Limpár Imre: A siker tervezhető (részlet)

Posted on 2018. október 7. vasárnap Szerző:

0


1. fejezet | Bevezetés

A „hogyan?” bűvöletében

Ez a könyv nem a megoldhatatlan problémákról szól – arról már eleget írtak sokan sok helyütt. Ezúttal valami másba fogunk, nem újba, hanem másba. Tudjuk, nincs új a nap alatt, ellenben a nézőpontunk változik, mivel képes változni. Mire a folyamat végére érünk, hitem szerint nem csupán a látásmódod alakul át, hanem te is elkezded kicsit másképp szemlélni önmagadat és a világot, amely körülvesz.

Bízom benne, hogy elérkezünk majd arra a pontra, amikor már saját magadból törnek fel a megválaszolandó kérdések. Ahhoz, hogy elég jó választ kapjunk, elég jó kérdéssel kell előrukkolnunk. Ebben kívánok segíteni.

Nem az abszolút jót keressük, így azt nem is leljük majd meg. Szándékunk ennél jóval szerényebb. Nem nagy életigazságok kimondása és közzététele a cél, hanem apró megoldási lehetőségek felkutatása és bemutatása, hogy a hétköznapokban élhetőbb, boldogabb, mosolygósabb életet élhessünk. Vállalásunk természetesen így is nagy.

Ezzel el is érkeztünk első kérdésünkhöz: milyen jellegű válaszokat keresel? A legtöbben a kézzelfogható dolgokat kedveljük, a gyakorlatias tényeket, lehetőleg mellébeszélés nélkül, és nem elméleti fejtegetéseket.

A sablon roppant egyszerű: van egy problémám, kérem segítsen, mondja meg, mit tehetnék ebben a helyzetben! Elhagyott a feleségem, megcsalt a férjem; mi lesz velem, hogyan állhatok most talpra? Hogyan megyek át a következő vizsgámon? Hogyan dobhatnék le tíz kilót? Hogyan szokjak le a cigiről? Hogyan lehetnék magabiztosabb? Hogyan tudnék gyakrabban, bátrabban nemet mondani? Hogyan találhatok új állást? Hogyan adhatom el magam? Hogyan leszek sikeresebb az életben? És így tovább. Vegyük észre a kérdésekben feszülő esszenciát: a hogyan?-ra, a mi módon?-ra vonatkoznak.

Az elkövetkező fejezetekben emiatt a „hogyan”-ra koncentrálunk. De vajon ez a legelemibb kérdés, amit feltehetünk önmagunknak? Egyértelműen nem! Ugyanakkor ez a leginkább megragadható. A legnagyobb eredmény a „miért” megválaszolása lenne, azonban ezt csak érinteni fogjuk, mert most más a célunk.

Hűen önmagunkhoz – avagy a kőtáblás minimum

Roppant egyszerű kérdés, ám ez a végtelen egyszerűség mégis oly sokunknak okozott már nyomasztó gondot: „Mi van számodra kőbe vésve?”

Amikor a „hogyan”-t vizsgáljuk, érdemes megfogalmaznunk, mi számunkra a nulla kilométerkő. Mi az az alap, amihez ragaszkodunk, amivel kapcsolatban nem lazulhat belső elköteleződésünk, ami nélkül magunkat hazudtolnánk meg? Ezt nevezzük kőtáblának. Sokan mondják: „Nekem mindegy:” Ekkor szisszenjünk föl, mert a „mindegy” következménye olyan létállapot lesz, amelyet sem az egyén, sem a környezet nem akar. A „mindegy”-ből soha nem születtek igazi válaszok, tettek, alkotások, sikerek.

Biztosan volt már olyan pont az életedben, amikor azt érezted, valami eltörött. Léptél, döntöttél, cselekedtél valahogy, de valami egyszerűen nem stimmelt. Talányos sejtelem fogott el, mintha szembementél volna önmagaddal. Semmi tragédia nem történt, de te mégis ott álltál megszédülve, mert nem találtad hirtelen a helyed, mintha önmagadat hazudtoltad volna meg. Megszegted ugyanis a kőtáblás minimumot.

Lehetnénk álszentek, és könnyen kibújhatnánk azzal, hogy mi nem szabunk meg semmiféle alapmércét senkinek, próbálunk pártatlanok maradni, igyekszünk mindenkit egyenlő eséllyel támogatni, segíteni, és törekszünk ugyanolyan nyitottsággal viszonyulni mindenkihez. Ez azonban egész egyszerűen nincs így. Látjuk-e vajon a saját igényeinket, szükségleteinket, óhajainkat a világgal szemben?

Érdemes itt elidőznünk. A kérdés tehát így hangzik: Mi van számodra kőbe vésve? Vegyünk sorra pár fontos életterületet!

Párkapcsolati vágyak
Milyen legyen a másik fél? Mi az az alapfeltétel, amivel a másiknak rendelkeznie kell, ami ha nincs meg, általában rögvest odébbállsz? Milyen legyen, hogy nézzen ki, mit gondoljon a világról, miben higgyen, és miben ne? Fontos kiemelni, itt most nem a fehér lovon érkező Szőke Herceget keressük, vagy a Királykisasszonyt az arany hajfürtjeivel. Szó sincs róla, itt csak egy olyan vágyat, igényt próbálunk megfogalmazni, ami igenis elvárás bennünk, ami egyszerűen ott van. Mennyire kell például hasonlatosnak lennie hozzád, és neked hozzá? Különböző pszichológiai kutatásokból már régóta tudjuk, hogy sokkal inkább igaz a „hasonló a hasonlót szereti’: mint »az ellentétek vonzzák egymást” romantikus mítosza és illúziója.

Ha az eljövendő közös hétköznapjaitokra gondolsz, melyek azok a szokások, hagyományok, kedvtelések, amelyekben olyan nagyon vágyod, hogy azonosak, de legalább hasonlatosak legyetek? Legyünk őszinték ha a nagy ő raftingolni és falat mászni szeret, ráadásul a hét minden napján, te pedig inkább egy Ady-kötetet olvasgatnál, akkor lehet bármilyen elragadó sármja, nagy valószínűséggel mégsem ő a nagy Ő.

Barátaink ismertetőjegyei
Milyenek a barátaid? Kikkel szeretnéd körbevenni magad? Madarat tolláról, embert barátjáról. Igy van ez? Képzeld csak el, ha a te jellemrajzodat az alapján kellene elkészítenünk, ki a tíz legfontosabb barátod! Vajon milyen személyiséget kapnánk? Tükrözne téged, vagy eltorzított profil lenne? Mit gondolsz? Mi az alapmércéd? Egyetértesz Brian Tracyvel, aki szerint „nem repülhetsz a sasokkal, ha pulykákkal kapirgálsz) Vagy ezt már igencsak felháborítónak érzed? Itt is ugyanaz a fontos: bármit is gondolsz a barátokról, merd megfogalmazni, és légy őszinte magadhoz.

Munkahelyi ügyek
A munkaerő-piaci elvárások sokunk számára nehezek: „Hát, tudod, én nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogathassak! Kényszerpályára kerültem:Ez a megjegyzés jogos. Ennek ellenére éppen ekkor különösen érdemes megfogalmaznunk a magunk kőtábláját saját lelki békénk, önbecsülésünk, jó érzésünk érdekében: mi is az a minimum, ami alá nem mehetünk a mindenkori munkáltatónkkal szemben?

Mi a helyzet az objektív, a mérhető dolgokkal kapcsolatosan? Például mennyi is az annyi? HUF, EUR vagy USD, bármi is a mértékegység, mi a lélektani minimumösszeg? Mit gondolsz a munkaidőről? A hétvége szent és sérthetetlen? És mennyit vagy hajlandó utazni akár távolságban, akár időben? És így tovább…

A szubjektív tényezők? Milyen a hely megvilágítása? Hogy jellemeznéd a kollégákat? Esetleg a munkáltató értékrendje számít? A sor a végtelenségig folytatható. Merd összeírni!

A kőtábla ugyanis minket véd, mert kritikus szituációkban, amikor döntés elé érünk, megtart minket — a komfortérzetünket, a karakterünket, a jellemünket, vagyis önmagunkat. De mint mindennek, ennek is van árnyoldala, ugyanis ha elvárásaink túlzottan részletesek, akkor kőtáblánk kőtömbbé válhat, súlyos nehezékként lehetőségeink korlátja, sőt, talán börtönünk lesz.

