Rick McIntyre: Egy farkas fejlődéstörténete (részlet)

Előzmények a Lamar völgyében

A parkőrök 1926-ra kilőtték az eredeti farkasállomány utolsó példányát is a Yellowstone parkban. 1995-re történt egy szemléletváltás. 1995-ben és 1996-ban 31 farkast hoztak Kanadából hét különböző falkában, és szabadon engedték őket, hogy visszatelepítsék a parkba ezt az őshonos fajt. Néhány év elteltével a Yellowstone parkban átlagosan száz farkas élt tíz falkában, közel egymillió hektáron.

1994 tavaszán kezdtem dolgozni Yellowstone-ban; kineveztek a park farkasszakértőjének. Akkoriban én voltam az egyetlen parkőr, akinek más parkokban már volt dolga vadon élő farkasokkal. Tizenöt nyáron át az alaszkai Denali Nemzeti Parkban dolgoztam, majd további három nyáron át a Montana északi részén található Glacier Nemzeti Parkban. Az első évemben Yellowstone-ban minden egyes nap a farkasokkal és a visszatelepítésükkel foglalkoztam.

Miután 1995 márciusában szabadon engedték az első farkasokat, előadásokat tartottam róluk, és az időm nagy részét a farkasok megfigyelésével és viselkedésük tanulmányozásával töltöttem. Arra nem számítottunk, hogy a nyilvánosság számára is jól láthatóak lesznek, de az egyik új falkát sokszor meg lehetett figyelni az útról. Amikor szolgálatban voltam, megkerestem a farkasokat, és segítettem a látogatóknak megfigyelni őket a távcsövemmel. A szabadnapjaimat is ugyanezzel töltöttem.

1998 tavaszán otthagytam a Természetvédelmi Osztályban végzett népszerűsítő munkát, és csatlakoztam a Yellowstone Farkasprojekthez, ahol a kutatócsapattal együtt tanulmányoztam az állatokat. A Farkasprojekt minden évben számos példányt ellát rádiós nyakörvvel; a cél, hogy minden falkában legalább kettő viseljen működő jeladót. A projekt munkatársai tanulmányozzák a populációt, és tanulmányokat, valamint éves jelentéseket adnak ki, amelyekben összefoglalják a falkákról és az egyes farkasokról szerzett ismereteiket. Doug Smith, a program vezető természettudósa volt a főnököm.

Az új munkakörömben továbbra is kapcsolatba kerültem a látogatókkal, segítettem nekik megfigyelni a farkasokat, és gyakran tartottam előadásokat a parkot átszelő úton. Az állatokat leginkább a Lamar völgyében figyeltem meg, az út mentén, ami a Montana állambeli Silver Gate-től, a park északkeleti bejáratától a Gardiner városától délre található Mammoth termálforrásokig vezet. A farkasokat leggyakrabban a parknak ezen a keleti részén láttuk.

A visszatelepítés első éveiben a Druid Peak falka volt a legjelentősebb család, 2001-ben élte fénykorát, akkor 38 főt számlált. Az alfa-pár, a 21-es és a 42-es világhírű lett, mert a falkájuk sokat mutatkozott a Lamar völgyében, és tévés dokumentumfilmek is készültek az életükről. A 21-es az alfa-hím farkasok eszményképe volt, lelkesen magára vállalta a vadászatok vezetését, a család védelmét rivális falkákkal szemben és a kölykök felnevelését. Kiderült számomra, hogy az igazi falkavezér az alfa-nőstény, a 42-es farkas, aki rendkívül rátermettnek bizonyult a fontos döntések meghozatalában, például ha ki kellett választani az odú helyét vagy a kölykök költöztetésének ideális időpontját. Ahogy elnéztem a 21-est és a 42-est, láttam, milyen ragaszkodással kötődnek egymáshoz.

