Otthontalálás | Novics János: Hózentróger

Posted on 2019. július 18. csütörtök Szerző:

0


Jeges-Varga Ferenc |

Valahol egy északnyugati határmenti magyar kisvárosban egy tizenhat éves gimnazista fiú úgy dönt, hogy iskolát, barátokat, családot hátrahagyva lelép az országból és nyugatra szökik. A rend­szerváltást követő első demok­ratikus választás évében járunk, de a Hózentróger című „nagyelbeszélésnek” vajmi kevés köze van a Magyarországon 1989-1990-ben lezajlott politikai eseményekhez.

Novics János színtisztán vallomásos prózájának cselekménye tulajdonképpen unalmasnak is nevezhető, a történetet elbeszélő főhős szerint „még tanulsága vagy mondanivalója sincsen”. A pár napig tartó céltalan és kimerítő vándorlás, majd az elhagyott vasúti kocsiban csövezés után hazatér, együtt az őt kereső rokonsággal. Anélkül, hogy tisztában lenne azzal, voltaképpen miért is indult útra és merre is tartott.

De vannak művek, amelyeknek nem a cselekménye igazán fontos, lásd az olyan kultikus darabokat, mint Kerouac Útonja vagy Salinger Zabhegyezője (új fordításban: Rozsban a fogó). A Hózentrógerben Novics belső utazásra invitál, melynek során a külvilágot a kamaszok szemével, és állandóan háborgó érzelmeik állapotában érzékeljük. A karcsú kötet egy emberi lény öntudatra ébredésének első mozzanatát ragadja meg. A „semmi-történetet” az úton levés szabadsága, a saját történet megtalálásának bizonytalansága tartja össze. Mindezek mellett a rendszerváltás kori Magyarországon megélt emlékek és a szabad nyugati társadalmakat szimbolizáló Ausztriában szerzett rövid benyomások leírásai felvázolnak egy sajátos, kelet-európai lélekállapotot is.

Novics kétséget sem hagy afelől, hogy a Hózentróger történései személyes élményein alapulnak. Mint könyvében írja, „nekem könnyű a helyzetem, mert én mindenre emlékszem”. Az elbeszélés elején hangsúlyozott kijelentésével talán szándékoltan is meg akarja téveszteni mindazokat, akik rendre felteszik a kérdést: igaz a történet vagy fikció? Novics nyilván nem kamera pontosságával rögzíti az egykori kamaszfiú harminc évvel ezelőtti lődörgését. Az olvasó nem kap választ a miértekre, de a pontos okoknál sokkal izgalmasabb az érzelmek intenzitása.

„Azt szoktam mondani, hogy én kizsákmányolom a múltat” – jellemezte saját írói stílusát Novics a kötet veszprémi bemutatója alkalmával. Ezt az elbeszéléstechnikát emlékezethalászatnak nevezi. Nem a régi idők sztorijai érdeklik. A múltból érzéseket, emlékmorzsákat kotor elő, s ezekből teremt önálló világot. Hogy az így létrehozott valóság megegyezik-e azzal, ami egykor valóban megtörtént, egyáltalán nem fontos. Sokkal inkább izgatja, az ember hogyan működik társas kapcsolataiban, miként kommunikál, szeret vagy éppen gyűlöl. Miként lel otthonra önmagában. Végső soron: mitől lesz önálló entitás.

Novics János írásaival először évekkel ezelőtt találkoztam. A dokk.hu irodalmi kikötőportál Naplók rovatában figyeltem fel választékos szóhasználatára, szókimondó, személyes hangvételére. Az elmúlt évek alatt érlelte ki köntörfalazás nélküli, kíméletlenül őszinte írói hangját, amely a Hózentrógernek is sajátja. Nem a családi szennyest teregeti ki, csak éppen nem mismásol. Olvasóját az ember kisszerűségével, tökéletlenségével, lelki nyomorával szembesíti.

Tárgyilagos tömörségű mondatok ábrázolják a kamaszok hullámzó kedélyállapotát, a látszólagos nemtörődömséget, a folytonos meg nem értettséget, az állandó harckészültséget. Az immár felnőtt elbeszélő az eltelt évek tapasztalatai birtokában folyamatosan újraértelmezi a srác gondolatait, tetteit, és mintegy a maga számára is magyarázatot ad fiatalkori viselkedésére.

Szikársága ellenére a Hózentróger szövege tele van szenvedéllyel, a felnőtt elbeszélő kommentárjai sok esetben nem nélkülözik a maró iróniát sem. Novics megértő részvéttel tekint vissza ifjú énjére, aki mindennél jobban vágyott szeretetre, figyelemre, megértésre. Ugyanúgy, mint bármelyikünk.

Novics János

Novics János: Hózentróger
Napkút Kiadó, Budapest, 2019
136 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2116 Ft
ISBN 978 963 263 8355

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi történik egy szenvedélyes és zavarodott kamasszal, ha elhúzza a csíkot otthonról és egyedül nekivág a nagyvilágnak? Hogyan éli túl a kalandot, míg külföldön, egy idegen országban, élelem és pénz nélkül csavarog és a szabad ég alatt tölti az éjszakákat?
1990-ben járunk, a rendszerváltás nyarán. Kisváros, valahol az északnyugati határnál. Egy tizenhat éves gimnazista fiú pár nappal a tanév vége előtt elszökik a szomszédos Ausztriába. Autóstoppal indul útnak, a táskájában néhány váltás ruha, könyv, konzervek és cigaretta.
Mindent maga mögött hagy: a családját, ahol nem talál megértésre, az iskolát, ahol hét tárgyból áll bukásra, a barátait és a verseit, amelyeket egy titokzatos szőke lányhoz írt. Csövezni kezd, kényelmetlen helyeken alszik, gyötri az éhség, megküzd a változékony időjárással, miközben mindvégig kísérti a múltja.
Menekülés? Lázadás? Szellemi útkeresés? Őrült szerelem? Serdülőkori identitászavar? Évtizedekkel a történtek után kamaszkori útját felidézve az elbeszélő ezekre a kérdésekre keresi a választ, de az emlékezés hátterében finoman kirajzolódik a közép-európai sors is, hazája és a nyugati világ sajátos viszonya.