Igazgyöngy a szájban | Simon Márton: Rókák esküvője

Posted on 2018. november 11. vasárnap Szerző:

0


Jeges-Varga Ferenc |

Simon Márton költészete, különösen a Polaroidok című munkájának köszönhetően, szokatlan sikersztorinak számít, még az olvasók körében ma népszerűnek mondható kortárs versekre irányuló figyelemhez képest is. Éppen ezért is az öt év elteltével megjelenő harmadik kötet, a Rókák esküvője iránt is fokozott az érdeklődés. Mindenki arra kíváncsi, hogy a Dalok a magasföldszintről élőbeszédszerűen túlírt szabadversei és a Polaroidok szuggesztív képköltészete után vajon milyen irányba mozdult el Simon Márton lírája az elmúlt évek alatt.

Nehéz pontosan megmondani, miért pont a Polaroidok pársoros, olykor csak egy-egy szóból álló szövegei vívták ki a közönség ily egyöntetű tetszését. E sikerben talán benne van minden, ami korunkat jellemzi: a frappáns szlogenek, a könnyen megjegyezhető falfirkák világa, a rövid szöveg- és képüzenetekre szakosodott internes felületetek, az instagram, a Twitter, a Tumblr térnyerése a mindennapi kommunikációban. De eközben a Polaroidok gondolatsűrítményeiben Simon Márton brutálisan őszinte, helyenként önironikus világlátása tágítja ki az értelmezés határait, és ösztönzi háborítatlan asszociációs játékra az olvasót.

A Rókák esküvője világa ott kezdődik, ahol a Polaroidoké véget ér. Simon Márton megfogalmazásában e költészet lényege: „A Polaroidoknál az a megállító pillanat, amikor mondjuk, fáradt vagy, és véletlenül rosszul mondasz egy mondatot, de annyira jól sikerül rosszul mondanod, hogy te magad is elhallgatsz tőle egy másodpercre.”

Az új kötetben is folyamatosan beleütközünk valami olyasmibe, ami túlmutat rajtunk, ami nem látható, és éppen ezért kíváncsivá tesz. Erre rímel a kötetnek is címet adó motívum, a rókák esküvője, ami a japán folklórban a mocsári, vízparti lidércfényeket jelöli. A japán kultúrával barátkozó Simon szavaival élve ez a valami, „ami mindig messze van, épp csak megpillantod, misztikus, elérhetetlen, titok.”

Simon ezeket a pillanatokat vizuálisan nagyon erős, fülbemászó, könnyen idézhető mondatokba gyúrja. De még mielőtt túl sokáig ízlelgetnénk e jól hangzó szövegeket, valami oda nem tartozó gondolattal rendre elbizonytalanít mindabban, amit addig érteni véltünk. Mintha csak arra a nagyon emberi vágyra játszana rá, hogy szeretnénk megfejteni, értelmezhetővé tenni mindent, ami körülvesz minket. A valóság azonban teljes mértékben irracionális. És Simon költészetében bármilyen erősen is hatnak a szavak, az általuk kikockázott képek még hangsúlyosabbak. Az értelmezés öntörvényűségére és ösztönszerűségére adnak lehetőséget. És akkor indulhat is a játék: „Most hazudd, hogy értesz és elfogadsz.”

Már maga a borító különös hangulatot teremt. A fiatal fotós generáció legsikeresebb hazai képviselője, Dezső Tamás fotója (Here, Anywhere című sorozatból) látható rajta. A hóval fedett városon kívüli tájon, az út szélén egy kertitörpe-árus bódéja áll magányosan. A néma szürkeségben a törpék túlzó színessége kissé idegenül hat, és ironikusan mutat rá a dolgok fonákjára, az érzékelhető valóság illúziójára. Szóval ez olyan, mint „amikor részegen egy liftben alszol, az évgyűrűket / mintázó, koszos falat simogatva, mert hiába nyomod / a vészjelző gombot, nincs válasz, pedig valójában / be sem ragadtál”.

A kötet nyitóverse, a Terms & Conditions elegánsan figyelmeztet Simon szöveghasználatának szabályaira: „Készülj fel. Cél nincs. Folyamatok vannak.” Minden egyszerű és bonyolult. Szabad és fegyelmezett. És „a használat a folyamatok harmóniája.” „A használat során minden szó egy újabb lehetőség a hallgatásra.” Simon kötetének kulcsa, hogy nem fogadhatjuk el készpénznek, amit látunk, hallunk, olvasunk, miközben igenis mélységesen komolyan kell venni a leírtakat. Szemlélődő attitűd szükségeltetik hozzá. Figyelem, befelé és kifelé is.

Mert egyszer csak ezek az egymással össze nem illeszkedő dolgok valahogyan kölcsönhatásba lépnek, és meglepő emóciókat, képzettársításokat indítanak be. Persze egyes szövegeknél e játék jobban működik, más esetekben meg kevésbé. És valószínűleg minden egyes olvasónál más és más szöveg kapcsol be olyasmit, ami láthatóvá teszi, ami a felszínen alig érzékelhető, „amit csak a szemed sarkából láthatsz meg”.

Ebben a kötetben is jó néhány vers szól a szerelemről és a veszteségről, akár a Dalokban. Melankolikusan, kicsit talán szomorúan. És van benne vér, halál, tűz, szeretet, düh és sírás. Boldogság, Idill és Remény. De mindez egy átfordított nézőpontból, ahonnan nézve a valóság visszataszítóan gyönyörű tud lenni. És vannak csöndek, hallgatások. Az ég zúgása meg az iránytalan szél. Tenger vagy Parkoló. Néhány ezer közös fotó. A téli szombat délelőttök, a kihalt utcák karácsonykor. Egy nagyváros frusztrációi, a lét elviselhetetlen könnyűsége. Ahogy besüt a Nap is és ahogyan az ablakon át kidobott lepkegyűjtemény zuhan.

Egyes szövegek szinte követelik, hogy hangosan olvassuk fel őket, és vannak, amelyek csak csöndben, befelé mondva szólalnak meg. „A szövegben mondatok vannak. / A szövegben személyes érintettség van.” De ez a személyesség túlmutat önmagán. Másképpen el nem mondható hangulatokat, érzéseket ragadnak meg. „Mint egy kilazult fotó, / apró rezdülések és mélységes banalitás / egy rendezetlen, homályos szobában.”

Sebek. Hiányok. Traumák. Vágyak. Álmok. Emlékek. Minden, amire a szavak önmagukban hasznavehetetlenek. „Hazugságok szelíd, szürke röpte”. Valami komolyanvehetetlenségig komoly. Meg hogy „akarok valamit, aminek az ismétlődése kizárt, csak feküdni lehet, hogy megvan minden”. Ez a rókák esküvője.

Simon Márton

Simon Márton: Rókák esküvője
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018
108 oldal, teljes bolti ár 1699 Ft,
kedvezményes webshop ár a bookline.hu-n 1444 Ft
ISBN 978 963 676 6887

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Simon Márton harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki visszajár. Az emberi beszédet meg-megrepesztik a természet és a technológia szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint soha nem lehet megbízni.

Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.