Ráadásul a neheze a végére maradt. Ha megvan a kőtáblád, és a kezedben tartod, akkor azt is megteheted, hogy megvizsgálod vele a jelenlegi párkapcsolatodat, baráti viszonyaidat és a munkahelyedet. Vajon ezek átmennek azon a szűrőn, amelyet előbb alapnak határoztál meg? Ha valamelyik fennakad, az mindig jelent valamit. Nem feltétlenül rosszat, de feltétlenül intő jel arra, hogy valamin változtatnunk kell. A jó hír, hogy a változás lehetséges. De hogyan?!

A következőkben sorra vesszük azokat az eszközöket, melyek téged szolgálnak, felvérteznek arra, hogy végre változtass, és az igazi céljaid felé haladj. Áttekintjük, mi kell ahhoz, hogy te legyél a saját szerencséd, a saját sorsod kovácsa. Részletesen bemutatjuk azokat a szokásokat, amelyek a megfelelő erőforrásokkal és stresszkezelési technikákkal a háttérben a siker felé vezetnek. Megmutatjuk, milyen időgazdálkodásra van szükségünk a mindennapok során akkor, ha előbbre szeretnénk jutni. A könyv második részében emeljük a tétet. Szó lesz az önbizalom növelésének lehetőségeiről és arról, miként lehet az örömgyilkosokat és az energiavámpírokat kordában tartani, hogy végre ne csak a ránk zúduló elvárásoknak kelljen megfelelnünk, hanem tiszta lappal kezdjük, de legalábbis folytassuk saját életünket, hogy a múltunk ne csapja agyon a jelenünk és a jövőnk örömteli pillanatait.

A rendszer és ami mögötte van

Mindannyian egy rendszerben élünk, így a mi változásunk nem lehet csak egyszemélyes, választott „hogyanjaink” környezetünkre is hatnak majd. Nem összeesküvés-elméletről van szó, csupán a változás dinamikájáról. Melyik rendszerre gondolj? Egyrészt arra, ami körülötted van: barátok, szülők, testvérek, rokonok, kollégák, főnökök, ismerősök és ismeretlenek, másrészt belül: saját hiedelmeink, jól megalapozott, hosszú ideje berögződött szokásaink, jellemvonásaink, karakterünk viszonyulásai, vagyis ahogy a világot látjuk, illetve ahogy a világot leképezzük magunkban.

Minden rendszer önmaga fenntartására, a változatlan, veszteségek nélküli állapotra törekszik, nem szereti a változást. Ilyen rendszerekben élünk mindannyian. Tegyük fel, hogy te, mint a rendszer eleme, szeretnél megváltozni, és kifejezed abbéli vágyadat, hogy határozottabb, megfontoltabb, önállóbb legyél, akinek sokkal nagyobb az önbizalma, mint jelenleg. Tegyük fel azt is, hogy nem pusztán a vágyad fejezed ki, hanem döntesz is, és el is köteleződsz emellett. Ennek megfelelően elindul a változás, foglalkozol a várható eredményekkel, és napról napra, apránként érezni kezded, milyen jó is az, amit megálmodtál és kitaláltál. Beindulnak a pozitív folyamatok, és jobban érzed magad a bőrödben. És aztán „bumm!” valami beüt, nem tudod, mi az, de érzed, valami nem stimmel, valahogy lassul a változás, egyre több a csábító tényező, ami vissza akar húzni a régi életmódodba.

Limpár Imre

Mi történt? „Csupán” annyi, hogy a rendszer bekapcsolta a vészcsengőt. Térfigyelő berendezései és elhárító mechanizmusai jeleztek neki, hogy a rendszer szeretett eleme, mármint te, rendellenesen viselkedik. Ez pedig megengedhetetlen, így a legkülönfélébb trükkökkel, praktikákkal elkezd visszahúzni. Ráadásul, mivel kívül-belül ismer téged, pontosan tudja a gyenge pontjaidat, és azokon keresztül támad: a) néha egy belső hang formájában bizonytalanít el; b) néha egy remek szülői mondattal képes minden változást csírájában elfojtani; c) máskor baráti csábításokkal csal el, hiszen „egy sör mindig belefér”. Az ötlettára kimeríthetetlen. Ez a vízválasztó. Annyi ilyet láttam már: rengeteg tanácskérőm indult el a változás ösvényén, de a rendszer nem engedte, s ők szépen, kisiskolás módjára beálltak a sorba.

Limpár Imre: A siker tervezhető
– A praktikus tudás lélektani könyve

Kossuth Kiadó, Budapest, 2018