»Mennyi kicsinységből lesznek a nagy dolgok« | Jolsvai András: Nincsen számodra hely

Bedő J. István |

A címben írt mondatot a legnagyobb magyar gon­dolta. Mondani nem mondta, mert az esemé­nyek idején még szinte semmit nem tudott magyarul, viszont mágnás volt, érdek­lődő és gazdag. (Pon­tosan megjelölve: gróf. Szemér­metlenül nagy vagyonnal.)

De Jolsvai András jelen történetének ő csak mellék­szereplője. Ha kémikus lennék (nem vagyok), azt mondanám, az események egyik katalizátora volt. E dolgok nem estek volna meg nélküle, a reakciók végbemenetele után meg kiszállt a folyamatból. A regénynek sajátos – és persze felháborító – aktualitást ad, hogy a cselekménye során létrejött Tudós Társaság jogait és kutatóhálózatát épp most einstandolja egy mohó, hazug és korrupt hatalom. „Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.”*

Jolsvai történetének szelíd hőse egy Mihál néven emlegetett költő, az apránként alakuló Tudós Társaság eleinte második, majd hamarosan első fokozatú rendes tagja. Jó kezű poéta, egyesek a Zalán futása óta költőfejedelemnek tekintik. Noha csinos fiú, nem igazán sikeres a nőknél, ügyvédként néha még a meleg vízre valót sem keresi meg. És ilyen, vénülő (30 éves) skriblerekkel meg hozzá hasonló, széllelbélelt huszonévesekkel kezdenék védeni a magyar nyelv ügyét. Ááááh.

• Olvass bele!

Jolsvai a fiókja morzsáit söpörte a markába, és belőlük olyan regényt rittyentett, hogy a magamfajta (szintén széllelbélelt) tollforgató megnyalja a tíz ujját. Mert a könyvet nem lehet tömegközlekedve olvasni. Szinte nincs oldal, hogy ne keltenék botrányt könyv fölé hajló nyihogásommal. A cselekménye kellően egyszerű és kellően szövevényes: a Tudós Társaság alapításának évét belharcok és intrikák színesítik. Mihál eközben tengődik, de házának cselédjétől minden irányú kiszolgálást megkap (nem kell a könnyű lányokat tollhegyre tűzni – hm, hm). Ráadásul még bele is szerelmesedik egy úri hölgybe, de ott sem tervezhet jövőképet (életpályamodellt) magának…

Jolsvai András csúfondáros regényíró – e kritika is az ő posztmodern stílusát imitálja –; ki-s-belép szövegéből/-be, a kiművelt emberfőt viselő olvasó meg kapkodhatja fejét. Nyilván épp ez az olvasó röhhen föl, amikor a szövegben egyszer csak az a replika hangzik el: „Költő vagyok, mit érdekel a költészet maga…” Hogy a Nincsen számodra hely: kölcsönmondat, egy asztaltársaságban hangzott el. Meg a többi.

Amiként a kiváló polonista az X-ekről írt, 18. században játszódó regényében az Aczél-korszakot rajzolta meg, úgy Jolsvai műve sem csak arról a néhány hónapról szól, amit megírt. A történet legmesszebb ható, felemelő pillanatát féldombormű őrzi a Sz***i tér északi oldalát lezáró, neoreneszánsz épület oldalán, és annak homlokzata ma még mutatja 188 évig érintetlenül megőrzött nevét.

Míg olvasunk, tartsunk kezünk ügyében papírzsebkendőt – jól jöhet akár röhögés, akár sírás esetén.

*Közben pedig ne feledkezzünk meg Örkény István látnoki észrevételéről.

Jolsvai András: Nincsen számodra hely
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2019
284 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2955 Ft
ISBN 978 615 568 7976

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

E regény főszereplői többségükben huszonéves fiatal­emberek, akik – miként a pesti ifjak nagyobb része akkoriban – vidám kompániákba verődtek, s mindenféle merész álmokat szőttek arról, hogyan fogják meghódítani a világot. És persze ettek, ittak, ha volt rá pénzük, nagy lakomákat rendeztek, vitatkoztak, párbajoztak, nők után rohangáltak. És nem mellesleg megalkottak jó néhány máig érvényes remekművet, s lábra állították az akadémiát, mely jórészt ma is az általuk kitaposott ösvényen halad.

Jolsvai András a rá jellemző szeretetteljes humorral ábrázolja hőseit, Vörösmartyt, Bajzát, Széchenyit, Telekit, Döbrenteit, Fáy-t és mind a többieket, akik feltűntek akkoriban az Auróra-körben és a Tudós Társaságban, és aprólékos pontossággal írja meg annak az évnek a történetét, mely vízválasztónak bizonyult a magyar irodalom és a magyar tudományosság szempontjából. S közben feltárulnak előttünk a tizenkilencedik század eleji Pest hétköznapjai is, melyeket persze a regényírói fantázia néha színesebbre fest a valóságosnál.

S hogy az olvasónak gyakran mégis az az érzése, hogy nem történelmi regényt, hanem a legaktuálisabb problémákat tárgyaló kortárs művet tart a kezében, arról igazán nem a szerző tehet.