Párhuzamos körhinták | R. Rodgers, O. Hammerstein: Carousel

Posted on 2019. július 17. szerda Szerző:

0


Daniel Schmutzhard, Mara Mastalir (VO)

Bagi Ágnes |

Egy hét különbséggel volt szerencsém megnézni a bécsi Volksoper Carouselét és budapesti Operettszínházét. (Az előbbi valószínűleg egy időre az utolsó előadás, mert a jövő évad programjában nincs nyoma.)

Elöljáróban hadd ejtsek pár szót a Richard Rodgers és Oscar Hammerstein által jegyzett Carousel előéletéről. A mára már klasszikussá érett musical alapja a Liliom, Molnár Ferenc színműve, amely nemcsak a hazai színpadokat hódította meg, de nemzetközileg jegyzett darab, és persze a mai napig is nagyon népszerű. Az eredeti mű kiállta az idő próbáját, noha az általa megrajzolt történet korhoz kötött, de érzelmileg időtlen. Ezt érezhették meg Molnár zeneszerző kortársai. A legnagyobb operaszerzők álltak sorba megzenésítéséért, ő azonban az amerikai musical aranykorát jelentő szerzőpárosnak adta az átdolgozás jogait. Az 1945-ben bemutatott  Carousel beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az Amerikába átültetett történet hatalmas siker lett, annak ellenére, hogy mai szemmel nézve a darab nem kevés gyermekbetegséget hordoz. Lássuk tehát, hogyan birkózik meg ezekkel a két előadás.

Bécsben Henry Mason rendezésének díszletei határozottan puritánabbak, ám ezt a történet akár indokolhatja is. Itthon Cziegler Balázsnak nem igazán sikerült elszakadnia az anyaszínház látványosságokra épülő hagyományaitól. Szerencsére Billy és Julie dialógusai közben a fénytechnika diszkréten leszűkíti a teret, így segít kialakítani a jelenet intimitását. A földön zajló történésekben Velich Rita letisztult jelmezei kellemesen egyensúlyozzák ki a csilli-villi tálalást. Ez alól kivétel az égi jelenet, melyben a háttérként szolgáló csillagos ég visszafogott, de az eltúlzott méretű angyalszárnyakkal kiegészített hófehér egyenruhák nem győztek meg a szövegben is elhangzó megállapításról, hogy az égi a földi igazságszolgáltatás mása.

Daniel Schmutzhard, Mara Mastalir (VO)

 

Dolhai Attila, Vágó Zsuzsi (GE)

Mindkét előadásban fontos szerepet kap a pad, amin a két fiatal kapcsolata indul. Minden helyszínen megjelenik valamilyen formában. Bár az eredeti musicalben hangsúlyos szerepet kapnak a prózai részek, Béres Attila rendezése határozottan igyekezett a lehető legtöbbet visszacsempészni az eredeti Liliomból is. Nemcsak az eredeti nevek bukkannak fel, de gyakran visszaköszönnek a dialógusok is. Kimondottan élveztem Molnár mondatait, de a dalok képtelenek voltak hangulatukban és mondandójukban kapcsolódni hozzájuk. Ezen még Závada Péter amúgy remek újraköltései sem tudtak segíteni.

Mintha két különböző előadást néztem/láttam volna egyszerre. Az egyik a prózai Liliom, két végtelenül sérült, az érzelmeit kifejezni képtelen ember tragikus szerelméről, míg a zenés játék szerzőinek dalban elmondott története a szegény Julie-ról mesél, aki beleszeret egy nagydumás, de szegény legénybe, és mivel teherbe esik, némán tűri még Billy-je verését is, mert nincs más választása.

Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila (GE)

Ami a színészi játékot illeti, a Volksoper előadása kétségtelenül az utóbbi verzióhoz közelít. Johanna Arrouas áldozatot jelenített meg, aki tehetetlenül vergődik az események sodrában. Vágó Zsuzsi viszont egy rendkívül öntudatos nőt állít a színpadra, aki az első Liliommal töltött estén tudta, hogy mit vállal. Keménységéből csak akkor enged fel amikor kettesben marad szerelme holttestével. Gömöri András Máté is hiteles Liliomot formál: egyszerű, nyers, mégis szerethető.

Bordás Barbara, Peller Károly (GE)

A magyar előadásból még az Enoch Snowt alakító Peller Károly emelkedett ki. A tapasztalt táncoskomikus által használt, urizáló, a hangsúlyt minden szó végén felrántó beszédstílus igen szórakoztató, ráadásul előrevetíti a karakter nagyratörő terveit. Így kevésbé zavarbaejtő, hogy egy hétköznapi pojácából ugyan hogyan lehet évekkel később iparmágnás.

