Generációk és sorsok | Kácsor Zsolt: A harminckét bolond

Somogyi András |

Fordulatosan és olykor katartikusan, tiszteletre méltó írásművészettel jeleníti meg Kácsor Zsolt családregénye három generáció többnyire tragikus történetét. A három generációt a nagyapa, fia és unokái képviselik. A történet folyama hol a Kádár korszakban, hol 2014-ben, hol az 1940-es évek elején, a háború alatt zajlik, beleágyazva a második magyar hadsereg doni tragédiájába. A stílus fejezetenként – vagy ahogy az író elnevezte – könyvenként változik, ahogy a szerző, vagy a szereplő meséli, éli át a történetet.

Nagyon sok részlet utal Kácsor saját életére – aki ismeri rövidebb , napilapos írásait, tudhatja belőlük, hogy egyszer csak felszámolta itteni életét, és Marseille-be ment, majd onnan a tervezettnél előbb tért haza. Az író és a főhős élete itt egybemosódik, de valójában a megírt történet a lényegesebbik.

A szövevényes – és szándékosan nem lineáris – történetben rokonok, ismerősök, ismeretlenek bukkannak fel – és a könyvenként megváltozó nézőpont és előadó egyszerre teszi feszültté és felcsigázóvá a művet.

1988-at írunk, amikor kamasz Mazurka Flórián (az unoka) illegális kintmaradóként (!) megérkezik gazdag, szálloda tulajdonos, 56-os disszidens nagybátyjához Pierre/Péterhez Marseille-be, fél évvel az apja öngyilkossága után. Az apa szánalmas féltehetség volt a megyei lapnál, fölfelé talpnyaló, családi-baráti körben viszont titkos antikommunistának adta elő magát. Flóri gyűlölte iszákossága és durvasága miatt, ám francia földön mégis hiányzott neki. Nem érezte jól magát – túl nagy volt a léptékváltás a kisvárosi panellakás után. Ismeretségeket köt a helyi boltosokkal, mesteremberekkel, a hotel mindenre kapható recepciósával. Franciaországi életét dúlja fel a hír, hogy anyja összeállt kétes hátterű szomszédjukkal. A marseille-i történet zajos családi botránnyal zárul: Pierre/Péter lebukik, mert a cselédlányukkal csalja a feleségét (aki érett nőiességével szinte az első pillanattól megigézte a magyar rokongyereket).

• Olvass bele!

Flóriánnal 2014-ben találkozunk újra, mikor a Képzőművészeti Főiskolán tanít anyagismeretet a tehetségtelen, tantárgyaik iránt közömbös, fakezű elsőéveseknek. (Harminckettőnek!) Hallucinációi támadnak, sok-sok ember hangját hallja a fejében, gyógyszereket szed, ráiszik. Egy festőtáborban összeomlik, kórházba kerül. A pszichiátrián hosszasan kezelik, a diagnózis: súlyos depresszió és poszttraumás stressz. Ez tipikus háborús tünet – talán a nagyapjától örökölte? Pierre bácsi jelentkezik váratlanul telefonon, hogy látogassa meg őt, mert már alig van hátra valami az életéből, és még látni akarja. Flóri kiutazik, a nagybácsi elszegényedve, vagyonától megfosztottan várja, tulajdonképpen azért, hogy Flóri nagyapjától kalandos úton hozzá került három arany zsebórát rátukmálhassa, mint jogos örökösre. Ezeket azonban Pierre még 56-ban csaklizta el a bátyjától, „pályakezdési aranytartaléknak”. Itt sincs hepiend: Flóri visszautasítja a gyanús múltú ajándékot.

És most átugrunk a világháborúba, az öreg (bár akkor még fiatal) Mazurka Flórián – a nagyapa – életébe. Idő: 1941. június 26., a hírhedt és a hadba lépést kiprovokáló kassai bombázás napja. Mazurka alig várja a háborút, ahonnan majd bizonyára gazdagon és hősként térhet meg. Hiszen addig a kicsinél is kisszerűbb életet élt, egy kis szikvízüzem munkásaként. Az orosz frontra kerül, az első vonalba, vagyis a Don-kanyarba. Mészárlás, éhezés, fagyhalál, megaláztatás a németektől, ágyúzás, orosz csatarepülők – a kisember eszét veszti. Hangokat hall, a legjobb barátja halála után elege lesz, megszökik. Betegen, megrokkanva tér haza, egy kutyával. A felesége a pince mélyén bújtatja. Fiai gyűlölik az eszement, büdös, szinte ismeretlen embert. A halálát kívánják, ami be is következik: egy doni kozákszázad rohanja meg a várost, és éppen megerőszakolni készülnek Mazurkánét, de a katonaszökevény vasvillával támad rájuk. Leszúrják, a gyerekei el- és megmenekülnek.

Kácsor nagyszerűen játszik az egyénekben ambivalensen megnyilvánuló emberi érzelmekkel: felesel benne gyűlölet és szeretet, szánalom és megvetés, rettegés és vágyakozás. A Don-kanyar tízezreket elpusztító borzalmaihoz történészek hiteles leírásait vette alapul, irodalomjegyzéket is csatol a könyvhöz. Kácsor Zsolt kavargó története: forgószél. Felkap és magával sodor. A történet vázlatos elmesélése csak kedvcsináló, lényeges szereplőket és eseményeket hagytam ki. De az olvasót bőségesen honorálják az éles szemű leírások, a tárcanovellákon edzett, csattanós szerkesztés. A regény hőseit gyakran fűtik vad indulatok, ez indokolja az erősen szabadszájú fogalmazást, de minden durvaság nagyon is a helyén van.

A cím kapcsán azonban muszáj tennem egy megjegyzést. A HARMINCKETTŐ mint szám több kontextusban is megjelenik a könyvben. Kassán harminckét halottat követelt a bombázás. A kisvárosból a harminckettes gyalogezred indul a háborúba. A város bombázásakor eltalálták a kórházat, harminckettő a halottak száma. Flórián egyetemi hallgatóinak száma is annyi. Flóri (a majdani nagypapa) meg szökevénytársa, a kutya a hazafelé bolyongás közben megeszik kínjában egy bezsírozott, harminckét lapos kártyacsomagot. Bolondból is akad jó néhány, a nagyapa, kicsit Pierre is, aztán ifjabb Flóri. Az olvasóra hagyom, hogy megfejtse, hol van a címben szereplő harminckét bolond.

Kácsor Zsolt: A harminckét bolond
Kalligram Kiadó, Budapest, 2017
267 oldal, teljes bolti ár 3500 Ft,
kedvezményes webshop ár 2975 Ft
ISBN 978 963 468 0000

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Elvarázsolt regény egy mániás depressziós festőművészről, akiben a saját bolond nagyapja azért született újjá, hogy jóvátehesse a család bűneit.