H. Móra Éva | Bevallom, sokáig – egészen a közelmúltig – fenntartásokkal viseltettem a „direkt módon didaktikus” meséket illetően. Nagyon erős az alap, amit kaptunk: „csak tiszta forrásból…”. Agócs Gergely néprajzkutató egyenesen azt állítja, csak a népmese tekinthető mesének, a műmesét gyermeknovellának nevezi. A meseregény, amiről most szó lesz, nyilván más megítélés alá esik, hiszen […]
november 8, 2019 Írta: olvassbele.com
Rózsa Gyula | Bevezetésnek ott az árnyéktalan szőnyeg, rögtön a mellékterem bejáratánál. A fekete emberalak a csak körvonal fehér árnyékával a mellette kiállított, hajdani ÉS-grafika leszőtt értelmezése, és mint ilyen, lehet egyszerre az életmű és az életmű-kiállítás, Réber László és a fehérvári Réber Gyűjtemény praktikus szimbóluma. Ami az előbbit illeti, nem minden rajz olyan talányos, mint […]
január 12, 2015 Írta: olvassbele
Iskolásoknak írt magyar mesét Parti Nagy Lajos egy nagy spanyol/francia festő, Pablo Picasso híres festménye (Maya hajóval, 1938) ihletésére. A tízéves kislánynak és barátainak humoros kalandjairól szóló animációs játékot a Stúdió K Színház mutatja be a tatabányai Jászai Mari Színházzal közös produkcióban. Amikor a Stúdió K 1995-ben Ferencvárosba költözött, a színházat a gyerekeknek készült, Flandriai […]
január 12, 2015 Írta: olvassbele
Sándor L. István | „…a színészek nem vesznek fel olyan kontaktusokat egymással, amelyek az »emberszínházban« kötelezőek. Ahol arra van szükség, hogy szem találkozzon szemmel, itt viszont az a rossz, ha a szem valóban találkozik a szemmel. A színész nálunk soha nem a partnert nézi, hanem azt a figurát kíséri, amelyikkel játszik. Úgy kíséri, mintha táncban […]
július 15, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Fekete Judit Süsü, a sárkány, Pom Pom, A nagy Ho-ho-ho – és sorolhatnánk még gyermekkorunk legjobb meséit, vagy a felejthetetlen karaktereket, mint Gombóc Artúr vagy Mirr Murr, a lista elég hosszú. Ezért inkább kezdjük a legfrissebb, legújabb és leginkább várt ifjúsági regénynél, ami harminc év után igazi unikum Csukás Istvántól, aki az utóbbi időkben főképp […]
július 15, 2013 Írta: olvassbele
| 1. fejezet | Menekülés szlalomban | Alsókukucs főutcáján porfelhő kavarog. Kék villám cikázik a porfelhőben. Egy kék busz robog vadul. Iskolabusz. Elég ócska, de iskolabusznak jó. Mindkét oldalán felirat: Kísérleti osztály. Vajon hová rohan? És miért megy ilyen összevissza, mintha részeg lenne? Fittyet hány minden közlekedési szabályra, egyszer jobboldalt, egyszer baloldalt halad, megfarol, megcsúszik, […]
július 15, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Garamvölgyi Katalin (Az interjút — amely még a Könyvhét előtt készült — a Könyvmolyképző Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre. Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Csukás István legújabb vidám története, a Berosált a rezesbanda. Újak a gyerekfigurák, új a felnőtt (tanár) – és új a grafikus is. És a könyv alakú történet is átirat, mert eredetileg filmnek […]
január 6, 2012 Írta: olvassbele.com
Mit tehet egy hős, ha csúnyának született? Ha a lába gacsos, a feje úritök, a termete girbegurba? Ha kineveti a tükörképe, ha lépte nyomán elhervadnak a virágok, ha megijednek tőle az emberek? Hogy lehet valaki ilyen csúnya? Mi végre? Ki végre? Mesénk hőse azért indul el, hogy bosszút álljon a csúnyaságáért, hadakozni indul karddal, lándzsával, […]
október 20, 2022 Írta: olvassbele.com
0