Kálmán Olga: Szeretemország (részlet)

Posted on 2019. július 16. kedd Szerző:

1


– Nem féltem a katolikus egyházat a muzulmánoktól. Mi, keresztények a vallásunkat a vallástalanságtól féltjük, a közönytől, a közömbösségtől, a szeretetlenségtől.
Legfőképpen azt szeretném, ha a keresztény emberek olyan vonzó alternatívát tudnának kínálni, hogy ezáltal minél több ember választaná ezt a hitet és ezt az életformát. Attól, hogy én katolikus vagyok, egy percig sem gondolom, hogy az iszlám vallás önmagában jó vagy rossz. Az emberiség egyik tragédiájának mondható az, hogy az iszlámba beférkőzött a radikális irányzat, megszámlálhatatlan ember pusztulását okozva ezzel. Viszont az nem azonos magával az iszlám vallással, és óriási bűn, ha valaki ezzel érvel, ha megbélyegzi egy vallási közösség egészét azzal, hogy ők mind terroristák. Az iszlám radikális szárnyának erőszakra és kizárólagosságra törekvését a vahhabizmus megjelenésével szokták azonosítani. A vahhabita mozgalom a 18. században indult, fő gondolata az iszlám eszméinek megtisztítása volt. Vezetőik azt hirdették, hogy meg kell szabadítaniuk a vallást a rárakódott idegen elemektől, és a Korán eredeti tanait kell érvényesíteni. Ez a törekvés egyébként nem volt új elem a történelemben, az idők során mindig akadtak olyan szélsőséges vallási vezetők, akik radikalizálni szerették volna a híveket.
A vahhabita mozgalom az 1700-as évek közepén terjedt el széles körben, amikor a szent háborúhoz már jelentős számú embert tudtak megnyerni. Ez a fanatikus, erőszakos ideológia sajnos napjainkban is érezteti hatását az iszlám világban, és ettől valóban van is félnivalónk. Talán kevésbé gondolunk bele, mégis igaz: az iszlám terrorizmus legtöbb áldozata mohamedán vallású ember; egyáltalán nem rettennek vissza attól, hogy a saját népük ellen forduljanak erőszakkal, gyilkossággal, terrorista merényletekkel. Ha önmagában azt vesszük figyelembe, hogy a világon az erőszakos cselekedeteknek mi áll a hátterükben, akkor legtöbbször a vallási alapú gyűlöletet szoktuk említeni, és hajlamosak vagyunk elfelejteni más indítékokat, például a fehér felsőbbrendűséget. Az Egyesült Államokban például a terrorizmus legtöbb áldozatát nem az iszlám szedi. A szélsőjobboldali nézeteket valló norvég tömeggyilkos, Breivik is, aki 2011-ben Norvégiában hetvenhét embert ölt meg.
Szeretném, ha világosan fogalmaznánk: mindenféle terrorizmus, mindenféle erőszak, mindenféle gyűlöletpropaganda káros, üldözendő, és fel kell lépnünk ellenük az összes létező módon. Ilyen szempontból másodlagos, hogy vallási vagy ateista indíttatású-e, a lényeg, hogy sikerüljön megállítani. Az integráción ebből a szempontból is óriási hangsúly van, hiszen ha egész generációk nőnek fel úgy, hogy harmadrendű állampolgárnak érzik magukat az új, választott hazájukban, akkor az sajnos előbb-utóbb ahhoz vezet, hogy lesznek közülük olyanok, akik erőszakkal lépnek fel a többségi társadalommal szemben. Bevándorló célországnak tekinthető az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, és már Európa is. Ezekben az országokban több a jó példa, ami az integrációt illeti, csak hajlamosak vagyunk egy-egy szörnyű merénylet után azt gondolni, hogy a beilleszkedés napi szinten  okoz  megoldhatatlan  problémákat,  amelyek szükségszerűen tragédiához vezetnek. Ebbéli vélekedésünket nagyban befolyásolja, hogy a politika mit üzen nekünk – gondoljunk csak a magyarországi kormányzati propagandagépezetre.
Nem szabad bedőlnünk az állami tévé riogató híradóinak, sem Lázár János bécsi rettegésének, mert az csak tovább szítja a gyűlöletet a lelkekben. Az előbb felsorolt bevándorló-célországok között érzek különbséget, ami a befogadás minőségét illeti, méghozzá a mi kontinensünk kárára. Európa sokat tesz azért, hogy az integráció kérdését megoldja, de valószínűleg nem eleget, és először a fejekben kellene rendet tenni, ez pedig leginkább magukon az európai embereken múlik. Amerikában és Kanadában azt éreztem, hogy sokkal befogadóbb, szeretetteljesebb a társadalom. Amikor ott éltünk, számtalan példáját tapasztaltam meg ennek. Nem is voltam állampolgár, a helyi polgármester mégis engem kért fel egy fontos társadalmi pozícióra. A szomszédok azonnal elfogadtak minket, amikor odaköltöztünk, összebarátkoztunk, a gyerekeink együtt játszottak, bármiben számíthattunk rájuk.
A kislányom egy szót sem tudott még angolul, amikor elkezdte Kanadában az iskolát. Az első napon a tanító néni bemutatta őt a többi gyereknek, és megkérte őket, hogy fogadják őt szeretettel. Nem volt beszoktatási idő, beilleszkedési nehézség, az ottani gyerekek azonnal karon fogták a kislányomat, végigvezették az iskolán, és mindent megmutattak neki. És ezt teljesen természetesnek is vették, mert az is volt, ők ezt az elfogadást tanulták otthon és az iskolában is, egyszerűen ebbe születtek bele. Ezt a fajta kultúrát, szeretetet, elfogadást kellene megvalósítani Magyarországon is, hogy legkésőbb  egy  generáció  múlva  sokkal  befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak. A jelenkor politikai kultúrája biztos, hogy nem segít ezen, és most nem csak a kormánypártra gondolok.
A kormányzati kommunikáción túl ugyanilyen károsnak tartom azt, amikor a szélsőjobbos Toroczkai László a budapesti Népszínház utcában riogat egy gyrosossal.

Kálmán Olga

Egyértelmű, hogy migránsellenességben a Fideszt jobbról akarja előzni, ezért képes olyan videófilmet készíteni, amelyben azt nehezményezi, hogy miért tanulnak Magyarországon külföldi diákok. A migráció veszélyeire való felhívásként thai masszázsszalont, albán pékséget, arab fogászt, vietnámi levesezőt és gyrosost mutogat, vagy éppenséggel egy kisbabával sétáló fekete nőt, egy vízipipázó férfit. Egyértelmű, hogy a film készítőjének ők kizárólag azért érdekesek, mert nem fehérek. Egy ilyen „alkotásra” egyszerűen nem lehet mást mondani, mint hogy kártékony, és a rasszizmus ékes példája.

Kálmán Olga: Szeretemország
Beszélgetőkönyv Márki-Zay Péterrel
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019
216 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,