2004 elején a 42-es meghalt. A 21-es akkor már öreg volt, és hű társa halála után soha többé nem lett a régi önmaga. Néhány hónappal később egyedül elhagyta a falkát. A maradványait a Lamar völgye feletti magasan fekvő réten találtuk meg, ott, ahol ő és a 42-es gyakran jártak együtt. A trón várományosa a 21-es már felnőtt fia, a 253-as farkas volt, akit az apja jól kitanított. De a 253-asnak két lába is sérült volt, ami nagy hátrányt jelentett, ha egy másik farkas kihívja a Druid alfa-hím pozíciójáért.

Az Agate Creek falka a Druidoktól délnyugatra élt. 2002-ben alapította a 21-es néhány lánya és a park északnyugati falkájából származó 113-as hím. A Slough falka, amit a 21-es másik lánya alapított, a Lamar völgyétől nyugatra élt.

Mostani történetünk kezdetén a Druid már nem az a szuperfalka, ami egykor volt. Mi, akik megfigyeltük a farkasokat, éreztük, hogy a 21-es és a 42-es halálával a három szomszédos falka közötti dinamika a feje tetejére állhat. Valószínűnek tűnt, hogy a Druidok következő alfa-hímjének, akár a 253-asnak, akár egy új farkasnak, vissza kell vernie a rivális farkasok azon próbálkozásait, hogy elcsatolják a család kiváló minőségű területének egy részét a Lamar völgyében.

I. rész ~~ 2004

1 ~~ Aki alfa akar lenni, az alfát annak meg kell verni

Miután a Druid falkát hosszú időn át vezető 21-es alfa-hím elpusztult, két fekete hím jelent meg a falka területén. Az egyiküket jól ismertem: ő volt a 302-es. A Leopold falkában született, és unokatestvére volt a Druidok új vezérének, a 253-asnak, aki a 21-es fia volt. Négyéves hímek voltak mindketten. A 302-essel tartott az unokaöccse is, egy egyéves Leopold hím.

A Druid falka farkasai már ismerték a 302-est, mert az előző évben gyakran ellátogatott hozzájuk, és a 21-es több lányát is teherbe ejtette. A 21-esnek azonnal felkeltette az ellenszenvét, és megpróbálta elűzni. Láttam, amikor a 21-es elkapta a 302-est, megverte, de aztán elengedte. Erről eszembe jutott, hogy a 21-est a mostohaapja, a 8-as farkas nevelte, aki soha nem ölte meg egyetlen legyőzött ellenfelét sem. Ez a minta nyilván nagy hatással volt a fiatal 21-esre, mert felnőve harcos védelmezője lett a saját családjának, de mindig megkímélte a legyőzött betolakodók életét, például a 302-esét is.

A 302-es gyorsan elhagyta a nőstényeket, akikkel párzott, és visszatért a saját falkájához. A 21-es és a 253-as végül a 302-es öt kölykét nevelte fel, sok más kölyökkel együtt, akiket a 21-es nemzett. A 302-es farkasban élhetett valamiféle apai kötelességtudat, mert rendszeresen visszatért a Lamar völgyébe meglátogatni a nőstényeket és a kölykeiket, majd visszagyalogolt a Leopoldok területére, negyven kilométerre nyugatra.

Miután a Druid alfa-nőstény, a 42-es elpusztult, az egyik lánya örökölte a pozícióját. A Druid nőstények közül kettő, köztük az új alfa 2004 tavaszán kölyköket szült, akiket még a 21-es nemzhetett, mielőtt elhagyta volna a falkát, hogy magányosan haljon meg a magasan fekvő réten. Az új alfa-nőstény a park útjától északra, a falka bevett odújában szülte meg a kölykeit. A másik anya az út déli oldalán, a Chalcedony táborhelyként ismert területen talált odút magának. A Druidok általában a Chalcedony táborhelyre vitték a kölykeiket, amikor már elég nagyok voltak a vándorláshoz. Volt ott víz és egy mező, ahol a kölykök együtt játszhattak, és megtanulhattak kis rágcsálókra és rovarokra vadászni. A felnőttek általában egy vagy két pesztrával hagyták ott a kölyköket, míg elmentek élelmet szerezni.

