Janikovszky Éva 100 | Vojnics-Rogics Réka (szerk.): Utazás az íróasztalom körül

Csernus Anikó |

Az elmúlt évtizedben Janikovszky Éva személye körül gyakran előtérbe kerültek a politikai megítélés kérdései, háttérbe szorítva azt a rendkívüli irodalmi hatást, amit egész generációkra gyakorolt. Születésének századik évfordulója azonban kiváló alkalmat kínál arra, hogy figyelmünket ismét az életműre irányítsuk: arra a különleges hangra, ami több mint harmincöt ország olvasóihoz jutott el, és ami a legkomolyabb helyzetekről is humorral, empátiával, mégis nagy pontossággal tudott megszólalni. A Janikovszky Éva-emlékkötet a Móra cégcsoport Trend Kiadójának gondozásában jelent meg a centenárium kapcsán. Az emlékállítás mellett célja az örökség újraértelmezése is, hiszen megmutatja, hogy a gyermekirodalmi műveken túl volt felnőtteknek szóló írások szerzője, valamint szerkesztő is a kiadóban. Művei így korszakértelmező szövegként is olvashatók.

Az eddig kiadatlan írásokat is tartalmazó emlékkötet szerkesztőjeként Lovász Andrea neve szerepel, ám az anyag összeállításának kulcsszereplője Vojnics-Rogics Réka, aki a hagyaték feltárásának lehetőségével élve a szövegeket olyan koncepciót alkalmazva rendezte el, aminek középpontjában maga az írói műhely, az „íróasztal körüli utazás” áll. Pár éve jelent meg egykori szerelmetes munkahelye, a Móra gondozásában Janikovszky Naplója, illetve Komáromi Gabriella korábbi átfogó munkája (Pályakép mozaikokban). Ezek számos életrajzi elemet tartalmaznak, így az ismétlés elkerülése végett az emlékkötet nem kronologikus rendben halad, hanem mozaikszerűen, tematikus egységeken keresztül építi fel az életutat.

Viszont megismerjük Horn Mici ihletőjét: ugyanis az Abigél történetében Szabó Magda a legendássá vált árkodi ellenálló alakját részben őróla mintázta. De azt is, hogyan dolgozott a valóságos Janikovszky Éva. Vojnics-Rogics válogatása – a kéziratok, gépiratok, jegyzetek és különféle dokumentumok – révén szinte fizikai közelségbe kerül az író. Ez a rendező elv biztos alap az emlékállításnak, hiszen így érezhetővé válik mindennapi élethelyzeteinek finom, ironikus, mégis együttérző szellemisége, ezzel egyidejűleg az eddig kiadatlan szövegek új szögből világítják meg az életművet. Az önéletrajzi ihletésű írások és esszék megmutatják a pálya alakulását, és közben beszámolnak a korszak társadalmi és kulturális viszonyairól is.

Habár Janikovszkynak a gyermekkönyvei hoztak gyors és látványos sikert – több generáció nőtt fel rajtuk –, de félrevezető és hiba lenne a gyermekíró kategóriába szorítani. Hasonlóan a 20. századi magyar irodalom több alkotójához – mint Lázár Ervin vagy Csukás István – a gyermekirodalom egy sokkal szélesebb alkotói horizontnak csupán az egyik megjelenési formája. Ők nem kizárólag gyerekeknek írtak, hanem egyszerűen olyan műveket hoztak létre, amelyek különösen erősen rezonáltak a fiatalabb olvasók tapasztalataira. Janikovszky sajátossága ráadásul az, hogy nem mesélőként lép fel, hanem beszélgetőpartnerként: szövegei dialógusokra épülnek, és egyfajta empatikus humor jellemzi őket, ami a különbségek helyett az emberi közösség alapvető azonosságaira irányítja a figyelmet.

• Olvass bele!

A centenáriumi kiadvány egyik legszembetűnőbb vállalása, hogy bemutassa azt a szerzőt, aki nem csak a gyerekirodalomnak élt. Ez a szándék már az első oldalak után világossá válik, ahol megismerjük a gyászoló özvegyet, aki az írás terápiás és emlékőrző hatását felhasználva próbálja újra újrarendezni saját világát. Ezek az emlékek egyértelműen nem a gyerekeknek szólnak, de még az sem biztos, hogy az utókornak. Inkább a saját élmények egyfajta feldolgozása. Mára ezek a szövegek erős kordokumentumokká váltak, hiszen érzékenyen reagálnak társadalmi helyzetekre és fordulatokra. Sőt: nyelvi beidegződésekre is, noha olykor töredezett formában jelennek meg. Így inkább csak villanásokat kapunk, mintsem átfogó képet. Ez a szerkesztői döntés illeszkedik az „íróasztal körüli utazás” koncepciójához, mégis felveti azt a kérdést, hogy közben nem vész-e el a nagyobb ívű értelmezés lehetősége.

