POSzT 19. | Változások a POSzT versenyprogramjában (1.)

Posted on 2019. április 8. hétfő Szerző:

1


JVF |

A szervezők közzétették a 2019. június 6. és 15. között megrendezésre kerülő 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) versenyelőadásainak időpontját. (Az előzményekről itt olvashat.)
Időközben kiderült az is, hogy az eredetileg összeállított programhoz képest változtatni kényszerültek. A Pesti Magyar Színház A székek című előadása Béres Ilona betegsége miatt elmarad, így a versenyprogram a válogatók döntése alapján a Pinceszínház A tribádok éjszakája című előadásával egészül ki.

A Pesti Magyar Színház az alábbi közleményt jelentette meg:

„Amennyire örültünk és amilyen büszkék voltunk amikor megtudtuk, hogy Ionesco: A székek színdarabja Szabó K. István rendezésében részt vehet a POSzT programjában, olyan szomorúan kell most tudomásul vennünk, hogy Béres Ilona elhúzódó betegsége nem teszi lehetővé, hogy kihasználjuk ezt az alkalmat, és szakmai nézők előtt, színházi fesztiváli közegben mutathatnánk meg hol tart most a Magyar Színház.
Mégis mindennél fontosabb nekünk, hogy Béres Ilonának a legteljesebb gyógyulást kívánjuk éppen a majdani előadások érdekében. Bízunk abban, hogy ez a kétszemélyes játék vele és Fodor Tamással sok örömet szerez majd a nézőknek, és további évadokban is büszkélkedhetünk még ezzel a számunkra is meghatározó előadással. Ennek reményében kívánunk minden résztvevőnek sikeres POSzT-ot.”

A Pinceszínház közleményében a következőképpen kommentálta az esetet:

„A Pinceszínház nagy örömmel fogadta a hírt, miszerint a 2019-es Pécsi Országos Színházi Találkozó két válogatója, Gulyás Gábor és Zalán Tibor a Pesti Magyar Színház betegség miatt elmaradó A székek című előadása helyére színházunk A tribádok éjszakája című produkcióját hívták meg a 19. POSzT versenyprogramjába, vagyis a válogatási időszakban született és az általuk legjobbnak ítélt előadások közé.
Társulatunk fokozott izgalommal készül a júniusi rangos színházi fesztiválra, mindezzel párhuzamosan mielőbbi és teljes gyógyulást kívánunk Béres Ilona művésznőnek!

Az előadásokat az érdeklődők az alábbi időrendi sorrendben tekinthetik meg a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és Kamaraszínházában.

1. Radu Afrim: Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél
Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Rendező: Radu Afrim

Zabigyerek

Egy fiktív, időben megrekedt átlagos kisváros napjaiba kukucskálunk bele. A Szent Feromon rádióban halkan szól Jávor Pál hangja, egy átlagos panzió udvarában medencébe gyűlik az esővíz, egy átlagos bordélyházban az örömlányok Lars von Trier-filmeket vitatnak meg és kulturális felméréseket tartanak, a polgármestereket átlagos dolgokért váltják le. A macskáknak kilenc, az embereknek ki tudja hány élete van, és ki tudja meddig tartanak, mikor oszlanak fel bölcsességeink egy csillagködben. Addig is nevethetünk egy kicsit. Magunkon, átlagosságunkon, titkainkon és átkainkon, amik mindig kiderülnek. A zabigyerek álmodik.

Időpont: 2018.06.06. 16:30
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház

2. Nagy András: Karenina, Anna
József Attila Színház, Budapest
Rendező: Telihay Péter

Nagy András változatában minden sorsfordító találkozásra pályaudvaron kerül sor: hol Moszkvában, hol Szentpéterváron, hol a földbirtokossá lett Vronszkij vidéki birtokán, ahol a legfejlettebb nyugati technológiával épül a szerelmüknek is emléket állító Anna Karenina Pályaudvar. Ott látjuk láztól égő arccal Annát az első, Vronszkijjal táncolt, felkavaró mazurkáról megszökvén; ott a csapatát a harctérre az új szerelem miatt nem követő, lefokozott, fiatal hadnagyot; a friss kitüntetésével is boldogtalan, elhagyott Karenint.

