Browsing All posts tagged under »gólem_színház«

Három színház kéri támogatók segítségét | MagNet Bank kampány

október 15, 2020 Írta:

0

Xénia | A Baltazár Színház, a Gólem Színház és a Miskolci Nemzeti Színház is a támogatható szervezetek listájára került 2020-ban a Közösségi Adományozási Programban. A 2019/2020-as évad nagy nehézségek elé állította a magyar színházakat (is). A koronavírus járvány miatt az évad második fele gyakorlatilag elmaradt, a próbák és az új bemutatók eltolódtak. A magyar színházak […]

Kész kabaré? | Gólem Színház: Kiválasztottak

október 9, 2018 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Mondhatnám, hogy el- vagy rossz helyre tévedtem, de valójában tudtam, hova jövök. A Gólem Színház előzetese „figyelmeztetett”, kabaré lesz. De ott volt az is, hogy Füge Produkció meg DEKK Színház – szóval valahogy zavarban voltam (és maradtam), hogy a Jurányiban valójában mit is látok. Mert – bár az előadásnak sok az erénye […]

Reciklázs | Anat Gov: Jaj, Istenem! / Gólem Színház | ZsiMü

június 3, 2018 Írta:

0

Bedő J. István | Briliáns az ötlet, amivel Anat Gov darabja elindul. Az úristennek pszichológusra van szüksége. Ebből minden lehet. Ám mielőtt a címszereplő megérkezne, csonka családdal ismerkedünk meg. A fiúcska gyönyörűen csellózik, de beszéd helyett torokhangokat ad ki, gesztusokkal fejezi ki félelmét, kívánságait, mindent. Gyógypedagógiai (vagy filmes) tájékozottságú néző rögtön megérti, hogy Lior autista […]

Hatszín Teátrum | Befogadó színház széles kínálattal #2 Felnőtteknek

szeptember 20, 2017 Írta:

0

Lengyel Szilvia | A Hatszín Teátrum idei évadának előadásai legalább hat-, de mindenképp sokszínűek. Befogadó színház lévén teret ad máshol nem látható, különleges alkotásoknak, érzékeny témáknak. A szeptembertől színre kerülő darabok némelyike szórakoztatva kínál mélységet, mások egyszerűen csak izgalmasak. Merre tartasz, Ember? Habár Szepes Mária nevéről a legtöbb mai felnőttnek a saját gyerekkora és a Pöttyös […]

Két úr a temetőből | Halpern és Johnson / Gólem Színház / Zsidó Kulturális Fesztivál

szeptember 7, 2017 Írta:

0

Bedő J. István | Megviselt és megtört férfi áll a frissen fölhantolt sír mellett, a rokonokat egy halk (!) kézmozdulattal elküldi, még egy kicsit egyedül akar maradni szeretett felesége emlékével. Így indul Lionel Goldstein darabja, a Halpern és Johnson. De a törődött gyászoló nem beszélhet hozzá zavartalanul, mert egy tőle alaposan elütő, roppant elegáns úr, […]

A Gólemépítő | Borgula Andrással rendezésről, színházcsinálásról, közönségről

november 5, 2016 Írta:

1

Hárságyi Margit | Elképesztő hittel vitte végig Borgula András a buktatókon a társulatát, és eljöttek a sikerek. Magyarország egyetlen zsidó színházát a Gólemet egyre többen ismerik meg. Bemutatók követték egymást, s a sok költözés után végre helyet kaptak a Jurányi Házban. Legutóbbi bemutatójukon, a Gólemese, avagy így ment a rabbi hohmecolni című előadáson bábokkal játszó színészek […]

Egymás vérét szíva | Marianna Salzmann: Mamelosn*

október 5, 2013 Írta:

0

Bedő J. István Tipikusan extrém a helyzet: maga a tömény ellentmondás. Képzeljünk el egy csonka családot, amelyben csak nők élnek együtt. A férfiak (ki-ki) meghaltak, elváltak, megszöktek. Urane, grossmutter, mutter und kind. A dédmama csak az emlékekben őrződött meg, a maradék három nő pedig egymás életét eszi. Tipikus ez, de a dolog extremitását más adja: […]