Ökoköltészet az antropocén korban | A ránk bízott kert (Szerk: Péczely Dóra)

H. Móra Éva |

Ökoköltészet – a legtöbb ember számára új fogalom. Még azok számára is, akik egyébként fogékonyak a költészetre, mindennapjaikhoz tartozik, s azok számára is, akik felelősnek érzik magukat is Földünk sorsáért, és döntéseiket áthatja a környezettudatosság. Ebben a vékonyka verseskötetben ezúttal találkozik, sőt szövetségre lép e két dolog.

Vékonyka a kötet, ám annál súlyosabb gondolatokat tartalmaz. Itt nem felhívások, felszólítások, nem „fontoljuk meg, gondoljuk meg” típusú tanácsok kapnak hangot, nem. Mivel a költők művészetté lényegítik a problémát, nyilvánvaló, hogy magasabb, eszmei szintre emelkedik, töprengésre késztet itt minden. De kiknek is szólnak vajon ezek a versek?

Nem könnyű szórakozást kínálnak, az biztos. Nem is tudtam egyvégtében végigolvasni őket. Először is a legtöbbjükből töményen áradó, sötét pesszimizmus miatt. Ne gondoljunk üres vészharang-kongatásra: elmélyült – és jogos! – itt minden sor, ám az olvasótól is elmélyülést és intellektuális munkát kíván. Másodszorra már kerestem és fel is fedeztem a pozitív hangokat, az elvesztett Éden hangjait – ez meghatott és megnyugtatott. Később leltem rá a komoly, tanulmányértékű utószóra, Bordás Máté tollából – aki egyik fordítója is a verseknek. Annyira bizarr a címe: A szennyvíztisztító telepek dorombolása –, hogy muszáj volt nekilátnom. Hát… ez sem könnyű olvasmány a földi halandónak. További új fogalmakkal ismertet meg; legalábbis számomra ismeretlen volt például a földtörténeti korszakok legújabbikának elnevezése – amit a tudós társadalom még csak néhány éve használ –: antropocén korszak. Értsd: a Föld történetének azon korszaka, amelyet már az ember irányít, ahol „az ember az úr”. (Legalábbis annak képzeli magát.) Ennek megfelelően létezik antropocén líra elnevezésű irányzat is az ökolíra mellett…

De meggyőződésem, hogy e fogalmak ismerete nélkül is teljes értelemmel és lélekkel közelíthetünk a versekhez – mindkettőre szükségünk lesz. Hát lássuk!

A kötet három részre tagolódik, ezek címei: „plasztinált táj”, „fekete táj”, „lélegző táj”. Mindhárom egy-egy versből kiemelt gondolat. Sorrendjük némi optimizmust ígér: a mumifikálás halotti képzete és a sötétség után valami élő, pulzáló organizmust – hát nem egészen…

A közelmúltban elhunyt amerikai költő, Merwin négysorosa (Tanú) nyitja az antológiát: El akarom mesélni milyenek / voltak az erdők / Elfeledett nyelven / kell majd beszélnem. Csak szelíden vetíti előre az alaphangot. Annál erőteljesebb, mellbevágóbb a második darab: A világegyetem egy ordítással / kezdődött… S a katasztrófa megidézése után egy apokaliptikus kép: Hálónkban ott vergődik a rothadó / Leviatán. (Leviatán) A leviatán-motívum a továbbiakban is jelentkezik majd – rögtön egy azonos című versben –, akárcsak az egyik legkiszolgáltatottabb tengeri lényé, a bálnáé. (Leviatán; Egy eljövendő kihalás emlékére; Kis bálnadal) Érdekesen bukkan fel Baudelaire Az albatrosza. Az eredetiben az albatrosz a kiszolgáltatott költő/művész metaforája; itt egy új fordítás előtt mottóként szerepel a kőkemény valóság: Az albatroszfiókák mintegy harmada meghal […] Sok albatrosz gyomrában találnak például műanyag öngyújtókat – mivel azok megtévesztően hasonlítanak a legfontosabb étküknek számító tintahalakra. (Paul Muldoon alkotása)

• Olvass bele!

Szorosan követi e meghökkentő ellen-parafrázist egy, az albatroszhoz intézett gyónás, mely makacsul ismételgetett, litániaszerű könyörgésekkel – bocsásd meg – sorolja a vétkeket: a műanyagtól szétvágott beleket, a lenyelt öngyújtót, a tüdőfibrózist okozó műanyag port, a húsként benyelt poliésztert. (Adamowicz: anyag) Megdöbbentő, ahogy ezek a megszólalások mind-mind arra ébresztenek rá, hogy valaminek visszafordíthatatlanul vége. Olyan korszak következik, amelyre még nincsenek szavaink; a meglévők csak erről, a letűntről képesek szólni. Ezt sugallja Merwin már idézett verse is, de ugyanő másutt is (Nyelvet veszíteni) ezzel a várható jelenséggel foglalkozik: sok minden amit a szavak jelöltek / nem létezik már […] a gyerekek nem ismétlik meg / szüleik mondatát… Maradva még ugyanennél a költőnél: drámai ellentétpárokra épülnek a Hangzat sorai: Keats képviseli az éterien tisztát, a szellemit, a maradandót: költészet, csalogánydal, szavak bűvölete, az erdők pompája, az ódák szárnyalása. Ezekre koppan fájóan a páros sorok megannyi bűntette: erdőirtás, fejszecsapások, elhaló kertek, vegetáló, csökött hitű létezés, a fák eladása ágyútalpnak. A zárásban újra az iménti gondolat: és elérkezett egy kor amiben / mindent egy másik nyelven magyaráztak el.

A humor is megjelenik a válogatásban, persze fájó gúny formájában (Szártalan aszat). Üdítően, már-már gyermekien egyszerű, de nagyon találó vers a 14., a sünökről.

Beszélhetnénk még a költői és fordítói gárdáról, amelyben markánsan képviseltetik magukat a legifjabb nemzedékek tagjai is; a versformákról – kivétel nélkül mind szabad vers –, a merész asszociációkról. De inkább egy megkapó részlet az írásom elején emlegetett „édeni” hangokból: Gyönyörűek vagyunk. A színek / nagy tégelyében, ami a világ, / A magunk színével kavargunk. Minden / Farkcsapással elmélyítjük / Létezésünket a világ fénylő anyagában, / És örömünket a világ / Keringő boldogságában, és békénket / A világ lebegő, bokrétás békéjében. (Kis bálnadal)

Ilyen is lehet/maradhatott volna a ránk bízott kert. Mit csináltunk a ránk bízott kerttel?

A ránk bízott kert. Ökoköltészet – Világirodalmi antológia
Prae Kiadó, Budapest, 2021
112 oldal, teljes bolti ár 3890 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2918 Ft,
ISBN 978 615 619 9195

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kortárs világirodalmi versantológia hosszú ideje nem jelent meg magyar nyelven, ezért aligha túlzás, hogy a kötet megszületése már önmagában ünnep. A ránk bízott kert azonban az ember, a társadalom és a természet szerteágazó, mindent átható kapcsolatát előtérbe helyezve ad ízelítőt a világlíra alkotásaiból, így az olvasó személyes tapasztalatai alapján is magáénak érezheti a könyvet, miközben bekapcsolódik a világ poétikai áramlataiba. Az antológia versei eredetileg a Versum online költészeti portálon jelentek meg, a műfordítások fiatal költők, fordítók munkái. A költemények formai, nyelvi és gondolati gazdagságuk mellett új, megrázó és megkerülhetetlen kérdéseket tesznek fel, amelyek válaszra várnak a költészeten túli, hétköznapi életünkben is. – Péczely Dóra