Csillaggyermekek | Boldizsár Ildikó: Születésmesék – hangoskönyv

Posted on 2018. június 27. szerda Szerző:

0


Kleyer Éva |

Olvasni annak idején azért tanultam meg, mert a szüleim nem szolgáltattak kielégítő mennyiségű mesét. Emlékszem, volt ötéves korom táján egy nagyméretű, meglehetősen csúnya mesekönyv, ami nélkül engem nem lehetett látni, és mindenkit azzal zaklattam, hogy olvasson fel belőle csak nekem. Mivel volt egyéb teendőjük is, hát megtanultam magamnak olvasni.

Aztán nem minden önös érdek nélkül kezdtem felolvasni a saját gyerekeimnek is, hiszen legalább annyira élveztem az esti együttlétek rituáléját, mint a meséket. A pici gyereknek szóló egyszerűeket hamar felváltotta a Grimm-gyűjtemény, főként miután megismerkedtem Bruno Bettelheim gondolataival, hogy miképpen hat a gyermeki lélekre a mese.

„Mert a mese a szimbólumok nyelvén szól a lélekhez, közvetlenül hat a tudattalanra, nyelve a tudattalan nyelve, világa a tudattalan világa” – írja a mesékről szóló munkájában Fischer Eszter pszichológus. „De a mesék, bár történéseik a valóságnak ellentmondanak, mégis »igazak«, mivel szimbolikusan alapvető igazságokat fejeznek ki. Ezeket a szimbólumokat nem szükséges tudatosan megérteni – sőt, nem kétséges, hogy a mesemondók és a mesehallgatók ezt nem is igénylik, ilyesmire nem is gondolnak –, de a népmese szimbolikus igazságtartalma mégis eléri a tudattalant, és ott jótékony hatást fejt ki.”

A mesék, népmesék a nép tapasztalatainak évszázados kikristályosodása, egyfajta problémamegoldás, ami a tudattalannak szól, és ami segített a kisgyereknek leküzdeni a szorongást, feloldani a kavargó érzelmek okozta bizonytalanságot. De segített abban is, hogy a félelmek ne ingassák meg a szülőkbe vetett bizalmat.

És akkor mi a helyzet a modern mesékkel, amelyeket nem ősi bölcsesség csiszolt hasznossá? Nem a csillámpónis butaságokra gondolok, hanem azokra a mesékre, amelyeket gyógyító céllal írtak erre fölesküdött szakemberek. Mint például Boldizsár Ildikó, az ismert meseterapeuta.

Miként válik valakiből meseterapeuta? Boldizsár Ildikó néprajzkutatóként kezdett el foglalkozni a mesékkel. Azt vizsgálta, hogy mi a kapcsolat az ősi varázsmesék és a mai modern mesék között, kutatta, hogy mi lehet ma a szerepe az oktatásban a mesének. Ő nemcsak oktatja mindezt, hanem maga is mesék teremtőjévé vált, sőt az ő meséi mindig valamilyen terápiás céllal íródnak.

Mindez tehát eléggé felcsigázta kíváncsiságomat a Születésmesék hangoskönyv iránt. Boldizsár maga olvassa fel a meséket, kellemes és lágy hangon, amitől az ember szinte belesimul, beleolvad a történetbe. Ilyen szépen még sosem szólalt meg a Nap, a Hold, a csillaggyerekek, az örök vágyódás egymás iránt, a valami létrehozása, a születés misztériuma, a megszületés traumája.

A mesehallgatás engem erősen lekötött, de úgy döntöttem, egy vélemény talán kevés, tehát emberkísérletbe kezdek. Szeretett unokahúgom lett a kísérlet alanya – magyar irodalmat tanít, nemsokára Waldorf-tanító lesz, két kicsi gyerek mamája – vagyis ideális kiindulópont ahhoz, hogy megnézzük, hogyan működik a mese a gyakorlatban.

A négyéves hercegnő odagömbölyödik édesanyja mellé, hogy együtt hallgassák, a hétéves nagyfiú eleinte kicsit fanyalog, aztán ő is odasündörög.

„Szájtátva, ölelve hallgattuk.”

Az első mese az egymásra találásról szól, ahogy apa és anya – a Hold és a Nap – egymásra lel, a vágyódásból végre összeolvadás történik. Szegény Hold magányos, nincsenek még körülötte csillagok, akikkel beszélgethetne, a szelek rátartinak tartották, nem meséltek neki a tengerről és a virágokról. Nem tudta, hogy az a meleg és az azt kísérő furcsa illat a Naptól származik, csak sóvárgott és vágyakozott tovább. Éjszakai magányában járta útját, amikor hajnalban lemerült, a másik oldalon akkor bukkant fel a Nap. Soha nem találkoztak. A Nap nem gondolt a Holdra, játszadozott a szellőkkel, melengette a Földet, könnyeden járta égi útját. Egy sas volt a kerítő, aki mesélt a Holdnak a Napról és a Hold elhatározta, hogy bevárja a Napot, történjék is bármi. Éjjel megállt útja közepén, és ott állva várta, hogy a kedvest megpillanthassa. Tűrte a meleget és a zuhanást, amely egybeforrasztotta őket.
Ez annyira szép kép, ahogy a hatalmas robbanással millió csillag született, ennél plasztikusabban nem is lehetne válaszolni a „Honnan jön a kisbaba?” kérdésre.

Az anyuka azt írja, hogy gyönyörű, léleksimogató, ahogy a mese a szerelemről beszél, amiből végül megszületettek a gyermekek, a csillagok. Ebben a mesében még nem derül ki, hogy ki a férfi és ki a nő, így számára nem volt annyira zavaró, mint egy későbbi mesében. Kicsit szomorú, hogy többé nem találkoznak, de megtörtént a születés.

A második mese az Esthajnalról szól.

Anya: „Ez volt az a mese, ahol egyértelművé vált, hogy a szerzőnél a Nap az anya és a Hold az apa… Ez számomra nagyon zavaró. A keleti filozófiákat ismerve a Nap a férfi attribútum, a Hold a női, gondoljunk csak a Hold-ciklusokra!
Ami igazán zavart és elszomorított ebben a mesében az az, hogy a »csillagok nem szeretik anyjukat, a Napot« … a Hold meséiből ismerik a múltjukat, de anyjuk nélkül félnek, fáznak és nem ismerik a nevüket sem.”
Katarzis nélküli, szomorú mese ez, ahol a gyermekek nem ismerik az anyjukat, csak apjuk elmesélése alapján. Bár a kíváncsi gyermek megtudja ugyan a saját nevét, de a való életben is, nagyon sérülékeny az a gyerek, akiről tudomást sem vesz az anyja. A születés katartikus élménye összeforrasztja őket, gyermek és az anya »ismeretlenül is jól ismerik egymást«. Hány történet szól arról, hogy a tinédzserként szülő anya később kétségbeesetten keresi gyermekét, és fordítva?

Hm, igaz, számomra is inkább a Nap lenne az apa, aki járja a maga útját, nem feltétlenül törődik a porontyokkal a nagy lobbanás után. Ez közelebb áll a realitáshoz, a létező családmodellekhez, ahol az anya egyedül neveli a gyermekeit. Valamilyen magyarázat biztos van, hogy Ildikó miért gondolta ezt így?

A harmadik mese a vízről szól, „ez aranyos kis történet, bár a víz nyomasztó érzetét az épp úszás előtt álló nagyfiú kicsit furcsállva hallgatta. Ezt viszont be tudom helyezni a magzati lét időszakába, ahol az édeni állapotból egy ismeretlen útra kell lépni, s ezt megelőzi, hogy már szűk, már nyomasztó az a korábbi lét, váltani kell.”

Bruno Bettelheim is azt írja, hogy a kisgyerek tehetetlenül hányódik a még nem kontrollált érzelmek hullámvasútján, dühös, ha valami az akarata útjába áll, frusztrálják a világ érthetetlen jelenségei. Itt lehetséges a feloldása a születés előtti szorongásnak, ami haloványan még él a gyermek tudatalattijában. A változás, ami bár fájdalommal járhat, de valami minőségileg új dolog vár reá a végén.

„Szerintem a legszebb mesék A királylány és a királyfi születik! Jó volt hallani azokat az alapvető értékeket, amiket a gyerekek útravalónak kapnak.
Sorrendben először a Királylány születik című mese született meg, amely a lányoknak ad útmutatót arra nézvést, mit kell »tudni« egy lánynak, milyen legyen egy lányka akkor, ha igazi királylány szeretne lenni? A születendő lányka számára a következő tanácsok szólnak:
Légy szép! Légy tisztaszívű! Légy egészséges! Légy állhatatos! Légy jó! Légy vidám! Légy türelmes! Légy igazmondó! Légy kecses!
Alapjában szépek és hasznosak ezek a tanácsok, ám a mai feministák valószínűleg felszisszennek, hiszen ezek a tulajdonságok mind a régi »jókislány« sztereotípiákat erősítik, ha nem társulnak azokkal a vonásokkal, amit a leendő királyfiaknak ajánlanak, vagyis: Bátorság, összetartás, éleslátás, szabadság, erő, jókedv, kitartás, nagylelkűség és hűség.
A királyfis mese a kiskamasz fiúgyermek útkeresését írja le, arra a kérdésre keresi a választ, hol voltam, mielőtt világra jöttem? Nagyon szép szimbólumok, vagyis a bölcs hollók, a kilences szám (az isteni hármas megháromszorozása, az örökkévalóság és a tökéletesség száma), a kilenc különböző madár vezeti végig a fiút (vajon a leányt miért nem?) a belső értékek elérésének útján.
Nem gondolom, hogy ma már a nemi szerepek ilyen különválasztása segíti a gyerek egészséges identitásképzését, hiszen egy kislány is legyen bátor és hűséges, és nem baj, ha a fiú tiszta szívű és türelmes és ne adj’ isten, igazat is mond.

A gyerekek véleményét nem kérdeztük és így azt sem tudhatjuk, hogy miféle folyamatokat indítottak el tudatalattijukban. De nem álltak fel, nem szaladtak messzire, hanem érdeklődve végighallgatták, és ez azt jelzi, hogy lebilincselte őket a mesefolyam.

Unokahúgom anyukaként megfogalmazta kritikai véleményét, Waldorfos tanító néniként azonban valószínűleg beilleszti majd egyik-másik mesét az éppen sorra kerülő meseprogramjába.

„Ha darabonként, a helyzethez illően hallgatjuk, akkor szépek ezek a mesék.”

Nem szorulok terápiára, úgy hiszem, de kedvet kaptam, hogy Boldizsár Ildikó többi meséjét is megismerjem. Akár megelőzésképp, akár mély tudatalatti folyamatok elindításaként – vagy csak egyszerűen a gyermekkor visszaidézése végett.

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó Születésmesék – hangoskönyv
Kossuth Kiadó, Budapest, 2018
55 perc, teljes bolti ár 1990 Ft,
kedvezményes webshop ár 1692 Ft,
ISBN 978 963 098 7431

* * * * * *

A kiadó ajánló szövege

A születés motívuma az életemben, a munkámban és a meséimben is hangsúlyos szerepet játszik. Sokszor megtapasztalom, hogy egy-egy határhelyzet átlépése vagy egy új élethelyzet megnyitása pontosan úgy történik, ahogyan megszületünk: a kihordás és a vajúdás hosszú, olykor meglehetősen nehéz időszaka előzi meg. Ebből a tapasztalatból születtek meg az itt hallható mesék. Nagy öröm volt számomra elmesélni ezeket, mert azt remélem, hogy mindegyik segítség és örömforrás lehet azok számára, akik éppen gyermeket várnak vagy valami más csoda van születőben az életükben. (Boldizsár Ildikó)
Tartalom:
1. A nap és a hold találkozása
2. Az esthajnalcsillag
3. Vízikirály és a repülőhal
4. A kilencet rikkantó fekete vízimadár
5. Királylány születik
6. Királyfi születik