A 253-as az ideje nagy részét az alfa-nőstény odújánál töltötte, így a két Leopold farkasnak lehetősége nyílt meglátogatni a másik fiatal anyát a Chalcedonynál, nem kellett attól tartaniuk, hogy összefutnak a Druidok alfa-hímjével. Két nagy felnőtt hímmel a völgyben két fontos kérdés merült fel: a 302-es vajon kihívja unokatestvérét, hogy megküzdjön vele a Druid alfa-hím pozíciójáért? És ha igen, ki fog győzni?

Június 14-én kora reggel a 253-as rádiójelét fogtam a Druidok fő odúja felől. A két Leopold hím és a többi Druid az út másik oldalán lévő táborhelyen voltak. Más farkasfigyelőktől hallottam, hogy a 253-as átkelt az úton dél felé, és aztán én is megláttam, ahogy a táborhely felé tart. A két Leopold hím észrevette a 253-ast, és farkukat feltartva azonnal rárontottak. A három hím a magas ürömben esett egymásnak. Ez volt az igazság pillanata: a 253-asnak be kellett bizonyítania, hogy méltó Druid alfa-hím.

Az üröm részben takarta a kilátást, de abból ítélve, amit ott helyben, majd később egy Cliff Brown nevű helyi férfi által készített videón láttam, a csata sorsdöntő pillanata akkor jött el, amikor a 253-as és a 302-es került szembe egymással. A 302-es fiatal unokaöccse odarohant, és a két Leopold hím közrefogta a 253-ast. A Druid hím gyorsan magához ragadta a kezdeményezést. Nekirontott a 302-esnek és megharapta. A 302-es a farkát a lába közé húzva menekült. A 253-as ekkor megfordult, és üldözőbe vette a fiatal unokaöccsöt, aki szintén nyúlcipőt húzott.

További Druidok csatlakoztak a 253-ashoz, és megkergették a fiatalabb idegent. A Druidok utolérték a Leopold farkast, a földre teperték és megharapták. A 302-es visszarohant az unokaöccse felé, és megdöbbentő dolgot tett. A Druidokhoz csatlakozva ő is megharapta a földön fekvő unokaöccsét. Az egyéves farkas kievickélt a támadói alól, és elszaladt. A Druidok üldözték, a 302-es is velük futott. Ha a 302-es azt hitte, hogy ezzel lekenyerezi a Druid alfa-hímet, nagyot tévedett. A 253-as megfordult, és nekirontott a 302-esnek.

A három hím hamarosan megint szembekerült egymással. A 253-as ezúttal az egyéves Leopold farkasra vetette magát, miközben a 302-es hátulról rátámadt a 253-asra, és megharapta. A Druid alfa-hím ellentámadásba lendült, mire a 302-es félelmében elmenekült. Ekkor a fiatalabb Leopold farkas a 253-as felé rohant. A 253-as megfordult, és a támadója felé lódult. Elkapta, és sérült lábai ellenére könnyűszerrel legyőzte és a földre szorította. A többi Druid is odarohant, és mind beleharapott az egyéves Leopold farkasba.

A 302-es úgy harminc méterről figyelte, ahogy a többi farkas ellátja a falkatársa baját. Némi tétovázás után odarohant, és ismét a Druidokkal vállvetve harapta saját unokaöccsét. Utána elszaladt. A Druid alfa-hím belemart az egyévesbe, és jobbra-balra rázta a fejét. A 302-es visszafutott, és megint beleharapott a saját unokaöccsébe. Soha nem láttam még farkast ennyire furcsán viselkedni.