A kötet foglalkozik az alkotó kiadói és intézményi szerepével is, de ezt inkább csak pozitív oldalról mutatja meg, és kevésbé tér ki a nehezebb vagy ellentmondásos részekre. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (ez volt a korábban használt neve) szerkesztőjeként végzett munka valóban meghatározó volt, és a Csíkos, illetve a Pöttyös sorozatok elindítása alapvetően formálta át a hazai olvasási kultúrát, különösen a lányok számára kínálva új viselkedési és életmintákat. Ugyanakkor a jelen válogatás kevésbé tér ki arra, hogy ez az intézményi pozíció járt-e óhatatlan kompromisszumokkal, illetve milyen irodalompolitikai keretek között működött. A bemutatott kapcsolati háló (például Békés Pál, Lázár Ervin vagy Szabó Magda felbukkanása) az elismertséget inkább megerősíti, mintsem árnyalja. Emiatt maradhat bennünk némi hiányérzet: a portré meggyőző, ugyanakkor az életút ellentmondásai és nehezebben értelmezhető részei kevés hangsúlyt kapnak benne.

A vizuális anyag ezzel szemben valóban új dimenziót nyit. A kéziratok, javítások és szerkesztői bejegyzések közelsége túlmutat az egyszerű illusztráción: értelmezni is segíti a szöveget. Láthatóvá válik, hogyan alakul egy-egy mondat, hogyan dolgozik a szöveg különböző változatokban. Réber László jelenléte külön figyelmet érdemel, hiszen rajzai többlet értelmezést adnak az olvasmányokhoz. A visszafogott, szinte távolságtartó együttműködésből fakadóan a képi és szöveges világ nem olvad össze teljesen, inkább párhuzamosan haladnak, néha finoman el is csúsznak egymás mellett. Ez a feszültség igencsak termékeny: a karikatúraszerű, egy vonalas vonalvezetés sokszor éppen azt emeli ki, amit a szöveg csak sejtet.

Érdemes külön kitérni arra is, ahogyan az alkotás folyamata megjelenik. A kéziratok és jegyzetek azt sugallják, hogy az írás nem valamiféle misztikus tevékenység, épp ellenkezőleg: sokszor praktikus keretek között zajlik. A határidők, a szerkesztői elvárások és a mindennapi munkarend is lehet a „legjobb múzsa”. Ez a nézőpont meglepően üdítő, mert lebontja az ihlet romantikus képzetét, ugyanakkor a szöveg itt is inkább sejtet, mint részletesen elemez.

Az emlékkötet összességében az erős, gazdag illusztrációs anyagra épít. Képes közelebb hozni az alkotót, miközben új oldalát is megismerhetjük. Sok esetben az anyag beszél önmagáért, a kritikai értelmezés pedig háttérben marad, a válogatás elsősorban bemutatja a dokumentumokat és emlékeket, ritkábban fűz hozzájuk mélyebb értelmezést. Ez nem feltétlenül hiba, inkább tudatos szerkesztői döntés, de érdemes számolni vele. Így egy izgalmas, részletekben gazdag, mégis kissé egyenetlen portrét kapunk, ami inspirálja a további gondolkodást, és talán arra is ösztönöz, hogy az ismert szövegekhez új szemmel térjünk vissza. Még akkor is, ha 2026 nem lett Janikovszky emlékév.

Vojnics-Rogics Réka (szerk.):
Janikovszky Éva – emlékkötet
Trend Kiadó, Budapest, 2026
272 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft,
online ár a mora.hu-n 5399 Ft,
ISBN 978 615 646 9632

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Janikovszky Éva születésének 100. évfordulójára jelenik meg ez a gazdagon dokumentált portrékötet, tisztelgésként egy olyan életmű előtt, ami generációk gondolkodását formálta.
A válogatás vezérfonalát az író 1986-os, eddig publikálatlan kézirata adja, emellett a hagyatékban talált, eddig ismeretlen személyes írások, önéletrajzi ihletésű szövegek, levelek, esszék teszik ki a kötet anyagának nagy részét.
A kötet alkotó szerkesztője, Vojnics-Rogics Réka irodalomtörténész dolgozta fel az író hagyatékát, ennek köszönhetően betekinthetünk abba, hogy miként születtek meg azok a művek, amiek egyszerre szólnak gyerekekhez és felnőttekhez itthon és a világ számos országában; s az is jól látható, hogy Janikovszky Éva szerkesztői, irodalomszervezői munkásságának milyen sokat köszönhet a magyar gyerekirodalom.
A könyv nemcsak az irodalomtörténet iránt érdeklődő olvasókhoz szól, hanem mindazokhoz, akik ismerik és szeretik Janikovszky Éva műveit – nemcsak emlékezés, hanem párbeszéd-lehetőség is egy máig érvényes életművel.