Cserhalmi Imre | Végel László már tavaly májusban megjósolta Mit dúdol a koronavírus? című írásában a pandémiára várható írói reagálásokat. Először jön a magánsebek nyalogatása, aztán az emlékezés a régi, szép időkre, majd a főzőcskézés, kesergés a bezártság miatt, aztán a városok kiürült köztereinek borongó leírása. A mélabú után a formabontó sztárírók ironikus és groteszk […]
október 9, 2018 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Mondhatnám, hogy el- vagy rossz helyre tévedtem, de valójában tudtam, hova jövök. A Gólem Színház előzetese „figyelmeztetett”, kabaré lesz. De ott volt az is, hogy Füge Produkció meg DEKK Színház – szóval valahogy zavarban voltam (és maradtam), hogy a Jurányiban valójában mit is látok. Mert – bár az előadásnak sok az erénye […]
június 3, 2018 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Briliáns az ötlet, amivel Anat Gov darabja elindul. Az úristennek pszichológusra van szüksége. Ebből minden lehet. Ám mielőtt a címszereplő megérkezne, csonka családdal ismerkedünk meg. A fiúcska gyönyörűen csellózik, de beszéd helyett torokhangokat ad ki, gesztusokkal fejezi ki félelmét, kívánságait, mindent. Gyógypedagógiai (vagy filmes) tájékozottságú néző rögtön megérti, hogy Lior autista […]
szeptember 7, 2017 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Megviselt és megtört férfi áll a frissen fölhantolt sír mellett, a rokonokat egy halk (!) kézmozdulattal elküldi, még egy kicsit egyedül akar maradni szeretett felesége emlékével. Így indul Lionel Goldstein darabja, a Halpern és Johnson. De a törődött gyászoló nem beszélhet hozzá zavartalanul, mert egy tőle alaposan elütő, roppant elegáns úr, […]
november 5, 2016 Írta: olvassbele.com
Hárságyi Margit | Elképesztő hittel vitte végig Borgula András a buktatókon a társulatát, és eljöttek a sikerek. Magyarország egyetlen zsidó színházát a Gólemet egyre többen ismerik meg. Bemutatók követték egymást, s a sok költözés után végre helyet kaptak a Jurányi Házban. Legutóbbi bemutatójukon, a Gólemese, avagy így ment a rabbi hohmecolni című előadáson bábokkal játszó színészek […]
október 5, 2013 Írta: olvassbele
Bedő J. István Tipikusan extrém a helyzet: maga a tömény ellentmondás. Képzeljünk el egy csonka családot, amelyben csak nők élnek együtt. A férfiak (ki-ki) meghaltak, elváltak, megszöktek. Urane, grossmutter, mutter und kind. A dédmama csak az emlékekben őrződött meg, a maradék három nő pedig egymás életét eszi. Tipikus ez, de a dolog extremitását más adja: […]
augusztus 2, 2021 Írta: olvassbele.com
0