A bécsi előadás szereplőgárdája a táncot és az éneket illetően igen profi ugyan, de hiányoltam a komolyabb színészi játékot. Ennek oka talán az, hogy a rendezés a musical cukormázas librettójából indul ki, holott a nyersanyag húsba vágóan fájdalmas.

Szót kell ejteni még a két előadás egyik alapvető különbségéről. Billy visszatérése a földre egy balett-betéttel indul, melynek főszereplője a lánya. Duda Éva koreográfiája zseniális. Három különböző időben láthatjuk Julie lányát, két fiú kortársával, de közeledésüket mindhárom alkalommal elutasítja. Ezzel a motívum utal arra, hogy Julie lányában tovább él az átörökített pszichés sérülés, és feltehetően ugyanúgy képtelen lesz kifejezni az érzéseit, mint az anyja. Béres Attila rendezése nem is akar ennél többet megmutatni a lányból, akinek ballagása nem kerül be az elődásba. Francesc Abós bécsi koreográfiája már csak felnőttként mutatja Louise-t, aki különböző közösségekbe próbál beilleszkedni, mindhiába. A ballagási jelenet alapvetően a kirekesztettségét tárja elénk.

Daniel Schmutzhard, Oliver Liebl (VO)

 

Dolhai Attila, Jordán Tamás, Kis Kármen Cintia (GE)

Végül Béres – ahogyan előtte már többen tették – a záró jelenetet megcseréli Julie búcsújával Billy-től. Ez az az érzelmi csúcspontra hegyezi ki az előadást, és a legismertebb dal (You’ll Never Walk Alone) ismétlését a kórus helyett Julie kezdi el énekelni. A dal eredetileg azt érzékelteti, hogy Louise mellett mindig ott lesz az apja szelleme, ám a budapesti előadás teljesen új értelmezést ad neki: Julie és Billy halhatatlan összetartozásáról szól. Kétségtelenül elegáns a megoldás, ám a megkésett szerelmi vallomás nagyobbat ütött volna, ha nem hangzott volna már el két felvonással korábban, hogy mit is éreznek egymás iránt. A bécsi rendező inkább igyekszik gyorsan letudni ezt a drámai pillanatot, és nem ad hangsúlyt a jelenetnek. Az ő előadását Louise ballagása zárja.

Dolhai Attila, Jordán Tamás (GE)

Annak ellenére, hogy szerettem volna szeretni ezt az átdolgozást, hiányérzettel távoztam mindkét előadásról. Ennek részben az lehet az oka, hogy nem tudtam elvonatkoztatni Molnár eredeti darabjától. Nem szeretném ugyan alábecsülni Rodgers zeneszerzői és Hammerstein szövegírói munkáját, hiszen tökéletesen kiszolgálták a kor igényeit, de hogy mások ellenében Molnár miért pont ennek a verziónak megszületését támogatta, az számomra változatlanul rejtély. Ugyanakkor kétségtelen: általuk Molnár Ferenc neve még több emberhez jutott el.

De sajnálom nagyon, hogy a Carouselből pont az hiányzik, ami a Liliomot olyan zseniálissá tette.

Rodgers & Hammerstein: Carousel

Volksoper Budapesti Operettszínház
Rendező: Henry Mason Rendező: Béres Attila
Magyar színpadra alkalmazta, dramaturg: Lőrinczy Attila, Béres Attila
Dalszövegek: Závada Péter
Billy Bigelow: Daniel Schmutzhard Billy Bigelow: Gömöri András Máté
Julie Jordan: Mara Mastalir Julie Jordan: Vágó Zsuzsi
Carrie Pipperidge: Johanna Arrouas Carrie Pipperidge: Peller Anna
Nettie Fowler: Stephanie Houtzeel Nettie Fowler: Nádasi Veronika
Mrs. Mullin: Regula Rosin Mrs. Mullin: Polyák Lilla
Enoch Snow: Jeffrey Treganza Enoch Snow: Peller Károly
Louise Bigelow: Astrid Renner Louise: Sautek Dóra/Kis Kármen Cintia
Kapitány: Thomas Huber Rendőrkapitány/Égi fogalmazó: Jordán Tamás
Koreográfus: Francesc Abós Koreográfus: Duda Éva
Karmester: David Charles Abell Karmester: Rácz Márton
Díszlet & jelmez: Jan Meier Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Velich Rita
Világítás: Guido Petzold Világítás: Dreiszker József

Fotók: Volksoper (VO), Gordon Eszter (GE)
A cikkbe illesztett képeken nem mindig az itt felsorolt szereposztás szereplői láthatók.