Farkasokkal olvasó | Rick McIntyre: Egy farkas fejlődéstörténete

Ládonyi János |

Az ember természeténél fogva valami ősi, borzongással vegyes csodálattal viszonyul a farkasokhoz. Ez az eredendő bűvölet kínál szilárd támaszt Rick McIntyre könyvének. A hálás téma önmagában persze nem garantálná azt a magával ragadó olvasói élményt, mint amit kapunk a 302-es farkas életének és a címben nevesített fejlődéstörténetének végigkövetésétől. A szerző ízig-vérig elhivatott kutató, bő négy évtizeden át napról napra, hajnaltól esteledésig figyelte, naplózta a farkasok életét, függetlenül az időjárási körülményektől. Személyében vitathatalanul hiteles, habár kissé steril és távolságtartó elbeszélő vezet végig a főhős farkas hím életútján. McIntyre célja roppant világos, tágítani szeretné az érdeklődők farkas-ügyi műveltségét.

A szerző vállaltan nem kívánt kibújni a tudományos szakember bőréből, ami jó és kevésbé jó egyszerre. Nem szépít, nem finomodik, kendőzetlenül írja le az eseményeket. Ez a nyers, őszinte elbeszélés segít abban, hogy azonosuljunk vele – vagy a farkassal. Gyakran éreztem úgy, mintha eltűrve a mínusz húsz fokot én is ott kuporognék, a Yellowstone Nemzeti Park egyik szegletében, amint éppen mustrálom valamelyik falkát. Az érem másik oldala viszont a többnyire érzelemmentes megközelítés. A könyv tárgyilagossága nem is kicsit nehezítette meg a bevonódást. Ennek legékesebb példája maga a főszereplő: a 302-es számú farkas. A kötetben előforduló fajtatársai döntő többségét szintén számok azonosítják. Ámbár a történet felétől – igaz, kényszerből – néhány név is megjelenik. Ennek is technikai a magyarázata: a jeladóval el nem látott jószágok a jellemzőikről kaptak címkéző szavakat, majdnem neveket: Nagyfolt, Kisfolt, Nagybarna és társaik. Ez a távolságtartó numerikus megjelölés, bárhogyan igyekeztem is, nem könnyítette meg sem az egyes példányok azonosítását, még kevésbé az érzelmi eggyé válást velük. Ez nem hiba, csak a mű sajátossága.

A borítófotón is megcsodálható 302-es ígéretes, talán a Yellowstone park egész farkasállományát tekintve legjobb génkészlettel megáldva jött a világra. Apja, anyja egyaránt nagy formátumú, karakteres falkatagként vonult be a park és a kutatók emlékezetébe. Ennek megfelelően a farkasmegfigyelők sokat vártak tőle. A 302-es hamar egyértelművé tette, hogy a származás nem minden. Viselkedésével újra és újra csalódást okozott az egyes szám első személyben fogalmazó írónak, és mondhatni, nemes egyszerűséggel kisétált családfája nemes lombozata alól.

• Olvass bele!

Ismétlődő jellemtelenségek terhelték a 302-es számláját: visszatérő gyávaságát dokumentálták, látták megfutamodni a harc elől, ételt lopott a kölyköktől; mindenáron párosodott a szukákkal, akár sunyítva. De persze a könyv nem csak erről az egyetlen, kiragadott példányról szól. Megismerkedünk a többi falka életével, nehézségeivel, örömteli pillanataival is, ám a fókusz újra és újra visszatér a 302-hez. Az évek telnek, az idő viszont ellene dolgozik. A nemzeti parkban nem egészen öt év egy farkas várható életkora. Mikor eléri ezt a kort, és semmi dicső dolgot nem tud már felmutatni, renegáttá, vagyis a tőle várható szerep elárulójává válik. Gyengeségeiből viszont hosszú a lista. Ezen a ponton csaknem megkérdőjeleztem az alcím jogosságát, mert nem látszott, hogy ebből bármiféle fejlődéstörténet kerekedhetne ki. Pedig végül így történt, ehhez azonban a 302-nek túl kellett élnie a papírformát.

Az öregedés ritkán tesz jót a jellemnek, tartja a közvélekedés. Erre fényesen cáfolt rá főhős farkasunk. Valami, konkrétan nem azonosítható hatás miatt megváltozik. Már bőven szenior, mikor egyszer csak értékelhető, mi több: becsülhető tetteket kezd felmutatni. Új falkát alapít, és nagy erővel beleáll az alfahím szerepébe, végre méltóvá válik az őseihez. A történetnek ezen a pontján már könnyebb együtt érezni, lihegni és akár sántítani vele. Mert ezek a vonásai nagyon is emberiek, ahogyan rávilágít: sosincs késő. Amíg él, mindig dönthet másként, a sorsán az utolsó leheletéig alakíthat – akár farkas, akár ember.

Természetesen a sztori akkor kerek, hogy a főhős életének befejezését is követhetjük. Ekkor viszont feladtam távolságtartásomat: megkönnyeztem az egykori hétpróbás gazembert. A potya párosodások lelkes kajtatója véres harcban, hősi halált halva esett el a falkája, konkrétan a kölykök védelmében. Az élettel összeegyeztethetetlen sérülésekből vonták le a következtetést a kutatók: az öreg korára alfává emelkedett hím az élete árán, utolsó szívdobbanásáig védte az övéit. Hogy kicsit emberi viselkedést lássak bele halálába: talán így tette jóvá minden korábbi galádságát és igazolta, hogy jogos, megkérdőjelezhetetlen a helye a Yellowstone Park emblematikus farkasokról szóló emlékezéseiben.

Az Egy farkas fejlődéstörténete izgalmas, olykor magával ragadó olvasmány. Miután elérkezett az ember az utolsó oldalig, örömmel lapozgathatta a gazdag, színes fotódokumentációt, ahol arcot kaptak a szereplők. Hasonlóan hasznosnak bizonyul a könyv elejére illesztett családfa- és falkabemutató, valamint a park térképe. Jó szívvel ajánlom ezt a különleges utazást az amerikai kontinens északi részén élő farkasok különleges világába, melyhez Papolczy Péter korrekt, precíz fordítással tette hozzá a magáét.

Rick McIntyre:
Egy farkas fejlődéstörténete
– Renegátból a Yellowstone alfa-hímje 
Corvina Kiadó, Budapest, 2025
Fordította: Papolczy Péter
264 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft,
online ár a kiadónál 4940 Ft,
e-könyv változat 3899 Ft,
ISBN 978 963 137 1444 (papír)
ISBN 978 963 137 1642 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A 302-es semmiben sem hasonlított egy átlagos alfa hímhez. Egyáltalán nem volt harcos jellem, inkább a nőstények és a saját önzésének a rabja. Ha tehette, jó messzire menekült a veszély elől, ha megszorult, akkor más farkasoktól kunyerált élelmet, a megtermékenyített nőstényeket pedig faképnél hagyta. Még egy véres csata alatt is képes volt félrevonulni szundikálni!
A könyv mégis egy renegát farkas drámai átalakulásáról szól: később a 302-es teljesen megváltozott, és öregkorára önfeláldozó falkavezér lett belőle egy olyan ínséges esztendőben, amikor egyáltalán nem volt könnyű gondoskodni az övéiről.