A megfigyelés horizontja | Závada Péter: Roncs szélárnyékban

Jeges-Varga Ferenc |

A színpadi szerzőként, fordítóként, dramaturgként és drámaíróként is dolgozó Závada Pétert a kortárs kultúrára fogékony olvasók elsősorban valószínűleg az 1996-ban, Süveg Márkkal (Said) közösen megalapított Akkezdet Phiai rapformációból ismerhetik. De a mai magyar lírában is ismerősen cseng a neve, hiszen immár három megjelent verseskötetével, a fiatal alkotógeneráció egyik legtermékenyebb költőjének nevezhető. A harmadik, a Roncs szélárnyékban 2017-ben jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában.

Závada lírájában a 2012-ben megjelent Ahol megszakad még a korai versek spontán nyerseségének, a klasszikus kötött formákhoz való idomulás igyekezetének bizonyítéka. Ehhez képest a 2015-ös MÉSZ az alakuló költői hang tudatos megerősödését hozta meg, a jól ritmizálható dalszerű szövegektől szerkezetében és tartalmában is határozott előrelépést mutatott a prózaversek irányába. A valóság és a fikció egymással feleselő, a közelítés és távolítás feszültségére apelláló lírához képest a legújabb kötet ismét új tematikát vetít előre.

Závada ezúttal a költészet legklasszikusabb és egyben legtöbbet használt ősképeihez nyúl vissza. Az erdők, a fák, a tenger, a hegy, a nap, a madarak a verseiben a legtöbbször a maguk tiszta ideájában jelennek meg, mindenféle mögöttes tartalom nélkül. De Závada tájleírásait mégse képzeljük el úgy, mint mondjuk Oravecz Imre csendesen elmélyülő, tényszerű megfigyeléseit. A Roncs szélárnyékban szövegei az érzékelés, észlelés logikájával játszanak.

Závada egyszerű képeket ragad ki a valóságból, hogy aztán a következő pillanatban sajátos gondolati logikájával egy önműködő, belső világot építsen fel általuk. Akár a fényképész Antonioni híres filmjében (Nagyítás), egyre kisebb részleteket nagyít ki, hogy e fragmentumok határvonalai élesebben látszódjanak. Szemlélődésének tárgyai a mozgások, az árnyékok, a kontúrok, a homály. A körülölelő világ színeit, árnyalatait elemzi, az aszfalt repedéseit, a kavicsok csikorgását figyeli. A tükröződések, a visszaverődések, a szikrázás, a hunyorgás dinamikája érdekli.

Závada gondolatfutamai, akár valamiféle önmagukba záródó szigetek, a valóságtól elszakadt logika szerint működnek. A lírai én – vagy azután az olvasó – attitűdjétől függ, merre visznek minket e versek. A Roncs szélárnyékban verseiben ugyanis másképpen működnek a valóságban megtapasztalt fizikai törvényszerűségek. Nincsen se idő, se tér. A megszokott viszonyrendszerek kizökkennek önmagukból, hasadások látszódnak az érzékelés térképén.

Szövegeit képtelenség a hétköznapi észjárás szerint értelmezni; a befogadó képzetei, elképzelései tartják mozgásban őket. Olvasáskor ezért szabadjára kell engedni gondolatainkat, csupán csapongó elménk húzhatja meg az értelmezés határait. Závada verseit olvasva ezért tűnik úgy, mintha meditatív állapotba kerülnék. Az idő komótosan folyik, olykor megdermed. A tér kiürül. Mintha lassított filmfelvételt néznék, vagy Cormac McCarthy látomásos prózáját olvasnám, amelyben a részletező tájleírások a megfigyelt valóságra reflektálnak.

• Olvass bele!

Szürrealista szófestmények bomlanak ki kiszámíthatatlanul: „Szavak tűnnek elő a süllyesztőből. / Állnak előttünk meztelenül, / munkafényben. Felületük van / kiterjedésük.” Závada belső tájleírásai keményen megdolgoztatják az olvasót, befelé figyelést, belső utazást követelnek. Nagyon erős vizuális hatásuk szinte azonnal bekebelezi, elnyeli az olvasót. A látomások szinte beleégnek a retinába.

Ez az asszociációkra, impressziókra hagyatkozó költészet következetesen hagyja nyitva gondolati kísérleteinek következményeit. „…valahol megtorpanás / és nekiiramodás közt, mielőtt a test / a holtponton átbillen.” E roncsok rendetlenségében különféle megoldási lehetőségek után kutatnak gondolataink. Mert „Nem érek véget a bőrömnél. / Határaimat, mint egy trapéz szárait, / átlépem, túláradok megismerhető / partjaimon.”

Závada látást hangsúlyozó metaforarendszerében végül is ez a lényeg. Hogy „valamennyi érzékem látássá tömörüljön.” Szövegeiben végsőkig feszíti az értelmezési lehetőségeket. Megpróbál belehelyezkedni a vers(néző) szemszögébe, s előtérbe a meglátásokat, az egyéni tapasztalásokat helyezi. „A nyitások és zárások ritmusa / elszigetel, ugyanakkor / átjárhatóvá is tesz – ez a bebocsátás és kiengedés rítusa”.

A kötet verseit végső soron az érzékelések szintéziséből megsejtett nyomok és jelek kínálta tájékozódás bizonytalansága járja át: „Bennem is lennie kell valaminek / az érzékelhető valóságon túl, / de erre is csak a gravitációból/ következtetek”.

Závada Péter: Roncs szélárnyékban
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017
92 oldal, teljes bolti ár 1699 Ft,
kedvezményes webshop ár 1359 Ft
ISBN 978 963 676 6603

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A vágy sötét anyaga. Rejtőző belső tájak, az ellenfény színháza. Vonuló madarak, emberen túli partok. Molekulák koccanása. Kemény varázs és borzongató fenség. Rések az időben, kalandok a nyelv tengerén. Árnyékok az aszfalton. Závada Péter egyre érettebb költészetének sokat ígérő birodalma.