»A két iker: idő s halál« | Rakovszky Zsuzsa: Vita élő időben

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

Tóth Zsuzsanna |

Rakovszky Zsuzsa kötete, a Vita élő időben az egyik legkülönösebb atmoszférájú versgyűjtemény, amit mostanában olvastam. Személyes vallomással tartozom: a verseket sokszor a pódiumi megszólaltatás lehetőségének szempontjából vizsgálom, a benne rejlő előadói potenciálok izgatnak. Ebben a kötetben viszont először a gondolkodás kristálytisztasága fogott meg. Rakovszky Zsuzsa, aki prózaíróként is lenyűgöző teljesítményt mutat, nem nagyon tud hibázni. Tökéletes csiszoltságú, szikrázóan okos verssorokban fogalmazza meg az az idő mibenlétét, ember és idő viszonyát, az idővel való szembenézés tényét.

Ám ugyanilyen szépséggel ír gondolatfutamokat ismert és kevésbé ismert műalkotásokról, jelen esetben festményekről is. Mondatai világosak, úgy súlyosak, hogy közben semmiféle nehézkedési erő nem hat rájuk, szinte lebegnek. Mindazonáltal – tán épp a költő tiszta okfejtésének köszönhetően – egyáltalán nem mondható könnyűnek ez a költészet. A józanság, a zárt összefüggésrendszerben történő gondolkodás valójában kétségbeejtő tárgyilagossággal szembesíti az olvasót önnön mulandóságával, porszemnyi voltával.

Már a kötet első verssorai is mellbevágóak. „Végül az életünk kilök / magából, hogy mikor jön el, / az órát és napot nem tudhatom.”

Mégsem mondható, hogy a kötet pesszimista lenne, és végképp mentes mindenféle önsajnálattól, érzelgősségtől, noha minden objektivitása ellenére nagyon is szubjektív vallomásokat kapunk. Rakovszky Zsuzsa verseiben mindig erősen érződik a költői jelenlét – a precízen szabott képekben általában felfedezhetjük a helyzetben benne lévő költőt, az ő reflexióit a világra és önmagára. A vékonyka kötet minden sora aprólékos, gondos munka eredménye lehet.

Rakovszky figyel és közvetít. Egyszerre látja az állandót és a folyton változót, mondatai egyszerre metafizikusak, emelkedettek és röghöz tapadók, hordozzák az élőbeszéd feszültségét. És milyen gyönyörű áthallásokat fedezhetünk fel! Míg József Attilánál „az idő lassan elszivárog”, Rakovszkynál: „az éjjel alattomban minden valóság elszivárgott.” És micsoda sűrítésekre képes a leghétköznapibb képek rajzolása közben! „Mintha egy plázában ődöngenénk, / s lejárt joghurtok és sajtok között válogatnánk, / úgy keresünk valamiféle célt / a romhalmazban, mely a múltakból maradt ránk.”

• Olvass bele!

Úgy vélem, érzem, hogy Rakovszky, a költő éppen tisztánlátása okán végtelenül szomorú. Verseiben folyton kísért a múlt, az elmúlt és sokszor elmulasztott szépségek és a gyötrelmek kora, amelynek még fájdalmai is értékesek. De ott van bennük a körforgás állandósága és a lehetőség is. „A lélek szomjazik, de mindig valami másra, / mint ami van; Bizánc arany tüzére, / nyugodt időkben elragadtatásra, / házból szabadba, békében a vérre…”

A négy részre tagolt kötetben két „képtárat” találunk, itt festmények által ihletett szövegeket találunk, vagy hogy a költő éppen miként került velük kapcsolatba. A két képtár közé ékelődik a címadó fejezet, Vita élő időben, amelyben A és B vitázó gondolatai közé különböző karakterek furakodnak; Egy lány, Egy járókelő, a Gnosztikus és egy ismeretlen. Elragadtatottan idézném ide minden sorát a vitának s némely karakternek is, de válogatni muszáj. Ilyen tömény sorokat kínál ez a fejezet: „sziámi ikrek a szabadság s a kétség, / s megkapni egyiket a másik nélkül ne hidd!”; „Vágyom álomtalan álmát a kőnek, / s a tócsáét, melynek tükrén az ég vonul”; „[E]z a világ nem lelkünkre szabott”; „ha nem tart cél felé, csak elkattog az idő”; „A szenvedély alkothat csak világot, / ezer célod lehet, ha nincs egy.”; „[A] fájdalomból föld lesz, a vágyból levegő, / tüzet szül a gyönyör, sarat a szégyen”.

A Napok és Napszakok címet viselő záró fejezet kínálja a legszemélyesebb hangon megszólaló verseket. Álmatlan éjszakák, kicsit nosztalgikus gyerekkori emlékek jellemzik, bűntudatos töprengés a múlt felett és a jelen kiúttalansága; „hiányzik az egészből, nem tudom mi”. Az elszivárgó idő. „Rossz évek szürke pókfonalai, / miket a pók idő húzogat ki magából. / Csak a boldogság pillanatai / készülnek az Örökkévalóság anyagából.”

Rakovszky Zsuzsa verseskötete kortárs költészetünk egyik gyöngyszeme, minden olvasót gazdagíthat, aki nem riad vissza a valóságtól. Ajánlom figyelmükbe!

Rakovszky Zsuzsa: Vita élő időben
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
80 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
online ár a lira.hu-n 2799 Ft
ISBN 978 963 144 3257

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Rakovszky Zsuzsa egyszerre érzéki, tárgyszerű és elvont, metafizikus költészetének alighanem az idő az egyik legfontosabb témája.
A Visszaút az időben című verseskönyve és Az idők jelei című történelmi regény után az új kötetben is az idő kérdése és válasza foglalkoztatja: egyre apokaliptikusabb korunk élő jelen és vészjósló jövő ideje. „Új nincs: a korszaknak mind a százhatvanöt / csatornáján csak ismétlések mennek. / Minden volt már, semmi sem működött, / de mert fut az idő, és helyben járni nem enged, / jönnek megint...” A roppant erős kötetben két nagy ciklusban is találkozhatunk a költő másik fontos motívumával: a képekkel. Míg a Fortepan kötetben fényképeket hívott elő, itt festményeket ír át költészetté Rakovszky Zsuzsa.