Budapest zöld tüdeje | Saly Noémi (szerk.): Margitsziget

Kleyer Éva |

Most, hogy nagyvárosaink játszóterei hosszú időre Csipkerózsika-álomba merültek (hiszen a plázák, éttermek, kávézók, fodrász, mozi, színház, fitneszterem zárva), felértékelődött a természet. Szerencsések a budapestiek, mert macskaugrás-nyira ott a budai hegyvidék erdeje, az urbánusabb nép a Ligetbe jár friss levegőt szívni, középen pedig ott a szépséges Margitsziget.

Ifjúkorom kedves színtere volt a Sziget, nem a romantikus andalgás miatt (az később jött), hanem mert tíz percnyi sétára laktunk tőle, és így anyukámmal és babakocsiban trónoló húgommal gyakran jártunk oda. Kiskamaszként télen-nyáron a Sportuszoda jelentette mindennapjaimat, minden zegét-zugát és ismert figuráját barátként üdvözölhettük. Majd egy rövid kaland az egyik egyesület kajak-szakosztályával lehetővé tette, hogy a szigetkörnek nevezett futóedzések során megismerjem a lehetséges rövidítési útvonalakat, amelyekre az edző rafináltan a kerékpáros követés stratégiáját dolgozta ki. Röviden: kora gyermekkorom óta szenvedélyes az érzelmi viszonyom a Margitszigettel.

Nincs olyan budapesti polgár, de talán az ország egyéb helyéről érkező látogató sem, aki ne dédelgetne valamilyen nosztalgikus képet a Margitszigetről, Budapest zöld tüdejéről. Ha nem is ismeri annyira, mint én magam, de legalábbis Arany János Őszikéiből, vagy iskolai tanulmányaira emlékezve tudja, hogy itt lakott egy darabig Krúdy Gyula, itt élt a tizenharmadik századi királylány, Margit, akiről a Sziget a nevét kapta, és hogy a Tanácsköztársaság tette lehetővé, hogy belépőjegy nélkül lehessen látogatni.

A fizikai valóságon túli Szigetet én is később ismertem meg, külföldi turistacsoportok sokaságát kalauzoltam kissé csodálkozva, mit szeretnek annyira ezen a nagy parkon? Meséltem persze a kolostorromok előtt állva a mongol (tatár) támadást követő újjáépítésről és IV. Béla fogadalmáról, hogy a megszabadulásért cserébe felajánlja újszülött gyermekét Istennek ajándékul, ezért épült a kolostor, ahová a gyermek Margit hercegnő került. Megnéztük a rózsakertet és a kisállatkertet a honi „vadállatokkal”.

Most azonban belemélyedtem a Fekete Sas Kiadó Kultúrtörténeti séták sorozatának Margitsziget című könyvecskéjébe, és nagy örömmel olvasgattam. Nagyszerű könyv, amit Saly Noémi szerkesztett, sőt némely fejezetét maga írta; neve számomra mértékadó, de a többi alkotó is igazán magas rendű tudást tett a kiadványhoz.

Vajon tudja-e mindenki, hogy a Duna folyam ezen síksági szakaszán a zátonyok, szigetek hajlamosak vándorolni? Északról dél felé sodorja a folyó a hordalékot, lebontja, majd lejjebb leteszi, így ha a szorgos 19. századi rakpartépítésből kimarad az akkori Margitsziget három szigete, ma valószínűleg a dél-pesti régióba járhatnánk biciklizni vagy romantikázni. Mert a sziget leköltözött volna délebbre, vagy akár teljesen el is tűnhetett volna. Korai krónikákból tudjuk, hogy a kicsi, kopár Fürdő-sziget élővilágát rendszeresen megsemmisítette a jeges árvíz, de az is tudható, hogy a zátonyon meleg vizes források törtek a felszínre, innen ered a neve is. Ezt a szigetet a szabályozás 1874-ben teljesen megsemmisítette, a hévizes források ma valahol a Duna mélyén törnek elő.

Én például nem tudtam, hogy a közkedvelt Nyulak szigete elnevezés valószínűleg egy elírás következménye. Eredetileg Insula Leprorum volt, azaz a leprások szigete, egy kódexmásolatban lett belőle Insula Leporum, vagyis a nyulaké. Árpád-kori kolostor, ispotály, sőt temető szolgálhatott a súlyos betegek elkülönítésére, sziget volta pedig megakadályozhatta, hogy lakói továbbterjesszék a kórt. Még a szentté avatott királylány legendáriumában is szerepel a leprások fürdetése, istápolása. A tatárjárás után több szerzetesrend építkezhetett, az ő kiszolgálásukra egy apró falu is létesült, ahol világiak éltek.

A török hódoltság ideje alatt elnéptelenedett a sziget, bár én hallottam olyan legendát is, hogy háremhölgyek laktak a szigeten. (Jókai is írt róla.)

Az újjáéledés József nádornak, a legmagyarabb Habsburgnak köszönhető, aki a 18. század végén szinte édenkertet varázsoltatott kertészével, Tost Károllyal, ennek alapján emlegette ezután a nép Nádor-, vagy Palatinus-szigetként.

A jeges ár újból és újból letarolta, de ez nem akadályozta meg a fejlődést és újjáépítést. Voltak a szigetnek látogatói, bérlői és állandó lakói is, és nemcsak József nádor kastélya, de a híres Kiskastély is fogadott korabeli celebeket, mint a bajor királyi hercegi párt. Később művészembereknek adott menedéket, a Krúdy-család például szűkös éveiben itt élt. Ezeket az emlékeket jórészt a második világháború semmisítette meg. Nem valósult meg a Krúdy által javasol Margitsziget-múzeum sem.

Az igazi fürdőélet viszonylag későn alakult itt ki, bár a meleg vizű források a kora középkor óta ismertek voltak. Csak 1866-ban bízta meg József főherceg a híres kutatómérnököt, Zsigmondy Vilmost, hogy végezzen fúrásokat a sziget északi részén. A sikeres kutatásnak köszönhetően a 118,5 méteres mélységből feltörő vízről Than Károly, a pesti egyetem professzora állapította meg, hányféle nyavalya kezelésére alkalmazható. Ennek örömére a főherceg nagy szabású tervekkel bízta meg Ybl Miklóst, a kor ünnepelt építészét: egy egész fürdőtelepet álmodott zenepavilonnal, szállodákkal, vendégházakkal, fedett folyosókkal, szökőkúttal és modern kiszolgáló-berendezésekkel, szivattyúval, gépházzal, víztoronnyal. A megvalósulásig csak egy szerényebb változat jutott el, na, de az milyen pompás! Már csak régi fényképekről ismerhetjük az egykori Margit fürdőt, a Kisszállót, ahol hosszabb-rövidebb ideig bérelt lakrészt a kor sok ismert művésze, az írók közül Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Szomory Dezső, Heltai Jenő, és a nemzet csalogánya: Blaha Lujza.

• Olvass bele!

Az egykori hangulatot már csak a Nagyszálló teraszán fedezhetjük fel manapság, az egykori Ybl-fürdő helyére épült a hetvenes évek végén a modern Thermal Szálló, amelyhez fürdő és gyógyászati rész is tartozik, így a hévizes források gyógyereje ma is élvezhető, igaz, jó pénzért.

A Margitsziget fürdővárosi funkcióját két másik híres intézmény erősíti még. Az egyik a Nemzeti Sportuszoda, egykori törzshelyem. Bár jól ismertem az intézmény minden porcikáját a gépházig és rejtett folyosókig bezárólag, mégis kaptam új részleteket a róla szóló fejezetből. Nem tudtam például az úszósport korai történetéről, hogy már a 18. századi Neue Kurier hirdeti a kedvelt pesti Duna-fürdőt, vagy hogy Széchenyi István gyakran innen leúszva közelítette meg a Lánchíd építkezését! Az uszoda tervező-építője, Hajós Alfréd neve sokaknak ismerős, személyes történetét kevesebben ismerik. Miként lehetett ő az első olimpiai bajnokunk, és nem is csak egy sportágban? Ikonikus, legemlékezetesebb alkotása az azóta róla elnevezett szigeti Sportuszoda, ahol a mai napig úszópalánták és csillagok készülnek fel nap mint nap, de vízilabdásaink és műugróink, sőt az amatőr sportolók élvezhetik immár kilencven éve.

Azt se tudtam eddig, hogy a Palatinus strandot alapító cég egyik tulajdonosa az a Schiffer Miksa vasútmérnök és kivételes ízlésű művészetpártoló volt, akinek városligeti szecessziós villáját Vágó József tervezte, ólomüveg ablakait Kernstok Károly festette! De azt se, hogy először két dunai kosaras medence épült meg a hatalmas épített medence mellett, a kisebb medencékbe már ekkor bevezették a feltörő gyógyvizeket. A frissen felújított modern fogadó épületen régi fényképek alapján helyreállították Pekáry István színpompás falképét, amely egy Csodaszarvas-jelenetet ábrázol.

Nem kívánom újraírni az egész könyvet, meghagyom az olvasónak, hogy csemegézzen az érdekesebbnél érdekesebb témák között, mélyedjen el a jól ismert objektumok kulisszatitkaiba, történetébe. Most csak egyet: tudtuk-e, hogy „valódi” japánkertet csak Japánban tanult alkotóművész készíthetne, eredeti, a szigetországból származó növényekkel és építőanyagokkal? Így a margitszigeti Japánkert, tehát a ma látható tórendszer és a sziklakert „csak” japán stílusú kert, amely a német Späth faiskola tervei szerint épült 1936-ban.

Még egy nagyszerű dolgot találtam a könyvecskében: az utolsó fejezet végigvezet a sziget sétányain és felsorolja az összes szobrot (minden szükséges adattal), s térképes helyrajz segít, ha meg akarjuk látogatni őket.

Saly Noémi mellett köszönetet kell mondanunk a többi szerzőnek, akik ezt az élvezetes könyvecskét írták: Csontó Sándor, Gecséné Tar Imola, Götz Eszter, Holló Szilvia Andrea, Szabó Lajos, Szöllőssy Ágnes, Takács Katalin, Zsigmond Gábor.

Saly Noémi (szerk.): Margitsziget
Budapesti kultúrtörténeti séták IV.
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2020
240 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2850 Ft,
ISBN 978 615 616 8085

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Margitsziget igazi kultúrtörténeti csemege. A Budapesti Kultúrtörténeti Séták sorozat IV. köteteként a bevált zsebkönyv-formátumban, sok színes fotóval és archív képpel tárja fel a Sziget történetét: múltját és jelenét a királyi vadászterülettől, a középkori zárdák, rendházak világától a főhercegi birtokon át a mai közparkig. Bemutatja ma is álló, illetve már csak levéltári forrásokból ismert építményeit, a névadó Árpád-házi Szent Margit és domonkosrendi társnőinek életét,
a Budapest e gyöngyszemének kialakításában jelentősebb szerepet játszó személyiségeket, a Szigetre jellemző növény- és állatvilágot, a sport- és kulturális létesítményeket, szállodákat.
A kötetben a Margitszigetet a Duna partjaival összekötő két híd története is helyet kap.
Útikönyvszerűen használható, sétaútvonalra felfűzött szerkezete egyszerre kalauz és izgalmas olvasmány.

A sorozat eddig megjelent kötetei

I.: Andrássy út
II.: A régi pesti városfal mentén
III.: Gellérthegy
IV.: Margitsziget