Két úr a temetőből | Halpern és Johnson / Gólem Színház / Zsidó Kulturális Fesztivál

Bedő J. István |

Megviselt és megtört férfi áll a frissen fölhantolt sír mellett, a rokonokat egy halk (!) kézmozdulattal elküldi, még egy kicsit egyedül akar maradni szeretett felesége emlékével. Így indul Lionel Goldstein darabja, a Halpern és Johnson.

De a törődött gyászoló nem beszélhet hozzá zavartalanul, mert egy tőle alaposan elütő, roppant elegáns úr, kezében néhány liliomszállal szintén búcsúzni akar. Virággal, zsidó temetőben! És egyáltalán mit keres itt? Halpern az egész helyzet előtt értetlenül áll, az elegáns Johnson pedig nagyon nehezen tudja elkezdeni, elmondani még nehezebben, hogy mit keres ő a néhai, rákbetegségben meghalt Florence (a férjnek: csak Flo) sírjánál.

A helyzet egyszerre drámai és vígjátéki. Ez a két ember soha az életben nem találkozott eddig, habár a decens Johnson sok mindent tud a mindig pukkancs, mogorva Halpernről. Csak nagyon lassan bomlik ki a furcsa viszonyrendszer: Johnson még tizenévesen szeretett bele viharosan Florence-be, aki jó néhány évvel később Mrs. Halpern lett. De ez a kapcsolat, bár liliomosan plátói, mégiscsak titkolt viszony maradt, az asszony haláláig.

Na, most tessék elképzelni Székhelyi Józsefet, mint folyton méregbe guruló, szenvedélyesen vitatkozó, támadékony és okoskodó vén zsidót, és mellé Trokán Pétert, a puhakalapos, (még ballonban is) teveszőr kabátos, tökéletesen vasalt modorú (nem mellesleg, ráadásul katolikus!) úriembert. A Zsidó Kulturális Fesztivál példaszerűen eleven darabját Borgula András állította át a Gólem Színházból a Goldmark Terem színpadára. (Szériában pedig a Hatszín Teátrum fogadja majd be az előadást.)

Székhelyi nem először áll a színpadra kipában, és mindig emlékezetes alakokat teremt a szabályokhoz (olykor) esztelenségig hűséges zsidó figurájából. Halpernje attól remek, hogy a mély gyásztól és az imádott feleség felmagasztalásától villámgyorsan jut el ugyanannak az asszonynak az (ok nélküli) lekurvázásáig – éppen ettől olyan jó Goldstein szövege. A dialógusokban izzó humorforrás a megszólalások óriási stíluskülönbsége, az iszonyú erejű szájkaraték. Trokán Dennis Johnsonja nem csupán decens, de még kissé felsőbbrendűnek is érzi magát attól, hogy Florence a kultúra, irodalom, zene, politika kérdéseiben volt számára kiváló szellemi és beszélgetőpartner. Joseph, a dobozüzem tulajdonosa, a vállalkozó egy egészen más nőt ismert, aki mindezekhez a témákhoz ostoba, véleménytelen, és sosem dolgozott munkahelyen, csupán a családnak élt – hát akkor most ki is volt ez a nő? És egyre világosabbá válik, hogy igen: Florence sosem csalta meg Josephet, de titkos ebédelős beszélgetései Dennisszel sokkal inkább voltak tekinthetők jókora megcsalásnak, mint Joseph szintén eltitkolt kujonkodása a dobozraktárban…

A többszöri, csaknem vérre menő (ugyan már, két igen idős úr…) összeveszés után, a sírkőállításkor találkozunk Florence életének már alaposan lehiggadt két férfiújával – együtt járnak ebédelni oda, ahova valamikor az asszony járt, leánykorából megőrzött, hűséges barátjával.

Székhelyi a mikromozdulatok mestere, azok mutatják meg, ahogy távolságot tart, majd beengedi privát szférájába Johnsont. Trokán pompásan érzékelteti Johnson zavarát, hiszen mégiscsak coming outra, előbújásra kényszerül a nagyon-nagyon szeretett és tisztelt Florence-ának férje előtt. Ahogy a záró jelenetben fölsegíti és szinte támogatva kíséri Halpernt, a mozdulatok árulják el, hogy itt mégiscsak barátokká lettek – hiszen ugyanazt a nőt szerették, csak éppen két különböző felvezetésben. És ez bizony sajátos, fontos kapocs két férfi között.

A darab fordítója és dramaturgja Németh Virág példaszerű munkát végzett, a rendező pedig az eredetileg csak kétszereplős műbe néma, de a jelenetváltásokat jól oldó, csekély súlyú fiatal szereplőket illesztett – akikre azonban a két főszereplő reflektálhatott, akár csupán gesztusokkal, és ezáltal a történet egyszeriben maivá lett.

Az előadás sikerét megkoronázta, hogy a zárókép után Székhelyi József és Trokán Péter átvehette a Vidor Fesztiválnak a legjobb férfi alakításért járó Arlecchino-díjat díját – éppen ezért az előadásért.

Fotók: Horváth Judit (HJ), Puskel Zsolt (PZs)

A Halpern és Johnson legközelebb a Hatszín Teátrumban látható szeptember 19-én.

• Interjú Lionel Goldsteinnel