Ekkor az egyéves felugrott és elszaladt. A Druidok üldözőbe vették, de ő volt a gyorsabb. Meglátta a 302-est, és az iménti zord bánásmód ellenére odarohant hozzá. A két Leopold hím nyugati irányba loholt, majd megállt, és visszanézett. A Druidok még mindig kergették őket. A betolakodók ismét menekülőre fogták. A Druidok hamarosan megálltak, és figyelték, ahogy a két hím elhagyja a területet.

A Druidok visszatértek a táborhelyre. Új alfa-hímjük aznap reggel két ellenfelet is legyőzött, két jól megtermett hímet. Szó szerint kivívta magának a jogot, hogy vezesse a falkát. De a jobb mellső mancsára nagyon sántított. Eltartotta a földtől, ahogy bejárta a csata helyszínét. Az a mancs 2002 végén, több mint tizenkilenc hónappal korábban, egy acélcsapdába szorult, amikor a farkas elhagyta a parkot. Valószínűleg a harc során megharapták, és a harapás miatt a régi seb fölfakadt.

Eltűnődtem, milyen jól harcolt a 253-as aznap, és eszembe jutottak a tanulóévei és a mestere, a 21-es, akit soha senki nem győzött le. Amikor apa és fia birkóztak és bunyóztak, a 21-es megmutatta a 253-asnak, hogyan kell legyőzni egy rivális farkast. Eszembe jutottak a mérkőzések a 21-es és fiai között, és ahogy az apa hagyta magát a földre teperni. Olyan volt, mintha Bruce Lee tanítgatná a fiait. A 253-as a harcművészet nagymesterétől tanult, és ez a képzés mentette meg aznap a bőrét.

A harc után sokat töprengtem a 302-esen és mindazon, amit tudtam róla. A 302-esnek több teherbe ejtett, majd faképnél hagyott nőstény tarkította a múltját. Szemmel láthatóan félt a harctól, még olyankor is, amikor a nőstényei voltak veszélyben, és általában elmenekült, hogy magát mentse. A szememben a Pán Péter-szindrómás férfiakra hasonlított, akik soha nem nőnek fel, és nem vállalnak felnőtt módra felelősséget.

Más lencsén át azonban pontosabb képet kaphattunk a 302-esről: lázadó volt. Mintha a farkastársadalom hagyományos hímszerepe ellen lázadt volna. Mint azt az évek alatt sokszor megfigyelhettem, egy fiatal hím farkas normális életútja az, hogy párt talál, keres egy szabad területet, majd évről évre a párjával együtt a kölykök felnevelésének szenteli az életét.

A hagyományos alfa-hím farkasok két döntő tulajdonsága, hogy készen állnak saját maguknál többnyire jóval nagyobb és erősebb zsákmányállatokra vadászva kockára tenni az életüket, mert etetni kell a családjukat, és teljes mellszélességgel beleállnak a párjukat és kölykeiket fenyegető rivális farkasok elleni harcba. A 302-es főleg ez utóbbiban hagyott kívánnivalót maga után, mert többnyire inkább a saját irháját mentette, mint a megtermékenyített nőstényekét. Egyszer az jutott eszembe, hogy a You Give Love a Bad Name című Bon Jovi szám szólhatna akár a 302-esről is.

A természet és az állatvilág iránti tiszteletemet leginkább Henry David Thoreau Walden című könyve formálta. Thoreau azt írta, hogy egyes emberek más ütemre lépnek, mint a többiek. Ez állt magára Thoreau-ra is, aki nem játszotta el a szerepet, amit kora társadalma elvárt a férfiaktól. A 302-es szabad szellemű farkas volt, aki más ütemre lépett, mint az összes többi hím farkas, akivel dolgom volt.

Fordította: Papolczy Péter

Rick McIntyre:
Egy farkas fejlődéstörténete
– Renegátból a Yellowstone alfa-hímje 
Corvina Kiadó, Budapest, 2025
264 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft