Browsing All posts tagged under »versek«

Nem csillámporos | Lackfi János: Karácsonyváró

november 8, 2022 Írta:

0

H. Móra Éva | Gyermekkorom adventjei jutottak eszembe, ahogy belelapoztam a könyvbe. Esténként az anyukám készítette adventi koszorú körül énekelgettünk, beszélgettünk. Vártuk a Jézuskát. Aztán eljött, s hozott nekünk összefirkált mesekönyvet, amit „elvett a rossz gyerekektől, akik összefirkálták, és elhozta nekünk, mi biztos vigyázunk majd rá”. Bizony, a hatvanas évek elején mesekönyvből is csak az […]

Létezés, emlék és pirulás | Szép versek 2022

október 10, 2022 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Emlékszem, valamikor a Szép versek megjelenése valóságos szenzáció volt. Azon frissiben, melegében, egy éjszaka alatt végigolvasta az ember a kötetet. Igaz, kicsit más helyzetben volt a költészet, mint manapság, más volt a világ, kevesebb inger ért minket. Ma pironkodva vallom be, már nem okoz akkora izgalmat, noha most is azon nyomban nekiestem […]

Választott mesterség | Szabó T. Anna: Vagyok

szeptember 29, 2022 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Feltehetjük ugyan a kérdést: hogyan közelítsünk egy nagyon határozott kijelentéshez, egy öntudatos, a környező társadalomra érzékenyen reagáló nőhöz, a költészet fegyvertárával vértezett alkotóhoz? – de magától értetődően adódik a válasz: ezt mindenki másképp teszi. Jómagam régóta híve, ha nem is rajongója vagyok Szabó T. Anna írásainak, egy-egy versét különösen kedvelem, ahogy a […]

Köves József: Zsebre tett kézzel — prehumusz versek (részletek)

június 28, 2021 Írta:

0

Talán angyal volt Talán angyal volt, talán csak álom. Jött, átderengve a félhomályon. A Hold éppen elballagni készült, mert az éj, mint büntetés, elévült, s osonni kezdett két ablak között, amely ráncos redőnybe öltözött. A roló hunyorgó résein át angyal dalolt szerelmes áriát ami a megnyugvást hozta elém. Dalolt: pihenj meg. Így hajolt fölém. Torkom […]

„Tán több mint semmi” | Köves József: Zsebre tett kézzel — prehumusz versek

június 28, 2021 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Van, akinek sorsa lesz az irodalom. Akkor is, ha nem „fedezik fel”. Akkor is, ha olykor mellőzöttnek érzi magát. Mégis, azt mondhatjuk, a könyvekért és a könyvek által él. Teljes, értelmes életnek tartom az ilyet. Hát még akkor, ha nyolcvanon túl ép elmével, alkotókedvvel, ráadásul humorral, öniróniával áldott. Ilyen ember Köves József, […]

Négyesfogat | A Magvető Kiadó »Időmérték« sorozatának legújabb köteteiről

április 26, 2021 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Nem feltétlen öröm egy költőnek, ha csoportos méltatásban részesül, most mégis ezt a formát választom, amikor a Magvető Kiadónak a költészet napjára megjelent köteteiről szólok. A 2016-ban indított, Időmérték elnevezésű sorozat az utóbbi idők egyik legjobb kezdeményezése. (Az egyik első kötet például Röhrig Gézáé volt…) Ráadásul nem csupán a kortárs, velünk élő […]

A Magvető Kiadó »Időmérték« sorozatának legújabb köteteiről

április 26, 2021 Írta:

0

Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány …friss és fanyar olvasmány. A fiatal költők nemzedékének egyik legizgalmasabb hangja a személyes és a közösségi megszólalások lehetőségeit keresi vitriolos öniróniával. A versek szokatlan témái közt ott van a gyermekként megélt kétezres évek, a Harry Potter-könyvek hatása, vagy épp a hallgatói önkormányzatok pályázatai. Magvető Kiadó, Budapest, 2021 72 oldal, teljes bolti […]

Tomaji Attila: Pentimento (részletek)

február 26, 2021 Írta:

0

Folyó Folyó. Éjszaka. Eső pereg. Bár átvihetné valaki erős vállán félelmemet. Bár ott álldogálna, aki szárnyára vesz majd – s eltemet. Nem igényli, nem tűri Nem akarok rózsákról írni, a rózsák ott nőnek a kertben, miért írnék arról, amit láthatsz magad is, amint van, de a bennünk percek vagy évek alatt nőtt szerelemről sok mondandóm […]

Simon Márton: Rókák esküvője (részletek)

november 11, 2018 Írta:

1

Error 404 Akarok valami súlyosat, törékenyet és megemészthetetlent, a komolyanvehetetlenségig komolyat, könnyűt, pótolhatatlant, és puhát, az összeroppanásig, a fejfájásig, a felröhögésig, akarok valami banálisat, ami húz és mozgat, aminek hangja a Nap és árnyéka az idő, akarok valamit, amiről dolgokat mondhatok, akkor is, ha nem igazak, akkor is, ha semmi köze hozzájuk – – – […]

Igazgyöngy a szájban | Simon Márton: Rókák esküvője

november 11, 2018 Írta:

0

Jeges-Varga Ferenc | Simon Márton költészete, különösen a Polaroidok című munkájának köszönhetően, szokatlan sikersztorinak számít, még az olvasók körében ma népszerűnek mondható kortárs versekre irányuló figyelemhez képest is. Éppen ezért is az öt év elteltével megjelenő harmadik kötet, a Rókák esküvője iránt is fokozott az érdeklődés. Mindenki arra kíváncsi, hogy a Dalok a magasföldszintről élőbeszédszerűen […]

József Attila versei Gábor Tamás Indiana válogatásában (részletek)

május 30, 2017 Írta:

0

Szerelmes vers Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak, Harapj, harapj, vagy én haraplak. Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. – Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. […]

A szlemmer költőként jó | József Attila versei Gábor Tamás Indiana válogatásában

május 30, 2017 Írta:

0

Cserhalmi Imre | A költő zseni arról (is) ismerszik meg, hogy mindig aktuális. Ilyen szempontból a zsenialitásának próbája az is lehet, hogy miként látja egy későbbi kor ifjú költője, aki eleve a maga kikerülhetetlen aktualitása felől olvassa-érti-szereti őt – vagy nem. Amikor az ifjú szlemmer, Gábor Tamás Indiana hetvenvalahány József Attila-verset kiválaszt, hogy kommentálja, akkor […]

Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában (részletek)

május 9, 2017 Írta:

0

SZŐKE PANNI Szőke Panni henyélve ül, Mégis cifra, majd elrepül; Apja földje és tinója Mind fölment már viganóra. De az apja mégse’ bánja, Mert kisasszony a leánya, Ő maga is boldog jobbágy, Elengedik a robotját. Sem szántani, sem aratni, Csak a vékát kell tartani: Az uraság színig adja, A kasznár meg el se csapja. Szőke […]

Nagy sikert érdemel | Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában

május 9, 2017 Írta:

0

Cserhalmi Imre | Elkötelezett híve vagyok minden módszernek, eszköznek, útnak vagy akár trükknek, amellyel az embereket – bárkiket! – valóban közelebb lehet vinni az igazi művekhez, az igazi műélvezethez. Persze, ha fiatal a célszemély, akkor különösen fontos, hogy szeme-szíve a valódi érték felé nyíljék ki, s ne zanzásított, lecsupaszított, egyízű lekvárrá főzött, úgynevezett népszerűsítő tartalmakról […]

Erdős Virág: Négyeshatos (részlet)

augusztus 1, 2014 Írta:

0

A képre kattintva az oldal nagyban jelenik meg. Erdős Virág: Négyeshatos Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2014 Recenziónk: Rafinált titkok

Szerepversek | Falcsik Mari: Nőket néző képek

február 22, 2014 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Olvastam, hogy Falcsik Mari hálás a Scolar Kiadó­nak, amiért ilyen elegáns kötetet szerkesz­tettek írásaiból. Lehet is. A rend­kívül igényes, külle­mében is vonzó könyv tartalmilag további szép­ségeket rejt, s a versek mellett Triceps (Lantos László) kollázsait. Ezek szerves részét képezik a 48 nőt megidéző szövegeknek, kiteljesítik őket. A felvillanó nők különböző élethelyzetek, korok […]