James Fallon: A pszichopátia belülről (részlet)

Posted on 2021. június 13. vasárnap Szerző:

0


1. fejezet |
Kit nevezünk pszichopatának?

Ki a pszichopata?
Miután alaposan szemügyre vettem az agyamról készült felvételt – mivel kutató vagyok, ez inkább tudományos kíváncsiságból, mint személyes riadalomból fakadt –, elkezdtem ezzel a kérdéssel nyaggatni pszichiáter kollégáimat, csak hogy lássam, illik-e rám a leírás. Kifaggattam a téma elismert kutatóit, mégsem kaptam kielégítő választ. Néhányan csak legyintettek, és kifejtették, hogy pszichopaták nem is léteznek, a pszichopatára ugyanolyan nehéz definíciót találni, mint az ideg-összeroppanásra. Dobálózunk a szóval, de tudományos vagy szakmai jelentés nem társítható hozzá. (Olyan, mint a zöldség, amely jobbára mesterséges gasztronómiai fogalom, nem biológiai.) Amikor barátomat és egyetemi kollégámat, az elismert pszichiátert, Fabio Macciardit kérdeztem, ő azt felelte: a pszichopátiának nincs pszichiátriai diagnózisa. Nem hagyta ennyiben, még hozzátette: „A kézikönyvben a legközelebbi meghatározás egy személyiségzavar, az antiszociális személyiségzavar. De hát a pszichopata sem mindig vadállat.”

A kézikönyv, amelyre Fabio utalt, A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve, angol címének rövidítésével a DSM. Ez a pszichiáterek és pszichológusok bibliája – az Amerikai Pszichiátriai Társaság útmutatása alapján leírja, definiálja és osztályozza a mentális zavarokat, meghatározza a diagnózis felállításának kritériumait, a szakemberek e szerint járnak el. A DSM sokféle zavart ismer az anorexiától a skizofréniáig, de a pszichopátia nem szerepel benne. A Macciardi által emlegetett antiszociális személyiségzavart a következőképpen írja le: „Mások jogainak széles körű semmibevétele és mellőzése egyéves kor után, amelyet a következő hét kritérium közül legalább három jelenléte mutat: a társadalmi normákhoz való igazodás kudarca; felelőtlenség; gyakori hazudozás; érzéketlenség mások jóléte iránt; vakmerőség; az előre tervezés hiánya; ingerlékenység és agresszivitás.” A DSM mellett sok orvosnak és kutatónak megvan a maga véleménye arról, kit tekinthetünk pszichopatának. A baj az, hogy mindegyik definíció más és más, és egyik sem egyértelmű.

Ha a diagnózis felállításának hagyományos kritériumait nézzük, akkor nem csoda, hogy ilyen sok vita van arról, kit tekinthetünk pszichopatának. Azt könnyű megállapítani, hogy a páciens elhízott, cukorbeteg vagy magas a vérnyomása, hiszen ezeknek a betegségeknek a tünetei közismertek és könnyen mérhetők. Alacsony az inzulinszint? Akadályozza, hogy a szervezet feldolgozza a cukrot? Diabétesz. Az elme betegségeivel azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

Például azért sem, mert a pszichiátriai betegségeket nem is tekintjük betegségnek. Betegségről ugyanis akkor beszélhetünk, ha ismerjük a kiváltó okot (az etiológiát) és a szervezetre gyakorolt hatást (a patofiziológiát). Más szervek igazi betegségeivel ellentétben az elme betegségei esetén nem vagyunk ilyen kényelmes helyzetben, hiszen rendkívül keveset tudunk a mögöttes patologikus biológiai folyamatokról. Jelentős haladást értünk el ugyan az agy működésének megértésében, de máig rengeteg a rejtély előttünk. Ezért a legtöbb pszichiátriai problémát zavarnak vagy szindrómának nevezzük. A pszichopátia a betegség-zavar hierarchia legalacsonyabb fokán áll, mert még arról sincs szakmai megegyezés, mi tekinthető annak, egyáltalán létezik-e ilyen tünetegyüttes, a mögöttes okokról pedig semmiféle szakmai egyetértés nincs. Ha pedig a mögöttes okok figyelembevétele nélkül pusztán a jellegzetességeket pipálgatva próbáljuk meghatározni, ki tekinthető pszichopatának, az olyan, mintha állathatározóval mennénk ki a természetbe. Ha olyasmit látunk, ami repül, táplálkozik és hangot ad ki, akkor az lehet madár, de akár denevér vagy valamilyen rovar is; így biztosan nem lehet meghatározni, mit látunk.

