Figyelemjáték | Szabó T. Anna: Ár

Jeges-Varga Ferenc |

A kortárs magyar lírában nem ismerek még egy olyan költőt, aki oly szenvedéllyel szeret játszani a nyelvvel, mint ahogyan azt Szabó T. Anna teszi. Verseiben szinte eksztatikus táncot járnak a szavak. Mert „Minden szóban ott van a zene” – szól a Kitart című vers egyik sora. Lehetetlen kibírni, hogy ne hangosan mondva, olykor énekelve olvassuk verssorait. Muszáj követnünk ritmusukat.

Szabó T. Anna legújabb verseit egybegyűjtő kötet, az Ár egy játékos nyelvhatározóval indul el (A nyelv a). E közlést lehetővé tevő, közmegegyezésen alapuló jelrendszer a tíz fejezetre tagolódó kötet első nagyobb egységének alfája és omegája. Szabó T. Anna esetében a nyelv azonban több, mint puszta eszköz a gondolatok kifejezésére. „A nyelv a ház, a nyelv a tér, a kert.” „A nyelv a hús, ha csontod megtagad.” (A nyelv a) A nyelv minden: önkifejezés, önmagyarázat, önazonosság. Segít nevén nevezni a világ dolgait, de egyben be is határolja a valóság érzékelését. A nyelv tehát „börtönöd és szabadulásod”. A nyelv az, hogy létezel.

• Olvass bele!

Az első fejezet versei e létezésre próbálnak bizonyosságot adni, lebegő, álomszerű képekbe tömörítve tapasztalásokat, emóciókat. Az ürességből, a semmiből mozgással, hanggal, ritmussal teremtik meg a világukat. A kötet nyitánya ezért akár ars poeticaként is értelmezhető, amelyben az ige, mint a nyelvet cselekvéssé alakító erő alkot rendet. „Okozatok és mondatok / vadul dobog: csak ok vagyok. / Körbeforgok, tapogatok: / szavak, falak, üres lapok.”

Fájdalom és öröm, szenvedés és szenvedély,vonzás és taszítás, fény és sötétség feszültsége dolgozik a kötet következő fejezeteinek (Közel, az Égéshő, A Sár zsoltáraiból) helyenként meglehetősen indulattal teli verseiben „Megfeszített / figyelem. / Halálverejték, / zihálás, üressé táguló pupilla. // Ez a perc / óra, nap, élet. Ez a semmi / minden.” A Siratóban az elmúlás, a végesség motívumai kerülnek előtérbe, a Helyzetjelentés című ciklusban pedig valamiféle közérzet, közhangulat is megjelenik, amit legjobban talán a perlekedő zaklatottság jellemez.

A Közelharc tréfás-gunyoros hangvételű verseiben a férfi és női szerepekkel játszadozik el virtuózan: miről ismerszik meg a férfi és mit jelent nőnek lenni, mitől lesz felnőtt a férfi és miként a nő. Akár férfi- és nőcsúfoló rigmusoknak is nevezhetnék ezeket az írásokat, hiszen különféle sztereotípiák menték szorítják határok közé az embert. E ciklus játékossága kicsit emlékezetet a facebook hírfolyamában elindult verslavina verseire, amelyet Szabó T. Anna Lackfi János 40. születésnapjára költött verse indított útjára. A férfi, ha negyven című versre először a címzett riposztolt, végül számos költő szállt be a játékba, hogy a különféle női és férfi szerepeket kibontva egymás szövegére válaszolva improvizáljanak.

A nyelvi játék uralja a kötet záró ciklusait is, ezeket a társművészeti alkotások által megihletett írásokat rendezik egybe. Az Énekelt balladák ciklusban találhatjuk meg Schermann Márta Árvaálom címmel a Trafóban megrendezett, a gyerekprostitúcióról szóló, dokumentumszínházi előadáshoz írt dalokat. Nyers hangvételű szövegei olyan nők élethelyzetét mutatják be, akiket kihasználtak és megaláztak. A Keretek a festészetről mint tárgyról és értelmezendő képről szóló alkalmi verseket, az Útravaló pedig pályatársaknak ajánlott vagy pályatársakról írt szövegeket tartalmaz.

Szabó T. Anna egy vele készült interjúban úgy jellemezte költészetét, hogy „Az első korszakom az érzékelés bizonytalanságáról, a második az érzékelés fájdalmáról, a harmadik pedig az érzékelés elkerülhetetlenségéről szól, afféle kényszerű »különbékéről«.” Az Ár is a megismerés és a megismerhetőség kérdéseivel, az érzékelés természetével foglalkozik. A megfigyelés, a láttatás kerül versei középpontjába. „Nézek, és a horizont visszanéz.” (Közel). A szem nézőpontjához társulnak további érzékelések is: a tapintás, az ízek, illatok, hangok összhatása. De mindent a szemlélődő én tudata határoz meg, amely, az egyik korábbi kötetében megjelent versében (Tiszta ismeret) megfogalmazva, „Mohó vágyában mindent felemészt, / de nem tud túlterjedni önmagán: / ami nem övé, nem ismerheti – / s ami övé: az már nem az, ami.”

A tapasztalásnak azonban nincs más útja, csak a megfigyelő igazsága létezik. És Szabó T. Anna rendkívüli érzékenységgel közelít rá a részletekre, a legapróbb történésekben is a láthatóban és láthatatlanban rejlő szépséget hangsúlyozza ki. Bár sorai egészen tömörek, de játékos nyelvi megoldásai lendületet, valamiféle zeneiséget adnak költői képeinek. Verseiben rendre előbukkannak a fény, a tűz, az izzás, a hő motívumai. Mintha a minden mélyén működő energiákat szólaltatná meg. Egy megnevezhetetlen erő káprázatát próbálja meg érzékeltetni, amely folyton teremt és pusztít.

A versekben a megfigyelő tekintetén keresztül végső soron a létezés öröme árad szét: „de fényes minden pillanat, / és lélegzik a csend, / a föld felett, az ég alatt, / távol és idebent, / mert minden lélegzet zene, / ha mélyén vér lobog, ha az öröklét üteme / a testen átdobog, / nem hangszer vagyok: muzsika, / én játszom magamon –” (Örökmúlás).

Szabó T. Anna: Ár
Magvető Kiadó, Budapest, 2018
184 oldal, teljes bolti ár 2299 Ft,
kedvezményes webshop ár a lira.hu-n 1839 Ft,
ISBN 978 963 143 7799

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk a csapdáinkhoz, milyen kétségbeesetten függünk a hitünktől, mennyire szorosan kötődünk a nyelvhez….