Karenina, Anna

Karenina, Anna

Itt osztódnak a kiüresedett házasság megmentését célzó okos tanácsok, majd szívódnak is vissza, megélve annak tarthatatlanságát; itt adják-veszik a versenylovakat, amelyekkel Alekszej (nem a Karenin; a Vronszkij) szeretne kisiklott életének új távlatot adni… és itt, a síneken ér véget egy világhíressé lett románc.

Időpont: 2018.06.06. 20:00
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Nagyszínház

3. Székely Csaba: 10
Radnóti Színház, Budapest
Rendező: Sebestyén Aba

10 (DD)

A Bánya-trilógiával híressé vált erdélyi drámaíró, Székely Csaba legújabb színdarabját a tízparancsolat ihlette. A 10 tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy – akárcsak egy bűnügyi sorozatban –, fokozatosan bomlanak ki egymáshoz fűződő viszonyaik, lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Mind a tízen megszegik a bibliai parancsolatokat, elkövetnek valamilyen bűnt. De vajon mindenki bűnös, aki bűnt követ el? Székely Csabát sokan a „magyar Martin McDonaghként” emlegetik, és ebben a művében sem hazudtolja meg önmagát: a súlyos kérdéseket a rá jellemző fekete humorral ragadja meg, tragikus és groteszk helyzeteket vonultatva fel.

Időpont: 2018.06.07. 20:30
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház

4. Tasnádi István: Kartonpapa
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Rendező: Hargitai Iván

Kartonpapa

Éva nemrég veszítette el férjét, Miklóst. Képtelen elfogadni az imádva-rettegett családfő halálát, ezért kivágja kartonból. Éva, Miklós és fiuk, Zsolti vendégségbe érkeznek Éva testvéréhez, Károlyékhoz, a kulturált, értelmiségi, felvilágosult családhoz, hogy megbeszéljék, hogyan osztozzanak a családi vagyonon. Zsolti bemutatja új barátnőjét, esznek, isznak, vígan vannak.

Időpont: 2018.06.08. 17:00
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház

5. Charlie Chaplin: A diktátor
Vígszínház, Budapest
Rendező: Eszenyi Enikő

Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek. A történet a két világháború között játszódik egy olyan korban, amikor a szegénység és az őrület féktelenné vált. Az emberség és a szabadságba vetett hit elbukott. A darab Ausztria megszállásáig követi Hitler birodalmának kiépülését és a zsidóság meghurcolásának eseményeit.

Időpont: 2018.06.08. 19:00
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Nagyszínház

6. Garai Judit: Jeanne d’Arc
Katona József Színház, Budapest
Rendező: Hegymegi Máté

Jeanne d’Arc-ot 1431-ben Rouen városának piacterén az inkvizíció máglyára veti eretnekség és boszorkányság miatt. Mindezek előtt legyőzi a francia sereggel az angolokat Orléans-nál, és megkoronáztatja a dauphint, azaz VII. Károlyt, aki ezután számos csatát nyer meg az ellenséggel szemben. 1456-ban Jeanne perét semmisnek nyilvánították és a lányt posztumusz felmentették. A katolikus egyház pedig, Jeanne halála után csaknem ötszáz évvel, 1920-ban szentté avatja.

Egy alig 19 éves lányt megölnek, elevenen elégetnek. Egy olyan országban, ami darabjaira hullhatott volna, ha ennek a lánynak a hite és megszállottsága nem táplálja az emberekben a reményt, hogy igenis képesek kiállni egy közös ügyért. De akkor miért kellett meghalnia? Ideológiai viták áldozata lett? Miért tagadta meg az az ország, amelyért heroikus küzdelemmel harcolt? Átfordulhat az eltökélt hit fanatizmusba, a kiválasztottság érzése önhittségbe?

Időpont: 2018.06.09. 20:00
Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház

Fotók: Dömölky Dániel (DD), Eöri Szabó Zsolt (ESzZs), Herbszt-Véner Orsolya (HVO), Horváth Judit (HJ), Puskel Zsolt (PZs), Róde Péter (RP); poszt.hu

(Folytatás)