Bár a pszichopátia és más pszichiátriai zavarok vizsgálatához nem állnak rendelkezésünkre standardizált módszerek, a páciens mentális állapotának bizonyos aspektusait tudjuk vizsgálni különböző képalkotó eljárásokkal, ilyen például a PET (pozitronemissziós tomográfia), az fMRI (funkcionális mágnesesrezonancia-vizsgálat). Emellett léteznek genetikai, viselkedési és pszichometriai vizsgálatok, illetve egy teljes fiziológiai és pszichiátriai kivizsgálás is szolgáltat információt. Ezek együttesen felfedhetnek pszichiátriai zavarra utaló tüneteket. Néhány pszichiátriai zavarra gyakran több tünetegyüttes jelenléte jellemző, azaz a páciensről a különböző tünetek súlyosságának megfelelően állítjuk fel a diagnózist. A legtöbb zavar esetében a diagnózist skálán helyezzük el – amelyet általában spektrumnak nevezünk –, annak megfelelően, hogy a páciens esete enyhe, közepes vagy súlyos. A zavarokhoz kapcsolódó spektrumok közül a legismertebb az autizmus spektrum. Ennek egyik vége a megkésett nyelvelsajátítás és a beszűkült érdeklődés, a másik pedig a súlyosan repetitív viselkedés és a kommunikáció teljes hiánya.

Noha vita van arról, hogy a pszichopátia tekinthető-e egyáltalán zavarnak, és ha igen, mi alapján állítható fel a diagnózis, léteznek olyan paraméterek, amelyeket az orvosi közösség elfogadottnak tekint. A leghíresebb és legszélesebb körben használt teszt az úgynevezett PCL-R-teszt (Psychopathy Checklist, Revised, átdolgozott pszichopátia tulajdonságlista), amelyet pszichopátiaskála vagy Hare-skála néven is ismernek, egy kanadai pszichiáter, Robert Hare dolgozta ki. A PCL-R húsz kritériumból áll, mindegyikhez nulla, egyes vagy kettes érték rendelhető: nulla, ha a pszichopátiás jellemvonás nincs jelen, egyes, ha részben, illetve kettes, ha határozottan jelen van. A maximális 40-es pontszámot elért egyén egyértelműen pszichopata. Általában 30-as pontszám fölött szokás megadni a diagnózist, bár néha a 25-ös pontszámot tartják határnak. A pontszámokat a teszt felvételére kiképzett személy állapítja meg, jellemzően ülés közben, amely során a pszichiáter meghallgatja az egyént, és ezt néha bírósági vagy orvosi iratokkal, harmadik személytől származó beszámolókkal egészíti ki. Értékelést az érintett jelenléte nélkül olyan ember is adhat, aki jól ismeri a vizsgált egyént.

A górcső alá vett jellemvonások négy kategóriába, úgynevezett faktorba tartoznak. Az interperszonális faktorba tartozik a felületesség, a beképzeltség, a hazudozás. Az affektív faktorba tartozik a megbánás hiánya, az empátia hiánya, a tettek miatti felelősség elutasítása. A viselkedési faktorba tartozik az impulzivitás, a célok hiánya és a megbízhatatlanság. Az antiszociális faktorba pedig a hirtelen harag, a fiatalkori bűnözés és a büntetett előélet. Az antiszociális személyiségzavar nem független a pszichopátiától, de sokkal gyakoribb, és elsősorban külsőségekben, bomlasztó magatartásban mutatkozik meg, nem annyira mögöttes személyiségbeli problémaként. A pszichopátia skálán elért pontszám valójában jobban prognosztizálja a visszaeső bűnözést, az elkövetett bűncselekmény súlyosságát és az előre megfontolt szándékot.

A pszichopátia diagnózisát nem könnyű felállítani, bár létezik a tesztnek önkitöltős változata is, az nem ad „hivatalos” eredményt. Ebben egy skálán kell értékelni magunkat ilyen kijelentésekkel kapcsolatban: „Néha ravasz, fondorlatos, agyafúrt és csavaros eszű tudok lenni – ha kell, képes vagyok másokat becsapni, gátlástalanul, alattomosan, manipulatív módon viselkedni, hazudni.” Vagy: „Néha erős igény támad bennem új, izgalmas, vérpezsdítő dolgok kipróbálására; könnyen elunom magam. Ezért néha nagy kockázatot vállalok, veszélyes dolgokat teszek. Nagyon nehezen tartok ki egy adott feladat mellett addig, amíg kell, nehezemre esik ugyanazt a munkát hosszú ideig végezni.” Vagy: „A pénzem egy jelentős részét úgy szereztem, hogy szándékosan kihasználtam vagy manipuláltam másokat. A »klasszikus« munkakörökben gyakran motiválatlannak érzem magamat, nehezen fegyelmezem magamat, és képtelen vagyok teljesíteni a feladataimat.”

A PCL-R-teszttel mérhető esetek közötti különbségek bemutatásához a popkultúrát hívnám segítségül, hiszen az tele van hol pontosan, hol pontatlanul ábrázolt pszichopatákkal. A legszélsőségesebb és legnevetségesebb példákat azokban a horrorfilmekben találjuk, amelyekben büdös szájú, ködös tekintetű szereplőkből árad a veszély, már a láttukra feláll a szőr a hátunkon. Gondoljunk csak Freddy Kruegerre vagy A texasi láncfűrészes mészárlás családjára. Még az Amerikai pszichó filmváltozatában Christian Bale által megformált önimádó, zavart Patrick Bateman sem tekinthető igazi pszichopatának, mert túl erőszakos ahhoz, hogy valódi lehessen. Ezek a szereplők karikatúrák – általában még a legerőszakosabb bűnözők sem ennyire nyilvánvalóan zakkantak.

A valósághoz közelebb áll Tommy DeVito, akit Joe Pesci alakított a Nagymenők című filmben, vagy Frank Booth, akit Dennis Hopper játszott a Kék bársonyban. Mindkét fickó viszonylag normálisnak tűnik – ha elmennénk mellettük az utcán, fel sem figyelnénk rájuk. Ugyanakkor mélységesen zavartak, képtelenek kordában tartani az agresszivitásukat, emellett kevés megbánást tanúsítanak, nem foglalkoznak erőszakos tetteik következményeivel. Tommy és Frank magas pontszámot érne el a PCL-R-skálán. Különösen Tommy karakterében jelennek meg az interperszonális vonások: nagydumás, elbűvölő, manipulatív. Szórakoztató, képes szerepet játszani és a szerepből könnyedén kilépni. Amikor faggatni kezd egy másik fickót arról, mit ért azon, hogy ő jópofa, sarokba szorítja a másikat – erre nincsen jó válasz.

James Fallon (Fotó: Current (HC) 2019)

A pszichopaták képesek elviselhetetlen helyzetbe hozni másokat. Egy másik jelenetben Tommy lábon lő egy fickót, majd szidni kezdi, amiért ekkora ügyet csinál belőle, és visszamegy kártyázni. A pszichopaták gyakran jelentik ki egy-egy gyilkosság után, hogy úgy érezték, mintha más követte volna el, vagy hogy az áldozat kényszerítette ki, hogy ők meghúzzák a ravaszt. Úgy érzik, eltávolodtak a helyzettől, mintha külső, kontrollálhatatlan erők vezérelték volna őket. Tommy balesetnek nevezi, hogy lábon lőtt valakit. Nem minden pszichopata képtelen uralkodni az ösztönein, és nem minden pszichopata erőszakos, de ilyen is akad köztünk. Ilyen Tommy és Frank is.

Fordította: Dudik Annamária Éva

James Fallon: A pszichopátia belülről –
Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba 

Fordította: Dudik Annamária Éva
Park Könyvkiadó, Budapest, 2020
260 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft