Könyvek: emlékőrök | Bridget Collins: A könyvkötő

kistibi |

Vajon ki mer fantasyt írni Tolkien után? A Gyűrűk Ura a köztudatban: regénytrilógia. A valóságban egy hatalmas regényfolyam záró trilógiája. A Gyűrűk Ura történetének egy sor történelmi előzménye, földrajza, élővilága, mitológiája, nyelvi rendszere van. Középföldének két kidolgozott tünde nyelvét ismerjük, és vannak olyan nyelvek, amelyből Tolkien csak töredékeket hagyott ránk. A kidolgozott nyelv úgy értendő, hogy kb. 2000-2500 szó, rendszerbe foglalt nyelvtan, szövegek, szövegtöredékek találhatóak ezeken a nyelveken. Tolkien utószavában írta meg, hogy először a nyelveket alkotta meg, aztán következtek a történetek, a mitológia.

Az indító kérdés tehát nem álnaiv. Ha ez az igazi fantasy (márpedig ezt senki nem merné vitatni), ki fog, ki mer erre az útra lépni, ki képes megbirkózni a hatalmas előd árnyékával. (No, azért megjelengetnek hétszáz oldalas opuszok…) A mennyiségi csúcs talán már megdőlt, a Trónok harca, George R. R. Martin szinte végtelen eposza a Tolkien-klasszikust a második helyre tolta.

Én is megpróbálom, mond(hat)ta Bridget Collins, mintha meghallotta volna a kérdésemet. Nem muszáj mindennek monumentálisnak lennie! A cseppben is meg lehet találni a tenger szépségét, szerintem még az izgalmát is…

Bizony, igaza van. A könyvkötő remek könyv. Tulajdonképpen egyetlen helyen módosult a valósághoz képest a regény világa, és ez pontosan elegendő volt ahhoz, hogy nagyon izgalmas, érdekes, történet jöjjön létre. A világ, a történet kora nem nagyon határozható meg. Az első részben azt gondoltam, hogy valamikor a középkorban járunk, az életmódból és a tárgyi világból következtetve. Később ez módosult: „Lazíts már, az ég szerelmére, úgy festesz, mint akinek becsípte a kezét a hajtószíj. – Nevet. Ez úgy néhány havonta szokott előfordulni a gyáraiban dolgozó munkásokkal: olyankor elveszítik a karjukat. És magától értetődően a munkájukat is.” – olvashatjuk az egyik főszereplő és az apja közötti párbeszédben. A leírásokból, környezetből, tárgyi világból leginkább a 19. századi Angliára gondolhatunk. A helyszín egy valóságos angol település, Castleford városa.

Tulajdonképpen a valóság egyetlen elemét változtatta meg az alkotó, de ez olyan erős elem, hogy feje tetejére állítja az egész világot, a teljes emberi morált. Ez az elem a könyvkötés „intézménye”. Könyvkötőnek születni kell. Magas lázzal, emlékezetkieséssel járó betegség adja tudtul, hogy valaki könyvkötőnek született. „Könyvkötőláz?… Csak a kötők kapják meg. Illetve nem a kötők, hanem azok az emberek, akik azzá válhatnak. Amikor megérzi az ember a hívást, olykor félrecsúszik valami a fejben. Ebből tudtam, hogy belőled is kötő lesz, fiú, a mesterség avatottja. Nincs ezen semmi szégyellnivaló.”

Kicsit megtévesztő a dolog, mert valóságos, kézi könyvkötésről is szó van ugyan, de nem ez a fontos. A könyvkötést talán egy két fős szeánszhoz hasonlíthatnám, ahol a könyvkötő feltárja partnerének egy emlékét, egymást érintve ülnek szemben egymással, és valahogy szavak nélkül áramlanak át az emlékek a kötőbe, aki öntudatlanul lejegyzi a történeteket, és onnantól kezdve a páciens nem emlékszik semmire az adott tárgykörben. Így lehet elfelejteni kínos emlékeket, de így lehet kitörölni-kitöröltetni olyan múltbéli eseményeket az emlékezetből, amelyre a család, a hozzátartozó, a megalázott, megbecstelenített cselédlány, akár az eszünkön túljáró üzlettárs nem akarja, hogy emlékezzünk. És, mint minden zseniális dolog, kétélű, mert használható bűnök, becstelenségek elfelejtetésére is. A „bekötött” embernek nem a teljes emlékezete hiányzik, csak az adott, kitöröltetni akart emlék, de a teljes lelke megsínyli a beavatkozást. A kötés folyamatában a kötő valahogy lejegyzi az emléket, majd könyvet köt a lapokból, és ezeket a könyveket szigorúan őrzik. De, ugye, a titkoknak mindig van ára, vissza is lehet élni a könyvekkel. Ez tehát az az alap, amely körét Bridget Collins igen izgalmas, feszült atmoszférájú történetet szőt.

Emmett Farmer, az egyik főszereplő kötőnek született. De a mesterséget meg is kell tanulni: a lápvidékre kerül egy öreg könyvkötőhöz, aki elkezdi tanítgatni a szakmára: „– Emlékek – mondta aztán. – Nem emberek, Emmett. Az emlékeket kötjük be. Azokat, amelyekre nem kívánnak emlékezni. Amelyekkel nem tudnak együtt élni. Elvesszük tőlük ezeket az emlékeket, és olyan helyre rakjuk, ahol nem okozhatnak több kárt. Ezt jelenti a könyv.” A mesterség lélektani-technikai részéről nem sokat tudunk meg, inkább a filozófiájáról, és erkölcsi-etikai vonzatairól esik szó: „Nem eladásra készítjük a könyveket fiam. A könyveket eladni bűn… Tegyük fel, hogy felkeres engem egy asszony, és készítek neki egy könyvet. Neki, érted? Nem pedig azért, hogy idegenek legeltessék rajta a szemüket.”

• Olvass bele!

Olyan vélemények is elhangzanak, melyek nem igazán emelik piedesztálra sem a kötőket, sem a munkájukat: „Maguk kötők… Hidegrázást kapok maguktól. Milyen érzés bemászni a másik ember fejébe? Amikor mezítelenek és tehetetlenek, és oly közel van hozzájuk, hogy érzi az ízüket. Olyan lehet, mint parancsra baszni. Nem így van?” – Lucien Darnay, a másik főszereplő szavai ezek, és ez a megközelítés sem áll távol az igazságtól.

A történetről nem írok, nem illik elárulni még csak részleteket sem egy krimiszerűen fordulatos, végig feszültségeket hordozó cselekményből. A szerkesztésről viszont kell beszélni, mert a világteremtő erőn, a feszességen kívül ez a harmadik legnagyobb erénye a műnek. Az első két rész mesélője Emmett Farmer. Ő könyvkötő, aki a történet kezdetén még leendő mesterségét sem ismeri. A harmadik, záró részben Lucien Darnay, egy dúsgazdag és nagyon kegyetlen gyáros fia a narrátor. Mesterien fedik egymást bizonyos részek az elbeszélésekben olyan módon, hogy mindig van titok, mindig van miért izgulni, aggódni.

A stílus változatos, olykor szinte lírába hajló: „Csaknem kialudt a tűz; hamu szőtte be mohamód a zsarátnokot… Az ellipszis alakba gyűlt fényfoltba dugtam az ujjamat, hagytam gyűrűként megpihenni az ujjpercemen. Amikor hátradűltem, a foltvarrott ágytakaróra vetülve rajzolt ki egy páfránymintát.” De találhatunk olyan példákat is, melyeket akár horrorban is el lehet képzelni: „Mintha egy olyan tükörbe néztem volna, amelyben nem látni senkit.”

Bridget Collins fiatal, de nem kezdő író. Színésznek készült, majd irodalmat tanult. Hét ifjúsági könyvet, két színművet írt eddig. Nagyon érdekes az, hogy hogyan született A könyvkötő alapötlete. Két tapasztalat válik eggyé a műben. A szerző egyrészt tanult könyvkötészetet, másrészt önkéntes munkát végzett a szamaritánusoknál, ahol meghallgatta a rászoruló emberek történeteit, tulajdonképpen a hallgatással segítve gyógyulásukat. A történeteket természetesen nem adta tovább, őrizte őket, mint pap a gyónást.

Bridget Collins szövegét Borbély Judit Bernadett remek fordításában ismerhetjük meg, aki biztos kalauzként vezeti az olvasót A könyvkötő világában, akkor is, ha lírai, akkor is, ha durva a szöveg.

Egy csavar a végén: milyen izgalmas, hogy azonos lelki beállítódások – nem ismerve térbeli és időbeli határokat –, hogyan pendíthetnek azonos húrokat: „Gerinctelen gyülekezet – mondja Lucien apja a regényben. – De Havilland művésznek titulálja magát, de végeredményben a kötő csupán végbél, amelyen át távozik a salakanyag.”

Több mint egy évszázaddal korábban, és több ezer kilométerrel arrébb Lenin így zárja a Gorkijnak írott levelét: „…és leszámoljanak … a fővárosi lézengő entellektüelekkel, akik a nemzet szürkeállományának képzelik magukat. Pedig valójában nem az agyát, hanem a salakját, ürülékét képezik…”

Az idő nem öregszik, írta barátom, Cserháti István, csak a díszletek változnak…

Bridget Collins: A könyvkötő
Fordította: Borbély Judit Bernadett
21. Század Kiadó, Budapest, 2021
446 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3743 Ft,
e-könyv változat 2990 Ft
ISBN 978 963 568 0658 (papír)
ISBN 978 963 568 0726 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot.
Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is.
A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak.
Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll.