Kész kabaré? | Gólem Színház: Kiválasztottak

Tóth Zsuzsanna |

Mondhatnám, hogy el- vagy rossz helyre tévedtem, de valójában tudtam, hova jövök. A Gólem Színház előzetese „figyelmeztetett”, kabaré lesz. De ott volt az is, hogy Füge Produkció meg DEKK Színház – szóval valahogy zavarban voltam (és maradtam), hogy a Jurányiban valójában mit is látok. Mert – bár az előadásnak sok az erénye – színházból keveset kaptunk. Vagy mégsem?

Lehet, hogy rossz volt az időzítés is – két nappal előtte volt szerencsém megnézni az Egy piaci napot (Závada & Mohácsiék, Radnóti) – ami nagyon rám nyomta bélyegét. És még valami: „mindenevőnek” tekintem magamat, mégis számomra a kabaré a legkevésbé vonzó műfajok egyike. Mindezek ellenére megkísérlem leírni, mik voltak a Kiválasztottak című, Borgula András rendezte előadás erényei, s mi hagyott bennem hiányérzetet.

A színpadkép egyszerűségében vonzó (szintén Borgula András) – szerettem az egymással harmonizáló pasztell színeket a díszletelemeken, kellékeken, jelmezeken (Katics Veronika, Simon Feri). A kabarék táncosabb, csillogóbb világát megidéző függöny szálai a bemutatón sokszor okoztak apróbb gondot – akadtak be ruhába, díszletbe, de ez felejthető. Jó a nyitókép, amely a színházterembe lépőt fogadja, napjaink közismert „dizájn eleme”, az aláírásgyűjtő utcabútor. Jó az is, hogy „nem kötelező” nyilatkozni a nemzeti zsidó listázás asztalánál… Mindenesetre megnyugtató, halljuk az előadást megelőző percben a függöny mögül, hogy bár akadnak vérzsidók is, a nézőtéren a kultúrzsidók vannak többen. Jó közönség lesz – mondják.

A kezdő jelenet egy családot vázol fel, ahol az apa (Katona László) – aki nem mellesleg egy minisztériumban dolgozik – videójátékkal szórakoztatja magát. Fontos dolog ez az életében. Láthatóan elhanyagolt gyermek ül lábainál (Nádasi Iván – egyesek László néven is ismerhetik –, s aki mindvégig, igen beszédes tekintetekkel játszik néma szerepeket), plüss disznójával. A másik, nagyobbacska gyermek (a több arcát is megmutató Tasnádi Bence) iskolai beszámolójából derül ki, hogy megbillent a világ egyensúlya – eltűntek a zsidók. Eleinte a virtuális élet sikere fontosabbnak tűnik, de az apának hamarosan leesik a tantusz. Saját bőrén tapasztalja a változást, mivel egy egész zenekar tűnik el mellőle, a családhoz tartozó leánygyermek (Sipos Vera), és ugyanígy az anya (Egri Márta) is. Történetünk gerincét ennek a családnak akció-reakcióiból építi fel a szerzőgárda (Kiss Judit Ágnes, Nényei Pál, Szabó Borbála, Maros András), bár fűszerezi mellékcselekményekkel, sőt látszólag teljesen távoli betétekkel is (mint a jól sikerült sajtószemle epizód). Természetesen minden jelenetből kiviláglik, hogy a zsidók eme váratlan, meghökkentő és majdnem tökéletes eltűnése nem old meg semmit. Sőt! A fordítottja sem. (Utóbbiban egészen kiváló karaktereket formál néhány gesztussal Katona László és Sipos Vera.)

A kabaréjeleneteknél olykor hosszabb villanások időnként egészen hajmeresztően aktuálpolitikai felütésű, máskor kissé felületes, néha meg alpári poénokkal élnek. (Szívesen kihagytam volna például az öncélú, alsónadrágos, guminős epizódot.) A nézőtér egy része hálás a direkt beszólásokért, s valóban, némelyik tényleg mulatságos, üdítő. Együttes, nagy röhögés mégsem kerekedik ki.

Éppen ezért érdemes elgondolkodni azon is, mennyire bírja korunk az ún. politikai vagy közéleti kabarét. Lehet-e a manapság fontos kérdésekről igazán jó kabarét csinálni? (És ugye nem csak a stand-up néhány gyöngyszemére lehet gondolni.) Létezhet-e olyan reflektív, a kabaré élő hagyományait ápoló, igénnyel fogalmazott előadás, ami pellengérre állítja az államgépezet hibáit, a vezetők vétkeivel együtt – és képes nem didaktikusan, tényleg bátran tenni mindezt? Vagy csak óvatosan csomagolt kritikákat, az átlagpolgár bunkóságait lehet megmutatni? Nem egyszerű a válasz. Mint ahogy arra a kérdésre sem, lenne-e társadalmi – és nem csupán egy oldalról jelentkező – igény erre.

Valószínűleg ezért törekszik a szerzőgárda is inkább egy összefüggő sztori megalkotására, ahelyett, hogy a műfaj régi paneljait alkalmazva, esetleg narrálással fonná össze egésszé az est jelenetsorát. Így azonban kissé halovány történetet kapunk, amelyben a politikát konkrétan és a színházon keresztül is kinevettetik (legalábbis próbálják). Csakhogy a valóság manapság sokkal nagyobb kabarékat produkál, hogysem jóízűen kacaghatnánk. S bár igazságtalan mindennemű összehasonlítás, el kell mondani, hogy míg a már említett Mohácsi-előadásban igazi színházi élményt és hatalmas röhögéseket kapunk, itt – a színészek minden igyekezete ellenére – mindkettő meglehetősen hiányos marad.

A zene több vonatkozásban figyelemreméltó (zenélnek: Szilágyi Márton, Várvölgyi Szabolcs, Wolford Benjamin, vagyis az ED IS ON zenekar, zeneszerző: Várvölgyi Szabolcs). Remekül énekel a két fiatal színész (Tasnádi Bence és Sipos Vera), különösen és kiemelkedően jó a „mocskos” dal – ezt valószínűleg fogjuk még hallani önmagában is.

Fotók: Gordon Eszter

Részletek és jegyvásárlás