet viselte. A kapitány elrendelte, hogy vonják be a vitorlákat, és a Szélkirálynő fenséges mozgással, büszkén siklott az öbölbe, ahol a parti őrségtől rögtön engedélyt is kaptak a kikötésre.

Az elmúlt hónap viszontagságaitól kimerült matrózok örömmel nyugtázták, hogy végre minden úgy megy, mint a karikacsapás. Nem kell megvadult fenevadak támadásától tartaniuk, senki sem akarja tőrbe csalni, kifosztani, rabságba ejteni őket, és a kikötői bódésor árusainak sem jut eszükbe átverni a finomságokért sorba álló matrózokat. A szigetlakók barátságosak, az ivóvíz finom, a parti őrség kapitánya készségesen ad útba igazítást.

Miközben Bojtos Benedek kapitány az őrparancsnokkal beszélgetett, és Ajtony néhány különlegesen érlelt sajtgurigát vásárolt, Negró is szóba elegyedett a kikötőben járkáló helyiekkel. Kisvártatva titokzatos ábrázattal tért vissza a fedélzetre, ahol már gyülekezett a legénység.

– Jó híreim vannak, fiúk! – újságolta lelkesen. – Többen is azt mesélték, hogy a sziget túloldalán található a világ legkékebb tengeröble! A Gyöngy-lagúna messze földön híres, állítólag még a Csincsilla hercegek is ide járnak nyaralni! És a fagylalt párját ritkítja a parti árusoknál! – kacsintott Balikóra.

Szavait hatalmas csend követte. Egyrészt a döbbenet némította meg a matrózokat, hiszen Negró még soha életében nem ragadtatta magát lelkes kijelentésre, másfelől mindenki sóvárogva gondolt a világszép lagúnára és díjnyertes fagyijára. Könyörgő tekintetek ostromolták némán, mégis beszédesen a kapitányt, aki maga is elábrándozott. Elvégre a fiúk annyi veszélyen és viszontagságon mentek keresztül, nem kis részben az ő hibájából kifolyólag. Igazán megérdemelnének egy kellemes délutánt!
– Végül is nem sietünk olyan nagyon – szusszant Bojtos Benedek, mire a fedélzeten kitört az ováció.
Még Kisfecó is boldogan kalimpált Rozi ölében, miközben ügyesen formázgatta az újonnan tanult szót:
– Fadzsi, fadzsi.
Bár már jócskán elmúlt dél, a nap még mindig elég magasan állt, így bőven futotta az időből, hogy átsétáljanak a lagúnához, és ott töltsék a délutánt. Estére visszatérnek majd a kikötőbe, és egy
jó alvás után hajnalban indulnak csak tovább Egérország irányába.

A matrózok lelkesen rángatták elő fürdőnadrágjukat a tengerészládák mélyéről, aztán vállukra vetett törölközőkkel elindult a csapat. A kisváros utcácskái barátságosan kanyarogtak a lábuk alatt, majd egy enyhe emelkedőn felkaptatva szemük elé tárult a sziget túloldalán elnyúló Gyöngy-lagúna. A tengerészeknek egy pillanatra a lélegzetük is elakadt a gyönyörűségtől. A világ legkékebb öble úgy festett, mint egy finoman megmunkált ékszer. A hófehér homokot pálmacsoportok és virágzó gránátalmafák szegélyezték, a sekély víz szinte áttetszően kék volt, míg távolabb, a lagúna bejáratát őrző sziklákon fehéren törtek meg a hullámok.
– Fenséges! – állapította meg kapitány.
– Na, mit mondtam? – dörzsölte a mancsát elégedetten Negró, majd kijelentette, hogy az első adag fagylaltra mindenki az ő vendége.
– Furcsa, hogy sehol egy lélek – dünnyögte csodálkozva Fecó, de nem volt ideje elgondolkozni a dolgon, mert a nyakában ücsörgő Kisfecó újra kurjongatni kezdte, hogy fagyit szeretne, mire a társaság nagy lelkesen folytatta útját. Az öböl felé közeledve rábukkantak egy fagylaltosbódéra, ahol harmincháromféle íz közül lehetett választani.

Hosszas tépelődés után mindenki rendelt magának néhány gombócot, majd jókedvűen caplattak tovább a strand irányába. A homokos föveny felé közeledve Galléros Fecó újra értetlenkedni kezdett, mivel sem az utcákon, sem a parton nem látott senkit.

Berg Judit (Fotó: Hernád Géza)

– Jó, hogy hétköznap délután sokan dolgoznak, de kizárt, hogy egy ilyen szép helyen egyetlen lélek se fürödjön – mormolta maga elé.
– Leszünk elegen! – bökte oldalba jókedvűen Rumini. – Legalább oda ülhetünk, ahová kedvünk tartja.
A homok vakítóan ragyogott a napsütésben, és a kék tengervíz is olyan hívogatóan fodrozódott, hogy végül Fecó is megfeledkezett a gyomrában ébredező rossz érzésről, és kedvtelve járatta szemét a káprázatos tájon.

A partra érve mindenki ledobta a törölközőjét, és egyenesen a vízbe rohant. Képtelenség volt ellenállni a kristálytiszta tengernek, amely langyosan nyaldosta a fürdőzők bokáját! Az egész társaság jókedvűen ugrabugrált a habokban, mintha nem is hétpróbás tengerészek, hanem a vakáció első napját élő iskolás gyerekek volnának.

Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten
Kálmán Anna rajzaival
Pagony Kiadó, Budapest, 2019